Cs03282024

Posledná aktualizáciaSze, 27 márc. 2024 10am

A látszatnál jobb a magyar-szlovák viszony

LajcMti1Sokkal jobbnak nevezte a magyar külügyminiszter június 1-én a magyar-szlovák kapcsolatokat annál, amilyennek látszanak. Martonyi János szlovák kollégájával tartott budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: a vitás kérdések megoldásáért folyamatos párbeszédre van szükség a két kormány között.

A magyar-szlovák kapcsolatok lényegesen jobbak, mint ahogyan a külvilág gyakran feltételezi. A két ország közös érdekei sokkal erősebbek, jelentősebbek, mint a köztük felmerülő, fennálló viták - mondta Martonyi János. A külügyminiszter közölte, hogy az állampolgársági törvénnyel kapcsolatban nyilvánvalóan véleményeltérés van Magyarország és Szlovákia között. Szerinte ennek lényege, hogy másként értelmezik a kapcsolatot állam és állampolgár között. Fontos, hogy az állampolgársági kérdés miatt ne legyen a két ország között az együttműködést befolyásoló „politikai feszültség”, és egyetlen embert se érjen hátrány - szögezte le Martonyi János. Véleménye szerint ebben az ügyben „az egyéni sérelmek elkerülését a jelenlegi szlovák elképzelések nem oldanák meg”. LajcMti2Martonyi János hangsúlyozta, hogy a vitás ügyek megoldásáért folyamatos párbeszédre van szükség a két kormány között. Egyúttal üdvözölte az új szlovák kormány politikai üzenetét, hogy folytatni és erősíteni akarja a kétoldalú együttműködést.

Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter azt mondta: Pozsony eltökélt abban, hogy a nemzeti kisebbségek jogait a jelenlegi szinten megőrzi, ahol lehet, továbbfejleszti, és abban is, hogy ott is megmaradjanak a magyar kisebbség jogai, ahol csökkent a számuk a legutóbbi népszámlálás szerint. Miroslav Lajčák is hangoztatta, hogy a két ország viszonyában vannak vitás kérdések, de ezeket „egyenesen, őszintén, nyíltan és közvetlenül” beszélik meg a diplomáciai egyeztetéseken. Hozzátette: megállapodtak, hogy „nem üzengetnek egymásnak”. Az állampolgársági törvényről azt mondta, hogy a szlovák kormány tervezi a jogszabály módosítását a szlovák alkotmánybíróság majdani véleményének és az európai sztenderdeknek a figyelembevételével, de ebben az ügyben egyelőre nincs konkrét döntés. A szlovák miniszter arra is kitért, hogy kormánya a kisebbségi ügyekkel foglalkozó megbízott posztjának létrehozásáról döntött, és ezt a pozíciót egy magyar LajcMti3LajcMti4nemzetiségű embernek adja.

Martonyi János megjegyezte: meghívták Budapestre Ivan Gašparovič szlovák államfőt, és látogatását szeretnék egybekötni a pilisszentkereszti Szlovák Ház - Pilisi Szlovákok Központja átadásával. A sajtótájékoztató után a két politikus átadta a Jószomszédság és megértés-díjat. A 2008 decemberében a két ország akkori külügyminisztere - Göncz Kinga és Ján Kubiš - által alapított díjat azok a magánszemélyek vagy szervezetek kaphatják meg, akik hozzájárultak a magyar-szlovák kapcsolatok fejlesztéséhez és erősítéséhez. Az elismeréssel 2000 euró jár. Martonyi János adta át a díjat a magyarországi Terra Recognita Alapítvány elnökének, Zahorán Csabának. A 2005-ben alakult civil külpolitikai kezdeményezés tagjai elsősorban történész, közgazdász, politológus diplomával rendelkező fiatal kutatók, PhD-hallgatók. Az egyesület célja a közép-európai országok együttműködési készségének fejlesztése, a magyar társadalom Közép-Európával kapcsolatos ismereteinek bővítése. Miroslav Lajčák az elismerést az Ipoly-hidak Újjáépítéséért Polgári Társulás elnökének, Lőrincz Máriának adta át. A szlovák civil egyesület 2004-es alakulása óta dolgozik a szlovák-magyar kapcsolatok fejlesztésén, fő célja a határ menti térségek közlekedési kapcsolatainak javítása.

Szöveg és kép: (MTI)