Cs10222020

Posledná aktualizáciaSze, 21 okt. 2020 1pm

Trianon hatása a magyarországi szlovákokra

Paulik Antal: A történészek eltérő Trianon-megközelítése / Kormánybiztos a magyarosításért / Felkészületlen szlovákság a kisantant segítsége nélkül / Erős magyarosítás az oktatásban / A romániai és a szerbiai szlovákokétól eltérő fejlődés / Visszaadni a szlovákok identitását és kulturális autonómiáját

Anton Paulik: Dopad Trianonskej mierovej zmluvy na Slovákov v Maďarsku
http://www.oslovma.hu/index.php/sk/historia/164-historia1/1474-dopad-trianonu-na-slovakov-v-madarsku

1920. június 4-én Párizsban a Grand Trianon palotában aláírták a Magyarország és az első világháború győztes hatalmai közötti békeszerződést. Azóta száz év telt el. Mivel ez egy kerek évforduló, úgy gondolom, hogy mi, magyarországi szlovákok sem tehetünk úgy, mintha ez a szerződés ránk ne lett volna hatással. Annyiban határozta meg közösségünk további fejlődését, amennyiben egész Magyarország, az egész magyar társadalom és benne a „csonka” állam kisebbségi közösségei további fejlődésének alapjait meghatározta.
A békeszerződés aláírásával új időszámítás kezdődött Magyarországon. És nemcsak Magyarországon, de AZ ún. utódállamokban is, ahol a nemzetiségek, legalábbis az a rész, amely a Kárpát-medence volt egyeduralkodójának peremvidékén élt, az újonnan létrehozott szerződés szellemében elkezdhették vagy folytathatták saját országuk, saját államuk építését Közép-Európában.

Trianon2A TÖRTÉNÉSZEK ELTÉRŐ TRIANON-MEGKÖZELÍTÉSE

A magyar és a szlovák történetírás eltérően viszonyul „Trianon” jelenséghez. A magyar történészek az új Közép-Európa kialakulásának az első világháború vége (vagy akár a háború utolsó évei) óta tartó teljes folyamatát értik alatta, míg a szlovák történettudomány Trianont a békeszerződés aláírásának egyszeri jogi aktusaként értelmezi. Mivel nem hivatásszerűen foglalkozom a történelemmel, nem próbálom megtalálni a megközelítések közötti egyezéseket, illetve nem próbálom megállapítani, melyik helyes. És mivel a történészek közül, akiknek munkáit olvastam, egyikük sem fordított nagyobb figyelmet a történelmi Magyarország „megcsonkítása“ utáni Magyar Királyságban maradó nemzetiségekre, nehéz alapot találni a magyarországi szlovákok hozzáállásának értelmezésére ebben a témában. Egyetlen dolog marad hát, magának a békeszerződés szövegének vagy a korabeli dokumentumoknak, sajtónak a tanulmányozása, az ezen dokumentumok alapján kialakult érzések, vélemények, családi vagy személyes tapasztalatok, a személyes és a kollektív emlékezet megfogalmazása. Így teszek én is.
A háború végi és a háború utáni Európa rendezése kidolgozásának idején több érv is elhangzott, hogy a volt regionális hatalmakat - Németországot és az Osztrák-Magyar Monarchiát - hogyan és miért kellene feloszlatni. Thomas Woodrow Wilson amerikai elnök, 1918. január 18-án megjelentetett 14 pontja alapján, fokozatosan előtérbe került a közép-európai népek önrendelkezési jogának alapelve. Ennek 10. pontja a következő mondatot tartalmazza: „Ausztria-Magyarország népei részére, amelyeknek helyét a nemzetek között oltalmazni és biztosítani kívánjuk, meg kell adni az önálló fejlődés legszabadabb lehetőségét.“

KORMÁNYBIZTOS A MAGYAROSÍTÁSÉRT

A Magyarországgal kötött békeszerződés feltételeinek kialakításakor nem kis szerepet játszott a szlovákok megtartása Magyarországon, illetve magyarok megtartása az újonnan keletkező Csehszlovákiában, lehetőleg azonos arányban. E tény ellenében általában olyan érveléssel találkozunk, amely az 1920-as népszámlálás eredményeire hivatkozik. Tény, hogy ebben az évben az új Magyarország területén szlovák nemzetiségűnek csak 141 882 fő vallotta magát, míg Csehszlovákiában 637 183-an vallották magukat magyarnak. Azonban, ha ezek a statisztikai adatok valósak lennének, a Magyar Királyság aligha nevezett volna ki a békeszerződés aláírása után viszonylag rövid idő elteltével, 1921-ben a Trianon utáni Magyarországon élő szlovákok ügyeiért felelős kormánybiztost. A feladata az volt, hogy figyelemmel kísérje és irányítsa a szlovák népesség magyarosítását, különösen a Budapest körüli szlovák településeken. E politika előrehaladását és sikerét a Pechány Adolf tevékenységéről szóló, a budapesti Magyar Nemzeti Levéltárban található dokumentumokban követhetjük nyomon.
De térjünk vissza magához a békeszerződéshez. Ami a magyar kormánydelegációnak benyújtott katonai és gazdasági feltételeket illeti, azok szlovák szemmel is nagyon kegyetlenek voltak. Ezekről itt nem fogok írni, mert bár a szlovák nemzetiségű állampolgárok életkörülményeire is kihatottak, nemzetiségi életüket vagy nemzetiségi jogaikat közvetlenül nem érintették. Eközben az 1920 óta Magyarországon élő szlovákok Trianon3többsége - ahogyan azt Konštantín Palkovič is hangsúlyozta a második világháború utáni lakosságcsere idejéből származó feljegyzéseiben - nyomorúságos gazdasági körülmények között élt. Az én generációm még saját nagyszüleitől vagy szüleitől hallhatott róluk, de személyes emlékek is fűződhetnek hozzájuk.

A BÉKESZERZŐDÉS ÉS A NEMZETISÉGI POLITIKA KÉRDÉSEI

A trianoni békeszerződés, az említett, a háború utáni Magyarország részére kirótt kemény háborús és gazdasági feltételeken kívül néhány olyan pontot is tartalmazott, amelyek a nemzetiségi politikával foglalkoztak. A szerződés 58 - 60. cikke a magyar kormány azon kötelezettségeit tartalmazza, melyek szerint kötelesek „fajra, nyelvre vagy nemzetiségre“ való tekintet nélkül biztosítani nem magyar állampolgáraik számára a bíróságok és a törvény előtti egyenlőséget. A nem magyar anyanyelv az elfogadott szabályok szerint nem akadályozhatta a nemzetiségi kisebbségek képviselői számára a közszolgálathoz vagy a hivatali funkciókhoz való hozzáférést. Magyarországnak szintén lehetővé kellett tennie a nemzetiségek részére a saját nyelvhasználatot mind a magán-, mind az üzleti életben és a közéletben is, például a sajtóban vagy a nyilvános gyűléseken. Ami a közoktatást illeti, a szerződés kötelezi a magyar kormányt, hogy nem magyar nemzetiségű lakosainak lehetővé kell tennie saját iskoláik és intézményeik létrehozását. Ezenkívül a dokumentum emlékeztet arra, hogy azokban a községekben és városokban, ahol nagyobb létszámú nemzetiségi közösség él, biztosítani kell a nemzetiség saját nyelvén való oktatást. Továbbá olyan arányban kell biztosítani a nemzetiségek állami finanszírozásban való részesülését, amilyen arányban az egyes területeken, településeken és városokban élnek. A felsorolt kötelezettségek a békeszerződés tartalmának megfelelő teljesülését a szerződéssel létrehozott Nemzetek Szövetségének kellett garantálnia. Ugyanakkor a Nemzetek Szövetsége Tanácsának bármely tagja rámutathatott a fenti kötelezettségek közvetlen fenyegetettségére, és a Tanács választhatta meg az eljárást az orvoslásra, illetve útmutatást adhatott a magyar kormánynak.

A SZERZŐDÉS SZÖVEGE BIZONY „KEGYETLEN ÉS ÁTGONDOLATLAN“

Maga a békeszerződés 1920. október 26-án került a magyar parlament elé. Az előterjesztést a kormány képviseletében gróf Csáky Imre külügyminiszter nyújtotta be. Az indoklásban az előterjesztő az első világháború kedvezőtlen kimenetelére hivatkozik, a győztes hatalmak nyomására, valamint kegyetlennek és átgondolatlannak értékeli Magyarország számára. Ennek ellenére mégis elfogadásra, megszavazásra és ratifikálásra javasolja, abban a reményben, hogy az idők változhatnak, a társult és a szövetséges hatalmak tagjai megváltoztathatják álláspontjukat és elismerhetik egy erős Magyarország (jobban mondva egy erős történelmi Magyarország) szükségességét a közép-európai régió stabilitása érdekében. A szerződés szövegét külső nyomás hatására a gróf Andrássy Gyula által vezetett Külügyi Bizottság is elfogadásra javasolta. Hasonlóan tett a Parlament Közjogi Bizottsága is, amely javaslatában kinyilatkoztatta, hogy a javaslatát külső kényszer hatása alatt nyújtja be. Továbbá hangsúlyozta, hogy a szerződés nem a két fél megegyezésével jött létre, hanem a győztes államok dolgozták ki.
A benyújtó a javaslat indokolásához a francia kormányfő Alexandre Millerand levelét is mellékelte, amelyben egyrészt az szerepel, hogy a magyar békedelegáció összes javaslata megkésett volt, és így a győztes hatalmak képviselői az adott pillanatban ezeket már nem fogadhatták el és nem is akarták elfogadni. Másrészt homályos ígéretet tartalmazott arra nézve, hogy amennyiben a szerződés által meghatározott határok felülvizsgálása Trianon1 330 228után szükség lenne ezeket konkrét helyen megváltoztatni, a békés változtatás érdekében a társult és a szövetséges hatalmak tagjai együttműködésüket kínálhatják fel a módosítás kidolgozásában. Mint tudjuk, a két világháború közötti időszakban ilyen módosításra nem került sor, bár 1938 után a fasiszta Németország védnökségével a magyar határok az utódállamok területén beljebb tolódtak.

FELKÉSZÜLETLEN SZLOVÁKSÁG A KISANTANT SEGÍTSÉGE NÉLKÜL

A megváltozott területen a társadalmi-politikai változások a szlovák nemzetiséget felkészületlenül érték. Még ha az új államhatárok kialakulása idején ismert személyiségek, elsősorban az evangélikus egyház és a budapesti szlovák értelmiség soraiból, főleg az Alföldön igyekeztek aktívan szervezni a szlovákságot, a szerződés aláírását és ratifikálást követően ezen aktivisták nagyobb része a formálódó Csehszlovákiába települt, másokat a magyar hatóságok telepítettek ki. Az alföldi szlovák szigetet végül három részre osztották, Nagylak és környéke Romániához, a Vajdaság a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz került, míg az alföldi szlovákok hajdani „fővárosa“, Békéscsaba és környéke Magyarországon maradt.
Mint közismert, a szlovák nemzet a Turócszentmártoni Nyilatkozatban a csehekkel közösen létrehozandó állam gondolatához csatlakozott. A szlovákok többsége még a Magyarországgal történő békeszerződés aláírása előtt békésen elfogadta ezt a lehetőséget és később aktívan bekapcsolódott az új állam építésébe. A Csehszlovák Köztársaság új vezetése az ún. Kisantant országai közti együttműködés keretében haladéktalanul segítséget nyújtott kisebbségi közösségei számára Románia és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság területén. Például így épült száz ével ezelőtt a szlovák gimnázium Bácspetrőcön, vagy fokozatosan tanárok és könyvek kerültek Nagylakra a szlovák iskolákba, ahogy a Vajdaság szlovák településeire is. Ez alapozta meg a máig működő nemzetiségi kulturális autonómiát a Trianon utáni országokban, Magyarország kivételével.
A magyarországi szlovákok a viszonyok konszolidálódása után elvesztették közvetlen kapcsolatukat az egységesen szlováklakta területtel. A Magyarország és a Csehszlovákia közötti határok gyakorlatilag átjárhatatlanok voltak, a hatóságok szigorúan figyelemmel kísértek minden mozgást, akár innen Szlovákiába, akár fordítva. Hasonlóan volt a szlovák kiadványok Szlovákia területéről érkező szállítmányaival is. A szlovák gyülekezetek élén álló evangélikus lelkészek többsége azonban a helyén maradt. Továbbra is igyekeztek fenntartani a szlovák nyelvű iskolai oktatás legalább akkori szintjét, mindezt az állami hatóságok erős nyomása alatt. A szlovák nyelv tanítása ezekben az iskolákban csak azt Trianon5jelentette, hogy olvasni és írni tanították a diákokat szlovákul, de a hittan oktatása már általában két nyelven zajlott.

ERŐS MAGYAROSÍTÁS AZ OKTATÁSBAN

A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium fokozatosan létrehozott az összes szlováklakta településen állami iskolákat is, a nagyobb városokban kettőt, hármat is. A tanítási nyelv a magyar volt. 1923 óta ezekben határozták meg a nemzetiségi oktatás formáit. Olyan iskola, ahol a szlovák nyelvet is tanították, 55 volt, ezek közül 53 „C” kategóriába tartozott, ami azt jelentette, hogy bár a gyerekek szlovákul is megtanultak olvasni és írni, az oktatás egésze magyar nyelven zajlott. Csak két iskola volt kétnyelvű, ahol nagyjából 50 százalékban szlovák nyelven tanítottak.
A szüleim emlékei alapján tudom, hogy feléjük, tehát Békéscsaba környékén, a gyerekek mindenfajta magyar nyelvtudás nélkül érkeztek az iskolába. Az apám első iskolai dokumentumaiba például azt írták, hogy nem tud magyarul és csak a szlovák („tót”) nyelvet ismeri. Miközben a hétköznapi oktatást a magyar hitvallás, tehát a revizionista ima kötelező elszavalásával kezdték, amely szövegét nem is értették. Ha rajtakapták őket, hogy szünetekben szlovákul beszélgettek, megfenyítették őket, néha testileg, máskor megszégyenítő feliratot kellett napközben viselniük, hogy „buta tótok”. Így teljesültek a békeszerződés aláírásával elfogadott kötelezettségek az oktatás területén.
A két világháború közötti magyar oktatási politika lényegéről, céljairól a már említett szlovák ügyekért felelős kormánybiztos, Pechány Adolf dokumentumaiból, illetve jelentéseiből alkothatunk képet, amelyeket Tilkovszky Lóránt történész publikált „K dejinám Slovákov v Maďarsku v rokoch 1919 - 1946“ (A magyarországi szlovákok történetéhez 1919 - 1946 között) című kötetében. Ezekből a jelentésekből látszik, hogy például hogyan erőltette Pechány az óvodák létrehozását, vagy új állami iskolák építését a szlováklakta településeken. E lépések célját a magyar nyelvű oktatás előmozdításában látta, hogy a gyerekek kiskoruktól fogva gyakrabban találkozzanak a magyar nyelvvel, valamint, hogy a Nemzetek Szövetsége tagjai felé demonstrálhassák fejlesztési szándékukat a nemzetiségi településeken.

A NEM MAGYAR VEZETÉKNEVEK MAGYAROSÍTÁSA

Ezen kívül, Pechány több alkalommal kitüntetést ítélt oda a tanároknak a magyarosítás terén elért eredményeikért. Arra kérte továbbá a vezető kormánytisztviselőket, hogy olyan tanárokat nevezzenek ki a szlovákok lakta településekre, akik nem beszélik a szlovák nyelvet. Hasonló eljárást kért az egyházi, elsősorban katolikus vezetőktől is, hogy az egyházi szertartásokat is kizárólag magyar nyelven tartsák. Az egyes meglátogatott települések fejlődésének értékelésekor mindig kiemelte a magyarosítás terén elért haladást, és dicsérte a sikeres tanárokat és lelkészeket - a magyarosítókat.
Ami a nemzetiségi állampolgárok közszolgálatba kerülésének esélyét illeti, a két világháború közötti Magyarország hatóságai hasonlóan jártak el, mint az oktatás területén. Aki a közszolgálatban vagy állami alkalmazásban akart elhelyezkedni, annak nem magyar vezetéknevét magyarosítania kellett. Így keletkeztek elsősorban Erdély és Szlovákia földrajzi neveire emlékeztető vezetéknevek, mint például a mi tágabb családunkban így lett a Hrabovský-ból Árvavölgyi.

A ROMÁNIAI ÉS A SZERBIAI SZLOVÁKOKÉTÓL ELTÉRŐ FEJLŐDÉS

A szlovákok identitásának változásait elsősorban a hajdani alföldi szlovákok által lakott sziget jelenlegi állapotával összehasonlítva tudom megfigyelni. Hiszen valamikor a közép-európai határok megszilárdulása idején ugyanabból a kiindulópontból indultunk ki. Lehet, azzal a különbséggel, hogy akkor sem volt mindegy, hogy milyen nyelven beszéltek a környező települések és városok lakói, vagy, hogy a szlovák gazdák milyen nyelven tudtak kommunikálni termékeik cseréje közben.
Száz év elteltével a Vajdaságban, ahogy arról az elmúlt nyáron én is megbizonyosodtam, a szlovák közösségben a szlovák nyelv használata a mai napig természetes, a nagyobb és a kisebb szlovákok által alapított településeken egyaránt. És nem egyszer olyan szlovákok körében, akik a másodlagos kolonizáció idején éppen a jelenlegi Magyarország területéről vándoroltak mai lakhelyükre. Úgyszintén a romániai Nagylakon általánosságban a szlovák nyelvet használják kommunikációs nyelvként, még a nyilvános terekben is. Nálunk Magyarországon, a szlovák nyelv már eltűnt a közéletből és a családi használatból is. A szlovák nyelvet továbbra is tanítják az iskolákban, a szlovák önkormányzatok és természetesen egyes evangélikus gyülekezetek is próbálják használni tevékenységeik során.

VISSZAADNI A SZLOVÁKOK IDENTITÁSÁT ÉS KULTÚRÁLIS AUTONÓMIÁJÁT

Összességében elmondható, hogy a szlovák nemzet szempontjából nem lehet kétségbe vonni Európa első világháború utáni újrarendezésének a nemzeti fejlődésére gyakorolt pozitív hatását. A kevéssé öntudatos, tanulatlan, szlovákul beszélő vidéki lakosság alapjain modern nemzet, modern nemzetiségi közösségek jöttek létre. Nálunk ez máshogyan alakult. A magyar hazafiasság szellemében nevelkedett, bár abban az időben még jobbára szlovákul beszélő lakosság bázisán, amely nem fejlesztett ki magában erős szlovák identitást, valamint az erős magyarosítás nyomására archaikus, avítt nemzetiségi közösség jött létre a modern szlovák nyelvhez, a kortárs szlovák kultúrához való kapcsolódás nélkül. Az idő múlásával ez a közösség a legtöbb településünkön lecserélte nyelvét a magyarra, modern kifejezéseket vett át belőle, és fokozatosan elhagyta anyanyelvének nyilvános használatát. A két világháború közötti békeidőszak évtizedeiben annyira meggyengült szlovák nyelvében, hogy a második világháború utáni népességcsere után már nem lehetett teljes mértékben új életre kelteni. A magyarországi nemzetiségi politika fokozatos változása ellenére száz év elteltével csak a romjai maradtak egy valaha erős szlovák közösségnek, amelynek egykori ereje például az elődeink által ránk hagyott, épített örökségünkből kitűnik.
Most rajtunk áll, hogy az hozzáférhető lehetőségek kihasználásával a lehető legstabilabb bázist alakítsuk ki a kulturális értékek megőrzése érdekében. Ide tartozik a szlovák iskolák hálózata, amelyek kezdeményét az Országos Szlovák Önkormányzat alakított ki a kétnyelvű iskolák átvételével, a szlovák kulturális intézmények átgondolt alapítása és üzemeltetése, amit az utóbbi időben szintén elkezdtünk, valamint közös autonóm szlovák kulturális tér kialakítása a szlovák önkormányzatok révén. Ez lehet az a kulturális autonómia, amely gyakorlatilag már száz éve megfogalmazódott a nemzetközi dokumentumokban, köztük a Trianoni békeszerződésben is.

Paulik Antal,
a Magyar Országgyűlés
szlovák nemzetiségi szószólója
https://www.facebook.com/PaulikAntalHivatalosOldala


A szlovák nemzetiségi szószóló jegyzetei

http://www.oslovma.hu/index.php/sk/magyarul/172-magyarul3-magyarul3/1445-a-szlovak-nemzetisegi-szoszolo-jegyzetei

A fenti írás szlovák eredetije: Náš kalendár 2020

Anton Paulik: Dopad Trianonskej mierovej zmluvy na Slovákov v Maďarsku
http://www.oslovma.hu/index.php/sk/historia/164-historia1/1474-dopad-trianonu-na-slovakov-v-madarsku