K starému jadru mesta sa po storočiach pripojili okolité osady, tieto sú v súčasnosti časťami Senondreja: Zbehy (Izbég - niekdajšia dedina), Pannóniatelep, Szamárhegy, Püspökmajor, Pismány… Tu sa usadil knieža Kursan, spoločník Arpáda v IX. Storočí, dal obnoviť ruiny rímskej strážnice meštianskej osady, ktorá k nej patrila a používal to ako pevnosť. V 12. storočí bol Senondrej sídlo vystavenia diplomov veszprémskeho biskupstva. Pomenovanie osady sa prvýkrát vyskytuje v závete tovariša Fulca z roku 1146, ktorý potvrdil kráľ Gejza II. A ktorý vznikol v Sanctus Andreas. Po vyhnaní Turkov sa usadili na tomto území Srbi, Slováci, Dalmatínci a Gréci. V súčasnosti tu funguje chorvátska, poľská, nemecká a srbská menšinová samospráva. Senondreju vrátili jeho stratený titul mesta v roku 1872. V súkromných múzeách mesta si môžu návštevníci pozrieť výstavy známych miestnych umelcov a v Kultúrnom a výtvarnom centre Umelecký mlyn zas usporiadajú dočasné výstavy. V prírodnom národopisnom múzeu, ktorý založili v roku 1967 predstavujú špecifické regióny Maďarska: ich staviteľstvo, kultúru bývania dedinčanov a obyvateľov agrárnych miest, ich spôsob života od začiatku 18. do polovice 20. storočia. Takto môžeme zahliadnuť do domov pri Hornej Tise, Malej maďarskej nížiny, Západného Zadunajska, Bakoňu, Horného Balatonu, Južného Zadunajska, Tokaju a okolia Gyöngyösu. V Senondreji funguje papiereň, továreň na výrobu cementu a podnik na brúsenie diamantu v izraelskom vlastníctve.
Szentendre
A város elsősorban művészetével és kultúrájával ragadja magával a látogatót. Szentendre a Dunakanyar kapujában, a pilisi Kőhegy és a Duna találkozásánál, a Szentendrei-szigettel szemben, gyönyörű természeti környezetben található. Budapest irányából könnyen megközelíthető autóval, HÉV-, autóbusz- és sétahajó járatokkal. Kedvelt kirándulóhely. Szentendre ősi városához számos kisebb település csatlakozott az évszázadok során, ezek ma Szentendre különböző, hagyományos elnevezéssel bíró városrészei: Izbég (volt falu), Pannóniatelep, Szamárhegy, Püspökmajor, Pismány…
Ulcisia Castra (magyarul: Farkasvár) Pannonia provincia „limes”-ének egyik jelentős állomáshelye, Marcus Aurelius kedvenc katonai tábora volt. Megfordult itt 202-ben Septimius Severus, 214-ben Caracalla és 375-ben Valentinianus császár. Áprily Lajos így eleveníti meg ezeket az éveket: „Zuhog a fény a ház-sorok falára, / megtündököltet minden ablakot. / A római Castra Ulcisiára / valamikor itt így ragyoghatott. / Lábak dobbantak, had vonult kevélyen, / belerezzent minden útmenti ház, / íjak villantak, s ragyogott a fényben / ezer feketebőrű szír íjász…” A IX. században a honfoglaló Árpád fejedelem vezértársa, Kurszán fejedelem itt telepedett le, a római őrhely (lat.: vicus militaris) és a hozzá tartozó polgári település romjait felújíttatta, s erődítménynek használta. A XII. században már a veszprémi püspökség oklevélkiállító székhelye Szentendre. Neve Fulco deák (valójában „hospes”, püspöki írnok) 1146-ban Sanctus Andreasban kelt végrendeletében, amelyet II. Géza király erősített meg, fordul elő először. A törökök kiűzése után külhoni telepesek népesítették be; felvirágzásának emlékeit mindmáig őrzik a város délies hangulatú, barokk stílusú polgárházai, templomai, macskaköves utcácskái, szűk sikátorai. Az 1690-es nagy szerb kivándorlás nagy számban hozott Szentendrére szerbeket, akik maradandó nyomokat hagytak a város képén és kultúráján. Szentendre 1872-ben kapta vissza korábban elvesztett városi rangját. A nyugodt kisvárosi élet a század eleje óta vonzza a művészeket. A szentendrei művésztelep 1929-ben jött létre; hozzá fűződik az ún. szentendrei iskola. Ma is több mint kétszáz képző- és iparművész, valamint író, költő, zeneművész és színész él a városban, többnyire budapesti kiállítási és munkalehetőségekkel.