Obec, ktorá sa nachádza 210 metrov nad morom obklopuje zo severovýchodu Pilíš, so svojimi vrchmi mieriacimi vyše 400 metrov, z juhovýchodu ju obklopujú Budínske vrchy podobnej veľkosti a na juhozápade hraničí s kopcami vrchu Gereče. Na jej území pramení potok Kenyérmező, ktorý tečie smerom k Dunaju na juhozápad. Rimania pomenovali miesto obklopené lesmi a vrchmi ako Ad lucum felicem (Šťastný háj). Pomenovanie osady zrejme pochádza z tureckého mena caba, čo znamená darček. Prefix Pilíš odkazuje na pohorie. Ľudové tradície hovoria o pomenovaní dediny po kráľovičovi Csabovi. Prvá písomná zmienka o osade je z roku 1263, keď jej majiteľmi bol správca Mois a jeho brat Sándor. V roku 1274 syn správcu Moisa (podobne menovaný ako jeho otec) daroval dedinu rehoľným, sestrám z Ostrova zajacov (dnes Margitin ostrov v Budapešti). Roku 1393 tu získali majetok aj Pavlíni. Prvá známa pečiatka pochádza z roku 1731 a je na nej erb dediny. Osadu v roku 1715 znovuosídlili Nemcami a Slovákmi a tento národnostný ráz si zanechala Pilíšska Čaba až do začiatku 20. storočia. Matej Bél hovoril o dedine okolo roku 1730, ako „nová osadlosť Slovanov“. Predsa podľa sčítania ľudu v roku 1850 bola osada čisto nemecká, kým v rokoch 1870 a 1910 už figuruje ako „nemecko-slovenská dedina“- V roku 1930 z celkového počtu obyvateľov dediny je 50 % Nemcov a 12 % Slovákov. Počas sčítania ľudu v roku 1941 ďalej sa znižoval počet Nemcov (43%) a Slovákov (11%) až na rok 1990 dôsledkom presídľovania po II. svetovej vojne a dôsledkom rýchlej urbanizácie, už iba 2,3 % obyvateľstva sa hlásilo k nejakej národnosti. V roku 2001 spomedzi 6425 obyvateľov Pilíšskej Čaby 117 sa hlásili k slovenskej národnosti a 69 ľudí malo materinský jazyk slovenský. V 20. storočí viacero územných zmien sa uskutočnilo v dedine; v roku 1925 sa oddelila časť s názvom Klotildov háj, ktorý od roku 1949 nazýval ako Pilíšsky háj a o rok neskoršie prinavrátili jeho územie Pilíšskej Čabe. 11. decembra 1994 sa oddelila časť a utvorila sa nová osada s názvom Pilisjászfalu. Od začiatku 18. storočia v dôsledku ťažby dreva sa vytvorilo na viac sto hektároch vytvorili dolomitové holiny na mieste lesu. Roku 1927 začal lesný inžinier Antal Dévényi sadiť sosny a výsledkom jeho práce je najlepší výsledok v sadení lesu na holine. V Pilíšskej Čabe vyučoval katolícky kantor už v roku 1711. Nová katolícka ľudová škola v roku 1779. Roku 1903 otvorili štátnu materskú školu a štátnu ľudovú školu. V súčasnosti fungujú v dedine tri základné školy, vrátane nemeckej národnostnej a katolíckej. 22. septembra 1994 otvorila svoje brány Filozofická fakulta Univerzity Petra Pazmáňa na mieste bývalej sovietskej kasárne. Univerzita neskoršie rozrástla o ďalšie budovy a založili sa nové fakulty, spomedzi ktorých niektoré dodnes sú umiestnené v Pilíšskej Čabe.
Pamätihodnosti
Rímskokatolícky kostol (1728)
Piliscsaba
A településen áthalad a 10 sz. út és a Budapest-Esztergom vasútvonal. Határos Pilisvörösvár, Piliscsév, Pilisjászfalu, Tinnye, Perbál, Nagykovácsi és Pilisszentiván településekkel. A falu neve - bizonyára török eredetű (caba: ajándék) - személynévből keletkezett. A „Pilis” előtag a Pilis-hegységre utal. A néphagyomány a község nevét Csaba királyfitól származtatja. Piliscsaba területéről őskori, késő bronzkori, római-kelta és középkori leletek ismeretesek. Hajdan erre vezetett keresztül az Aquincumot (Óbudát) Brigetioval (Újszőny) összekötő római hadi út. Első írott emléke 1263-ból való, amikor a birtokosa Mois ispán és testvére Sándor volt. 1274-ben Mois ispán hasonnevű fia a falut a nyulak-szigeti apácáknak adta. 1393-ban a pálosok is kaptak itt birtokot. 1409-ben a solymári várnagy az apácák csabai erdeinek nagy részét kivágatta, a falut elpusztította. 1451-ben Csaba prediumként szerepel, az apácák bérbe adták. A XV. század végén újra benépesült a falu, de a török hódoltság kezdetén elpusztult, és csak a XVIII. században települt újjá, mint a budai klarisszák birtoka. 1703-ban 13, 1715-ben 17 család lakta a falut. Az 1703-as összeírás szerint a lakosok állatállománya 38 marha, 6 ló, 25 juh volt. A termés pedig 8 pozsonyi mérő búzát, 12 mérő árpát és 17 mérő zabot tett ki. Az 1720-as évektől jelentősen gyarapodott a lakosság: 1728-ban 40, 1744-ben 57, 1760-ban 90 adózó szerepel az összeírásokban. 1800 körül József nádor vásárolta meg a birtokot. Első ismert pecsét 1731-ből való, rajta a falu címerével. Az állított ovális gyöngysor és vonal-gyűrűbe foglalt, körirat által határolt mezőben, szántott talajból kinövő három gabonaszál van, melyek két szélre hajlanak. Az 1770-es úrbéri rendezéskor a 25 jobbágytelken 43 jobbágyot, valamint 104 házas és 4 házatlan zsellért írtak össze a faluban. A birtokaprózódás következtében 1828-ra - a 35,5-re növekedett jobbágytelken - a jobbágyháztartások száma 65-re, a házas zselléreké 22-re növekedett. Az 1848-as jobbágyfelszabadítás után a falu birtokstruktúrájában meghatározó maradt a nagybirtok: 1935-ben az 5 hold alatti törpebirtok 10,9 %-ot, az 5 és 100 hold közötti középbirtok 27,4 %-ot, és a 100 hold feletti nagybirtok 61,7 %-ot tett ki. A legnagyobb birtoka (1865 hold) József főhercegnek volt. A tagosítás 1860-ban történt. Az 1945-ös földosztással létrejött (átlagosan 10 holdas) kisbirtokokat, az 1950-es évek elejétől kezdték szövetkezetekbe (Új Barázda és Jókai) szervezni. Az 1960/61-es kollektivizáláskor 1133 holdon és 729 taggal létrejött a Haladás nevű szövetkezet. 1977-ben a tsz beolvadt a Solymári Pilisvölgye Mgtsz-be. Ez a szövetkezet pedig 1982-ben egyesült a Nagykovácsi Rozmaring Tsz-szel és így létrejött a solymári székhelyű Rozmaring Mgtsz, 4327 hektáron és 1327 taggal. A XVIII. század végétől 1927-ig a környéken folyó fakitermelés következményeként a kivágott erdő helyén több száz hektár kiterjedésű dolomitkopáros maradt meg. Ekkor kezdte meg Dévényi Antal erdőmérnök a kopár hegyoldalakat betelepíteni erdei fenyővel és munkássága nyomán az egész országban itt hozta meg a legszebb eredményét a kopárfásítás. (A múlt században a források említenek akác- és más faültetvényeket is Piliscsabán, az „okszerű erdészeti szabályok szerint” kezelt főhercegi erdőbirtokon). A művelési ágak közül a legnagyobb arányú az erdő (a terület felén). A domboldalakon kialakított szántók, a rét-legelőterületek jóval kisebb jelentőségűek. Az utóbbi évtizedekben erősen lecsökkent a szőlő, növekedett a kert-gyümölcsösök, az üdülő telkek kiparcellázásával pedig a többszörösére emelkedett a nem mezőgazdasági terület aránya. A szántóföldi növénytermesztésben meghatározó a búza-, a kukorica- és a burgonyatermesztés. A XX. században több területcsatolás érintette Piliscsabát; 1925-ben Klotildliget néven kivált egy településrész, amely 1949-ben a Pilisliget nevet kapta és 1950-ben visszacsatolták Piliscsabához. 1994. december 11-én kivált belőle az önálló községgé szerveződött Pilisjászfalu. Az 1956-os forradalom idején kisebb harc tört ki a falu határában. November 28-án a Piliscsabától kb. 3 km-re lévő Janza tanyánál az erdő átfésülése során egy szovjet katonai alakulat 8 főből álló fegyveres csoporttal került tűzharcba. Hét felkelő visszahúzódott az erdőbe, egy fogságba esett. Az 1989 utáni rendszerváltozás során Piliscsabán is megválasztották demokratikusan az önkormányzatot. A község népessége az újratelepítés óta egyenletesen emelkedett az 1980-as évekig: 1785-ben 1075, 1850-ben 1174, 1870-ben 1375, 1910-ben 2374, 1941-ben 3285, 1949-ben 3618, 1980-ban 5227 fő volt a lakosság. Az utóbbi másfél évtizedben lassú népességfogyás tapasztalható (1990-ben 5201, 1995-ben 5044 fő). 1990-ben a nyugdíjasok, járadékosok aránya 22,7%, 1000 férfira 1012 nő jut a településen. A családszerkezet - annak dacára, hogy alapvetően őrzi a tradicionális modelleket - jelzi azok fellazulását, az elöregedést. A 15 évnél idősebb népesség csaknem kétharmada (61,6 %) él házasságban. Az átlagos családnagyság alig haladja meg a három főt; 10 családra 308 személy és csupán 123 gyermek jut. A külterületi népesség nem jelentős; 1990-ben 1,2 %. A lakosság már a XX. század közepén zömmel nem a mezőgazdaságból élt (1941-ben a keresők 26,0%-a a mezőgazdaságban, 16,6%-a az iparban, 57,4%-a a harmadik szektorban dolgozott). A legnagyobb társadalmi csoport (38,2%) a közszolgálatban foglakoztatottaké volt. 1990-ig tovább csökkent a mezőgazdaságból élők aránya és növekedett az ipari dolgozóké; 17,8% dolgozott a mezőgazdaságban, 38,1 % az iparban és 44,1 % a harmadik szektorban. Jelentős - elsősorban a fővárosba - ingázók aránya (az 1990-es években a dolgozók kétharmada ingázott, ennek több mint fele Budapestre). Az 1990-ben a munkanélküliek aránya 4,1 % volt. A 18 éven felüli népességen belül legalább középiskolai végzettsége van 28,0%-nak és a 25 éven felüli népességen belül felsőfokú képzettsége van 8,6%-nak (1990). 1715-ben németekkel és szlovákokkal betelepített Piliscsaba lakossága a XX. század elejéig őrizte német és szlovák jellegét. Bél Mátyás 1730 körül úgy jellemezte a falut, mint a „szlávoknak egy új telepét”. Az 1850-es összeírás szerint teljesen német, 1870-ben és 1910-ben „német-tót község”-nek nevezett falu, 1930-ban már csak 50%-ban volt német és 12%-ban szlovák. A többi lakos magyarnak vallotta magát. Az 1941-es népszámláláskor tovább csökkent a német (43%) és a szlovák (11%) lakosság aránya. Ekkorra már a magyarok (44%) képviselték a faluban a relatív többséget. A háború utáni ki- és áttelepítések, az ettől való félelmek és a felgyorsuló urbanizáció következtében, 1990-re mindössze 2,3% vallotta magát nem magyar nemzetiségűnek. A község szinte teljes egészében római katolikus: 1836-ban 100%, 1890-ben 96,8%, 1941-ben 89,6%. A XX. században kisebb református (1941-ben 5,7%), evangélikus (1941-ben 2,8%) és izraelita (1941-ben 1,5%) közösségek is éltek Piliscsabán. Katolikus plébániája már 1711-ben újjáalakult. A XVIII. század első évtizedeiben középkori templomát használták. Az apácák 1728-ban új templomot építettek. Minthogy a gyarapodó népesség miatt ez szűknek bizonyult, 1778-ban új templom építésébe fogtak. A Szent Szűz születése tiszteletére szentelt templom 1781-ben készült el, egyhajós, homlokzati tornyos formában. Egységes barokk stílusát máig megőrizte. Berendezése a budai klarissza templomból - a rend felosztása után - került ide. A templomban egy XV. századi - minden valószínűség szerint másodlagosan idekerült Madonna szobor van.
