štv03282024

Posledná aktualizáciastr, 27 mar 2024 10am

Megyei nemzetiségi nap - Ünnepelt a szlovák család

salgtr01KépgalériaA salgótarjáni József Attila Művelődési Központban immár tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Nógrád és Heves megye szlovákságát mozgósító regionális nemzetiségi napot. Az egykori vanyarci polgármester, Hugyecz Andrásné emlékére alapított kitüntetéseket adtak át.

A regionális nemzetiségi nap nyitányaként ezúttal is a magyarországi szlovákok szép dallamú, fennkölt szövegű himnuszát énekelték el két nyelven a jelenlévők, a háttérvetítésen pedig egymás után tűntek fel azok a falvak, amelyek szerepeltek a 2013-as kiadású Mi ezek vagyunk című, reprezentatív fotóalbumban. A szervezetek vezetőit, képviselőit, a rendezvény vendégeit Faludi László, a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnöke a szervezők nevében köszöntötte és ismertette az est programját. Ünnepi beszédet Hollerné Racskó Erzsébet, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke mondott. Köszönetét fejezte ki salgtr02a meghívásért és hangsúlyozta e rendszeresen megrendezett esemény jelentőségét a két szomszédos megye szlovák anyanyelvű lakosainak találkozásában, a hagyományok megőrzésében és továbbörökítésében. Miután a regionális szlovák nap időpontja az idén egyszersmind az első adventi vasárnap előestéje, nagymértékben járul hozzá az ünnepi hangulat felkeltéséhez, a karácsonyra, a szeretet ünnepére való ráhangolásban - mondta Hollerné Racskó Erzsébet és kiemelte az est szervezőinek meghatározó szerepét a bánki szlovák nemzetiségi találkozók és a salgótarjáni regionális napok megrendezésében.

A megyei szlovák nap következő mozzanata az egykori vanyarci polgármester, Hugyecz salgtr03Andrásné emlékére alapított kitüntetések átadása volt. A ceremónián közreműködött Nedeliczki Teréz, a Nógrád-Hevesi Szlovákok Egyesületének elnöke, a Vanyarci Kulturális Régióközpont vezetője, Komjáthi Gáborné, vanyarci nyelvtanár, a helyi és az országos szlovák önkormányzat tagja, a Rozmarin hagyományőrző énekegyüttes vezetője és dr. Egyed Ferdinánd, a szervezésben ugyancsak fontos szerepet vállaló Salgótarjáni Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. Nevezettek elsőként a kisnánai Lakatos Lászlóné Hegedűs Zsuzsannának és férjének, Lakatos Lászlónak nyújtották el az elismerést. Az indoklás szerint a házaspár mindkét tagja sokat tett az elmúlt évek során szülőhelyük közéletének, közösségi, kulturális salgtr04tevékenységének fellendítése, a helyi hagyományápoló csoportok, egyesületek eredményes működése érdekében. A következő kitüntetett Bajnokné Képes Gyöngyi sámsonházi óvodapedagógus, szlovák-történelem szakos tanár, a helyi szlovák nemzetiségi önkormányzat elnöke, a község polgármestere. Minden funkciójában a faluközösséget, a szlovák kultúrát szolgálta. Saját gyűjteménye alapján létrehozta például a szlovák konyhamúzeumot. Ez évben „sámsonikum” néven értékteremtő közmunkaprogramot indított. A Nógrád Megyei Közgyűlés 2012-ben a Nemzetiségekért-díjjal ismerte el sokrétű, eredményes munkáját. Ugyancsak a Hugyecz Andrásnéról elnevezett kitüntetésben részesült a szlovák regionális napon a vanyarci triónak salgtr05nevezett három Komjáthi-testvér: Anna, Vera és Zsófia. Gyakorlatilag beleszülettek a szlovák kultúrába s gyermekkoruktól kezdve aktív részesei - szólistaként, kórustagként és néptáncosként - a hagyományápolásnak. Mindhárman diplomás emberek, de a munkahelyi és családi kötelezettségek mellett is sokat tesznek a szlovák folklór értékeinek megőrzése, gyarapítása érdekében. Faludi László virágcsokorral köszönte meg Galajda Lászlónénak, a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat nyugállományba vonult könyvelőjének a munkáját.

A Komjáthi leányok közül ezúttal ketten - minthogy a harmadik testvér, Vera anyai örömök elé néz - bizonyították tehetségüket, felkészültségüket önálló énekszámaikkal és a Tücsök salgtr06Zenekarral való fellépésükkel. S ez már átvezetett a program „Önöknek” illetve a „Szlovákok a szlovákoknak” című részébe. A megalapításának huszonötödik évfordulójához közeledő mihálygergei Tücsök remek hangulatot produkált lendületes, dinamikus népzenei repertoárjával. Dr. Egyedné Baránek Ruzsenka, a Magyarországi Szlovákok Szövetségének elnöke - aki minden évben a „lelke” e rendezvénynek - bejelentette, hogy a minap megszületett a Tücsök legifjabb tagja Egyed Olivér személyében. Szlovákiából ez alkalommal a nagykürtösi Krtíšan együttes érkezett - most jártak itt először - és gazdag választékát mutatták be a különböző tájegységek táncainak, népviseletének. Mondani sem kell, hogy milyen nagy sikert aratott a különböző életkorú gyermekekből álló hrušovi salgtr07(magasmajtényi) gombosharmonikások kedves műsora. A tizenharmadik regionális szlovák nemzetiségi nap - megszokott módon - baráti találkozóval ért véget.

Csongrády BélaHomoga József felvételei

Képgaléria:
https://www.facebook.com/pg/oslovma/photos/?tab=album&;album_id=1114688388630136


Oslavovala slovenská rodina
http://www.luno.hu/aktuality/aktuality-kultura/24562-oslavovala-slovenska-rodina

Ünnepi hangulat a jó szomszédság szellemében
http://www.oslovma.hu/index.php/sk/archiv/190-archiv-magyarul-archiv-magyarul/1329-unnepi-hangulat-a-jo-szomszedsag-szellemeben

„Csendes éj” szlovákul - Regionális nemzetiségi nap
http://www.oslovma.hu/index.php/sk/archiv/190-archiv-magyarul-archiv-magyarul/1255-csendes-ej-szlovakul-regionalis-nemzetisegi-nap

Mi ezek vagyunk - Nógrádi és hevesi szlovákok
http://www.oslovma.hu/index.php/sk/archiv/190-archiv-magyarul-archiv-magyarul/1097-mi-ezek-vagyunk-nogradi-es-hevesi-szlovakok