P03292024

Posledná aktualizáciaSze, 27 márc. 2024 10am

Válogatás a legújabb cseh és szlovák filmekből

FilmKar1A legújabb cseh és szlovák filmekből láthat válogatást a magyar közönség február 21. és 25. között a budapesti Toldi Moziban. Az 5. Cseh és Szlovák Filmkarnevál programjában főként történelmi témákra reflektáló alkotások szerepelnek, de külön filmvetítéssel köszöntik a 80. születésnapját ünneplő Jiří Menzelt is.

Gál Róbert, a Cseh Centrum szóvivője az ötödik filmkarnevál sajtótájékoztatóján elmondta, hogy ezúttal többségében a két ország fontos időszakaira reflektáló történelmi alkotásokat láthat a közönség. A két ország azért mutatja be közös eseményen filmes termését, mert a munkák túlnyomó többsége koprodukcióban készült - magyarázta. Összegzése szerint a legújabb cseh filmek inkább a távoli történelem felé tekintenek vissza. Példaként említette a február 25-én látható Milada című kosztümös filmet, az első filmes David Mrnka rendezésében. Az 1937-1950 között játszódó történet a szabadságért és az igazságért kiálló Milada Horáková jogásznő ellen folytatott koncepciós eljárást mutatja be.
Ide sorolta Julius Ševčík, szintén első filmes alkotó életrajzi drámáját is, a Masaryk című alkotást, amely Tomáš Garrigue Masaryk, a független Csehszlovákia első elnöke fiának, egykori londoni nagykövetnek, majd később csehszlovák külügyminiszternek az életét dolgozza fel a második világháborút megelőző időszakhoz visszakanyarodva.
Gál Róbert szerint a fiatal szlovák rendezők közül sokan aktuális, napi problémákat boncolgatnak a filmjeikben. Mint mondta, az időben legtávolabbi kitekintést az 1990-es évek elejéről láthatja a közönség. A február 23-én látható Emberrablás című film Csehszlovákia történetének FilmKar2egy komor időszakát mutatja be. A film az önállósodás utáni időszakot dolgozza fel, amikor a köztársasági elnök és a kormányfő között olyan szintig mérgesedett el a viszony, hogy az elnök fiát elrabolták és külföldre hurcolták az elnök lejáratása érdekében - részletezte.

https://www.prae.hu/news/32733-filmes-utazas-a-cseh-es-szlovak-tortenelemben/

A filmes mustra keretében különvetítést tartanak középiskolások számára. A diákok Agnieszka Holland Olthatatlan című munkáját nézhetik meg, a film az 1968-as prágai tavaszra reflektál. A cseh-lengyel életrajzi dráma Jan Palachnak állít emléket, aki a szovjet megszállás elleni tiltakozásul felgyújtotta magát.
A történelmi témák mellett napjaink aktuális problémáival foglalkozó filmek is a vászonra kerülnek. Ezek közül Gál Róbert kiemelte a szlovák első filmes rendező, Tereza Nvotová Léna című alkotását. Mint mondta: a film túlzásoktól mentesen járja körül a szexuális zaklatás témakörét.
Sipos Ildikó, a Szlovák Intézet igazgatója úgy fogalmazott az eseményen, hogy „a nagy hagyományú csehszlovák filmművészet után egy roppant izgalmas és értékes cseh és szlovák filmművészeti korszak kezdődött el”. Mint mondta, a két ország méretéhez képest érdemben gazdagítja az európai filmművészetet.
Gál Róbert elmondta, hogy míg az első filmkarnevált Miloš Forman születésnapjára időzítették, ebben az évben a 80. születésnapját ünneplő Jiří Menzelt köszöntik február 24-én. A Menzel-filmmaratonon a Szigorúan ellenőrzött vonatokat, a Sörgyári capricciót és az Én kis falum című filmet vetítik.

FilmKar3#V4filmfeszt

Cseh, magyar, lengyel és szlovák filmekből rendezett vetítéssorozatot Előhívás - #V4filmfeszt címmel 2018. február 14-től 17-ig a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínház. A négy országot tömörítő Visegrádi Csoport (V4) magyar soros elnökségének zárására időzített filmfesztivál a közép-európai filmkultúrára kívánta felhívni a figyelmet, többek között olyan kultuszfilmekkel, mint a Tűz van, babám! vagy az Eszkimó asszony fázik - mondta el Hammerstein Judit helyettes államtitkár, a rendezvényt finanszírozó KKM - Balassi Intézet vezetője. Mint kiemelte, a program összeállítása során igyekeztek szem előtt tartani a műfaji sokszínűséget, és természetesen a családokra is gondoltak: nekik szólt a szombat délelőtti animációs blokk, melyben a Kisvakonddal, Rumcájsszal, Frakk-kal, Lolka és Bolkával, Bob és Bobekkel, valamint Pampalinivel is találkozhattak a gyerekek. Elekes Botond, az Uránia igazgatója kiemelte: mindegyik V4-es országot három-három egész estés film képviselte a programban, de az ifjúsági mellett volt felnőtteknek szóló animációs blokk, koncert, kiállítás és filmes szimpózium is. Buglya Zsófia, az Uránia programigazgatója arra a sajátos közép-európai filmkultúrára hívta fel a figyelmet, amelynek jellegzetes szereplője a hétköznapi kisember, a sajátos, néha groteszk, máskor ironikus humor. A közép-európai szerelmes filmek mások, mint a hollywoodi melodrámák, ezt bizonyítja a nyitónap két vetítése. Böszörményi Géza 1981-es Szívzűrjében a galambokkal repülni vágyó ácsmester szerepét Jiří Menzel alakította, majd az este folyamán levetítették még Xantus János underground kultfilmjét, az Eszkimó asszony fázikot is - számolt be Buglya Zsófia. A csütörtöki nap a történelmi filmeké volt, ekkor tűzték műsorra többek között Mészáros Márta Nagy Imre-filmjét, a Temetetlen halottat is. A pénteki program hívószava a humor volt, szombaton pedig ifjúsági és felnőtt animációs blokkok is várták a közönséget. A Külgazdasági és Külügyminisztérium - Balassi Intézet megbízásából, a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával, valamint a budapesti Szlovák Intézet, Lengyel Intézet és Cseh Centrum közreműködésével megvalósuló rendezvényen a 800 forintos belépővel megtekinthető filmeket eredeti nyelven, felirattal vetítették. (mti)

Uránia Nemzeti Filmszínház, Budapest - 2018. február 14. - A fesztivál ünnepélyes megnyitóján Krzysztof Ścierański (basszusgitár), Birta Miklós (gitár) és Frankie Látó (hegedű) személyében egy alkalmi lengyel-magyar formáció adott koncertet. - oSlovMa-video:

https://www.facebook.com/oslovma/videos/1528323207266650/