alt : header1.swf



Thu09192019

Posledná aktualizácia03:52:38

A nemzetiségekhez való viszonyulás

altKSH-konferencia: Az összeírás eredményeiben tükröződik a nemzetiségekhez való viszonyulás - Az összeírás eredményei megmutatják, miként viszonyul a társadalom a nemzetiségekhez, a népszámlálás lebonyolításának módja pedig sokat elmond a mindenkori politikai elit velük kapcsolatos szándékairól is - mondta Tóth Ágnes, a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézetének igazgatója a Népszámlálások egykor és ma című konferencián. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) könyvtára és a Magyar Statisztikai Társaság rendezvényén Budapesten az előadó kifejtette, a nemzetiségi-etnikai kisebbségi kérdések megválaszolásakor az identitás vállalása függ a társadalmi viszonyoktól is, attól, hogy az adott társadalmi közegben mennyire merik felvállalni egy kisebbséghez való tartozásukat.

altTóth Ágnes fontosnak nevezte, hogy két vagy több egymás utáni népszámlálás eredményeit nemzetiségi szempontból is összehasonlítsák, mert ez teszi lehetővé a trendek megállapítását. A nemzetiségi identitásra vonatkozó kérdéseknek csak akkor van értelmük, ha az azokra adott válaszok összehasonlíthatók a többi kérdésre adott válaszokkal. Emiatt egyetlen erre vonatkozó kérdés nem elegendő, az anyanyelvet és a nemzetiségi-etnikai kisebbségi tudatot is meg kell vizsgálni, illetve a családi és baráti körben használt nyelvről kapott információk is hasznosak - hangsúlyozta. Utalt arra, hogy 1941-től (1970 kivételével) szerepelt a kérdőíveken a nemzetiségi hovatartozás megvallása, ugyanakkor 1970 és 2001 között nem kérdeztek rá az állampolgárságra, mert a rendszerváltásig lényegében mindenki magyar állampolgár volt. Közölte, 1945 után a nemzetiségek saját identitása megvallásának hajlandósága erősen csökkent az 1946-1948 között lezajló sváb kitelepítések és a szlovák-magyar lakosságcsere miatt. A horvát, szerb, szlovén körben sem nőtt ebben az időben a bevallási hajlandóság, pedig őket kifejezetten előnyben részesítette a politika - tette hozzá. Szólt arról, hogy a kisebbségi anyanyelvűek között 1960-tól szlovák és horvát körben csökkent legjobban a bevallási hajlandóság, a németeknél mintegy 35 ezres létszámon stagnált, a cigányság anyanyelvi bevallása ugyanakkor folyamatosan nőtt. A trend a nyolcvanas években fordult meg, amikor a kisebbségek körében kezdett nőni identitásuk megvallásának hajlandósága, a rendszerváltás után pedig erősödött ez a tendencia. Tóth Ágnes kitért arra, hogy az 1941-es népszámlálás során Teleki Pál miniszterelnök kifejezett kérésére tették - az ország történetében először - a kérdések közé a nemzetiségre vonatkozóakat. Akkor is célul tűzték ki, hogy „az adatszolgáltatás szabad vallomáson alapuljon”, a válaszadás befolyásolására szankciókat helyeztek kilátásba, a kisebbségi adatszolgáltatót pedig nem volt szabad diszkriminálni. Az 1980-as népszámláláson - anyagi megfontolásból - csökkentették a kérdések számát, de az állampárt, az MSZMP egy 1978-as politikai bizottsági ülésén felvetették, hogy az 1970-ben kihagyott nemzetiségi kérdéseket újra feltegyék, a „lenini nemzetiségpolitikára” hivatkozva. Ezzel együtt a kommunista elit összességében „a nemzetiségi kérdést igyekezett elfojtani”, a hazai kisebbségek jogainak elismerését deklarálták ugyan, de ez a gyakorlatban nem valósult meg - fogalmazott. Az MSZMP vezető testületeként működő politikai bizottság azt vallotta, nem szükséges a cigányság kisebbségként való definiálása, a nyelvüket pedig „mesterségesnek” tekintette - fűzte hozzá. Megemlítette, hogy 1980 tavaszán egy kiegészítő adatfelvételt is rendeztek 506 községben, ahol németek, szlovákok, románok, vagy „délszlávok” éltek. Az összeírás adatain kívül a nemzetiségi tömörülések használhatták ettől az évtől „saját becsült adataikat is”. A 2001-es népszámláláson a több nemzetiséghez kötődés megjelölésének lehetősége is megjelent önkéntes alapon - jegyezte meg.

KSH-főtanácsos:

Rendkívüli viszonyok között is zajlottak összeírások

altA történelem során több olyan népszámlálás volt, amit rendkívüli viszonyok között tartottak, leginkább azért, mert háború dúlt egy-egy országban - mondta Holka László, a KSH vezető főtanácsosa Budapesten, a Népszámlálások egykor és ma című konferencián. A KSH könyvtára és a Magyar Statisztikai Társaság rendezvényén az előadó szólt arról, hogy a mai Szlovákia területén 1919. augusztus 20-21-én tartottak népszámlálást, amikor ez a terület gyakorlatilag már nem tartozott Magyarországhoz, de még nem alakult meg Csehszlovákia. A cenzus kiterjedt a történeti Magyarország egykori 16 északi vármegyéjének területére. Holka László közlése szerint a népszámlálás célja az volt, hogy nemzetet teremtsenek a szlovákságból. 14 kérdést tettek fel, amelyek összeállításában nagyrészt követték az 1910-es - az Osztrák-Magyar Monarchia tisztviselői által készített - kérdőívet. Az előkészületek közben azonban a magyar Tanácsköztársaság hadműveleti területté nyilvánította a Felvidéket, ami megnehezítette a népszámlálást - mutatott rá. A vezető főtanácsos szólt arról, hogy Szlovákiában 5500 számlálóbiztos végezte a munkát, de erre az időközben megbukott magyar királynak korábban esküt tett tisztviselőket csak megszorításokkal alkalmazták. A biztosok 12 százaléka cseh területről jött, akiket magyarlakta vidékre küldtek. Az eredményeket 1920-ban adták ki Szlovákiai településjegyzék címmel, és igyekeztek szlovák településneveket adni a falvaknak. A népszámlálás mintegy 2,9 millió embert írt össze, ebből 2 millió „csehszlovák”, 700 ezer magyar, 140 ezer német, 93 ezer pedig ruszin volt - tette hozzá. Szovjet-Oroszországban 1920 áprilisában rendelte el az állam vezetője, Lenin a népszámlálást. Cél volt az iparvállalatok rövid számbavétele is az államosítás miatt, és kénytelenek voltak a cári közigazgatás korábbi alkalmazottait is megkérni a közreműködésre - jegyezte meg Holka László. Kitért arra, hogy a Vörös Hadseregben szolgáló statisztikusokkal állíttatták össze a 18 kérdésből álló kérdőíveket, amelyekből néhány kérdés az akkor már tervbe vett országos, nagyszabású villamosítási tervhez kapcsolódott. Holka László elmondta, hogy a népszámlálás csak az ország területének 70 százalékára, népességének pedig 72 százalékára terjedt ki. Nem tudtak összeírást tartani a Távol-Keleten, a Kaukázuson túli területeken, valamint a Krímben és a balti államokban, utóbbiakban azért, mert kivívták - igaz, akkor csak 1940-ig tartó - függetlenségüket. Ukrajna azért esett ki a népszámlálásból, mert 1920 májusában a lengyel hadvezér, majd köztársasági elnök, Józef Pilsudski bevonult az ukrán fővárosba, Kijevbe, noha augusztusra már Varsóig űzték vissza - tette hozzá. A vezető főtanácsos szólt arról, hogy 1948 novemberében Izraelben is háborús körülmények között rendezték az ottani első modern kori népszámlálást. Kijárási tilalmat rendeltek el a lebonyolítás sikere érdekében, és 15 ezer számlálóbiztost alkalmaztak. A cél itt az volt, hogy megvessék a népességnyilvántartás alapját - hangsúlyozta. Holka László érdekességként említette, hogy a számlálóbiztosokat fejenként két fényképpel kellett várnia a lakosságnak, ennek azonban az arab nők vallási okokból ellenálltak. A népszámlálás további célja volt - sajátos módon - az izraeli törvényhozás, a kneszet választásának előkészítése is. A végeredmény 1 millió 174 ezer ember összeírása lett - mondta.

Nemzeti összetartozás bizottság - KSH-igazgatóhelyettes:

A népességcsökkenést megállítani szinte kizárt

altA Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese szerint a népesség csökkenése feltartóztathatatlan, optimális esetben mérsékelni lehet, de megállítani majdnem kizárt. Pongrácz Tiborné az Országgyűlés nemzeti összetartozásának bizottsága ülésén úgy fogalmazott, hogy a határon túli magyar területeken az elvándorlás és az asszimiláció a népességfogyás elsődleges oka. Az igazgatóhelyettes kifejtette: Romániában a legutóbbi népszámláláson 1,5 millióan vallották magukat magyarnak, ami 180 ezres csökkenést jelentett a korábbi adatokhoz képest. A csökkenés 33 százaléka a Magyarországra történő végleges, 23 százaléka az ideiglenes elvándorlásból fakadt, és itt az asszimilációt csupán 5 százalék volt. Reménykeltőnek tartotta ugyanakkor, hogy az itt élő magyarság természetes szaporulata jobb, mint a románságé. Szlovákiában a rendkívül erős asszimilációra hívta fel a figyelmet, és azt mondta, hogy a mostani népszámláláson a pesszimista verzió szerint 60 ezerrel, az optimista szerint 34-35 ezerrel csökkenhet a magyarság száma. Ukrajnában, ahol 156 ezer magyar él, túlnyomó többségük Kárpátalján, az asszimiláció mellett a főveszélyt az jelenti, hogy szórványosodik a magyarság. Pongrácz Tiborné Magyarországról szólva elmondta: 1981 óta csökken a népesség száma, Európában nálunk indult meg elsőként ez a folyamat, és évente egy kisvárosnyi lakosság tűnik el. Ennek okát egyrészt abban jelölte meg, hogy nagyon rossz a halálozási és születési mutató, a férfiak születéskor várható élettartama 70 év, aminél csak Oroszországban és Romániában rosszabb a helyzet, míg Svédországban közel 80 év. A nőknél 77-78 év, amivel Romániát, Bulgáriát és Oroszországot sikerül csak megelőzni. Kardinális kérdésnek nevezte még a születésszámot, és ezzel összefüggésben azon félelmének adott hangot, hogy az jövőre 90 ezer alá fog csökkenni. A csökkenés oka szerinte, hogy egyre kevesebben kötnek házasságot, jelenleg 40 százalék a valószínűsége annak, hogy egy nő élete során házasságra lép. Ugyanakkor a házasságokból több gyermek születik, mint az élettársi kapcsolatokból - jegyezte meg. Kitért arra is, hogy napjainkban egyre elfogadottabbá válik az élettársi kapcsolat, ami demográfiai szempontból nagyon negatív tendencia. Míg 1991-ben az emberek mintegy negyede értett azzal egyet, hogy a társadalom szempontjából mindegy, hogy valaki házasságban, vagy élettársi kapcsolatban él, mostanra ez az arány 71 százalékra nőtt. Ugyanakkor - folytatta - az élettársi kapcsolatok sokkal labilisabbak, mint a házasságok, a felbomlásuk aránya 60-70 százalék, és az ilyen kapcsolatban élők életkilátásai sokkal rosszabbak, mint a házasságban élőké.

altPongrácz Tiborné beszélt arról is, hogy egyre későbbre tolódik a házasságkötések és az első gyermek vállalásának ideje. A nők későn szülnek és kevesebb gyermeket - összegezte, hozzátéve: a 30 évesek 48 százaléka, míg a 30-34 évesek 35 százaléka gyermektelen. Ilyen magas arány még soha nem volt. Az igazgatóhelyettes attól tart, hogy egyre elfogadottabbá válik, ha valakinek nincs gyermeke, és szerinte ezt az értékváltozást mindenképpen meg kell akadályozni. Kopp Mária, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos igazgatóhelyettese azt mondta, hogy Európában Magyarországon szeretnének a fiatalok legtöbb gyermeket, de mégis itt születik meg a legkevesebb. Mint megjegyezte nagyon alacsony, mindössze 3 százalék azoknak az aránya, akik nem szeretnének gyermeket. Hozzátette: azokban az országokban jó a népesedési helyzet, mint például a skandináv államok, ahol a hivatást és a gyermekvállalást össze lehet hangolni.

(mti)