alt : header1.swf



Sat08242019

Posledná aktualizácia04:21:41

Válasz nyílt levélre - Feszített víztükörben!

altAz utóbbi években politikusaink (mindkét részről, csak azért is!) kövekkel dobálták meg a sima víztükröt. Természeti jelenség, hogy ilyenkor a víztükör, az alsó réteg képe megtörik, szétesik, hullámzik, nehezen áll vissza a tökéletes másolat. Megzavarták törvényeikkel azokat, akik hajlamosak voltak a változásokra. Először csak állampolgárságot, majd szavazati jogot, s más jogokat is megfogalmaztak. A Szlovákiában élő magyarok kaptak az alkalmon, holott érdekeiket saját választottjaik képviselték a parlamentben. Magyarországon nem volt és ma sincs tükörképe ennek a lehetőségnek.

Petőfi írta valahol a Szamos partján: „Meg is látná magát benne, / Ha az éj nem közelegne …” Ez a víztükör költői definíciója. Közelebb kerülünk a megfejtéshez, ha hozzávesszük a következőket. Szlovákiában, a Magas Tátra kapujában, Pribylinától felfelé, Podbanskén építettek egy olyan szállodát, amelynek uszodáját úgy tervezték lent a „hatodik” emeleten, hogy a feszített víztükörben a Kriváň köszönjön vissza. Csodálatos! Nálunk nincsenek magas hegyek, de Tótkomlóson a Rózsa Fürdő vizében gyönyörűen láthatjuk vissza az öreg torony képét. Nem ettől feszült a víztükör...

A két nemzet polgárai, szlovákok és magyarok (hogy érthetőbb legyen: a Szlovákiában élő magyar nemzetiség és az őslakos szlovákok) évszázadok óta békességben éltek. A monarchia alatt valamennyien „uhorok” voltak - együtt a horvátokkal, a szlovénekkel, a csehekkel és a többiekkel. A háborúk nem voltak jó hatással egyik önállósodott nemzetségre sem, változtak a nézetek, más lett az életvitel, egyesek szabadabban, voltak akik szorosabb helyzetben folytatták. Külön szabályozták törvényeikkel az állampolgárok életét. Az államok között voltak békés időszakok, kiegyensúlyozott piaci helyzetekkel. A békésebb viszonyokat minden esetben az egyszerű embereknél tapasztalhattuk.

Úgy tűnt, a kettészakadt Csehszlovákia után is beállt a korábban már megszokott egyensúly, a víztükörben lent ugyanazt láttuk mint fent, a valós életben. Gond nélkül ápolták kultúrájukat a magyarok Szlovákiában, Magyarországon járták a falvakat a szlovák népi együttesek és olykor találkoztak a nagy közös színpadokon is a Magas Tátra alatt, vagy éppen Békéscsabán. Nem volt feszült a víztükör.

Az utóbbi években politikusaink (mindkét részről, csak azért is!) kövekkel dobálták meg a sima víztükröt. Természeti jelenség, hogy ilyenkor a víztükör, az alsó réteg képe megtörik, szétesik, hullámzik, nehezen áll vissza a tökéletes másolat. Megzavarták törvényeikkel azokat, akik hajlamosak voltak a változásokra. Először csak állampolgárságot, majd szavazati jogot, s más jogokat is megfogalmaztak. A Szlovákiában élő magyarok kaptak az alkalmon, holott érdekeiket saját választottjaik képviselték a parlamentben. Magyarországon nem volt és ma sincs tükörképe ennek a lehetőségnek. A szorgos kis nemzetiségi önkormányzatok anyagi vagy működési támogatását a minimálisra csökkentették. Ugye ennek Szlovákiában nincs meg a tükörképe - vagy igen? Szlovákiában megjelenhet egy könyv a magyarságról és az áttelepült szlovákságról, Magyarországon erre nincs fedezet, pedig elkelnének a könyvek a szlovák identitás megtartásához. Milyen lett tehát a tükörkép? Feszített!

A békéscsabai tótnak vallott jobbikos nyílt levelet írt a szlovák nemzetiség országos első emberének, hogy tiltakozzon a Szlovákiában visszavont szlovák állampolgárság miatt (idős tanító néni esete), mert az már tűrhetetlen, hogy a magyar állampolgárság megszerzésével elvették tőle a szlovákot. Kik dobtak követ a víztükörbe? Talán a Magyarországon élő szlovák nemzetiségű magyar állampolgárok? Ejnye, hogy is van ez? Elnökünknek nem ez a dolga. Az ő feladata szívélyesen fogadni a Magyarországra érkező volt szlovák állampolgárokat, és ha közülük valaki még tanítani is szeretne, felkérni a szlovák nyelv oktatására…

Most már csak arra lennék kíváncsi, hogy a Magyarországra települt szlovák állampolgár a nyugdíját ezután melyik államtól kapja és milyen pénznemben, mert egy jobb pénznemért én is feláldozhatnám magyar állampolgárságomat. Nem?

Ne feszítsük túl a víztükröt. Ha politikusaink megdobálták azt kővel, dobjunk vissza kenyérrel, hátha ismét beszélhetünk majd békés hétköznapokról.

Zelman Ferenc 

Nyílt levél az Országos Szlovák Önkormányzat elnökéhez 

Nyílt levéllel fordult Fuzik Jánoshoz, a magyarországi Országos Szlovák Önkormányzat elnökéhez „a szlovákiai magyarokat szlovák részről érő atrocitások miatt” a békéscsabai Szabóné Kocziha Tünde, a Jobbik helyi elnöke, aki maga is szlovák felmenőkkel rendelkezik. A levélben nyíltan az Országos Szlovák Önkormányzat vezetőjének szegezi a kérdést: „Sok évi hallgatás után megszólal-e végre a lelkiismerete és megszólal-e a kisebbségben élő felvidéki magyar sorstársak védelmében?”

(felvidek.ma)

altTisztelt Elnök Úr!

Évek óta döbbenettel és értetlenül figyelem a szlovák kormány ámokfutását, ahogyan egyre nemtelenebb és aljasabb eszközökkel sanyargatja a felvidéki magyar kisebbséget.

Azt gondolom, hogy ha valakinek, hát nekem jogom van a bírálatra, aki apai ágon tót felmenőkkel rendelkezem, és születésem óta Békéscsabán, a Magyarországon élő szlovák kisebbség „fellegvárában” élek, hiszen városunkban található az ország egyetlen szlovák konzulátusa is.

Kettős identitásom Önnek biztosan nem, de sokaknak furcsa lehet, ami nekünk, csabaiaknak teljesen természetes. Évszázadok óta békességben élt a két nemzetiség, a kultúrák, hagyományok egymásba fonódtak, összekeveredtek, mint ahogyan a két nyelv is. Régen sokat nevettem az idős nénik beszédén, amikor tótul kezdték, majd egyre több magyar szót kevertek a diskurzusba, észre sem véve eme „bábeli zűrzavart”.

Sajnos az elmúlt években a politikai érdek e békés együttélésbe is kezd beszivárogni, különösen olyan alkalmak után, amikor a szlovák kormány részéről éri a magyar kisebbséget támadás, és ezt mi, nemzeti érzelmű polgárok helyi szinten nem hagyjuk szó nélkül, kihasználva a lehetőséget a konzulátus előtti vélemény-nyilvánításra.

A magam részéről különösen fontosnak tartom, sőt kötelességemnek érzem ezt a fajta kiállást, hiszen egész életemen keresztül tapasztaltam azt az elfogadást, toleranciát, amely a magyar emberre oly nagyon jellemző. Békéscsaba mindig büszke volt kettős identitására, gazdag kultúrájára, hiszen még a világhírű csabai kolbász sem létezne a jófajta magyar paprika és a tótok szakértelme nélkül!

Mindezeket azért kívántam felsorolni, mert látom, tapasztalom, hogy a magyar nemzet milyen sokat tesz a hazai kisebbségekért, hogyan segíti kultúrájuk, nyelvük fennmaradását, hogyan támogatja nemzeti identitásuk fennmaradását, és ez így van jól. Éppen ezért szomorít el nem csak az a tény, hogy magyar testvéreinknek a Felvidéken megalázó, a szlováktól alacsonyabb rendű státuszban kell küzdeniük a fennmaradásukért, hanem az a tény is, hogy még soha, egyetlen hazai szlovák kisebbségi vezetőt nem hallottam ebben az ügyben megszólalni.

Úgy gondolom, hogy ha egy nemzeti kisebbség olyan megbecsülésben részesül, - a befogadó nemzet szülötteivel azonos jogokkal rendelkezik - mint a Magyarországon élő összes nemzetiség, abban az esetben hazai képviselőiknek - különösen Önnek, Elnök Úr - kötelességük lenne az anyaország kormánya felé kritikával élni, és saját példájukkal érvelve felszólítani vezető politikusaikat a jogsértő intézkedéseik, diszkriminatív törvényeik visszavonására. Mindeddig erre egyetlen példával sem találkoztam.

Felteszem Önnek a kérdést: Ha véletlenül megtörténne, hogy a Békéscsabán élő 99 éves, köztiszteletben álló tanítónő, Opauszki néni nemzetiségi jogait a magyar kormány a szlovákhoz hasonlóan megalázó törvénye értelmében semmibe venné, hajlott kora ellenére az országból elűzné, vajon mit tenne Ön, mit tenne anyaországának kormánya?

Sajnos ez nem fikció, hiszen ez az /fordított/ eset megtörtént Szlovákiában, a Felvidéken, Rimaszombaton a 99 éves Tamás Ilonkával, a többszörösen kitüntetett, aranyplakettes tanító nénivel, akit megfosztottak szlovák állampolgárságától, mert hivatalosan is felvállalta magyarságát.

Gondoljon bele Elnök Úr, hogy mit érezhet most, élete alkonyán ez az idős asszony, mit éreznek a gyermekei, hogy az édesanyjuknak egy küzdelmes, de tartalmas és példaértékű élet utolsó éveiben ezt a megaláztatást kell megérnie! Mit érezne Ön, ha a magyar törvények az Ön édesanyját tagadnák ki magunk közül?

Megszólal-e a lelkiismerete, megszólalnak-e végre Ön és kollégái sok évi hallgatás után szlovákiai, kisebbségben élő magyar sorstársai védelmében? Sokan várunk régóta erre a pillanatra, lenyelve számtalan békát: Malina Hedvig kálváriáját, a beneši-dekrétumok szentesítését, Ján Slota és Robert Fico gyűlölettől fröcsögő magyarellenes kirohanásait, a magyar Köztársasági Elnök komárnoi megalázását, a dunaszerdahelyi magyarverést, és még hosszasan sorolhatnám.

Várunk a hangra, a lelkiismeret hangjára Ilonka néniért és felvidéki sorstársaiért minden jóérzésű szlovák nemzetiségű honfitársunk nevében:

Szabóné Kocziha Tünde,
szlovák gyökereire büszke békéscsabai állampolgár

altTamás Ilonka és az éretlen banán

Lehet férgezni, sírni, meg hányni, valóban pitiáner húzás, hovatovább gazemberség, amit a szlovák hatóságok műveltek a 99 éves Tamás Ilonkával. Csak ne tegyünk úgy, mintha különbek lennénk a szlovákoknál. Lehet férgezni, sírni, meg hányni (az úgyis hazafias dolog), valóban pitiáner húzás, hovatovább gazemberség, amit a szlovák hatóságok műveltek a 99 éves Tamás Ilonkával, állampolgárság-elvesztés címén. Kisstílű nacionalista jogtiprás egy olyan emberrel szemben, aki valószínűleg a légynek nem ártott, pláne nem Szlovákiának, mely országtól még Komenský-emlékérmet és a Szlovák Köztársaság aranyplakettjét is megkapta. Igaz ez akkor is, ha az állampolgárság elvétele már csak a „jogszerű” következménye a saját ostoba törvényüknek. Csak akkor egyet kérünk, ne tessék ugyanabban a lapban, mely ezt így szóba hozza, leírni olyat más témában, hogy „mivel azonban Magyarországon politikai erőnek még nem volt ilyen erős felhatalmazása, nemigen van olyan hazai előzmény, amelyhez mérni lehetne e törekvések demokratikus fokát”. Ezt a viszonylagossági logikát követve ugyanis Szlovákiánál van mihez mérni az állampolgárság elvételének demokratikusságát. A beneš-i dekrétumok vonatkozó részeihez. Azok alapján kisemmizték és elzavarták a magyarokat, most csak elveszik az állampolgárságot. És úgyis van helyette másik, vagyon, lakás megmarad, magyarba meg, ha átjön, akkor jár neki ingyenes orvosi ellátás. Tiszta humánum, mi kell még? Szóval Szlovákia akkor egész szépen demokratizálódik. Már csak párat kell aludni, és akkor már talán az állampolgárságot se veszik el. A demokratikus norma zsinórmérték, nem gumipók. És még csak nem is valami balos hablaty, hanem olyasmiket jelent, hogy az állam nem nyúlkál bele feleslegesen polgárai magánéletébe, tiszteletbe tartja a politikai, nemi, vallási, kisebbségi preferenciákat, a magántulajdont, a magánszerződéseket, nem tesz különbséget állampolgár és állampolgár között, nem trükközik napi politikai célokból a szabályokkal. Nem vesz el se állampolgárságot, se megtakarítást pitiáner indokokkal senkitől, nem akar ízlésrendőrként viselkedni. Nem próbál meg kisebbségi alapon különbséget tenni az állampolgárait illető kárpótlásban, vagy a kisebbsége számára kedvezőtlen közigazgatási reformot elfogadni. Vagy nem próbálja meg a másik országok területén élő nemzeti kisebbségét belpolitikai játékszernek használni. Ha valamiben közösek vagyunk itt, az érett nyugati demokráciák (királyság, köztársaság, teljesen mindegy) és a keleti, neobizánci bohócrezsimek közötti, kelet közép-európai banánban (ez most ilyen trendy megnevezés), akkor az az, hogy mindenkori „demokratikus” kormányaink, és a nekik alárendelt szervek gumipóknak tekintik a demokráciát, amit lehet nyújtogatni, feszíteni, amennyire éppen kell. Leggyakrabban pedig éppen azért feszegetik, mert úgy akarnak demokraták lenni, hogy közben félnek a demokráciától. A felhatalmazások mértékétől független játékszabályoktól, a lépéseiket kritizálóktól, a saját fejük szerint gondolkodóktól, a kisebbségektől, az utcai tüntetőktől, Tamás Ilonkától, Dopeman-től, Lomnici Zoltán hátától. A saját szavazóiktól, a tetteik súlyától, a számonkéréstől. Tömegbe azért mégse lövetnének (na jó, de), szóval maradnak az olcsó, átlátszó, pitiáner húzások, és a gyerekes viselkedés, nemzetközi fórumokon árulkodás. Éretlenek a demokráciához. Na, ez a legnagyobb baj. Lehet egymásra hányni, sírni, meg átszentségelni a határokon. De célszerűbb inkább tudomásul venni, és amit lehet, tenni ellene. Határok és részrehajlás nélkül. És főleg következetesen, merthogy ezt csak úgy lehet. Különben az éretlen banán(köztársaság)aink megérés helyett egyből meg is rohadnak.

Kiss Ádám (hirszerzo.hu)

Megint forr a Kárpát-medence

Tamás Ilonka 99 éves. Magyar anyanyelvű szlovák állampolgár. Viszontagságos sorsa országról országra vetette, anélkül, hogy akár egyet is kellett volna lépnie. A legutóbbi időkig véletlenül Szlovákia polgáraként élte az életét, a hírek szerint nemzedékeket nevelt fel, pedagógiai munkásságáért a Komenský-emlékérmet és a Szlovák Köztársaság aranyplakettjét is megkapta.

Mentsük meg Ilonka nénit!

Mentsük meg Ilonka nénit! - jelszóval szimpátiatüntetést szerveznek Rimaszombatban Tamás Aladárné Szűcs Ilona mellett, akit a napokban szólítottak fel a szlovák hatóságok, hogy adja le szlovák személyi okmányait.

altLúzernagyi

Választások lesznek Szlovákiában? Levették Bayer Zsolt kocsijáról a szlovák rendszámtáblát? Magyarország a bóvli kategóriába került, oda, ahova már legalább egy évtizede tartozik, de a Pártsajtó hiszterizálja a hangulatot és az országot áldozati szerepben láttatja, bűnbakot keres? Magyarország jajgatni kezdett, megtámadták őket. Már megint. Történt minden - demokratikus - idők legnagyobb arányban megnyert országgyűlési parlamenti választása után, a kormány elhajtotta az IMF képviselőit Magyarországról. A miniszterelnök azóta folyamatosan azon “dolgozik”, hogy minél jobban aláássa HUN és a HUF tekintélyét, piaci jelenlétét és súlyát a nemzetközi piacon. Ezután a Moody’s odatette Magyarországot, ahová tartozik, a bóvli-kategóriába. És megkezdődött a rikácsolás, jajgatás. Lehetséges, hogy Orbánnak van némi igazsága a nagytőke elleni szélmalomharcában, ezen el lehet rugózni, de nem lényeges. De hogyan lehetséges az, hogy az egykor értelmes és intelligens ember nem jön rá arra, ha valakinek tartozom egy kibaszott nagy összeggel (ti. HUN államadósság), akkor vagy az ő szabályaik szerint fogok játszani, vagy ne csodálkozzon, hogy zsákot húznak a fejére és elviszik a kivégzőhelyre. Amikor napvilágot láttak a hitelleminősítésről szóló hírek, nagyjából két forgatókönyvet képzeltem el a következő hetekben. Végre valahára belátja a magyar kormány saját tehetetlenségét és a felelős gazdaságpolitikába kezd, amit a költségvetésük megenged és belevág a strukturális reformokba. A Fidesz saját tehetetlenségét és a magyarok folyamatosan romló életkörülményeit eltakarva kommunikációs offenzívába kezd és a fenyegetettség érzetét fogja növelni, a nemzeti sérelmek politikáját erősíti. Nem kellett különösebben tippelnem, melyik lesz a valószínűbb forgatókönyv, ami biztosan a pokolba vezet. Nos, a nyakkendős, nemzeti drogdealerek megtalálták a legsúlyosabb anyagot a gazdasági, társadalmi gondok, nehézségek miatt frusztrált magyar társadalom számára: a múltba való hagyományos menekülés és a szomszédos nemzetekkel folytatott két évszázados etnikai nacionalista kocsmai színvonalú anyázás felelevenítése. Az elmúlt napokban több, nagyobb dózisban kaptuk meg a heti adagot csicskásaiktól: a jelenlegi kormánypárthoz közel álló, mérsékeltnek mondott hetilap férgező publicisztikája és az ötös számú párttagkönyv tulajdonosának legújabb ámokfutása nem felütött anyag volt. “Elmeroggyantak”, “Európa szemete”, “gyáva”, “cinikus férgek (ejtsd: szlovák kormány”, “kisstílű”, “mocskos tolvaj”, “rossz lelkiismeretű, szarházi alak”, “utolsó gazemberek” - így hirtelen a legszebb jelzők, amelyeket kigyűjtöttem az eset kapcsán, amit a Magyar Távirati Iroda kürtölt világgá: Tamás Aladárné, rimaszombati lakost megfosztottak szlovák állampolgárságától, mert felvette a magyart. 2010 június közepe óta tudhatjuk: automatikusan elveszítheti szlovák állampolgárságát az a személy, aki önként felveszi egy másik ország állampolgárságát. Mint ahogy általában ez lenni szokott, a szelektív emlékezettel rendelkező magyar fél, most roppant mód fel van háborodva, mit csináltak szegény, szerencsétlen idős asszonnyal, aki az egész történet legnagyobb vesztese, hogy hagyta magát a politika által kihasználni. Azt is tudja mindenki, hogy a jogszabály válasz a magyar Országgyűlés által egyoldalúan, a szlovák fél beleegyezése nélkül - meghozott, magyar állampolgársági törvényt módosító döntésére. Most milyen alapon csodálkozik valaki? A törvény kimondja: ha nem jelented be, hogy felvetted a magyar állampolgárságot, törvénysértést követsz el, amiért 4000 euróval büntethetnek. Elméletileg fennáll jó néhány lehetőség: létezhet olyan idős hölgy, aki miután túljutott a szükséges adminisztrációs teendőkön, rögtön első és legfontosabb dolgának azt érzi, hogy a szlovák hivatalnokoknak értesítőt küld: - Emberek, én, Tamás Aladárné, felvettem a magyar állampolgárságot! Aztán létezhet az a lehetőség is, hogy a néni csak törvénytisztelő - most már csak - volt szlovák állampolgárként akart eljárni. És persze, az is elképzelhető, hogy lefizették a narancsososok és az MKP, de ez nem több, mint puszta feltételezés. Ki gondolja komolyan, hogy életszerű a 99 éves idős asszony története? Van ember Magyarországon aki elhiszi, hogy a Tamás Aladárné, a Magyar Koalíció Pártja rimaszombati nyugdíjasklubjának aktív tagja, nem volt tisztában a következményekkel? A dotoho.blog.hu több embert is ismer, akik felvették a szlovák állampolgárság mellé a magyar állampolgárságot is, de nem szóltak róla senkinek és a mai napig szépen, nyugalomban élnek a két útlevéllel. Ki kell mondani: ez az eset egyértelmű politikai hangulatkeltés, és provokáció Magyarország részéről, amelyet nagyon sokan, gond nélkül megesznek. A felbujtók cinkosan lapulnak valahol irodáikban és egymásra kacsintanak, az áldozat - jelen esetben Tamás Aladárné és közvetve a szlovákiai magyarok - szomorúan konstatálhatja, valami megint eltört. Egy külhoni magyarnak semmilyen oka nincs, hogy büszke legyen az Anyukaországra, néhány ilyen akció és a Kétharmados Demokrácia tejes kiábrándulást okoz a határokon túl. Választások lesznek 2012 márciusában Szlovákiában és aki egy kicsit is követi az ottani eseményeket, tudja, hogy minden szavazatra szüksége van a magyar pártoknak, ha biztosan parlamenti párttá szeretnének válni. Most sokan rájöttek Szlovákiában, hogy a Most-Híd csak csücsül a parlamentben, de erősen kérdéses, hogy a nacionalista légkör újbóli felkorbácsolása jót fog-e tenni az MKP-nak. Egy biztos: Tamás Aladárnét megfosztottátok szülőföldjétől. Gratulálunk, Magyarország!

Csehszlovák Kém (dotoho.blog.hu)