Igyekeztünk mindent megadni tanítványainknak, ami lehetőségeinkből, tudásunkból, erőnkből tellett. Adtuk mindazt, amiről tudtuk, hogy gyermekeink testi, lelki, szellemi fejlődése szempontjából nagyon fontos. Azt is tudtuk, hogy csak így érdemes, bár néha feszegettük erőnk határait. Feltétel nélkül adtunk, mert azt is tudtuk, hogy csak így szabad. És mégis mérhetetlen viszonzást kaptunk: a köszönet szavait és a hála dalát. Büszkék vagyunk tanítványainkra.
Az iskolatörténetről szóló könyvem bemutatóján megtelt a terem érezhető szeretettel. Óriási ajándék. Élt bennünk, tanítókban, tanárokban az igény arra, hogy találkozhassunk régvolt iskoláink diákjaival, volt pedagógusokkal. Első szóra-írásra 80-an majd 200-an jelentkeztek és megtelt a volt iskolánk épülete, udvara örménykúti volt diákokkal, pedagógusokkal, figyelmességgel, érdeklődéssel, szeretettel. Lehet ennél nagyobb öröme volt örménykúti pedagógusnak?
A találkozás lehetőségét színvonalas rendezvényen biztosította mindannyiunk számára Örménykút Község Önkormányzata és Szlovák Nemzetiségi Önkormányzata, élükön tanítványainkkal. Hálatelt szívvel mondok ezért köszönet. Köszönöm tanítványainknak, hogy őrzik iskolánk emlékét. Ezután is kísérni fogja őket tanítóik és tanáraik szeretete.
És a kapott ráadás! Dal szárnyán szárnyaló köszönet! (Dal született az iskolatalálkozó kapcsán.) Nem tudom, jól gondolom-e, de hiszem, hogy e dal hangjai elérnek az égi katedrán álló tanítóink, tanáraink, és az égi tanteremben ülő volt diákjaink lelkéig is. Ahogyan a találkozón áradt a szeretet, úgy árad most belőlünk, az Örménykúti iskola volt vezetőiből, tanítóiból és tanáraiból az öröm és a köszönet.
Szebegyinszki Jánosné, Makan Zsuzsa - nyugalmazott igazgató
Fotó: Kiss-Kohut Andrea
Emléktábla-avatás, időkapszula és harangszentelés
https://www.beol.hu/helyi-kozelet/2025/09/iskolatalalkozo-ormenykut-idokapszula-emlektabla-danko-belah
170 rokov školy v Irminčoku – spomienky, stretnutia, posolstvá
https://www.luno.hu/index.php/aktuality/aktuality-deti-a-mladez/33209-170-rokov-koly-v-irmin-oku-spomienky-stretnutia-posolstva