Pilis-Szlovák

Je centrom Dorogského obvodu. Jeho doprava je veľmi dobrá: nachádza sa popri železničnej trati Budapešť-Ostrihom, vedľa hlavnej cesty č. 10, na ktorú je pripojená cesta č. 111, ktorá zabezpečuje rýchly spoj Ostrihomu z Budapešťou. Najstaršie zachované pamiatky sú z poslednej časti doby kamennej. Neskoršie, počas panovania Rimanov pre vojenskú cestu, vybudovanú z Aquincumu smerom na západné provincie, sa tu vytvorila usadlosť, na mieste terajšej osady. V dobe Arpádovcov bol Ostrihom hlavným mestom Uhorska, v tom čase bývali v Dorogu kuchárky kráľovnej. Osadu spomínajú prvýkrát v roku 1811 ako Durug. Osada sa sama nemohla rozvíjať: patrila k Ostrihomu. Roku 154 bola spustošená Terkami a obyvateľstvo utieklo. Až do začiatku 18. storočia bola neobývanou, vtedy ju znovuobývali nemeckí a maďarskí usadlíci. Najdôležitejší krok histórie osady sa udial v roku 1845, keď začali dolovať uhlie. Na koniec 19. storočia sa stal centrom ťažby uhlia - zvyšoval sa aj počet obyvateľov presťahovaním sa českých a sedmohradských baníkov. Obec získala v rokoch 1920-30 mestský ráz, postavili rôzne kolónie a počet obyvateľstva sa štvornásobil. Vtedy postavili aj dôležitejšie verejné budovy (mestský úrad, kultúrny dom, nemocnica, kúpele, športové ihrisko). Od roku 1970 ťažba uhlia sa stala stále stratovejšou, ale vďaka usadeniu sa fabrík na výrobu liekov a platní, predsa sa rozvíjal. Roku 1984 získal titul mesta, pred miléniom viacerí dochádzali do hlavného mesta, ale ich počet sa znižoval vývojom priemyselných závodov (Suzuki).

Pamätihodnosti mesta:

Banícky spomienkový dom

Jubilejný pamätník - 1981 (200 rokov ťažby uhlia, 800 rokov od založenia osady)

Kálvária - 1928

Mariánska jaskyňa - 1926

Barokový kostol - 1765

Mestský úrad - 1927

Osvetový dom Attilu Józsefa - 1928

Hudobný pavilón - 1925

Kostol reformovanej cirkvi v sedmohradskom štýle - 1936

 

Dorog

 

Komárom-Esztergom megye keleti részén, a Pilis és a Gerecse által közrezárt völgy északi bejáratánál található iparváros. A város a Pilis és a Gerecse között található Dorogi-medencében épült fel légvonalban 7 km-re a Dunától. A különböző városrészek 120 és 200 m közötti tengerszint feletti magasságon helyezkednek el. A település legrégebbi része, a "falu", a Gerecse keleti nyúlványaira épült, míg az új városrészek a völgyben, a vizenyős lapályon, jelentős részben lecsapolt mocsarak helyén. A lakóterületet délnyugatról és keletről erdő, délkeletről rét és szántóföld, északról és északkeletről Esztergom-Kertváros és a Palatinus-tó határolja. Az egyetlen állandó vízfolyás a Kenyérmezői-patak, amely mentén nagyrészt lakótelepek épültek.

A városban a legkorábbi leletek a neolitikumból származnak. Később, a Római Birodalom idejében az itt húzódó, Aquincumot a nyugati provinciákkal összekötő, nagy forgalmú hadiút mentén egy kolónia is kialakult a mai település helyén. Az Árpád-kori főváros, Esztergom mellett Dorogon a királyné szakácsai éltek. 1181-ben említik először Durug néven. A település önállóan nem fejlődhetett, nagyrészt az esztergomi káptalan fennhatósága alá tartozott, ő gyakorolt vámszedési jogot is. A törökök 1542-ben elpusztították, a lakosság elmenekült. Ezt követően egészen a 18. század elejéig lakatlan területként tartották számon. Ekkor azonban újra visszanyerte közlekedésföldrajzi jelentőségét, a sváb telepesek és a visszatért magyarok újjáépítették. Barokk stílusú római katolikus temploma 1765-re épült fel. A település történetének egyik legjelentősebb lépése 1845-ben történt, amikor megindult a szénbányászat. A 19. század végére már a szénmedence központjává vált, jeles tudósok dolgoztak a szénbányászat fejlesztésén. A településre nagy számban érkeztek Csehországból és Erdélyből bányászok. A korai időszakban a Dunán szállították a szenet, később a nagyrészt e célra megépített vasúton és Újpesti vasúti hídon szállították Budapestre és az Ország más részeibe. Schmidt Sándor várostervezésének köszönhetően a község az 1920-as, 1930-as években városias arculatot kapott, számos kolónia épült, a lakosságszám rövid időn belül többszörösére növekedett (2000 főről 8000 főre). Lényegében ekkor épültek meg a fontosabb közintézmények (városháza, művelődési ház, kórház, uszoda, sportpálya) főként Gáthy Zoltán és Mende Valér tervei alapján. A két háború között két templom is épült az akkori nagyközségben. A Bányász köröndön a Szent Borbála katolikus bányásztemplom és a mai Köztársaság úton az erdélyi stílusú református templom. Az első bécsi döntés után, 1941-ben állami szinten felmerült Dorog, Esztergom és Párkány egyesítése (Budához, Óbudához és Pesthez hasonlóan), de ez meghiúsult. A II. világháború háromszáz áldozatot követelt. Lezárultával nagy számú német lakosságot telepítettek ki erőszakosan Dorogról. 1950-től a város jelentősége megnövekedett, vonzáskörzete kibővült, ugyanis járási székhely lett, és ezzel együtt jelentős irányító szerepet kapott (Dorogi járás). A szocializmus alatt "kiemelt település" volt az többi bányászvároshoz, iparvároshoz, a megyeszékhelyekhez és a budapesti munkáskerületekhez hasonlóan, így jelentős összegeket fordítottak infrastruktúrafejlesztésre (lakások, ABC-áruházak, rendelőintézet, szolgáltatóház, iskolák építése). 1960 és 1990 között jelentősen megváltozott a városkép, a lebontott kolóniák helyén a kor építkezési szokásainak megfelelően 3-5 emeletes parkosított lakótelepek (Szent Borbála ltp., Fáy András ltp., Hám Kálmán ltp., Zsigmondy Vilmos ltp., Schmidt Sándor ltp., Széchenyi István ltp., Baross Gábor ltp., Erőmű ltp., Zrínyi Miklós ltp.), a település külső részein, kertek és szántóföldek helyén pedig kertvárosi utcák épültek. A város legnagyobb lakótelepét, a Schmidt Sándort (eredetileg Leninnek szánták, de mire felépült a lakótelep lezajlott a rendszerváltás, így új nevet kapott) 1990-ben adták át, a dorogiak közel ötöde itt él (az építkezéssel párhuzamosan rendezték a lakótelep mellett folyó Kenyérmezői-patakot). A mohó urbanizáció következtében Dorog és Esztergom-Kertváros teljesen egybeépült, néhol az utca egyik oldala Dorog, másik oldala Kertváros. Az 1970-es évektől kezdve a szénbányászat fokozatosan veszteségessé vált, de a gyógyszergyár és a hanglemezgyár letelepítésének köszönhetően a település mégis fejlődött, 1984-ben várossá nyilvánították. A rendszerváltás után felszabaduló nagyszámú munkaerő a vegyiparban helyezkedett el vagy az ingázást választotta. Az ezredforduló előtt lényegesen többen ingáztak Budapestre, számuk a térség ipari üzemeinek fejlődésével (pl.:Magyar Suzuki Zrt.) párhuzamosan lecsökkent, manapság a munkavállalók hozzávetőlegesen tíz százaléka dolgozik a fővárosban. Az utolsó bányát 2004-ben zárták be. 2006-ban és 2007-ben nagyszabású felújítások történtek, ennek keretében újáépítették a 10-es út városi szakaszát, számos utcát, járdát, és felépült az új városi uszoda.

Dorog gazdasága hagyományosan a szénbányászatra épült. A szénbányászat fejlesztésében jelentős eredményt ért el Hantken Miksa, az MTA tagja, aki kidolgozta a dorogi szénmedence földtani rendszerének alapjait. A Dorog környéki széntelepek feltárásán dolgozott Zsigmondy Vilmos is. A bányák felszámolása után azonban a gazdaság gyökeresen megváltozott, a kiszolgáló üzemek mindegyike megszűnt. A gazdaságban viszonylag gyorsan végbement a szerkezetváltás. Számos üzem átalakult, magánkézbe került, illetve számos új is megtelepedett a városban. Egy átalakult üzem például a több mint száz éves múltra visszatekintő Dorogi hőerőmű, amely 3420 dorogi és esztergomi lakás távfűtés- és melegvízellátását biztosítja. A városban működik a Richter Gedeon Nyrt. gyógyszergyár gyártelepe, és a Colgate-Palmolive Kft.(kozmetikumok és tisztálkodószerek gyártása). Itt található az országban egyedülálló veszélyeshulladékégető (Onyx Magyarország Kft.), amely főleg a szomszédos gyógyszergyár hulladékainak megsemmisítésére szakosodott. A könnyűipar is fejlődésben van. Jelentős üzemek működnek a nyomda- és a konfekcióiparban. Az építőipar is nagy mértékben növekszik, a dorogi székhelyű Baumit Kft. a hazai piac meghatározó homlokzati hőszigetelő gyártója. A cég profiljába tartoznak még különböző vakolat- és esztrichrendszerek. A Baumit Kft. 2008-ban jelentős fejlesztéseket hajtott végre dorogi üzemében és Visontán is új gyárat épít. A város ipari parkját 1999-ben alapították, ahol a Sanyo Hungary Kft. több ezer embernek ad munkát, ott napelemeket és légkondicionálókat gyártanak. 2006-ban épült fel a logisztikai központ, amely vasúti összeköttetéssel is rendelkezik. A szolgáltató intézmények is sorban jelennek meg a városban, a kereskedelem fejlett. A munkanélküliség 3-4% körül mozog.

A városban három önkormányzati (Zrínyi Ilona Óvoda, Petőfi Sándor Óvoda, Dózsa György Óvoda), egy vállalati (Richter Óvoda) óvoda, valamint három általános iskola (Zrínyi Ilona Általános Iskola, Petőfi Sándor Általános Iskola, Eötvös József Általános Iskola) működik. A város középiskolája a Zsigmondy Vilmos Gimnázium és Informatikai Szakközépiskola, amelynek emelt idegen nyelvi, programozói valamint általános gimnáziumi osztályai vannak. Az Erkel Ferenc Zeneiskola mind a város, mind fiókintézmények révén az egész kistérség zenei oktatásáért felelős. A város kulturális és közéletének központja a felújított, impozáns József Attila Művelődési Ház amely színházteremmel, bálteremmel és moziteremmel is rendelkezik. Továbbá egy jól felszerelt könyvtár várja az olvasni vágyókat. Dorog zenei élete is jelentékeny. Meghatározó szereplő a Bányászzenekar. A város hagyományosan jelentős sportélettel rendelkezik. A labdarúgás, birkózás, az atlétika, illetve a hegymászás kiemelt szerepkörrel bír Dorog életében. Az Aranycsapat két tagja: Buzánszky Jenő és Grosics Gyula is Dorogon kezdte pályafutását.

Dorog 1900-ban még sváb többségű falu volt (1966 lakosából 1369 német, 477 magyar és 55 szlovák volt), de Trianon után jelentősen megváltoztak a nemzetiségi arányok. Megkezdődött a németajkúak beolvadása, illetve az elszakított területekről nagy számban érkeztek bányászok, nagyrészt Erdélyből (ők építették 1936-ban az erdélyi stílusú református templomot). A Második világháború után a németajkú lakosság nagy részét erőszakosan kitelepítették, a németek helyére a csehszlovák-magyar lakosságcsere keretében felvidéki, főként zoborvidéki magyarok érkeztek. A szocialista iparosítás évtizedeiben felgyorsult a svábok beolvadása, így jelentősen eltolódott a nemzetiségek aránya a magyarok javára, 2001-ben a város lakosságának 95 %-a magyarnak vallotta magát. A mai város nemzetiségi képében azonban még mindig megfigyelhető egy a lakosság 4 %-át kitevő csoport, amely német nemzetiségűnek vallja magát, és aktívan ápolja a hagyományokat. A csekély aránnyal ellentétben nagyon sok magát magyarnak valló doroginak vannak fél vagy negyed részben sváb felmenői. A német nemzetiségi tájház a Bécsi úton tekinthető meg. A németek mellett a szlovákok, cigányok és örmények is rendelkeznek kisebbségi önkormányzattal. Az 1910-es évekig a népességnövekedés nem volt számottevő és főleg a természetes szaporulatból adódott. Azonban 1911-ben Dorog lett a szénmedence központja és ennek köszönhetően drámai módon felgyorsult a népességnövekedés. Az ország minden tájáról érkeztek bányászok és tisztviselők, így 1910 és 1941 között a népességszám 2000 főről 8000 főre növekedett, amely a pozitív vándorlási egyenleg mellett a bányásztársadalomban megszokott rendkívül gyors természetes szaporulatnak volt köszönhető, amely még a Kádár-korszakban is közel kétszerese volt az országos átlagnak és az ezredfordulóig kitartott. A gyarapodás üteme a második világháború után csillapodott, azonban az ország legtöbb városával ellentétben töretlen volt egészen 1995-ig (13 211 fő). A népességnövekedésben jelentős szerepet játszottak a helyi népességmozgások is, számottevő volt a beköltözés a környező falvakból, illetve a szénbányászat hanyatlása miatt a bányavidéken található elbontott külterületi kolóniák lakosságának jó részét Dorogra költöztették az épülő panel lakótelepekre.

Doplnkové informácie