Rok 1968 patrí k najdôkladnejšie preskúmaným kapitolám novodobých československých dejín. O niečo menej pozornosti sa však venuje tomu, čo sa v auguste toho roku odohrávalo na pomedzí národnosti, materinského jazyka, občianstva a lojality k štátu. Práve tam sa stretávajú dejiny dvoch komunít, ktoré môžeme z pohľadu oSlovMa nazvať zrkadlovými národnosťami: Slovákov v Maďarsku a Maďarov na Slovensku. Obe žili ako menšiny na opačných stranách tej istej hranice. Slováci v Maďarsku boli občanmi Maďarskej ľudovej republiky, no so Slovenskom ich spájal jazyk, kultúra a v mnohých prípadoch aj rodinné či profesionálne väzby. Maďari na Slovensku boli občanmi Československa, pričom jazykovo a kultúrne patrili k maďarskému národu. Za bežných okolností sa tieto roviny identity nemuseli dostať do otvoreného konfliktu. August 1968 ich však postavil do mimoriadnej situácie.
Pražská jar otvorila aj národnostnú otázku
Pražská jar nebola iba sporom medzi reformným vedením Komunistickej strany Československa a Moskvou. Uvoľnenie spoločenských pomerov umožnilo otvorenejšie hovoriť o slobode tlače, fungovaní štátu, vzťahu Čechov a Slovákov, ale aj o právach národnostných menšín. Pre Maďarov v Československu to malo osobitný význam. Historik Árpád Popély zhromaždil v rozsiahlej pramennej edícii 1968 és a csehszlovákiai magyarság 150 dokumentov, z ktorých veľká časť súvisí s činnosťou Csemadoku a úsilím formulovať záujmy maďarskej menšiny počas reformného obdobia. Otvárali sa otázky národnostnej rovnoprávnosti, maďarského školstva a kultúry, politického zastúpenia i povojnového postavenia maďarského obyvateľstva. Rok 1968 však nemožno spätne idealizovať ako obdobie bezproblémového slovensko-maďarského porozumenia. Politické uvoľnenie vynieslo na povrch aj staré konflikty, nacionalistické prejavy a rozdielne interpretácie spoločných dejín. Pre významnú časť organizovaného maďarského menšinového života však reformný proces znamenal šancu na zlepšenie vlastného postavenia v spoločnom štáte. Potom prišla noc z 20. na 21. augusta. Na vojenskej intervencii vedenej Sovietskym zväzom sa podieľali aj ďalšie štáty Varšavskej zmluvy vrátane Maďarska. Cieľom bolo zastaviť reformný proces spájaný s Alexandrom Dubčekom a predstavou „socializmu s ľudskou tvárou“. Účasť Maďarskej ľudovej armády je podrobne doložená maďarskými vojenskými prameňmi i historickým výskumom. Hlavnú intervenčnú silu tvorila 8. motostrelecká divízia a maďarský Vojenský historický archív eviduje osobitný súbor dokumentov k operácii ZALA – vstupu do Československa v roku 1968. A práve tu vznikol jeden z najvýraznejších paradoxov augusta 1968: vojaci z Maďarska vstúpili aj na územia obývané početným maďarským obyvateľstvom.
Keď národnosť neurčovala postoj
Mohlo by sa zdať, že Maďari na Slovensku budú vojakov prichádzajúcich z Maďarska vnímať inak než ich slovenskí spoluobčania. Dobové dokumenty však ukazujú oveľa zložitejší obraz. Maďari na Slovensku totiž neboli iba príslušníkmi maďarského národa. Boli zároveň občanmi štátu, ktorého hranice bez jeho súhlasu prekročila cudzia armáda. A zásah prišiel práve vo chvíli, keď reformný proces umožnil otvorenejšie formulovať aj ich vlastné národnostné požiadavky. Dobové pramene zachytávajú odmietanie vojenskej intervencie aj v prostredí maďarskej menšiny. Csemadok proti okupácii vystúpil a v maďarskom verejnom živote sa objavovali protiokupačné stanoviská, výzvy a letáky. Nemožno z toho vyvodzovať, že každý Maďar na Slovensku reagoval rovnako – postoje jednotlivcov boli rôzne –, no rovnako neobstojí predstava, že etnická spolupatričnosť automaticky znamenala podporu maďarskej armády. Maďarský jazyk neznamenal podporu Budapešti a maďarský vojak z Maďarska nemusel byť pre Maďara na Slovensku „naším vojakom“. August 1968 tak ukázal, že materinský jazyk, národnosť, občianstvo a politická lojalita nie sú jedno a to isté. Veľmi konkrétne to zachytávajú spomienky Slováka z Maďarska, ktorý prišiel na Slovensko práve v uniforme Maďarskej ľudovej armády.
Slovák z Maďarska v maďarskej uniforme
Rudolf Fraňo slúžil v Maďarskej ľudovej armáde a v roku 1968 sa ako Slovák z Maďarska ocitol medzi vojakmi vyslanými do Československa. Jeho príbeh poznáme z knihy Katonakönyv – Megjártam Csehszlovákiát 1968 i z neskoršej spomienky Prieskumné hliadkovanie uverejnenej v Našom kalendári 2025. Fraňo pôvodne pôsobil ako pisár práporu. Keď však nadriadení potrebovali človeka ovládajúceho slovenčinu, stal sa tlmočníkom. Ako príslušník prieskumnej hliadky sa potom dostával do priameho kontaktu s miestnym obyvateľstvom. Jeho slovenčina, ktorá za bežných okolností nemusela mať vo vojenskej službe osobitný význam, sa odrazu stala praktickou kvalifikáciou. A zároveň zdrojom veľmi zvláštneho osobného paradoxu. Fraňo miestnych Slovákov vo svojich spomienkach označuje za svojich „slovenských bratov“. Hovoril ich jazykom, cítil k nim národnú blízkosť – a predsa medzi nich prišiel v uniforme armády štátu, ktorý sa podieľal na intervencii. Ako člen prieskumnej hliadky počúval najmä otázku, kedy vojská Varšavskej zmluvy vrátane Maďarskej ľudovej armády odídu. Sám dodáva, že miestni sa neraz pýtali oveľa tvrdšie. Azda najvýrečnejšiu skúsenosť zažil v Kalnej nad Hronom. Neďaleko miesta jeho pôsobenia žili krstní rodičia jeho zosnulého brata. Pochádzali z Maďarska a na Slovensko sa presídlili počas povojnovej výmeny obyvateľstva. Keď pred ich domom zastalo vozidlo maďarskej armády a vystúpil z neho Fraňo, prvou reakciou bolo zdesenie: „Ach, Bože, čo sa deje, Rudko?“ Napätie sa rýchlo rozplynulo, no rozhovor, ktorý nasledoval, patrí k najcennejším pasážam Fraňových spomienok. Jeho krstný otec, člen miestneho národného výboru, odmietol oficiálne tvrdenie o kontrarevolúcii. Ukázal návštevníkom protiokupačné letáky – napísané po maďarsky – a povedal: „Tu nie je rozdiel medzi Slovákmi a Maďarmi.“ Vzápätí dodal, že bez sovietskych vojsk dovtedy žili spokojne a obáva sa, že keď už prišli, zostanú. V tejto jednej návšteve sa sústreďuje takmer celý paradox našich zrkadlových národností. Na jednej strane bol Slovák z Maďarska v maďarskej uniforme, na druhej Slováci a Maďari žijúci v Československu, ktorí prítomnosť intervenčných vojsk odmietali. Pochybnosti pritom Fraňo zaznamenal aj vo vlastných radoch. Nadrotmajster Králik podľa jeho spomienok nechápal, prečo vôbec museli prísť do Československa, keď je tam podľa neho rovnaký spoločenský systém ako v Maďarsku. Fraňov príbeh však treba čítať presne tak, ako vznikol: ako osobné svedectvo jedného Slováka z Maďarska, nie ako obraz postoja celej slovenskej komunity. Podobne individuálny, no zároveň nezávisle overiteľný základ má príbeh Jána Chlebnického.
Slovenčina z Budapešti, maďarčina z Košíc
Ján Chlebnický, slovenský pedagóg v Maďarsku, dostal koncom augusta 1968 povolávací rozkaz. Spolu s kolegom Aladárom Králikom sa ocitol v Budapešti. Spočiatku predpokladal, že ich pošlú na Slovensko. Po niekoľkých dňoch ich však pridelili k Maďarskému rozhlasu. Ich vojenskou úlohou sa stala slovenčina. Chlebnický spomína, že dostávali texty v maďarčine, prekladali ich, jazykovo kontrolovali a následne čítali do mikrofónu. Vysielanie bolo určené poslucháčom v Československu a sprostredkúvalo oficiálnu interpretáciu intervencie, čím vytváralo protiváhu československému vysielaniu odmietajúcemu vojenský zásah. Jeho memoárové svedectvo v tejto časti veľmi presvedčivo dopĺňa nezávislý výskum historika médií Györgya Vámosa. Maďarský rozhlas po invázii skutočne dostal za úlohu vytvoriť slovenské vysielanie. Prvé slovenské správy a komentár odvysielal 23. augusta o 20.00 a 21.30 hod. Zodpovedný redaktor Vilmos Gáti následne navrhol vojensky povolať učiteľov zo slovenských škôl, pretože rozhlas nemal dostatok pracovníkov ovládajúcich slovenčinu. Spočiatku išlo o mimoriadne rozsiahlu operáciu. Z vysielača Balatonszabadi sa po slovensky vysielalo až 18 hodín denne. Každú hodinu prichádzali správy, stanoviská maďarského straníckeho a štátneho vedenia i materiály zo sovietskej a ďalšej spojeneckej tlače. Neskôr sa vysielací čas podstatne skrátil; ranné a poludňajšie slovenské relácie skončili 17. marca 1969 a posledné večerné vysielanie 3. apríla 1969. Chlebnický teda nebol dobrovoľným propagandistom. Bol mobilizovaným vojakom, ktorého štát využil pre jeho jazykovú kompetenciu. A práve tu sa naše historické zrkadlo stáva takmer dokonalým. Kým z Maďarska smerovalo do Československa slovenské vysielanie obhajujúce oficiálny výklad intervencie, z opačnej strany znela maďarčina určená maďarským vojakom. Vámos zachytil vysielanie z Košíc z 25. augusta o 23.15 hod., ktoré maďarským vojakom oznamovalo, že ich velitelia zavádzali, že v Československu nijaká kontrarevolúcia nie je a nikto ich do krajiny nepozval. Vznikli tak dva protichodné informačné prúdy: Budapešť → po slovensky → poslucháčom v Československu. Košice → po maďarsky → vojakom z Maďarska. Jazyk sám osebe neurčoval, na ktorej strane človek stál. Maďarský štát potreboval Slovákov v Maďarsku práve preto, že ovládali slovenčinu. Na opačnej strane hranice mohla maďarčina slúžiť na odmietnutie zásahu, ktorého účastníkom bolo Maďarsko. Chlebnický svoju skúsenosť po desaťročiach opisoval aj s humorom. Pri rýchlej práci vznikali kuriózne prekladateľské omyly: zo sovietskych námorníkov sa podľa neho mohli stať „sovietske moriaky“, z Jánosa Kádára zasa „Ján Debnár“. Za úsmevnou spomienkou však zostával vážny mechanizmus: menšinový jazyk nadobudol pre štát strategickú hodnotu práve vo chvíli medzinárodnej krízy. Chlebnického osobný príbeh zároveň prepája dve veľké krízy sovietskeho bloku – roky 1956 a 1968. Hodnosť slobodníka získal počas vojenského výcviku vysokoškolákov v lete 1956. Po maďarskej revolúcii boli vysokoškoláci považovaní režimom za politicky nespoľahlivých. O dvanásť rokov neskôr však Chlebnického potreboval pre jeho slovenčinu a po povolaní ho povýšil na podporučíka. Sám preto svoju spomienku uzavrel slovami: „Z môjho osobného hľadiska takto súvisí maďarská revolúcia z roku 1956 s československými udalosťami v roku 1968.“
Čo ukázalo zrkadlo roku 1968
Skúsenosti Rudolfa Fraňa a Jána Chlebnického nemožno automaticky prenášať na všetkých Slovákov v Maďarsku. Rovnako nemožno tvrdiť, že všetci Maďari na Slovensku reagovali na intervenciu rovnako. Dobové pramene ukazujú oveľa pestrejšiu spoločnosť a rozdielne individuálne postoje. Práve to je však na tomto príbehu najzaujímavejšie. Slovák v Maďarsku mohol byť slovenskou národnosťou, občanom Maďarska a vojakom Maďarskej ľudovej armády. Štát mohol navyše využiť jeho slovenčinu práve preto, že patril k slovenskej menšine. Maďar na Slovensku mohol byť maďarskej národnosti, cítiť prirodzenú jazykovú a kultúrnu spolupatričnosť s Maďarmi za hranicou a zároveň ako občan Československa odmietnuť vstup maďarskej armády do svojej krajiny. August 1968 tak mimoriadne ostro ukázal, že národnosť, materinský jazyk, štátne občianstvo a politická lojalita nie sú synonymá. Práve preto sú dejiny Slovákov v Maďarsku a Maďarov na Slovensku v tomto príbehu také výrečné. Sú to dve komunity žijúce zrkadlovo na opačných stranách tej istej hranice. Každá si zachovávala jazykové a kultúrne väzby na národ za hranicou, no zároveň žila vlastný občiansky život vo svojom štáte. V auguste 1968 sa toto zrkadlo na okamih obrátilo priamo proti sebe. Na Slovensko prišiel Slovák v maďarskej uniforme. Proti prítomnosti tej istej armády sa mohol postaviť Maďar, ktorý bol doma na Slovensku. Z Budapešti znela slovenčina sprostredkúvajúca oficiálny výklad intervencie. Z Košíc znela maďarčina, ktorá vojakom z Maďarska hovorila, že ich nikto nepozval. A možno práve preto zostáva jednou z najvýstižnejších viet celého príbehu jednoduché konštatovanie, ktoré Rudolf Fraňo počul v Kalnej nad Hronom: „Tu nie je rozdiel medzi Slovákmi a Maďarmi.“ Nie preto, že by medzi Slovákmi a Maďarmi neexistovali rozdiely, spory či historické krivdy. Existovali a rok 1968 ich neodstránil. V tej chvíli však deliaca čiara viedla inde. Na jednej strane stáli vojská, ktoré prekročili československé hranice. Na druhej ľudia, ktorí – bez ohľadu na to, či doma hovorili po slovensky alebo po maďarsky – nechceli, aby o smerovaní ich krajiny rozhodovala vojenská intervencia zvonka.
Použitá literatúra a pramene
FRAŇO, Rudolf: Prieskumné hliadkovanie. In: Náš kalendár na rok 2025. Budapešť: Celoštátna slovenská samospráva v Maďarsku / SlovakUm, 2025, s. 155–158. ISSN 0465-9074.
FRAŇO, Rudolf (Franyó Rudolf): Katonakönyv – Megjártam Csehszlovákiát 1968 / Vojenská knižka – Bol som v Československu v roku 1968.
CHLEBNICKÝ, Ján: Spomienky na rok 1968: Zo slobodníka podporučík / Ako sme v Budapešti pripravovali rozhlasové vysielanie proti systému s ľudskou tvárou? In: Náš kalendár 2018.
POPÉLY, Árpád: 1968 és a csehszlovákiai magyarság. Dokumentumok. Somorja: Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2008.
VÁMOS, György: A Magyar Rádió és közléspolitikája a hatvanas évek második felében. In: Múltunk. Politikatörténeti folyóirat, 53. roč., 2008, č. 3, s. 173–186.
Hadtörténelmi Levéltár, Budapešť: Magyar Néphadsereg 1968 „ZALA“ – dokumenty k účasti Maďarskej ľudovej armády na vstupe do Československa.
Aktuality.sk: 21. august 1968 – vpád vojsk Varšavskej zmluvy (tematický archív).
Anton Pižurný: 1. – prvý kolaborant mestečka. Blog Pravda, 21. augusta 2017.
oSlovMa-Archív: materiály a dokumenty k roku 1968 a k Slovákom v Maďarsku.
https://tema.aktuality.sk/21-august-1968-vpad-vojsk-varsavskej-zmluvy/
http://anton.blog.pravda.sk/2017/08/21/1-prvy-kolaborant-mestecka/
https://www.facebook.com/oslovma/posts/1007902212642088
https://www.facebook.com/oslovma/posts/1365269883571984
https://www.facebook.com/oslovma/posts/1007909332641376
https://www.facebook.com/oslovma/posts/1724401797658789
https://www.facebook.com/oslovma/posts/1744262372339398
1968 tükrében: Két nemzetiség két oldalon
Amikor 1968 augusztusában a Magyar Néphadsereg is bevonult Csehszlovákiába, két, egymással tükörhelyzetben élő kisebbség került különös történelmi helyzetbe. A magyarországi szlovákok olyan állam polgárai voltak, amely részt vett a beavatkozásban; a szlovákiai magyarok pedig a megtámadott Csehszlovákiában éltek – és közülük sokan elutasították a Magyarországról érkező „testvéri” csapatokat.
Az 1968-as esztendő a modern csehszlovák történelem egyik legalaposabban feltárt fejezete. Jóval kevesebb figyelem jut azonban arra, mi történt ekkor a nemzetiségi hovatartozás, az anyanyelv, az állampolgárság és az állam iránti lojalitás metszéspontjában. Itt ér össze két olyan közösség története, amelyet az oSlovMa nézőpontjából joggal nevezhetünk egymás tükörképének: a magyarországi szlovákoké és a szlovákiai magyaroké. Mindkét közösség ugyanannak a határnak az ellenkező oldalán élt kisebbségként. A magyarországi szlovákok a Magyar Népköztársaság állampolgárai voltak, miközben Szlovákiához nyelvi, kulturális, sok esetben családi és szakmai kapcsolatok fűzték őket. A szlovákiai magyarok Csehszlovákia állampolgárai voltak, miközben nyelvileg és kulturálisan a magyarsághoz tartoztak. Békeidőben ezek a kötődések nem feltétlenül kerültek egymással szembe. 1968 augusztusa azonban rendkívüli próbatétel elé állította őket.
A prágai tavasz a nemzetiségi kérdést is napirendre tűzte
A prágai tavasz nem csupán a Csehszlovák Kommunista Párt reformszárnya és Moszkva közötti konfliktus volt. A társadalmi és politikai enyhülés nyíltabb vitát tett lehetővé a sajtószabadságról, az állam működéséről, a cseh–szlovák viszonyról, valamint a nemzetiségek jogairól is. A csehszlovákiai magyarság számára ennek különös jelentősége volt. Árpád Popély történész 1968 és a csehszlovákiai magyarság című nagyszabású forráskiadványában 150 dokumentumot gyűjtött össze; ezek jelentős része a Csemadok tevékenységéhez és ahhoz a törekvéshez kapcsolódik, hogy a reformidőszakban világosabban megfogalmazzák a magyar kisebbség érdekeit. Napirendre kerültek a nemzetiségi egyenjogúság, a magyar iskolaügy és kulturális intézményrendszer, a politikai képviselet, valamint a magyar lakosság háború utáni helyzetének kérdései. 1968-at ugyanakkor nem szabad utólag zavartalan szlovák–magyar közeledés időszakaként idealizálni. A politikai nyitás régi konfliktusokat, nacionalista megnyilvánulásokat és a közös történelem eltérő értelmezéseit is felszínre hozta. A szervezett magyar kisebbségi közélet jelentős része számára azonban a reformfolyamat mégis esélyt jelentett saját helyzetének javítására. Aztán elérkezett augusztus 20-ról 21-re virradó éjszaka. A Szovjetunió vezette katonai intervencióban a Varsói Szerződés több tagállama, köztük Magyarország is részt vett. A cél az Alexander Dubček nevével és az „emberarcú szocializmus” eszméjével összekapcsolt reformfolyamat megállítása volt. A Magyar Néphadsereg részvételét részletesen dokumentálják a magyar katonai források és a történeti szakirodalom. A fő beavatkozó erőt a 8. gépkocsizó lövészhadosztály alkotta, a Hadtörténelmi Levéltár pedig külön irategyüttest őriz ZALA – bevonulás Csehszlovákiába, 1968 címmel. Itt rajzolódik ki 1968 egyik legélesebb paradoxona: magyarországi katonák olyan vidékekre is bevonultak, ahol jelentős magyar lakosság élt.
Amikor a nemzetiség nem döntötte el, ki melyik oldalon áll
Első pillantásra azt gondolhatnánk, hogy a szlovákiai magyarok másként tekintettek a Magyarországról érkező katonákra, mint szlovák honfitársaik. A korabeli dokumentumok azonban ennél jóval összetettebb képet mutatnak. A szlovákiai magyarok ugyanis nem csupán a magyar nemzethez tartozó emberek voltak, hanem egy olyan állam polgárai is, amelynek határait idegen hadsereg lépte át az ország beleegyezése nélkül. A beavatkozás ráadásul éppen akkor érte őket, amikor a reformfolyamat lehetővé tette saját nemzetiségi követeléseik nyíltabb megfogalmazását. A források a magyar kisebbségi közegben is dokumentálják a katonai intervenció elutasítását. A Csemadok tiltakozott a megszállás ellen, és a magyar közéletben is megjelentek intervencióellenes állásfoglalások, felhívások és röplapok. Ebből természetesen nem következik, hogy minden szlovákiai magyar ugyanígy gondolkodott – az egyéni álláspontok eltértek –, de ugyanígy tarthatatlan az a feltételezés is, hogy az etnikai összetartozás automatikusan a magyar hadsereg támogatását jelentette. A magyar nyelv nem jelentette automatikusan Budapest támogatását, és a Magyarországról érkező magyar katona sem feltétlenül számított „a mi katonánknak” egy szlovákiai magyar szemében. 1968 augusztusa világosan megmutatta, hogy az anyanyelv, a nemzetiségi hovatartozás, az állampolgárság és a politikai lojalitás nem ugyanazt jelenti. Ezt különösen plasztikusan mutatja egy magyarországi szlovák visszaemlékezése, aki éppen a Magyar Néphadsereg egyenruhájában érkezett Szlovákiába.
Magyarországi szlovák a Magyar Néphadsereg egyenruhájában
Rudolf Fraňo a Magyar Néphadseregben szolgált, és 1968-ban magyarországi szlovákként azok közé a katonák közé került, akiket Csehszlovákiába vezényeltek. Történetét a Katonakönyv – Megjártam Csehszlovákiát 1968 című kötetből, valamint a Náš kalendár 2025 hasábjain közölt Prieskumné hliadkovanie című későbbi visszaemlékezéséből ismerjük. Fraňo eredetileg zászlóaljírnok volt. Amikor azonban a feletteseinek szlovákul tudó emberre lett szükségük, tolmács lett belőle. Felderítő járőr tagjaként közvetlen kapcsolatba került a helyi lakossággal. Szlováktudása, amely békeidőben nem feltétlenül jelentett különösebb előnyt a katonai szolgálatban, hirtelen gyakorlati értékké vált. Egyben azonban különös személyes ellentmondást is teremtett. Fraňo visszaemlékezésében a helyi szlovákokat „szlovák testvéreinek” nevezi. Beszélte a nyelvüket, közösséget érzett velük – mégis annak az államnak a hadseregében érkezett közéjük, amely részt vett az intervencióban. Felderítőként újra és újra ugyanazt a kérdést hallotta: mikor távoznak végre a Varsói Szerződés csapatai, köztük a Magyar Néphadsereg egységei? Saját visszaemlékezése szerint ezt sokszor jóval keményebben fogalmazták meg. Talán a legbeszédesebb élménye Kálnán, a Garam mentén érte. Szolgálati helyétől nem messze éltek elhunyt bátyjának keresztszülei, akik Magyarországról települtek át Szlovákiába a háború utáni lakosságcsere során. Amikor egy magyar katonai jármű állt meg a házuk előtt, és Fraňo szállt ki belőle, az első reakció rémület volt: „Jaj, Istenem, mi történt, Rudko?” A feszültség hamar oldódott, de az ezt követő beszélgetés Fraňo visszaemlékezésének egyik legfontosabb részlete lett. Keresztapja, aki a helyi nemzeti bizottság tagja volt, elutasította a „kontrarevolúcióról” szóló hivatalos állítást. Magyar nyelvű, megszállásellenes röplapokat mutatott nekik, majd ezt mondta: „Itt nincs különbség szlovákok és magyarok között.” Ezután hozzátette, hogy addig szovjet csapatok nélkül is békében éltek, és attól tart, hogy ha már egyszer megérkeztek, maradni is fognak. Ebben az egyetlen látogatásban szinte sűrítve jelenik meg a két tükörhelyzetben élő kisebbség egész paradoxona. Az egyik oldalon egy magyarországi szlovák a Magyar Néphadsereg egyenruhájában, a másikon Csehszlovákiában élő szlovákok és magyarok, akik elutasították az intervenciós csapatok jelenlétét. Fraňo saját egységén belül is rögzített kétségeket. Visszaemlékezése szerint Králik törzsőrmester nem értette, miért kellett egyáltalán Csehszlovákiába jönniük, amikor ott szerinte ugyanaz a társadalmi rendszer működött, mint Magyarországon. Fraňo történetét ugyanakkor annak kell olvasni, ami: egy magyarországi szlovák személyes tanúságtételének, nem pedig a teljes magyarországi szlovákság álláspontjának. Hasonlóan egyéni, ugyanakkor független forrásokkal is ellenőrizhető alapja van Ján Chlebnický történetének.
Szlovák adás Budapestről, magyar üzenet Kassáról
Ján Chlebnický, a magyarországi szlovák pedagógus 1968 augusztusának végén behívóparancsot kapott. Kollégájával, Aladár Králikkal együtt Budapestre került. Eleinte arra számított, hogy Szlovákiába vezénylik őket, néhány nap múlva azonban a Magyar Rádióhoz osztották be őket. Katonai feladatuk lényegében a szlovák nyelv használata lett. Chlebnický visszaemlékezése szerint magyar nyelvű szövegeket kaptak, ezeket szlovákra fordították, nyelvileg ellenőrizték, majd mikrofonba olvasták. Az adások csehszlovákiai hallgatóknak szóltak, és a beavatkozás hivatalos értelmezését közvetítették, ellenpontot képezve a katonai fellépést elutasító csehszlovák rádióadásokkal szemben. E visszaemlékezés ezen a ponton meggyőzően találkozik György Vámos médiatörténeti kutatásával. A Magyar Rádió valóban azt a feladatot kapta a bevonulás után, hogy szlovák nyelvű műsort indítson. Az első szlovák híreket és kommentárt augusztus 23-án 20.00 és 21.30 órakor sugározták. A felelős szerkesztő, Vilmos Gáti ezt követően azt javasolta, hogy katonai behívóval rendeljenek be szlovák iskolákban tanító pedagógusokat, mert a rádióban nem állt rendelkezésre elegendő szlovákul tudó munkatárs. Kezdetben rendkívül nagy volumenű műveletről volt szó: a balatonszabadi adóról naponta akár 18 órán át szólt szlovák nyelvű műsor. Óránként közöltek híreket, a magyar párt- és állami vezetés állásfoglalásait, valamint a szovjet és más szövetséges sajtó anyagait. Később jelentősen csökkent a műsoridő: a reggeli és déli szlovák adások 1969. március 17-én szűntek meg, az utolsó esti műsort pedig április 3-án sugározták. Chlebnický tehát nem önkéntes propagandistaként került a mikrofonhoz, hanem behívott katonaként, akinek nyelvtudását az állam használta fel. És ezen a ponton válik szinte tökéletessé történelmi tükörképünk. Miközben Magyarországról szlovák nyelvű műsor szólt Csehszlovákiába, a beavatkozás hivatalos értelmezését közvetítve, a másik irányból magyar nyelvű adás szólt a magyar katonákhoz. Vámos egy kassai adást is rögzített augusztus 25-én 23.15 órakor, amely arról tájékoztatta a magyar katonákat, hogy feletteseik félrevezették őket, Csehszlovákiában nincs kontrarevolúció, és senki sem hívta be őket az országba. Így két, egymással ellentétes információs irány alakult ki: Budapest → szlovákul → csehszlovákiai hallgatóknak. Kassa → magyarul → magyarországi katonáknak. A nyelv önmagában nem mondta meg, ki melyik oldalon állt. A magyar államnak éppen azért volt szüksége a magyarországi szlovákokra, mert tudtak szlovákul; a határ másik oldalán viszont a magyar nyelv a Magyarország részvételével végrehajtott katonai beavatkozás elutasításának eszközévé válhatott. Chlebnický évtizedekkel később humorral is felidézte szolgálatát. A kapkodó fordítói munkában groteszk hibák is becsúszhattak: a „szovjet tengerészekből” állítólag „szovjet pulykák”, János Kádárból pedig „Ján Debnár” lett. A derűs anekdota mögött azonban komoly mechanizmus húzódott: a kisebbségi nyelv nemzetközi válság idején hirtelen stratégiai értéket kapott az állam számára. Chlebnický személyes története ráadásul összeköti a szovjet tömb két nagy válságát, 1956-ot és 1968-at. Tizedesi rangját még az egyetemisták 1956 nyarán tartott katonai kiképzésén szerezte. A magyar forradalom után az egyetemistákat a rendszer politikailag megbízhatatlannak tekintette. Tizenkét évvel később azonban éppen Chlebnický szlováktudására volt szüksége, és behívásakor alhadnaggyá léptették elő. Saját visszaemlékezését ezért így zárta: „Az én személyes nézőpontomból így kapcsolódik össze az 1956-os magyar forradalom az 1968-as csehszlovákiai eseményekkel.”
Mit mutatott meg 1968 tükre?
Rudolf Fraňo és Ján Chlebnický történetéből nem lehet automatikusan következtetni a teljes magyarországi szlovákság álláspontjára. Ugyanígy nem állíthatjuk, hogy minden szlovákiai magyar egyformán reagált az intervencióra. A korabeli források ennél sokszínűbb társadalmat és eltérő egyéni magatartásokat mutatnak. Éppen ez teszi azonban különösen érdekessé ezt a történetet. Egy magyarországi szlovák lehetett szlovák nemzetiségű, magyar állampolgár és egyben a Magyar Néphadsereg katonája; az állam pedig éppen azért használhatta fel szlováktudását, mert a szlovák kisebbséghez tartozott. Egy szlovákiai magyar lehetett magyar nemzetiségű, természetes nyelvi és kulturális közösséget érezhetett a határ túloldalán élő magyarokkal, ugyanakkor csehszlovák állampolgárként elutasíthatta a magyar hadsereg bevonulását saját országába. 1968 augusztusa különösen élesen mutatta meg, hogy a nemzetiség, az anyanyelv, az állampolgárság és a politikai lojalitás nem szinonimák. Ezért olyan beszédes ebben a történetben a magyarországi szlovákok és a szlovákiai magyarok helyzete. Két közösségről van szó, amelyek ugyanannak a határnak az ellenkező oldalán, egymás tükörképeként éltek. Mindkettő megőrizte nyelvi és kulturális kapcsolatait a határ túloldalán élő nemzettel, miközben saját államában élte mindennapi polgári életét. 1968 augusztusában ez a tükör egy pillanatra szinte közvetlenül egymás felé fordult. Szlovákiába egy magyarországi szlovák érkezett a Magyar Néphadsereg egyenruhájában. Ugyanennek a hadseregnek a jelenlétét elutasíthatta egy olyan magyar, aki Szlovákiában volt otthon. Budapestről szlovák nyelvű adás közvetítette az intervenció hivatalos értelmezését. Kassáról magyarul szóltak a magyarországi katonákhoz, azt üzenve nekik, hogy senki sem hívta őket. És talán ezért marad az egész történet egyik legpontosabb mondata az a rövid kijelentés, amelyet Rudolf Fraňo Kálnán hallott: „Itt nincs különbség szlovákok és magyarok között.” Nem azért, mert szlovákok és magyarok között ne lettek volna különbségek, konfliktusok vagy történelmi sérelmek. Voltak, és 1968 sem tüntette el őket. Abban a pillanatban azonban máshol húzódott a választóvonal. Az egyik oldalon azok a csapatok álltak, amelyek átlépték Csehszlovákia határát. A másikon pedig azok az emberek, akik – függetlenül attól, hogy otthon szlovákul vagy magyarul beszéltek – nem akarták, hogy országuk jövőjéről külső katonai beavatkozás döntsön.
Felhasznált irodalom és források
FRAŇO, Rudolf: Prieskumné hliadkovanie. In: Náš kalendár na rok 2025. Budapešť: Celoštátna slovenská samospráva v Maďarsku / SlovakUm, 2025, s. 155–158. ISSN 0465-9074.
FRAŇO, Rudolf (Franyó Rudolf): Katonakönyv – Megjártam Csehszlovákiát 1968 / Vojenská knižka – Bol som v Československu v roku 1968.
CHLEBNICKÝ, Ján: Spomienky na rok 1968: Zo slobodníka podporučík / Ako sme v Budapešti pripravovali rozhlasové vysielanie proti systému s ľudskou tvárou? In: Náš kalendár 2018.
POPÉLY, Árpád: 1968 és a csehszlovákiai magyarság. Dokumentumok. Somorja: Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2008.
VÁMOS, György: A Magyar Rádió és közléspolitikája a hatvanas évek második felében. In: Múltunk. Politikatörténeti folyóirat, 53. roč., 2008, č. 3, s. 173–186.
Hadtörténelmi Levéltár, Budapešť: Magyar Néphadsereg 1968 „ZALA“ – dokumenty k účasti Maďarskej ľudovej armády na vstupe do Československa.
Aktuality.sk: 21. august 1968 – vpád vojsk Varšavskej zmluvy (tematický archív).
Anton Pižurný: 1. – prvý kolaborant mestečka. Blog Pravda, 21. augusta 2017.
oSlovMa-Archív: materiály a dokumenty k roku 1968 a k Slovákom v Maďarsku.
https://tema.aktuality.sk/21-august-1968-vpad-vojsk-varsavskej-zmluvy/
http://anton.blog.pravda.sk/2017/08/21/1-prvy-kolaborant-mestecka/
https://www.facebook.com/oslovma/posts/1007902212642088
https://www.facebook.com/oslovma/posts/1365269883571984
https://www.facebook.com/oslovma/posts/1007909332641376
https://www.facebook.com/oslovma/posts/1724401797658789
https://www.facebook.com/oslovma/posts/1744262372339398
