Sze10272021

Posledná aktualizáciaSze, 27 okt. 2021 6am

Tallózó / Médiafigyelő / Sajtószemle - 2021/III

Ferenc pápa szlovákiai látogatása / Nemzetiségi kulturális pályázatok / „A szlovák-magyar konfliktusokat az előző generációktól örököltük” / Kötetbe rendezték Tótkomlós kétszáz esztendejének történetét / Parkot neveztek el Baross Gáborról Pozsonyban / Kulturális központ lesz az egykori pesti szlovák evangélikus templom

Imrich Fuhl válogatásában
http://www.oslovma.hu/01-Imro-Ment/ImroInfo/2021/Imr21Hu3.rtf
oslovma.hu - facebook.com/oslovma

Már a nemzetközi szervezetek számára sem annyira fontosak a kisebbségek jogai

Fiala-Butora János emberi jogi szakértővel beszélgettünk: - Mik a fő problémák a magyarok jogaival Szlovákiában, és miért gondolja úgy sok magyar is, hogy ezek rendben vannak? Miért nem tudott harminc év alatt lényegi változást elérni a szlovákiai magyar politika? Hogyan viszonyul az ottani magyar és a szlovák közélet a magyarországi belpolitikához? Megjelennek-e a szlovákiai magyar pártpolitikában is magyarországi ideológiai törésvonalak? Mennyire szoros a kapcsolat a magyar pártok és a hozzájuk köthető média között?

https://azonnali.hu/cikk/20210901_mar-a-nemzetkozi-szervezetek-szamara-sem-annyira-fontosak-a-kisebbsegek-jogai

Szlovákia: mintegy négyszáz ember a vírus miatt van kórházban

https://ujszo.com/kozelet/koronavirus-harom-beteg-elhunyt-kilencszaz-folott-a-pozitiv-tesztek-szama

Szlovákia néhány régiójában visszatér a kijárási tilalom

https://hang.hu/kulfold/szlovakia-nehany-regiojaban-visszater-a-kijarasi-tilalom-130980

Áll a bál Szlovákiában: a bűnüldöző szervek egymás ellen

https://www.vg.hu/kozelet/2021/09/all-a-bal-szlovakiaban-egymast-is-lecsukjak

A szlovák kormányfő megígérte: leszámol a maffiaállammal

https://www.blikk.hu/aktualis/politika/szlovak-kormanyfo-leszamolas-maffiaallam/c99nrbg

Magyar kommandós lett az országos rendőrfőkapitány Szlovákiában

https://444.hu/2021/09/10/magyar-kommandos-lett-az-orszagos-rendorfokapitany-szlovakiaban

Ficoék törvénye miatt 139 magyar veszítette el szlovák állampolgárságát

2015 februárjától egyéni okokra hivatkozva vissza lehet szerezni a szlovák állampolgárságot. Eddig ezzel a lehetőséggel 1199 ember élt.

https://24.hu/kulfold/2021/09/18/ficoek-torvenye-miatt-139-magyar-veszitette-el-szlovak-allampolgarsagat/

Változóban a parlamenti erőviszonyok Szlovákiában

https://azonnali.hu/cikk/20210912_bejutna-a-parlamentbe-az-alakulo-magyar-part-szlovakiaban-de-robert-fico-is-egyre-erosodik

Elbúcsúzhat a korrupcióellenes imidzsétől Igor Matovič

A választók pedig csúnya bosszút állhatnak a kaotikus kormányzásért.

https://azonnali.hu/cikk/20210907_elbucsuzhat-a-korrupcioellenes-imidzsetol-es-sulytalanna-valhat-igor-matovi-a-valaszok-pedig-csunya-bosszut-allhatnak-a-kaotikus-kormanyzasert

Harc a szlovák szélsőjobbért

Lenyomja a mérsékelt szlovák Mi Hazánk az ottani radikális Jobbikot. Januárban több húzóneve is otthagyta a radikális jobboldali parlamenti pártot, az ĽSNS-t, akik Republika néven új pártot hoztak létre. A friss felmérések szerint a Republika kiszorítaná a parlamentből az ĽSNS.

https://azonnali.hu/cikk/20210917_harc-a-szlovak-szelsojobbert-lenyomja-a-mersekelt-szlovak-mi-hazank-az-ottani-radikalis-jobbikot

Szlovákiai magyar irányjelző táblák: többet ártanak, mint használnak

Hamarosan törvénybe foglalhatják a magyar nyelvű irányjelzőtáblák kihelyezésének lehetőségét Szlovákiában, ami azonban a többi magyar nyelvű tábla kihelyezését akadályozhatja meg. A magyarságát képviselővé válásakor újra felfedező Gyimesi György egyszer már megégette magát kisebbségi nyelvhasználati ügyben...

https://alfahir.hu/2021/09/16/gyimesi_gyorgy_szlovakia_hid_magyar_kozosseg_felvidek

„Gyimesi egójára mindannyian ráfizetünk”

https://www.bumm.sk/velemeny/2021/09/16/huncuth-gyimesi-egojara-mindannyian-rafizetunk

Új, nemzetiségeket célzó műsorokkal rukkol elő az RTVS

https://parameter.sk/uj-nemzeti-kisebbsegeket-celzo-musorokkal-rukkol-elo-az-rtvs

„A felvidéki magyar pártok egyesítése korparancs”

https://felvidek.ma/2021/09/korparancs-2/

Nehéz szülés, de világra jön a szlovákiai magyar Szövetség

https://alfahir.hu/2021/09/18/szlovakia_felvidek_hid_mkp_szovetseg

Jóváhagyta a Most-Híd kongresszusa a párt beolvadását a Szövetségbe

2021. szeptember 18. - (mti)

Jóváhagyták a Most-Híd küldöttjei Tardoskedden 2021. szeptember 18-án tartott közgyűlésükön azokat a dokumentumokat, amelyek lehetővé teszik a párt beolvadását az egységes felvidéki magyar pártba, amely a Szövetség nevet viseli majd, s várhatóan néhány héten belül gyakorlatilag is létrejön. Sólymos László, a Híd elnöke - aki koronavírus-fertőzés miatt személyesen nem tudott részt venni a közgyűlésen - pozitívan értékelte a közgyűlés küldöttjeinek döntését. „Hosszadalmas tárgyalássorozatot tudunk magunk mögött, s örülök, hogy a küldöttek döntő többsége úgy látja, hogy azokat az értékeket, amelyeket 12 évvel ezelőtt, a Híd megalakulásakor megfogalmaztunk, ebben az új közös pártban vigyük tovább” - írta Solymos a párt sajtóosztálya által az MTI-nek eljutatott közleményében. Az egységes felvidéki magyar politikai érdekképviselet létrehozásáról szóló végső megegyezést idén márciusban jelentették be a Szövetség néven létrejövő pártba beolvadó politikai erők, a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most-Híd és az Összefogás vezetői. Az egységes politikai párt létrejöttéhez vezető megegyezést közel kétéves, az egyeztetések többszöri megakadásával jellemzett egységesítési folyamat előzte meg. A tavaszi megegyezést az új politikai szubjektum alapszabályáról folytatott egyeztetések, illetve az egybeolvadást lehetővé tévő párton belüli dokumentumok jóváhagyási folyamata követte. Ez utóbbit elsőként a múlt héten az Összefogás közgyűlése zárta le, majd most a Most-Híd. A három párt legnagyobbika, az MKP vasárnap tartja kongresszusát, ahol várhatóan ugyancsak jóváhagyják az egybeolvadást lehetővé tévő dokumentumokat. A hárompárti egyesülés folyamata várhatóan október 2-án a Szövetség alakuló kongresszusával zárul majd le, melyet a tervek szerint Révkomáromban tartanak majd.

A felvidéki magyarság nyelvhasználati jogait rendezni kívánó törvénytervezet

2021. szeptember 17. - (mti)

A felvidéki magyarság nyelvhasználati jogait komplex módon rendezni kívánó, úttörőnek számító törvénytervezetet mutatott be a Pro Civis polgári társulás csallóközcsütörtöki központjában tartott sajtótájékoztatóján pénteken. A Pro Civis a felvidéki magyarság helyi és megyei önkormányzati ügyeire szakosodott civil szervezet, amely már több mint egy évtizede a helyi magyar közösség nyelvhasználati jogaival is kiemelt szinten foglalkozik. Az általuk most bemutatott és egyúttal társadalmi vitára bocsájtott tervezet leginkább abban számít egyedülállónak, hogy egy átfogó jogszabályban próbálná rendezni és egyidejűleg bővíteni a felvidéki magyarság nyelvhasználati jogait, amelyeket jelenleg több különböző törvény szabályoz részlegesen, s a múltban csak ezeknek a jogszabályrészleteknek a kijavítására voltak - többnyire kevés sikert hozó - próbálkozások. A tervezet, amelyre a Pro Civis stratégiai célként tekint, és ugyanakkor kiindulópontnak, illetve jövőbeli hivatkozási alapnak szán a felvidéki magyar politikai érdekképviselet számára, már nevében is formabontó. Ugyanis a „Törvény a Szlovák Köztársaság hivatalos nyelveiről” nevet viseli, ami azért érdekes, mivel a szlovák jogrend csak az „államnyelv” kizárólagos fogalmát ismeri. „Rossz törvények módosítása soha nem vezethet eredményre” - indokolta az átfogó törvény elkészítését Őry Péter, a Pro Civis elnöke a tervezet bemutatóján. Rámutatott: az első újdonság, hogy a törvény elhagyná az alul és felülrendelt viszonyt, ehelyett egyenrangú nyelvekről beszél, s bevezetné a hivatalos nyelvek fogalmát. Ugyancsak új megközelítést hoz a tekintetben, hogy a magyar mely településeken válhatna hivatalos nyelvvé. Az elképzelés szerint minden településen és közigazgatási egységben kötelezővé válna, ahol a magyarok száma meghaladja a 3 ezer főt, vagy ahol az arány eléri az összlakosság 8 százalékát. A jelenlegi szabályozások a lakossági arány legkevesebb 20 százalékához kötik bizonyos nyelvi jogok érvényesítésének lehetőségét. A tervezet a közigazgatásban - a lakosságarány függvényében - szinte teljeskörűen kötelezővé tenné mindegyik hivatalos nyelv használatát. A Pro Civis elnöke ezzel összefüggésben elmondta: a tervezet elkészítése során európai országokban elfogadott és sikeresen működő modelleket vettek alapul, legtöbbet a finnországi mintából merítettek. „Eddig mindig azt hallottuk egyes szlovák politikusoktól, hogy sztenderden felüli nyelvhasználati jogaink vannak, nos most itt van ez a tervezet, meg lehet nézni, ez a nyugat-európai sztenderd” - hangsúlyozta Őry Péter. Hozzáfűzte: tisztában vannak vele, hogy tervezetük nem fog rövid időn belül megvalósulni, de - mint mondta - el kell kezdeni.

Ismét Bárdos Gyula lett a Csemadok országos elnöke

2021. szeptember 15. - (mti)

Újraválasztották Bárdos Gyulát a legnagyobb felvidéki magyar kulturális-közéleti szervezet, a Csemadok országos elnökévé a szervezet 25. tisztújító közgyűlésén, Érsekújvárban szerdán. A közgyűlésen - amelyet a koronavírus miatti korlátozások következtében egyéves késéssel tartottak meg - megválasztották a szervezet 11 személyből álló elnökségét, alelnökeit, illetve az 59 fős országos választmányt is. A Csemadok már negyedik választási ciklusát kezdő országos elnöke újraválasztását követően jövőbeli programjáról azt mondta: az a folyamatos újrakezdés programja lesz. „A nemzeti újrakezdés évében, a járvány után, remélhetőleg bátran kezdhetjük újra a munkát” - fogalmazott Bárdos Gyula. Az egységes felvidéki magyar politikai érdekképviselet létrehozását célzó folyamatra utalva hozzátette: emellett a felvidéki magyar közösség életében is egy olyan új korszak kezdődhet, amely a politikai megosztottság végét jelentheti. Rámutatott: egyéni és kollektív felelősség is az, hogy ha a felvidéki magyarság meg akar maradni a szülőföldjén, akkor úgy szervezze meg önmagát, hogy ne lehessen kijátszani. „A nemzeti újrakezdés évében erre adott jó alapokat a mai közgyűlés” - vélekedett Bárdos Gyula. A Csemadok közgyűlésén mondott üdvözlő beszédében Czimbalmosné Molnár Éva, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság felvidéki főosztályának vezetője rámutatott: továbbra is stratégiai partnerként tekintenek a Csemadokra, amely sok erőfeszítést tett a magyarságért, s még nagyon sokáig szolgálhatja a felvidéki magyar közösséget.

Magyar nemzetiségű püspök vagy legalább segédpüspökök?

https://parameter.sk/magyar-nemzetisegu-puspok-vagy-legalabb-segedpuspokok

Ferenc pápa Pozsonyból is osztotta Orbánt

A magyar politikai vezetés és a kormánysajtó hiába próbálta bagatellizálni a Ferenc pápa budapesti és pozsonyi látogatása közötti különbséget, a kísérlet nem sikerült. Nemcsak a két látogatás időtartama közötti nagyságrendi eltérésről van szó - Magyarországon néhány óra, Szlovákia több településén három nap - hanem arról a különbségről is, amely a két ország vezetőivel való találkozáson érezhető volt. / Orbánt bizonyára az sem dobta fel, hogy a pápa szerint „a Magyarországon élő nemzetiségek, kisebbségek, migránsok és az egyes vallások hozzásegítettek ahhoz, hogy az ország kultúrája sokféle legyen. Amikor másfajta kultúrákkal, nemzetiségekkel, politikai és vallási felfogásokkal szembesülünk, akkor vagy azt csináljuk, hogy az úgynevezett identitásra hivatkozva, mereven bezárkózunk, vagy kitárjuk szívünket mások felé és együtt váltjuk valóra a testvéri társadalom álmát.”

https://hirklikk.hu/velemeny/ferenc-papa-pozsonybol-is-osztotta-orbant/386908

Nem Szlovákia győzte le Magyarországot a pápalátogatással, hanem egy másféle politika az orbánizmust

https://azonnali.hu/cikk/20210913_nem-szlovakia-gyozte-le-magyarorszagot-a-papalatogatassal-hanem-egy-masfele-politika-az-orbanizmust

Ferenc pápa befejezte szlovákiai látogatását

2021. szeptember 15. - (mti)

Befejezte négynapos szlovákiai látogatását Ferenc pápa, aki a pozsonyi repülőtéren tartott rövid búcsúceremónia után kíséretével visszarepült Rómába. A katolikus egyházfőt a pozsonyi repülőtéren a három legfőbb szlovák közjogi méltóság, Zuzana Čaputová államfő, Boris Kollár parlamenti elnök és Eduard Heger kormányfő búcsúztatta, ám rajtuk kívül a búcsúceremónián több más egyházi és állami tisztségviselő is jelen volt. Ferenc pápa elutazását közvetlenül megelőzően Sasváron (Sastín), a pálos rendi Fájdalmas Szűzanya kegyhelyen tartotta meg látogatását lezáró búcsúmiséjét. A szentatya szlovákiai látogatását lezáró homíliát hivatalos adatok szerint mintegy ötvenezren hallgatták a helyszínen. A szertartás végén a pápa köszönetet mondott a meghívásért, megáldotta az összegyűlteket, majd ajándékként elhelyezett egy aranyrózsát a Fájdalmas Szűzanya szobránál, s végül elbúcsúzott az ország lakóitól. Ferenc pápa - akinek személyében negyedik alkalommal látogatott katolikus egyházfő Szlovákiába - vasárnap délután érkezett Pozsonyba. A pápát hétfőn az államfő fogadta a pozsonyi elnöki palotában, ahol a szentatya a szlovákiai politikai vezetők, a diplomáciai testületek és a civil társadalom képviselői előtt mondott beszédében a koronavírus-járvány utáni európai összefogásra és a gazdaság újraindítására szólított fel. Az elnöki fogadást után az egyházfő a Szent Márton-székesegyházban a szlovákiai katolikus egyház tagjaival találkozott, majd később a helyi zsidó közösség képviselőivel, illetve este szálláshelyén, az apostoli nunciatúrán a pozsonyi parlament elnökét, Boris Kollárt és a szlovák kormányfőt, Eduard Hegert is fogadta. A pápa szlovákiai programja kedden az ország keleti részében, Eperjesen és Kassán folytatódott. Előbbi helyszínen Aranyszájú Szent János szerinti bizánci liturgiát vezetett, amire első alkalommal került sor Szlovákiában. A pápa ugyanaznap Kassán a többségében romák lakta Lunik IX. lakótelepre látogatott, ahol beszédében az előítéletek elhagyásának fontosságát hangsúlyozta, majd a kassai Lokomotív stadionban fiatalokkal is találkozott, akiknek a gyökértelenség és a pillanatnak élés veszélyeiről beszélt. A pápa látogatását a szlovákiai politikai, illetve a közélet képviselői kivétel nélkül rendkívül fontosnak és nagyon megtisztelőnek értékelték. A katolikus egyházfő szlovákiai látogatása során tartott nyilvános rendezvények közül a sasvári misére látogattak el a legtöbben, hivatalos adatok szerint ötvenezren, a második legtöbb látogató pedig a kassai Lokomotív stadionban tartott találkozóra ment el, ahol a szervezők közlése mintegy húszezren voltak jelen. Megoszlanak az elemzői vélemények arról, hogy ezek a számok soknak vagy kevésnek számítanak-e a túlnyomó többségében római katolikusok által lakott 5 és fél milliós országban. Az viszont tény, hogy mintegy egy héttel a pápa érkezése előtt a rendezvényekre regisztrált résztvevők száma még csak 30 ezer körüli volt, ami vélhetően annak volt betudható, hogy a szervezők először csak a koronavírus elleni oltást felvett személyeket akarták beengedni. Ezt a szabályt később - nem sokkal a pápa érkezése előtt - úgy módosították, hogy a nagyközönség számára nyilvános rendezvényekre a negatív vírusteszttel rendelkezők, valamint a koronavírus-fertőzésen átesettek is regisztrálhattak.

Szlovákia lesz az európai hidrogén belépő kapuja

A magyarokat máris kihagyták a tervből. / Megrajzolták azt az ukrán-német zöldhidrogén folyosót, amely a következő évtizedekben Európában a kelet-nyugati hidrogénszállítás egyik fővonala lehet. A magát Közép-Európa gázcsomópontjaként definiáló szlovákiai Eustream csatlakozásával az is világossá vált, hogy ebben a vízióban az ukrán csővégre nem magyar csatlakozik.

https://www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/gazvezetek-zoldhidrogen-megujuloenergia-szlovakia-ukrajna-zolenergia-nemetorszag-eustream-bayerngas.736615.html

Díjat kap Enyedi Ildikó a szlovák Cinematik filmfesztiválon

https://kultura.hu/dijat-kap-enyedi-ildiko-a-szlovak-cinematik-filmfesztivalon/

Az Országos Idegennyelvű Könyvtár nyílt napja

http://nemzetisegek.hu/2021/09/16/meghivo-az-orszagos-idegennyelvu-konyvtar-nyilt-napjara-2/

Nemzetiségi gasztrofesztivál Budajenőn

http://nemzetisegek.hu/2021/09/16/nemzetisegi-gasztrofesztival-budajenon/

700 millió forintra emelte a kormány a nemzetiségi kulturális pályázatok összegét

2021. szeptember 17. - (mti)

A napokban kiírt nemzetiségi kulturális pályázatok összegét a kormány 500 millió forintról 700 millió forintra emelte - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken Budajenőn. Soltész Miklós az első budajenői Nemzetiségi gasztrofesztiválon arról beszélt, hogy Magyarországon a nemzetiségek egy évezrede békességben tudnak egymás mellett élni. Hozzátette: ahhoz, hogy ez megmaradjon, szükség van az anyanyelv használatára, megőrzésére, az iskolák, intézmények fenntartására, az önkormányzatok működtetésére, a parlamenti jelenlétre és legalább ilyen fontos a kulturális jelenlét biztosítása. A kormány mindebben partnere marad a nemzetiségeknek - fűzte hozzá az államtitkár. Az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár beszélt arról, hogy „vannak olyanok innen 2000 kilométerre Brüsszelben, akik szeretnék, ha a nemzetiségek nem lennének külön. Nem is értik azt a sok-sok értéket, amit mi egymással megosztva, együtt élve fel tudunk mutatni a világnak. Azt a kincset, amit az elődök itt hagytak, azt mi megőrizzük és tovább is fogjuk adni” - fűzte hozzá Soltész Miklós. Menczer Tamás a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a fesztiválon köszönetet mondott minden nemzetiségnek, hogy őrzik a hagyományaikat, őrzik a nyelvüket, őrzik a szokásaikat. A budajenői fesztiválon tizenkét hazai nemzetiség mutatta be hagyományos ételeit és jellegzetes kézműves termékeit.

Nemzetiségi kulturális kezdeményezések 2022. évi támogatása

https://bgazrt.hu/wp-content/uploads/palyazati_kiirasok/nemzetisegi_tamogatasok/2022/NKUL_2022_palyazati%20kiiras.pdf

https://www.facebook.com/oslovma/posts/4252836354815308

Pályázati kiírás a nemzetiségi civil szervezetek 2022. évi költségvetési támogatására

https://bgazrt.hu/wp-content/uploads/palyazati_kiirasok/nemzetisegi_tamogatasok/2022/NCIV_2022_palyazat_kiiras.pdf

https://www.facebook.com/oslovma/posts/4250257915073152

Tirpák Fesztivál Nyíregyházán

2021. szeptember 17. - (mti)

https://www.facebook.com/oslovma/posts/4265035456928731

Több tucat tirpák ételkülönlegességet kóstolhatnak meg azok, akik kilátogatnak a Népi Ízek Találkozójára és az 5. Nyíregyházi Bogrács-és Grillbajnokságra a hétvégén Nyíregyházán. A nyolcadik alkalommal megszervezett kétnapos programsorozat idén is ingyenes, a megszokottaktól eltérően azonban a Kossuth tér helyett a Sóstói Múzeumfaluba várják a nagyközönséget - tájékoztatott az önkormányzat. A Szlovákiából származó, a 18. század közepétől a nyírségi nagyvárost övező bokortanyákon letelepedett tirpákok gasztronómiáját és életmódját bemutató rendezvény első, szombati napján tizenkét profi főzőcsapat és öt oktatási intézmény csapata méri össze tudását. A szakácsok a tájegységre jellemző különlegességek mellett olyan hagyományos, de nem a megszokott módon elkészített ételeket kínálnak, mint például a szabolcsi töltött káposzta, a görhe, a tört- és bivalypaszuly, a káposztás sztrapacska, a vegyes tirpák rétes vagy a ropogós sertésfül, a pásztortarhonya, a vadpörkölt és a körmös csülkös pacal. Délután következik a „desszert”, a Nyíregyházi SZC Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanulói készíti el a város sütijét, a szilvás-diós tirpák pitét. Az 1600 adag süteményhez csaknem ezer darab tojást, negyven kilogramm lisztet, harminc kilogramm vaníliás cukrot, harminc kilogramm diót és másfél mázsa szilvát használ majd fel az ötven cukrásztanuló. A vasárnapi grillbajnokságra benevezett tizenkilenc csapat tagjai például káposztás bablevest, kenyérlángost, lecsót, töltött káposztát, halászlevet és különböző tésztás édességeket szervíroznak majd az asztalokra. A korábbi évekhez hasonlóan kóstolójegyekkel lehet megízlelni a gasztronómiai kínálatban felsorakoztatott finomságokat. A kulturális és zenés programok mellett helyi termékek vására, kézműves foglalkozások, népi játszóudvar és különböző bemutatók várják a kicsiket és a nagyokat. A várható nagy érdeklődés miatt szombaton és vasárnap az önkormányzat ingyenes autóbuszjáratokat indít Sóstógyógyfürdőre.

Konferencia a kétnyelvűségről Pilisszentkereszten

2021. szeptember 15-én / A szlovák nyelv oktatásának modern formái a magyarországi nemzetiségi iskolákban / Hogyan tehetjük hatékonyabbá a szlovák nyelvoktatást? / Hogyan működik ez a tanteremben? / Élményszerű szlovák nyelvoktatás

https://www.facebook.com/oslovma/posts/4258253100940300

52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus

https://www.iec2020.hu/hu

https://www.facebook.com/oslovma/posts/4246240232141587

Kulturális örökség lett a Békés megyei szűcshímzés

A Békés megyei szlovákok ünnepi viseletében a 19. században fontos szerepe volt a szűcsök által készített ködmönöknek, ez nem hiányozhatott a férjhez menő lányok kelengyéjéből. Ornamentika és szabás tekintetében szűcsközpontok alakultak ki Békés megyében, például Mezőberényben, Szarvason, Tótkomlóson és Békéscsabán.

https://www.beol.hu/kozelet/helyi-kozelet/kulturalis-orokseg-lett-a-helyi-szucshimzes-4334615/

Kožuchy Slovákov v Békéšskej župe

https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_nemzetisegek/szlovakok/a_magyarorszagi_szlovakok_neprajza_1975/pages/nsvm1975_07_tabori.htm

https://www.facebook.com/oslovma/posts/4265121483586795

Demmel József: A szlovák-magyar konfliktusokat az előző generációktól örököltük

A szlovákok és magyarok közötti konfliktusokat az előző generációktól örököltük. A helyzetet enyhítené, ha a történészek egy közös szaknyelvet beszélnének - közölte Budapesten Demmel József (1982) történész, akinek nincs szlovákiai kötődése, ám úgy döntött, szlovák nyelvet és történelmet fog tanulni. „Történelmet akartam tanulni a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetemen. Kiss Gy. Csaba professzor ösztönzésére szlovák nyelvet és történelmet kezdtem tanulni, miközben a szomszéd tanszéken egy olyasfajta történelemoktatás kezdődött, amely nem a nagypolitika, hanem a hétköznapok és a hétköznapi emberek szemszögéből közelíti meg a történelmet. Tanulmányaim során párosítottam ezeket az elemeket, és így a szlovák-magyar kapcsolatokon belül is sok feltáratlan területre bukkantam” - pontosított Demmel, aki jelenleg történészként dolgozik Békéscsabán, a Magyarországi Szlovákok Kutatóintézetében, illetve kutatóként Pozsonyban, a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) Történettudományi Intézetében.

http://www.oslovma.hu/index.php/sk/historia/166-historia3/1506-demmel-slovma-konflikty

https://www.facebook.com/oslovma/posts/4235035453262065

A magyar-szlovák közös múlt, és ami mögötte van

Demmel József történész két évtizede kutatja a 19-20. századi Felső-Magyarország sajátos viszonyait és a szlovák nemzetépítés kibontakozását. Számos tanulmánykötet és monográfia publikálása mellett a Kor/ridor szlovák-magyar történeti folyóirat és két könyvsorozat szerkesztője. 2011 óta dolgozik a békéscsabai Magyarországi Szlovákok Kutatóintézetében, 2017 óta pedig a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa is. Az NKE Közép-Európa Kutatóintézet ösztöndíjasát eddigi eredményeiről kérdeztük. Elsősorban a szlovákokra, illetve az általuk is lakott egykori Felső-Magyarországra fókuszálsz, emellett azonban a kutatási módszered is jellegzetes. A magyar történetíráson belül talán a „mikrotörténelemnek” nevezett irányzat áll hozzád a legközelebb. Hogy néz ki a mikrotörténetírás a gyakorlatban, milyenek a módszereid, és milyen kihívásokkal szoktál szembesülni?

https://www.ludovika.hu/magazin/muhely/2021/08/24/a-magyar-szlovak-kozos-mult-es-ami-mogotte-van/

Magyarországi román vezetők asszisztálnak a nemzetiségi államtitkár őket érintő csúsztatásához

2021. szeptember 2. - (Bod Tamás - magyarnarancs.hu)

A gyulai román gimnázium évnyitóján Soltész Miklós mellett feszítettek, és vele adták át az iskola új sportpályáját. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi ügyekért felelős államtitkára nemrégiben - igen sajátos számítás alapján, a 2011-es népszámlálásra hivatkozva - arról beszélt, a hazai románság lélekszáma 35 ezer fő. Azt is mondta, nagy többségük nem ortodox, hanem katolikus, valamint református és evangélikus vallású. Soltész augusztus 20-a előestéjén, a makói katolikus templom felszentelésén elmondott beszéde normális körülmények között felháborodást okozott volna, de legalábbis erőteljes reakciókat váltott volna ki. Egyrészt mert a 35 ezres honi románságból semmi nem igaz. A magyarországi románok lélekszáma 8 és 10 ezer közöttire tehető. (Az államtitkár a 2011-es népszámlálási adatsornak azokra a passzusaira hivatkozik, amelyek arra kérdeztek rá, hányan értenek alapszinten románul. Ám ez sok esetben a legkevésbé sem jelenti azt, hogy valaki a román közösséghez tartozna, vállalva annak gyökereit, történelmét, kultúráját és nyelvét.) Másrészt pedig különös, hogyha valaki a honi román közösséghez tartozik, akkor miképp lehet katolikus, református vagy evangélikus. (Az egész olyan, persze fordított előjellel, mintha azt állítanánk, hogy a mintegy 1,3 milliós romániai magyarság lélekszáma mondjuk 600 ezer fő, és jó részük ortodox vallású.) Soltész csúsztatásokkal teli kijelentésére nem reagált sem a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata elnöke, Kozma György, sem a parlament román szószólója, Kreszta Traján, sem a gyulai román ortodox püspökség vezetője, Siluan Mănuilă püspök, sem a román diplomácia, beleértve a külügyminisztert, a budapesti román nagykövetet, valamint a gyulai és a szegedi főkonzult. „Ez a közösség már ahhoz is gyenge, hogy a legalapvetőbb érdekeit képviselje és megvédje. De arra is, hogy tiltakozzon” - - mondta a Narancs.hu-nak az eset kapcsán egy neve mellőzését kérő magyarországi román értelmiségi. Meglátása szerint az országos román önkormányzat vezetői és a parlamenti román szószóló alkalmatlanok a honi románság érdekeinek képviseletére. Azt pedig jóformán nem tudni, hogy a gyulai főkonzul, Florin Vasiloni a reprezentáláson kívül mit csinál. Arról nem beszélve, hogy az államtitkár a magyarországi románokat a nyugati keresztény vallások híveinek nevezve gyakorlatilag kétségbe vonta a gyulai román ortodox püspökség létét és munkáját. Ehhez képest a gyulai Nicolae Bălcescu Román Gimnázium és Általános Iskola szerdai tanévnyitóján Soltész Miklós államtitkárral együtt parolázott mindenki, aki felemelhette volna a szavát e kérdésben. A nagyteremben tartott megnyitó ünnepségen és a sportpálya átadásán az államtitkár mellett ott feszített Kreszta Traján, Kozma György, Siluan Mănuilă és Florin Vasiloni. De ott volt a térség fideszes országgyűlési képviselője, Kovács József és a város kormánypárti alpolgármestere, Kónya István is. Az érintettek a magas rangú budapesti vendég előtt nem hozták szóba, hogy több mint furcsa bűvészmutatványba kezdett a honi románság létszámáról és felekezeti hovatartozásáról. Ahogy azt sem, hogy nemrégiben román vallási és felekezeti célokat feltüntetve magyarországi római katolikus és református templomokat újítottak fel. Úgy fest, mintha minden a legnagyobb rendben volna.

Pénzeltérítők - Reformátusok és katolikusok nyertek nemzetiségi pályázatokat

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-től 2020-ban „román nemzetiségi” címszó alatt nyertek pályázók milliókat, esetenként tízmilliókat honi református és katolikus templomok felújítására. A történtek nem csupán nehezen magyarázhatók, de diplomáciai szempontból kényesek is. „Nem tettem semmi rosszat, nem én döntöttem, nem az én kompetenciám, ennél fogva nincs is mit nyilatkoznom, kérdezze meg Soltész Miklós államtitkárt!” - fakadt ki a Narancs kérdésére, majd bontotta a vonalat Vetróné Negreu Mariana, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata (MROÖ) pénzügyi bizottságának elnöke, a szervezet Gyulán működő Dokumentációs és Információs Központjának vezetője. Vetróné egyben a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez (BGA) az országos román önkormányzat által nemzetiségi ügyekben delegált kurátora. E hármas funkciójánál fogva az ő kezében összpontosul a honi románságot érintő pénzosztás. A magyarországi román nemzetiségi pályázatok is hivatalból átfutnak a kezén, továbbá rálát a BGA döntési folyamataira. Minden esetben közpénzekről van szó.

https://magyarnarancs.hu/belpol/penzelteritok-237011

Szlovák Tájházvezetők Országos Konferenciája

Magyarországi Szlovákok Kulturális Intézete / Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum / 2021. szeptember 11.

https://www.facebook.com/oslovma/posts/4245191835579760

Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Szentendre)

Múzeum ľudovej architektúry v Senondreji

https://skanzen.hu/hu

https://hu.wikipedia.org/wiki/Szabadt%C3%A9ri_N%C3%A9prajzi_M%C3%BAzeum_(Szentendre)

https://www.facebook.com/photo/?fbid=4325649997482971&set=a.306874426027235

Keblükben szlovák-magyar szív dobog

2021. szeptember 14. - (Lipták Judit - hir6.hu)

https://www.facebook.com/oslovma/posts/4252867821478828

Két szarvasi hölgy - Nyemcsok Mátyásné és Frankó Anna - vett át magas kitüntetést hétfőn délután dr. Emil Kuchártól, a Szlovák Köztársaság főkonzuljától. Mindketten sokat tettek azért, hogy a szarvasi szlovákság kultúrája és hagyományai fennmaradjanak. A kitüntetettek a Szlovák Köztársaság Külgazdasági és Európai Ügyekért Felelős Miniszterének Ezüst Plakettjét a szarvasi Cervinus Teátrum kamaratermében, ünnepélyes keretek között vették át. Az elismerés mögött hosszú évtizedek munkája áll, amelyhez az alapot a családtól, a szlovák ősöktől kapott örökség szolgáltatta - derült ki a velük folytatott beszélgetésből.

- Szüleim szlovákul beszéltek, így számomra is természetes volt, hogy egyszerre tanultam meg mind a két nyelvet, azaz két anyanyelvem van. S hogy magyar vagyok vagy szlovák? Sem nyelvtudásban, sem érzésben nincs különbség ebben. Mindkettő egyszerre kell, úgy, mint a levegő! - fogalmazott Nyemcsok Mátyásné, a szarvasi Szlovák Általános Iskola, Óvoda és Diákotthon igazgatója. Ezt a tisztséget 2015 óta tölti be, de gyakorlatilag egész szakmai pályafutása egykori alma materéhez köti.

- Ez az első munkahelyem, 1982 óta itt tanítok, matematikát és fizikát, magyar és szlovák nyelven. Azt már fiatal koromban, a békéscsabai szlovák gimnáziumban töltött éveim alatt elhatároztam, hogy a „szlovákságot” nem engedem el, az mindig meghatározó lesz a szakmai életemben is. A középiskolás olvasó és fordító táborokban, az ország különböző tájain megtartott rendezvényeken ráéreztem, milyen jó ehhez a közösséghez tartozni.

- Az iskolának ma több mint háromszáz diákja van. Elsősorban a szlovák gyökerekkel rendelkező családok gyermekei járnak ide?

- Döntően igen. Sokuknak a szülei, sőt már a nagyszülei is itt tanulták a betűvetést. Diákjaink 30-40 százaléka a 8. osztály végéig megszerzi a szlovák középfokú, komplex nyelvvizsgát. Célunk, hogy a fiataloknak átadjuk a nemzetiségi öntudatot, hogy megismerjék ne csak a nyelvet, hanem a kultúrát, a hagyományokat, az ünnepi szokásokat is.

- Mit jelent az Ön számára ez a mostani elismerés?

- A kitüntetés nemcsak nekem, hanem az intézmény egész kollektívájának szól. Örömmel tölt el, hogy a határainkon túl is értékelik a tevékenységünket. Az Ezüst Plakett számomra azt is jelzi, hogy az elmúlt évek alatt sikerült az elődeink által megkezdett utat folytatni. Itt elsősorban Folytán Jánosra és Medvegy Pálnéra gondolok, akik hosszú időn át (33 illetve 23 év) töltötték be az intézmény igazgatói tisztségét.

A másik kitüntetett, Frankó Anna immár második ciklusban, 2014 óta Szarvas Város Szlovák Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke. Nyemcsok Mátyásnéhoz hasonlóan szakmai pályája őt is a szarvasi szlovák iskolához köti, ahol nyugdíjazásáig szlovák nyelvet és népismeretet tanított. Óraadóként ma is oktatja ezt a nyelvet a Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban.

- Szlovák anyanyelvű családba születtem, s mivel Ezüstszőlőben, ahol laktunk, mindenki így beszélt, sokáig nem is értettem, milyen különleges dolog nemzetiséginek lenni. Ez csak békéscsabai diákéveim alatt, az ottani szlovák gimnáziumban tudatosult bennem.

- Ön hosszú időn át a „Vernosť” Szlovák Kulturális Kör elnöke volt, s ma is aktívan tevékenykedik ebben a szervezetben. Mennyire sikerül a fiatalok érdeklődését felkelteni a nemzetiségi hagyományok iránt?

- A kulturális kör tagjai között elsősorban középkorúak és idősebbek vannak. A szlovák iskola diákjai azonban minden hagyományőrző rendezvényünkön részt vesznek. Nagyon sokan tanulnak közülük citerázni, ez a hangszer kifejezetten az itteni szlovákság körében volt valaha nagyon népszerű. Egy kétéves, TOP-os projektnek köszönhetően az iskola diákjai olyan hagyományokkal is megismerkedhettek, mint a lekvárfőzés, csigatészta- és tarhonyakészítés, kukoricafosztás, tollfosztás, szövés és kertművelés. Nagy öröm látni, ahogyan az idősebb generáció tagjai átadják ezeket a hagyományokat a fiataloknak. Bízom abban, hogy a nemzetiségi örökség még sokáig megmarad.

Kötetbe rendezték Tótkomlós kétszáz esztendejének történetét

2021. szeptember 11. - (Csete Ilona - beol.hu)

https://www.facebook.com/oslovma/posts/4246326192132991

A szlovák közösségek a pandémia alatt se töltötték idejüket tétlenül. A nyáron pedig igyekeztek behozni mindazt, ami az utóbbi hónapokban elmaradt. Zelman Ferenccel, az Országos Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnökhelyettesével, a komlósi székhelyű Magyarországi Szlovák Szervezetek Uniójának elnökével arra vállalkoztunk, hogy számvetést készítsünk az elmúlt hónapok történéseiről. Amíg nem lehetett közösségi életet élni, azt pályázatírással töltötték a komlósi szlovákok. Ennek is köszönhető, hogy a komlósi szlovák regionális központ épületén megújult a tető, kicserélték a nyílászárókat, kifestettek, majd egy újabb pályázati sikernek köszönhetően hamarosan munkához láthatnak, felújíthatják a konyhát. A rendezvényeket már hónapokkal korábban szervezni kezdték, bizakodtak, hogy nyáron megélénkülnek a szlovák civil közösségek. Így is lett. A kötet kiadása rendkívüli jelentőségű, mutatta Zelman Ferenc: „A Magyarországi Szlovák Szervezetek Uniójának tagszervezete a Komlósi Szlovákok Szervezete. Velük karöltve, a komlósi régióból, a nagybánhegyesiekkel, a pitvarosiakkal, az ambróz- falviakkal rendeztünk találkozót a Magyarországi Szlovákok Kulturális Intézetének Regionális Központja támogatásával. Készültünk Tótkomlós újratelepítésének a 275. évfordulójára, ami kiteljesedett augusztus 20-án. Azt gondolom, egyedülálló a Tótkomlós anyakönyvei című kiadvány, amit Renáta Gombárová, Ľubomír Kmeť, Szuda Zsuzsanna mutatott be. A könyvet Laukó Zsuzsanna és Michal Hronec keresztelte meg.” Zelman Ferenc úgy fogalmazott, a kötet kiadása rendkívüli jelentőségű: valódi források alapján dolgozta fel Komlós történelmét, de az elvégzett munka érinti a környékbeli szlovák településeket is (Pitvarost, Csanádalbertit, Nagybánhegyest, Nagylakot). „Könyvünkkel kezünkben tartjuk településünk 200 évének összesűrített történetét, elődeink sorsát, örömeit, könnyeit. Az Alföldi Szlovákok Geneológiai Kutatásáért Egyesület szerzői ezzel a könyvvel tisztelegtek őseink előtt” - tette hozzá.

Mozgalmas lesz a folytatás is - A komlósi és a bánhegyesi szlovákok a nyáron jártak a színházakban Szarvason, szlovák nyelvű előadáson, és Nagylakon. A komlósi nemzetiségi önkormányzat tartott közmeghallgatást, készült az idei szlovák gasztronómiai napra, ahol a kulturális műsort a helyi csoportok adták, de fellépett a kisnánai szlovák pávakör, a nagylaki fúvószenekar. „Minden szlovák étel, helyi gasztronómiai specialitás elfogyott. Köszönet e nagyszabású találkozó szervezésében részt vevőknek” - mondta a szlovák vezető. Elárulta, év végéig még sok munka vár rájuk. Emléktáblát avatnak István Anna tiszteletére, a komlósi fúvósoknak a szlovák kulturális intézet szervezett fellépést Pilisszentkereszten. Lesz újabb könyvbemutató.

Múltidéző - Lehoczky András képei a Szlovák Intézetben

Lehoczky András Múltidéző c. kiállításának megnyitója 2021. szeptember 6-án a budapesti Szlovák Intézetben.

https://www.facebook.com/oslovma/posts/4249653935133550

Hollerné Racskó Erzsébet, a Tótkomlós Barátainak Köre Egyesület elnöke

2021. szeptember 6-án Lehoczky András (1927-2006) Múltidéző c. kiállítását nyitja meg a budapesti Szlovák Intézetben.

https://www.facebook.com/oslovma/videos/400603571438066

Szokolay Dongó Balázs a budapesti Szlovák Intézetben

2021. szeptember 6-án Lehoczky András Múltidéző c. kiállításának megnyitóján

https://hu.wikipedia.org/wiki/Szokolay_Dong%C3%B3_Bal%C3%A1zs

https://www.facebook.com/oslovma/videos/319785586614233/

1968 - Megjártam Csehszlovákiát / Franyó Rudolf: Katonakönyv

http://www.oslovma.hu/Archiv/Franyo68.pdf

https://www.facebook.com/oslovma/posts/4213542612078016

Jelen/lét Fesztivál 2021

https://www.jelenletfesztival.hu/

https://www.facebook.com/oslovma/posts/4212442312188046

Felvételek a Tótkomlósi Ifjúsági Koncert Fúvószenekar fellépéséről

2021. szeptember 4-én Pilisszentkereszt Község Emlékparkjában / A rendezvény szervezője: Magyarországi Szlovákok Kulturális Intézete

https://www.facebook.com/oslovma/posts/4225516237547320

Tótkomlós hírnevét öregbítik a díjazottak

2021. augusztus 20. - (beol.hu)

https://www.facebook.com/oslovma/posts/4179007515531526

A XX. városnapi program mellett az újratelepítés 275. évfordulóját is ünnepelte Tótkomlós. A testületi ülésen megjelentek a testvértelepülési delegációk, kétoldalú megállapodást írtak alá. A természet házában Zsura Zoltán polgármester átadta a városi kitüntetéseket. Elsőként Pro Urbe-díjat vett át Laukó Zsuzsanna, a szlovák iskola igazgatója, aki a szlovák nemzetiségért dolgozott egész eddigi életében - hangzott el a méltatásban. Pro Urbe-díjat kapott a Rákóczi Szövetség Tótkomlósi Helyi Szervezete. Megalakulásuk óta feladatuknak tekintik, hogy szoros kapcsolatot alakítsanak ki a Felvidékről áttelepített családok és a szülőföldön élők között, s ápolják a felvidéki hagyományokat. A tagok erősítik kapcsolatukat a határainkon túli, magyar lakta településekkel, a fiatalokat megismertetik őseik szülőföldjével. A Rákóczi Szövetség Jankó János Ifjúsági Szervezetét 2009-ben alapították gimnazisták. Majláth Imre elnök Motyovszkiné Udvaros Idával együtt vette át az elismerést. A Tótkomlós ifjú tehetsége díjat idén Bócz Máté, Dávid Kende, Horváth Laura, Mészáros Levente, Ondrejó Gergő kapta. Egy kiemelkedő eredményeket elért sportolónak is szólt a taps. Zsura Zoltán a város napja alkalmából Horváth Istvánt, a testépítésben elért magyar és nemzetközi szinten is elismert kiemelkedő eredményei alapján polgármesteri elismerésben és pénzjutalomban részesítette.

Kitüntették a tótkomlósi szlovák iskola igazgatónőjét

2021. augusztus 13. - (beol.hu)

A békéscsabai szlovák főkonzul, Emil Kuchár felterjesztésére a Szlovák Köztársaság külügyi és európai kapcsolatokért felelős minisztere, Ivan Korčok ezüst plakettjét kapta meg Laukó Zsuzsanna. Az elismerést a tótkomlósi városháza dísztermében adta át számára a főkonzul. A méltatásban elhangzott, sokat tett a magyarországi szlovák közösségekért, a szlovák és a magyar kapcsolatok erősítésért, a magyarországi szlovákság anyanyelvének, hagyományainak, kultúrájának a megőrzésért. Laukó Zsuzsanna a Szlovák Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatója, a Tótkomlósi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, a Komlósi Szlovákok Szervezetének is az elnöke. Tagja a helyi értéktár bizottságnak és a komlósi mandolin zenekarnak.

A kapcsolatok erősítéséért kapott díjat a tótkomlósi igazgató

https://www.beol.hu/kozelet/helyi-kozelet/a-kapcsolatok-erositeseert-kapott-dijat-a-totkomlosi-igazgato-4243628/

XIV. Pilisi Klastrom Fesztivál

2021. augusztus 16. - (mti)

A 14 éve működő Pilisi Klastrom Fesztivál fő célja, hogy az itt élő szlovák és magyar, illetve német nemzetiségek minél jobban megismerjék egymás kultúráját és erősítsék azt a közösséget, amelyben élnek - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára az esemény megnyitóján szombaton, Pilisszentkereszten. Vitályos Eszter elmondta, hogy széles skálán mozog a fesztivál programja, nem csak a zene és kirakodóvásár, hanem komoly előadások is színesítik azt Pilisszentkereszt múltjáról, történelméről, jövőjéről és jelenéről. Hozzátette, hogy amikor a településre látogat, mindig úgy érzi, hogy a béke szigetére érkezett. „A magyar falu programon keresztül szépen fejlődik a település, de ez nem jelenti azt, hogy hátradőlhetünk, még sok dolgunk van, hogy az itt élők igényei jobban ki legyenek elégítve” - fűzte hozzá az államtitkár. Beszélt arról is, hogy Pilisszentkereszt és a környéken található Dobogókő is színes település, ez annak is köszönhető, hogy több nemzetiség él itt együtt békésen, megadva a tiszteletet egymásnak. Az idén egy szlovákiai kistelepülés, Nagyölved az esemény vendége.

Hálaadó búcsúi szentmise a pitvarosi Nagyboldogasszony-templomban

2021. augusztus 3. - (behir.hu)

2021. augusztus 8-án hálaadó búcsúi szentmisét tartanak a pitvarosi Nagyboldogasszony-templomban. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és a hazai központi költségvetési támogatásból mintegy ötven millió forintból megújult templomban a szentmisét Kiss-Rigó László püspök celebrálja. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és a hazai központi költségvetési támogatásból mintegy ötvenmillió forintból megújult templomban a szentmisét Kiss-Rigó László püspök celebrálja. A pitvarosi Nagyboldogasszony plébániatemplom 1948 és 1950 között épült. Építésének előzménye az a történelmi esemény volt, amelyet „lakosságcsereként” emlegetnek a történészek. Lényege, hogy Csehszlovákia és Magyarország kölcsönösen kicserélte lakosait: 1947 és 1948 között mintegy 90.000 felvidéki magyart internáltak Csehszlovákiából Magyarországra, és ennél jóval kevesebb szlovák nemzetiségű magyar állampolgár költözhetett Szlovákiába. Az események hatására a tisztán szlovák lakosságú, 3000 fős Pitvarosról 2600 szlovák evangélikus költözött el, és helyükre 2200 felvidéki katolikus magyar érkezett marhavagonokban, akiknek Pitvaroson nem volt templomuk. Először az iskolában tartották a szentmiséket, majd első lelkészük, Kiss Ferenc kezdeményezésére kezdték el gyűjteni a templom építéséhez szükséges anyagi javakat. 1947 végén megkezdődött a templom építése. A 29 méter hosszú, 9 méter széles, és 8 méter átlagos belmagasságú, egyhajós épületet egy helyi építészmérnök-hallgató, Árgyusi Imre tervezte Szabó Imre okleveles mérnök-tervező segítségével. A templom építése mintegy 200.000 forintot tett ki, amelyet adományokból és gyűjtésekből szedtek össze. Az építkezést többek között a csanádi püspök és a püspökség, a környező plébániák és magánszemélyek támogatták. A templom 1949 áprilisára készült el, és 1949 április 4-én szentelték fel Nagyboldogasszony tiszteletére, hiszen a pitvarosi magyarok nagy többsége a felvidéki Gútáról származott, ahol a templom szintén Nagyboldogasszony titulusát viselte. Az addig csak lelkészségi szintű közösséget 1950. karácsonyára emelte plébániai rangra Hamvas Endre csanádi püspök. Az építés különlegessége, hogy abban az egész közösség részt vett, kicsik és nagyok egyaránt, sőt még a helyi evangélikus szlovákok egy része is. A templomot teljes egészében helyi iparosok és mesterek építették. Berendezési tárgyainak egy része a szegedi Karolina Gimnázium megszűnt kápolnájából származik, az orgona 1964-ben került a templomba. Az épületet az évek során több alkalommal kisebb mértékben felújították, 2013-ban a teljes külső homlokzat újult meg, illetve az előtetőt alakították át. A legutóbbi pályázati támogatásnak köszönhetően a kivitelező - a szükséges lécezéssel, fóliázással - kicserélte a tetőhéjazatot, az épület talajvíz elleni szigetelését pedig ún. falátvágásos technikával oldotta meg. Ezzel egy időben az épület külső lábazata is megújult. A templom belső padlózata szintén talajvíz elleni szigetelést valamint új, kerámia burkolatot kapott. Megújult a teljes villamos hálózat, az elektromos energiát pedig napelemes rendszer biztosítja. Az épület fűtését és hűtését hőszivattyús rendszer működteti. Ez a templom a Szeged-Csanádi Egyházmegye első „klimatizált” temploma. A korszerűsítési munkáknak köszönhetően a pitvarosi római katolikus közösség egy korszerű, ám hangulatában, megjelenésében egységes, harmonikus épületben gyűlhet össze. A felújítást az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és hazai központi költségvetési támogatásból, mintegy ötven millió forintból valósult meg.

Szlovák-magyar közös történelemkönyv /?/

https://www.facebook.com/oslovma/posts/4177619865670291

A közös történelem széthordása

https://www.folyoirat.tortenelemtanitas.hu/2013/04/jakab-gyorgy-a-kozos-tortenelem-szethordasa-04-01-09/

Történelemdidaktikai kérdések

https://folyoiratok.oh.gov.hu/konyv-es-neveles/a-kozos-magyar-szlovak-tortenelem-tankonyv-tortenelemdidaktikai-kerdeseirol

Elkészült, de kiadásához hiányzik a politikai akarat

https://kronikaonline.ro/kitekinto/elkeszult_a_kozos_szlovakmagyar_olvasokonyv#

Szlovák tájházvezetők konferenciája

A Magyarországi Szlovákok Kulturális Intézete és a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum 2021. szeptember 11-én rendezi meg a Szlovák tájházvezetők konferenciáját: https://forms.gle/zd6WAqmG3tLoyJCK6

https://www.facebook.com/oslovma/posts/4172166169548994

Mik azok a témák, amikben a legkevésbé ért egyet a magyar és a szlovák történészszakma?

Az ezeréves elnyomás már nem téma, a szlovákok a Magyar Királyság építőinek látják magukat. Milyen a szlovák néplélek? Kollai István történésszel beszélgettünk:

https://azonnali.hu/cikk/20210731_az-ezereves-elnyomas-mar-nem-tema-a-szlovakok-a-magyar-kiralysag-epitoinek-latjak-magukat

https://www.facebook.com/oslovma/posts/4119076824857929

Titkolják a határon túli magyaroknak juttatott támogatások valós összegét

Az Ukrajnában, a Kárpátalján élő magyarok, akiknek a létszámát mintegy 150 ezer főre becsülik, az elmúlt tíz évben legalább 115 millió eurót kaptak a magyar kormánytól - adta hírül a Szabad Európa Rádió. A Schemes elnevezésű tényfeltáró program arra jutott, hogy Orbán Viktor drasztikusan megemelte a magyar diaszpórának nyújtott támogatásokat, és nem csupán Ukrajnában, hanem Szlovákiában, Romániában, Horvátországban, Szerbiában és Szlovéniában is. A kelet-európai tényfeltáró újságíró-szervezetek bocsátották az adatokat a Szabad Európa rendelkezésére. Kutatásaik szerint a határokon túli magyar kisebbségek szervezetei 2011 óta legalább 670 millió euró támogatásban részesültek a magyar kormánytól.

https://hirklikk.hu/kozelet/titkoljak-a-hataron-tuli-magyaroknak-juttatott-tamogatasok-valos-osszeget/383966

Szili Katalin Szarvas-Ezüstszőlőn - „Kiváló példa az együttélésben”

2021. július 24. - (mti)

Az összefogás napjainkban korparancs, egymás biztonságát csak közösen tudjuk megteremteni és megőrizni - mondta Szili Katalin miniszterelnöki megbízott szombaton Szarvas-Ezüstszőlőn. A politikus a XXIV. Kárpát-medencei nemzetiségi napok és aratónap rendezvényén kijelentette: egyesülés nélkül nem tudunk úrrá lenni a 21. század kihívásain, a problémákon, még a pandémián sem. A biztonságot pedig csak úgy tudjuk biztosítani - határon innen és túl, és a nemzetiségeknek is -, ha tiszteljük egymás nyelvhasználatát, kultúráját, hagyományait, identitását - tette hozzá Szili Katalin. Emlékeztetett arra, a magyar alaptörvényben benne van a határon túli magyarságért vállalt és viselt felelősség, továbbá az, hogy a Magyarországon élő nemzetiségek államalkotó tényezők. Ez nem minden szomszédos országban van így - jegyezte meg. Szili Katalin közölte: Brüsszel és Strasbourg nem tekinti fontosnak az őshonos nemzetiségek kérdését, csak LMBTQ-ügyekben szólal meg. Idén Magyarországon a nemzeti újrakezdés évét hirdették meg, ez jelenti a gazdaság talpra állítását és az értékek elismertetését - hangsúlyozta. A Szarvasi Gazdák Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesületének szervezésében megrendezett eseményen azt mondta: az aratás az új élet, a jövő jelképe; Szarvas pedig - az ott élő szlovák nemzetiség révén - „kiváló példát nyújt az együttélésben”. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára elmondta, hogy az elmúlt tíz év a nemzeti összetartozás építésének évtizede volt, az anyaország minden magyarlakta településsel erősíteni tudta kapcsolatait, és fejlesztéseket hajtott végre. Hangsúlyozta, hogy akkor lesz a nemzeti összetartozás és a magyar vidék erős, ha a gazdák a szellemiséget, a kormány pedig az anyagiakat adja. Kiemelte: a kormány a következő tíz évben mindent megtesz annak érdekében, hogy a vidéken élők számára korszerű infrastruktúrát és munkahelyet teremtsen. Kulcsár László, a Békés Megyei Agrárkamara elnöke szerint azoknak, „akik egy kenyéren vannak”, össze kell fogniuk, mert a magyarság elleni támadásokat és a járványt csak úgy lehet kivédeni. Babák Mihály (Fidesz-KDNP) polgármester köszöntőjében hangsúlyozta, hogy „valami jó irányba változott” az utóbbi években: „volt pénz programokra, falufejlesztésre, mindenre”; és a határon túli magyarok „még sosem voltak ilyen fontosak”.

Nemzethy, magyarosch, különlegesch

Mennyivel jobb vagy több egy magyar, mint mondjuk egy szlovák, egy román vagy egy szerb ember?

https://www.facebook.com/oslovma/posts/4107198806045731

2021. július 27. - (Hardy Mihály - klubradio.hu)

Nem tudom, elgondolkodtak-e mostanában azon a sörreklámon, amit elsősorban a sportközvetítések szünetében láthatunk a tévében. Tudják, arra gondolok, ami így kezdődik: Mi magyarok különlegesek vagyunk… Nos az egyébként nem hazai tulajdonú sörgyár és ügynöksége egy többéves reklámkampányt épített fel erre a mondatra. A jelek szerint így kívánt udvarolni a potenciális vásárlóinak és nem kevésébe mellékesen a kormányzati füleknek is kellemesen csengő felütéssel kezdi a 30 másodperces filmecskét. Tény és való, hogy mindig van valami bájosan önironikus ezeknek a reklámoknak egy részében, de nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy kényszeres megfelelés a kormányzati elvárásokhoz, legalább annyira motiválta a reklámügynökség kreatív szakembereit, mint a jópofaságra törekvés. Mert - még ha öntudatlanul is - ez a reklám is az évszázados magyar különlegesség-tudatra épül, ami már annyi, de annyi bajt hozott a fejünkre a XIX. és a XX. században is. Mert mennyivel is vagyunk különbek, mint a szomszédaink? Mennyivel jobb vagy több egy magyar, mint mondjuk egy szlovák, egy román vagy éppen egy szerb ember? Hát - szerintem - semmivel. Mennyivel jobb költő a mi Petőfi Sándorunk, mint az ukrán Tarasz Sevcsenko? Mennyivel jobb író Karinthy Frigyes, mint a cseh Jaroslav Hasek? Vajon kinek jobb a zenéje, a lengyel Frédéric Chopinnek vagy a magyar Liszt Ferencnek? Már amennyire a lengyelek saját magukénak mondhatják a franciákkal szemben Chopint, vagy mennyire tekinthetjük kizárólag magyarnak a burgenlandi Raidingban született Lisztet, akit a Wikipedia is fele-fele arányban tekint egyszerre osztráknak és magyarnak is. És éppen ez az, ami ezeket a különlegességi-kisajátítási kísérleteket teljességgel értelmetlenné teszi. A magyar különlegesség szószólói rendre a magyar, pontosabban a magyarországi származású Nobel-díjasokra is szoktak hivatkozni. Elegánsan megfeledkeznek arról a körülményről, hogy többségük a magyar ugar lehúzó ereje elől menekülve ért el világraszóló tudományos eredményeket - külföldön. Mások honfitársaik és a magyar állam üldözései elől menekültek el. És akkor még nem beszéltünk azokról a zseniális alkotókról, akiket öngyilkosságba, alkoholizmusba kergetett a magyarosch-nemzethy különlegesség, így „sch-val és thy-al” a végén. Azokról pedig végképp nem beszéltünk, akiket - sok más honfitársunkkal együtt - származásuk miatt Don-kanyari munkaszolgálatra vagy éppen auschwitzi társasutazásra küldtek a kakastollal ékesített különlegesen nagy magyarok. Az óvatosságra intő példáért pedig nem is kell messzire mennünk. Elég csak felidézni, hogy a szomszédban vajon hány ember értelmetlen és hiábavaló halálát okozta a szerbek, a horvátok, a bosnyákok vagy éppen az albánok történelmi különlegességről elmondott gyújtó hangú beszéd! Szerintem nyugodtan vegyék le a tévékészüléken a hangot, amikor az olimpiai közvetítés szünetében a sörreklám megy. Jobban járnak vele!

Szlovák hagyományőrző csoportok találkozója Csőváron

2021. augusztus 14. / Ženský hlas (Csővár) - Nefelejcs (Pilisszentlászló) - Csibaj Banda (Acsa) - Szlovák Asszonykórus (Rákoskeresztúr)

https://www.facebook.com/oslovma/posts/4164863793612565

52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus

https://www.iec2020.hu/hu

https://www.facebook.com/oslovma/posts/4088455704586708

Rab - A Magyarországhoz egyik legközelebb eső horvát sziget

https://utazas-nyaralas.info/horvatorszag/rab-sziget.html

Rab (sziget) - https://hu.wikipedia.org/wiki/Rab_(sziget)

Rab (település) - https://hu.wikipedia.org/wiki/Rab_(telep%C3%BCl%C3%A9s)

https://www.facebook.com/imro.fuhl/posts/4181284688586170

A legszebb helyek Szlovákiában

https://www.facebook.com/oslovma/posts/4138803986218546

http://www.oslovma.hu/Archiv/SlovGood.pdf

Kis ország nagy csodákkal

https://vjm.hu/szlovakia-termeszet-szorakozas-lombokora/

A legszebb helyek Szlovákiában

https://mienkavilag.hu/a-legszebb-helyek-szlovakiaban/

útikritika.hu / Szlovákia

https://utikritika.hu/szlovakia

Zsivány-sziklák - Pilisszentkereszt-Dobogókő

https://www.facebook.com/oslovma/posts/4178067215625556

Vétlen volt a szlovák sportoló

, akit a piroson áthajtva elgázolt a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kisbusza

https://www.naphire.hu/vetlen-volt-a-szlovak-sportolo-akit-az-andrassy-uti-zebran-elgazoltak/

Magyarországi Szlovákok Napja

Tardos, 2021. július 3. - http://www.oslovma.hu/Archiv/DSM21Tar.pdf

https://www.facebook.com/oslovma/posts/4045569322208680

Titkolják a határon túli magyaroknak juttatott támogatások valós összegét

Az Ukrajnában, a Kárpátalján élő magyarok, akiknek a létszámát mintegy 150 ezer főre becsülik, az elmúlt tíz évben legalább 115 millió eurót kaptak a magyar kormánytól - adta hírül a Szabad Európa Rádió. A Schemes elnevezésű tényfeltáró program arra jutott, hogy Orbán Viktor drasztikusan megemelte a magyar diaszpórának nyújtott támogatásokat, és nem csupán Ukrajnában, hanem Szlovákiában, Romániában, Horvátországban, Szerbiában és Szlovéniában is.

https://hirklikk.hu/kozelet/titkoljak-a-hataron-tuli-magyaroknak-juttatott-tamogatasok-valos-osszeget/383966

Magyarország többet profitál a határon túliakból, mint amennyi pénzzel támogatja őket

Mózes Szabolcs, a felvidéki Összefogás elnöke: - Számos intézmény - akár közintézmény is - magyarországi támogatás nélkül egyszerűen nem tudna működni, vagy létrejönni sem tudott volna. Az itthoni szlovákiai támogatási rendszer aluldimenzionált, sőt bizonyos támogatásokkal nem számol: például a Fórum Intézet, ami egy akadémiai kutatóintézet, civil szervezetként működik, nem része az állami akadémiai hálózatnak, civil szervezetként pedig nem pályázhat a működésére szlovák forrásokért. Hiába fizetünk mi itt ugyanúgy adót, mint szlovák polgártársaink, a Fórum Intézet bizonyos támogatásokat csak Magyarországról tud beszerezni - de ez csak egyike a példáknak, a sort lehetne tovább folytatni a Csemadokkal, vagy más civil szerveződésekkel. A magyarországi támogatás éppen ezért létfontosságú eszköz...

https://azonnali.hu/cikk/20210617_magyarorszag-tobbet-profital-a-hataron-tuliakbol-mint-amennyivel-tamogatja-oket

A szlovák elnök nem írna alá egy magyarországihoz hasonló melegellenes törvényt

Zuzana Čaputová sajnálja, hogy Szlovákia nem csatlakozott a magyar pedofiltörvényt elítélő országokhoz: - „Ha ilyen törvény kerülne az asztalomra, biztosan nem írnám alá és megvétóznám. Ha megtörnék a vétómat, akkor a törvényt megtámadnám az alkotmánybíróságon. Ezért vagyok ott, ezért választottak meg, eszerint fogok cselekedni továbbra is.”

https://azonnali.hu/cikk/20210710_a-szlovak-elnok-nem-irna-ala-egy-magyarhoz-hasonlo-melegellenes-torvenyt

Kiosztották az Év homofóbja „díjat” Szlovákiában

Idén a védelmi miniszter kapta a legtöbb szavazatot. Jaroslav Naď azzal a magasröptű gondolatával győzte le a többi melegellenes kijelentéssel előálló politikust (így pártbeli főnökét Igor Matovičot és Robert Fico egykori kormányfőt), hogy támogatja a regisztrált partnerséget, de nem a homoszexuálisok számára. A homofóbia elleni világnap alkalmából immár kilencedszer megtartott szavazáson bárki jelölhetett és szavazhatott. A díjazott szavait az emberi jogi intézet képviselője, Alena Krempaská felháborítónak nevezte. Ha nem lenne annyira szánalmas, akár viccesnek is tarthatnánk a miniszter kijelentését. Mit szólna a miniszter egy katonák nélküli hadsereghez?

https://24.hu/kulfold/2021/07/09/kiosztottak-az-ev-homofobja-dijat-szlovakiaban/#

„Csak rá kell nézni a szlovákokra, azt sem tudják, mi az a pénzváltás”

Ma Magyarországon nincsenek szakpolitikák, így külpolitika sincs, kár keresgélni a külpolitikai irányvonalat. Itt látványpékség van - jelentette ki Székely Árpád. A volt moszkvai nagykövet szerint a belpolitikában sincs szakpolitika, nem volt a járvány alatt egészségpolitika, oktatáspolitika sincs, és ha nincs meg a belpolitikai háttér, akkor külpolitika sincs.

https://hirklikk.hu/kozelet/szekely-arpad-csak-ra-kell-nezni-a-szlovakokra-azt-sem-tudjak-mi-az-a-penzvaltas/383992

Euró az Adria partján

Horvátország felkészült arra, hogy 2023. január 1-jén bevezesse az eurót az országban - mondta Andrej Plenkovic horvát kormányfő július 1-jén (múlt csütörtökön), az euró bevezetésével foglalkozó nemzeti tanács ülésén. „Az euró övezetbe való belépés olyan kötelezettség, amelyet Horvátország az EU-csatlakozási szerződéssel vállalt...”

https://hirklikk.hu/velemeny/euro-az-adria-partjan/383747

Több szlovák határátkelőn tüntettek a határátlépés szigorításai ellen

2021. július 9. - (mti)

Több szlovákiai határátkelőn tartottak tüntetéseket, illetve forgalomlassító vagy az áthaladást ideiglenesen akadályozó akciókat pénteken a reggeltől hatályba lépett - a Szlovákiába érkezőkre és az országba hazatérőkre vonatkozó - szigorítások ellen tiltakozva - számolt be róla a szlovákiai sajtó. A legnagyobb létszámú vagy az áthaladást több órán át gátló tiltakozó akciókra a szlovák-magyar határszakaszon a Rajka-Dunacsún, Esztergom-Párkány, Komárom-Révkomárom és Tornyosnémeti-Miglécnémeti határátkelőn, illetve több szlovák-cseh határátkelőn, köztük Svrcínovecnél került sor. A tiltakozó akciók következtében több helyütt torlódások, kocsisorok alakultak ki, ám a forgalom a rendőrség tájékoztatása szerint a délutáni órákra a legtöbb helyen visszatért a rendes kerékvágásba. A tiltakozók ugyanakkor sajtójelentések szerint több helyszínen jelezték, hogy a következő napokban folytatni készülnek a tiltakozó akcióikat. A tiltakozások kiváltó oka a szlovák kormány azon intézkedése, amely szerint péntek reggeltől úgy szigorodtak a Szlovákiába érkezőkre és az országba hazatérőkre vonatkozó korlátozások, hogy a koronavírus ellen beoltottak - illetve néhány más csoportba sorolt személyek - kivételével a szlovák határt átlépőknek 14 napra karanténba kell vonulniuk. A ma7.sk felvidéki magyar hírportál helyszíni jelentése szerint Révkomáromban mintegy százan tiltakoztak a szlovák kormány vonatkozó intézkedései ellen. A portál által megszólaltatott tüntetők leginkább azt kifogásolták, hogy a kormány intézkedései egyszerre logikátlanok és korlátozzák az emberi jogokat, ugyanakkor a munkába járó ingázókat lehetetlen helyzetbe hozzák. „Szerintem ezek a mai tüntetések csak az országos méretű tiltakozó hullám kezdetét jelentik. Már fogytán a lakosság türelme, a kormány és a parlament kaotikus viselkedése miatt is további megmozdulások várhatók” - nyilatkozta a ma7.sk-nak az egyik tiltakozó Révkomáromban. A péntektől érvényes intézkedések már hatályba lépésük előtt kiváltották a közvélemény jelentős részének, illetve több ellenzéki pártnak és más szervezetnek a bírálatát. A pozsonyi törvényhozás legnagyobb ellenzéki pártja, az Irány (Smer-SD) pedig az alkotmánybírósághoz fordult a szigorítás miatt, egyebek mellett azzal érvelve, hogy az intézkedéssel az állampolgárok két eltérő kategóriáját hozza létre a kormány, amelynek - vészhelyzeti állapot híján - egyébként sincs lehetősége határozatok formájában korlátozni az állampolgári jogokat.

Kövér László: Mindannyian otthon vagyunk, és együtt vagyunk otthon Magyarországon

A KeveFeszt 21 Országos Nemzetiségi Kulturális Fesztivál és Gasztronómiai Napok megnyitóján a ráckevei katolikus templomban. / A Kárpát-medencei összetartozás üzenetét hordozó rendezvényen egyedülállóan és reprezentatívan az ország összes jegyzett nemzetisége egyszerre képviselteti magát. Készülnek bolgár, görög, horvát, lengyel, német, örmény, roma, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén és ukrán táncokkal, táncházzal, zenével, énekekkel, színházzal, két színpadon összesen 24 előadással. A kulturális programkínálat mellett az érdeklődők a nemzetiségi konyháknak köszönhetően huszonötféle speciális ételt, valamint tizenhárom neves hazai borászat termékeit, szlovák söröket, különleges kávékat és minőségi pálinkákat kóstolhatnak.

https://magyarnemzet.hu/belfold/kover-laszlo-mindannyian-otthon-vagyunk-es-egyutt-vagyunk-otthon-magyarorszagon-10060154/

Kövér László szerint háttérhatalmak akarják ránk erőltetni az akaratukat

https://hirklikk.hu/kozelet/kover-laszlo-szerint-hatterhatalmak-akarjak-rank-eroltetni-az-akaratukat/383975

Parkot neveztek el Baross Gáborról Pozsonyban

2021. július 8. - (mti)

Szlovák kezdeményezésre parkot neveztek el Baross Gábor 19. századi magyar közmunka- és közlekedésügyi miniszterről Pozsony óvárosában, a névadó ünnepséget 2021. július 8-án tartották. A park a Šafárik tér közvetlen szomszédságában helyezkedik el, nem messze az Öreg hídtól, amelynek elődje - a város első állandó vashídja - az 1890-ben befejezett Ferenc József híd Baross Gábor kezdeményezése alapján épült. Az új Baross Gábor park területe a második világháború utánig a Landerer palota belterületéhez tartozott, ám a bombázásban megsérült épületet a háború után lebontották, és ezt követően a park a Landerer nevet viselte. A parktól csak néhány méterre van a jelenlegi Štúr utca is, amely a 19. században még Baross Gábor nevét viselte, és ezen az utcán volt a Baross kávézó is. Azzal az ötlettel, hogy a parkot a vasminiszterről nevezzék el, egy szlovák polgári társulás, a Ligetfalui Városszépítő Egylet állt elő. A felvetést azzal indokolták, hogy bár Baross Gábor egy olyan személyiség volt, akinek sokat köszönhet a jelenlegi Szlovákia is, a szlovák közvélemény mégis kevéssé ismeri személyét. „Baross Gábort joggal érezhetik magukénak a magyarok és a szlovákok is. Ennek ellenére csaknem száz évig tartott, amíg szülőföldje - még ha egyelőre csak óvatosan is - felvállalta” - írta a városszépítő egylet a Trencsén megyei születésű Baross Gáborról a parkavatás kapcsán. A Baross Gábor park ötletét tavaly ősszel hagyta jóvá Pozsony óvárosának önkormányzata, majd a döntésre idén áprilisban a fővárosi önkormányzat is rábólintott. A park új megnevezését mostantól egy korhű vasoszlopon elhelyezett tábla mutatja. Az ünnepélyes névadón mintegy százan vettek részt, köztük a pozsonyi magyar külképviselet és a Magyar Kulturális Intézet képviselői, a pozsonyi önkormányzat, illetve a felvidéki magyar politikai érdekképviselet személyiségei is.

Kilátók épülnek a Duna két oldalán Esztergom és Komárom térségében

2021. július 6. - (mti)

Egy szlovák és egy magyar turisztikai szervezet közös pályázata nyomán nyolc kilátópont épülhet a Duna két oldalán, Esztergom és Komárom térségében - mondta el a Duna-Gerecse Nonprofit Kft. ügyvezetője az MTI-nek. Magyarics Gábor tájékoztatása szerint a turizmus és a természetjárás népszerűsítésére összefogó egyesületek ötven lehetséges helyszín közül választották ki a fejlesztendő területeket. Szlovákiában Helembán, Karván és Komáromban emelnek kilátópontokat, Magyarországon a neszmélyi Hilltopnál, a Várhegyen, a csolnoki Mókushegyen, Kesztölcön és Tokodon jön létre turisztikai attrakció. A beruházások augusztus 31-ig készülnek el. A helyszínekről nyomtatott térkép és mobiltelefonos applikáció készül, valamint az egyes pontokat kincskereső játékkal is összekapcsolják. A kilátófejlesztéshez több beruházás is jól illeszkedik a térségben, ilyen a határon átnyúló kerékpárkölcsönző rendszer, a Karva és Lábatlan között működő révkikötő, illetve a Neszmély és Dunaradvány közötti komp beindítása, amelynek munkálatai nemrég kezdődtek el - közölte a Duna-Gerecse Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Kiállítással emlékezik Ezüst György festőművészre a budapesti Szlovák Intézet

2021. július 7. - (mti)

Ezüst György (1935-2017) festőművész 85. születésnapja alkalmából emlékkiállítás nyílik 2021. július 7-én a budapesti Szlovák Intézetben. Az Ezüst György 85 című emlékkiállítás a családi hagyatékból mutat be válogatást, merítve a művész 35 éves pályafutásából az 1970-es évektől 2006-ig - mondta Ezüst Zoltán festőművész-grafikus, kurátor, a festő fia az MTI-nek. Hangsúlyozta: az emlékkiállításon látható 17 képen keresztül kirajzolódik annak a folyamatnak az íve is, ahogy a művész eljutott a természetelvű, naturalista megfogalmazástól a teljes absztrakcióig. Ezüst György az alföldi hagyományok folytatójaként vált ismertté, az alföldi táj és a népművészet hatása érvényesült életképein, tájképein. Képteremtő logikájának meghatározó eleme - saját hitvallása szerint - a népművészet tiszta szín- és formavilága, valamint az alföld sajátos atmoszférája volt - mutatott rá Ezüst Zoltán, kiemelve, hogy ide nyúlnak vissza a látványgeometriai elemekre redukált képei ugyanúgy, mint ahogy forma- és színasszociációkra épülő nonfiguratív alkotásai is. Számos művészeti irányzattal, technikával kísérletezett. Kiemelkedő művészportréi között tartják számon Faludy Györgyről, Sütő Andrásról és Tóth Menyhértről készült festményét. Az emlékkiállítás plakátján is megjelenő önarckép mellett egy régi családi fotó alapján készült önarckép is szerepel a kiállításon. Saját magát színesben ábrázolja a barnított fotóról festett képen. Ezáltal az identitással, a hovatartozással, a múlttal foglalkozik. A múltidézés, a gyökerek, a paraszti sorhoz való kötődés gyakran megjelenő, jellemző témái voltak - magyarázta Ezüst Zoltán. Kitért arra, hogy édesapja a festmények mellett grafikákat és térplasztikákat is készített. Úgy festett, hogy először sajátos alapot képezett a felületen, aztán azt más festékekkel dúsította, és az így létrejövő gesztusfelületet alakította tovább a saját koncepciója szerint. Ez az eljárás érdekesebbé tette a képek felületét, főként az absztrakt festményeknél érhető ez tetten. Ezüst György festőművész tavaly lett volna 85 éves, az emlékére szerveződő kiállítás-sorozat azonban a koronavírus-járvány miatt csak ebben évben valósulhat meg - mondta Ezüst Zoltán, hozzátéve: a tervek szerint Budapesten a XII. kerületi Jókai Klubban, valamint a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban is megrendezik a kiállítást. A kiállítási helyszínekről szólva Ezüst Zoltán elmondta, hogy édesapja Békéscsabán született és először ott mutatkozott be tárlaton 1961-ben, dédnagyapai ágon pedig szlovák gyökerekkel rendelkezik és több kiállításon szerepelt Szlovákiában is, a rendszerváltást követően pedig a XII. kerületi szlovák kisebbségi önkormányzat elnökeként is dolgozott. Budapest XII. kerületéhez egyébként több szálon is kötődött: ott élte az életét, és a kerületben évekig vezetett nemzetközi művésztelepet. Ezüst György Mokos József festő békéscsabai szabadiskolájában szerezte első ismereteit a képzőművészetről, majd az egri tanárképző főiskolán tanult, ahol Jakuba János volt a mestere. Ezt követően a Magyar Képzőművészeti Főiskolán szerzett diplomát. 1971-től Budapesten élt. Művészi pályafutása mellett több évtizedig tanított, egyebek mellett a Toldy Ferenc Gimnáziumban, később szülővárosában művészeti ösztöndíjat alapított tehetséges diákoknak. Művészetét számos díjjal, köztük Munkácsy-emlékplakettel, Medgyessy-emlékéremmel, Nagymaros Plakettel, az Országos Portré Biennále díjával és 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével ismerték el. Budapesten hunyt el 2017-ben.

http://www.luno.hu/archiv-luno-portal/archiv-kaleidoskop/25123-za-jurajom-ezustom

http://www.luno.hu/aktuality/aktuality-vytvarne-umenie/29078-na-po-es-85-narodenin-m-jho-otca

Szlovákia mára a harmadik legjelentősebb kereskedelmi partnere Magyarországnak

2021. július 2. - (mti)

Szlovákia mára a harmadik legjelentősebb kereskedelmi partnere lett Magyarországnak, a válság ellenére is 10 milliárd euró közelében maradt a két ország kereskedelmi forgalma - mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Ipolydamásdon az Andrej Dolezal szlovák közlekedési és építésügyi miniszterrel tartott közös sajtótájékoztatón. Szijjártó Péter az Ipolydamásd és Helemba közötti Ipoly-híd alapkőletételi ünnepségén elmondta, a Szlovákiába befektetett magyar tőke 2010-hez képest 64 százalékkal növekedett, ami azt mutatja, hogy a két ország kapcsolatainak javításába az elmúlt 11 évben befektetett energia megtérült. Magyarország és Szlovákia között soha nem volt olyan jó kapcsolat, mint ma - fűzte hozzá a miniszter. Szijjártó Péter elmondta: a kapcsolatok javításának a kulcsa, hogy közös sikereket értek el az elmúlt években, amelyek a kölcsönös bizalom kialakulásához vezettek. Hozzátette, hogy a közös sikertörténetek nemcsak politikai jelentőséggel bírtak, megkönnyítették a magyar és szlovák emberek mindennapi életét is. A miniszter kitért arra, hogy a magyar-szlovák határon jelenleg 35 helyen lehet szabályszerűen átkelni, ebből 10 átkelési pontot a 2010 utáni magyar kormány épített. Hozzátette, hogy tavaly átadták a komáromi hidat, majd azóta a két ország keleti és nyugati felében a magasfeszültségű hálózatokat összekötő interkonnektorokat, és jelenleg a gázvezetékek kapacitásnövelése van folyamatban. „A jövőt a Duna-hidak és az Ipoly-hidak építése jelenti, ezért arra fogunk koncentrálni, hogy növeljük a két ország összeköttetéseinek számát”- fűzte hozzá Szijjártó Péter. A miniszter azt mondta, hogy az Ipolydamásd és Helemba közötti Ipoly-híd 58 méter hosszú, 12 méter széles, kerékpárúttal ellátott lesz, 1,6 milliárd forintba kerül, és már 2023 elején állnia kell. Hozzátette, hogy 2023-ig ezen a hídon kívül még öt átkelési pont létesül a két ország között, két Ipoly-híd, egy kerékpáros híd a Duna fölött, egy komp összeköttetés és létrejön egy útösszeköttetés is. Andrej Dolezal, a Szlovák Köztársaság közlekedési és építésügyi minisztere arról beszélt, hogy a hidak nemcsak infrastrukturális összeköttetést nyújtanak, segítik a munkaerő mobilitását, segítik a kulturális rendezvények bővítését és fejlesztik az idegenforgalmat is. Hozzátette, hogy mindenképpen szeretnék felgyorsítani az átkelők szlovákiai részének építését.

Múzeumi szolgáltatásfejlesztés szlovák-magyar együttműködésben

https://kultura.hu/muzeumi-szolgaltatasfejlesztes-szlovak-magyar-egyuttmukodesben/

Gyógyturisztikai fejlesztések az Aggteleki- és Szlovák-karszt Világörökség barlangjaiban

2021. július 1. - (mti)

Befejeződött a „Gyógyturisztikai fejlesztések az Aggteleki- és a Szlovák karszt Világörökség barlangjaiban” című projekt, amelynek záró rendezvényét Jósvafőn tartották. Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság és a Szlovák Köztársaság Állami Természetvédelmi Hivatala közös, határon átnyúló projektje 1,616 millió euró (mintegy 568 millió forint) vissza nem térítendő támogatásban részesült az INTERREG V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretében kiírt pályázati forrásból. A projekt 2017 novembere és 2021 júliusa között valósult meg. Az Aggteleki- és a Szlovák-karszt barlangjai közül a Világörökség részét képező felszín alatti világ legjelentősebbje a 30 kilométert meghaladó Baradla-Domica-barlang rendszer, melynek 22 kilométeres szakasza Magyarország, és mintegy 8 kilométeres része Szlovákia területe alatt húzódik. A magyar-szlovák közös projekt célja a Baradla-Domica-barlang rendszer klímaterápiás gyógyhatásának vizsgálata, objektív mérésekkel való igazolása, a Béke-barlang minősítésének megújítása, és a szolgáltatás nyújtásához a megfelelő infrastruktúra kiépítése volt. A barlangi klíma és a légzőszervi megbetegedésben szenvedő betegek állapotának javulása közötti összefüggéseket a XIX-XX. században kezdték el tudományosan kutatni, napjainkra ez bizonyítottá vált, és mára a barlangterápia, a barlangi klíma gyógyhatásának hasznosítása jelentős turisztikai és egészségmegőrzési lehetőséget tartogat. A fejlesztés keretében szakértők bevonásával nyomjelzéses, geofizikai, hidrológiai, mikrobiológiai, sugárfizikai, valamint barlangi klíma méréseket végeztek a szakemberek a Baradla-Domica barlangrendszerben, a Béke-barlangban, valamint magyar és szlovák felszíni vízgyűjtő területeken.

Koliba Chopok - Szlovák csárda nyílt Budapest közelében

2021. július 1. - (Wesselényi Andrea - sielok.hu)

https://www.facebook.com/oslovma/posts/4037864682979144

A főváros közelében, Dunakeszin megnyílt egy külsejében és kínálatában is autentikus szlovák étterem, amely a síelők szívét megdobogtató Koliba Chopok nevet kapta. A koliba szót jól ismerik azok, akik járnak Szlovákiába, az ottani rönkfából készült „hüttéket” azaz hegyi éttermeket és útmenti csárdákat hívják így. Miért éppen Chopok lett az étterem neve? - kérdezem a tulajdonost, a magyarul folyékonyan beszélő, szlovák állampolgárságú Lindis Adriant. - Síelőként kezdtem, majd szenvedélyes snowboardos lettem és a Chopok dél és észak (ebben a sorrendben) a kedvenc helyem, mióta az eszemet tudom. 2005 óta szezonbérletem van, és ha tehetem 30-40 napot is a havon töltök. Fantasztikus terep, ismerek minden lejtőt és völgyet, majd minden fát, de soha nem tudom megunni. Jártam már Ausztriában, az Alpokban is több helyen, de így is a Chopok marad az örök szerelem.

- A síszezon idén a Chopokon elmaradt, ezt hogyan élte meg?

- Szlovákiában a járvány miatt január elsején minden sífelvonót bezártak, pedig kivételes hóviszonyok voltak egész télen. Ezért úgy döntöttem, veszek egy splitboardot és feltúrázva hódítom meg a hegyeket. Csodás lesiklás élményeim voltak. Időm is volt bőven, mivel hiába lett kész az étterem 2020 őszén, nem sokkal a nyitás után be kellett zárnunk és nem fogadhattunk vendégeket a Covid-járvány miatt késő tavaszig. Most végre újra tudok dolgozni, a környéken lakók kezdik felfedezni a Kolibát.

- Hogyan jött az étterem alapítás ötlete?

- Sokat jártunk Szlovákiából Magyarországra és ismerőseink mindig kérték, hogy hozzunk helyi specialitásokat: Tátrateát, Becherovkát, sört, füstölt sajtokat. Úgy láttuk, hogy van igény azokra szlovák ételekre és italokra, amiket a magyarok közül sokan megkóstoltak már a tátrai síterepeken és kirándulóhelyeken. Vendéglátás a szakmám, édesapámnak pedig kereskedő cége van Besztercebányán, vele közösen tudtam létrehozni ezt a vendéglőt. Olyan specialitásokat hoztunk el, melyek jellegzetes és kedvelt szlovák ételek, magas minőségben elkészítve és tálalva. Szakácsaink fele Szlovákiából érkezett és sok sok éve főzi már a káposztalevest és a sztrapacskát, de természetesen ennél sokkal bővebb a kínálatot tud letenni a vendégek asztalára a szlovák és nemzetközi konyhából. Az étlapot egy ismert szlovák séf, Rastislav Fech állította össze.

- Amíg snowboardozik majd a Chopokon, ki vezeti az éttermet?

- Az üzletvezető egy Szlovákiából érkezett vendéglátós szakember, aki a Sachticky síterepen található szálloda éttermében dolgozott üzletvezetőként 18 évig. Tehát igen jól ismeri a szlovák gasztronómiát. Az éttermet vele felváltva, illetve amikor kell, közösen menedzseljük.

- Gyönyörű az épület, honnan szerezték be hozzá ezeket a vaskos fenyőgerendákat?

- Romániából érkezett a faanyag és a munkaerő is: gyergyószéki ácsok munkájának köszönhető az étteremnek otthont adó környezet. A Kolibát egy szlovákiai tervező álmodta meg, akinek ez a 10. épülete. Hatalmas belső tér, nagy terasz és hamarosan egy játszótér is várja a vendégeket. Feltűnő látvány, ha valaki a 2-es úton halad Dunakeszi és az M0 körgyűrű között, biztosan észreveszi.

- Valóban, én is így figyeltem fel rá. Végezetül a szokásos kérdés: mit üzen a magyar síelőknek?

- Jöjjenek el, és próbálják ki az éttermet! Étlapunkat megtalálják a weboldalunkon. A közösségi médiában is érdemes követni minket, mert itt adunk hírt az újdonságainkról, nyereményjátékokról. Télen pedig találkozunk majd a Chopok valamelyik lejtőjén!

A Koliba Chopok étterem elérhetőségei: Cím: 2120, Dunakeszi, Berek utca 8. / Weboldal: koliba.hu / Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100054414792795 / Instagram: https://www.instagram.com/koliba_chopok/ / Asztalfoglalás: +36 30 014 8388

Sztrapacska - Szlovákia nemzeti étele

https://sielok.hu/rovat/hutte/cikk/sztrapacska/

Közös digitális tudásközpontot hoznak létre a V4-ek

https://raketa.hu/kozos-digitalis-tudaskozpontot-hoznak-letre-a-v4-ek

Budapest-Varsó gyorsvasút

Keresztülhalad majd Pozsonyon, illetve Prágán is / Akár 320 km/h-val is száguldhat / Kulcsfontosságú beruházás a visegrádi országok közötti gyorsvasúti összeköttetés / A magyar vonal Kelenföldről indul Törökbálintig, utána pedig a Vértest délről elkerülve jutna el Győrig, ahonnan az autópályához szinte odasimulva haladna egészen a magyar-osztrák-szlovák hármashatár területére. / A nyugati vasútrendszerhez történő kapcsolódás miatt Frankfurt, Berlin, illetve Milánó belvárosai is gyakorlatilag fél napon belül elérhetőek lesznek Budapest belvárosából.

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20210709/akar-320-kmh-val-is-szaguldhat-a-magyar-gyorsvasut-bejelentette-szijjarto-peter-a-reszleteket-491990#

Szlovákiában csökkentik az egykori kommunisták nyugdíját

A törvény augusztusban lép hatályba, és körülbelül 5000 embert érint. Az új szabály alapján megvonják az 1948 és 1989 között magas posztot betöltő politikusok, kormánytagok és parlamenti képviselők nyugdíjának azon részét, amit a kommunista rendszerben betöltött funkcióik miatt kaptak. A törvény rajtuk kívül vonatkozik a titkosszolgálatok tagjaira, a csehszlovák kommunista párt központi bizottságának tagjaira és alkalmazottaira, illetve a titkosszolgálatokat felügyelőkre is.

https://hu.euronews.com/2021/06/24/szlovakiaban-csokkentik-az-egykori-kommunistak-nyugdijat

Otthon, az ősök jogán

A szlovák kormányfő, Eduard Heger mindent meg akar tenni annak érdekében, hogy a szlovákiai magyarok otthon érezhessék magukat. Tisztelt Miniszterelnök Úr! A magyaroknak nem kell otthon érezniük magukat a Felvidéken. Otthon voltak ezer éve, otthon voltak száz éve, otthon vannak ma is, és otthon lesznek száz év múlva is.

https://ujszo.com/velemeny/otthon-az-osok-jogan

Eduard Heger: Fontosak az innovatív és kölcsönös projektek

2021. június 29. - (mti)

A térségbeli innovatív és kölcsönös fejlesztések fontosságára hívta fel a figyelmet a szlovák miniszterelnök a magyar vendéglátójával közösen megtartott 2021. június 29-i budapesti sajtótájékoztatón. Innovatív és kölcsönös fejlesztések jellemzik a Magyarországot és Szlovákiát is magába foglaló térséget. Ezeket a jövőben is erősíteni kell - mondta Eduard Heger, akit Orbán Viktor kormányfő a Karmelita kolostorban fogadott. A szlovák politikus kiemelte az infrastruktúrafejlesztést, azon belül is az energetikai projekteket, valamint a híd- és útépítéseket, de szerinte segíteni kell az idegenforgalmi együttműködést is. Rövid időn belül érdekes csomagot kínál majd a térség a világnak a régió megismertetésére - fogalmazott. Eduard Heger fontos szomszédnak nevezte Magyarországot. Azt mondta, hogy országa minden polgárának, így a kisebbségeknek is miniszterelnöke kíván lenni. Azt szeretném, hogy Szlovákia minden polgára otthon érezze magát az országban - fogalmazott. A két ország kölcsönös érdekének nevezte az Európai Unió bővítését. Úgy fogalmazott: a Balkánnak ugyanolyan esélyt kell kapnia, mint egykor a közép-európai régiónak arra, hogy a világ egyik legjobb közösségének tagja lehessen. Olyan közösség része, amelyben az emberek elégedetten és békében élhetnek - tette hozzá a politikus. A szlovák kormányfő köszönetet mondott azért a segítségért, amelyet a koronavírus-járvány alatt Magyarországtól kapott, a medikusok munkájáért és a lélegeztetőgépekért. Egyetértett Orbán Viktorral abban, hogy a világjárvány azok számára ért véget, akik megkapták az oltást a koronavírus ellen. Eduard Heger fontosnak nevezte az unióban zajló vitákat. Kijelentette ugyanakkor, hogy amikor a közösség jövőjéről folyik a diskurzus, üdvös lenne, ha a közösség azon alapvető értékeire is figyelnének, amelyeknek köszönhetően béke van Európában. Olyan értékeket emelt ki, amelyek elnyomását a térség már megélte a kommunizmusban: az emberi jogokét és a szólásszabadságét. Az unió klímacéljait érintő kérdésre azt mondta: Szlovákia gazdasága a nehéziparon alapszik, annak újraindítást meg kell kezdeni. Heger hozzátette, hogy segíteni kívánják a termelőket a kibocsátás csökkentésében.

Orbán Viktor szerint soha nem voltak még olyan jók a kapcsolatok Szlovákiával, mint most

2021. június 29. - (mti)

Az elmúlt tíz év mérlegét megvonva, soha nem voltak még olyan jók a kapcsolatok Magyarország és Szlovákia között, mint most - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, miután 2021. június 29-én a Karmelita kolostorban fogadta Eduard Heger szlovák kormányfőt. Orbán Viktor a szlovák miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta: Németország és Ausztria után Szlovákia a harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere Magyarországnak, 10 milliárd eurót meghaladó forgalommal. Hozzátette: ebben az évben a növekedés már meghaladta a 9 százalékot. Jelezte: örülnek annak, hogy szlovák befektetők is megjelentek Magyarországon, és így a gazdasági mozgás kölcsönössé vált. Nagyszerű hírnek nevezte, hogy a nehéz 2020-as évben is fogadhatott Magyarország befektetőket Szlovákiából. „Megvontuk az együttműködésünk elmúlt tíz évének mérlegét. Kellő szerénységgel, de azt kell mondanunk, hogy soha nem voltak olyan jók a kapcsolataink, mint most” - fogalmazott. Hozzátette: ehhez az kell, hogy két jó hangulatban lévő és magát sikeresnek tekintő ország találkozzon. A miniszterelnök Szlovákia elmúlt tízéves teljesítményét „fantasztikus sikertörténetnek” nevezte, kiemelve, hogy saját sikerek mellett vannak közös sikertörténetek is. A magyar kormányfő jelezte: Magyarország és Szlovákia a nyugat-balkáni bővítés ügyében „egy hangszeren játszik”, a migráció kérdését ugyanúgy ítélik meg, és a visegrádi együttműködés is mindkét ország számára fontos. Megjegyezte: a V4-ek szerdán találkoznak Katowicében, Magyarország pedig megpróbál a lehető legjobb koordinátora lenni a négy ország együttműködésének. A kormányfő a két ország közös eredményeit sorolva elmondta: a komáromi hidat már átadták, a Miskolcot Kassával összekötő autópálya hamarosan elkészül, a jövő héten pedig új Ipoly-híd alapkövét teszik le. Kiemelte: 2023-ig hat újabb határátkelési pont jön létre a két ország között. Arra is a kitért, hogy május óta üzemelnek a két országot összekötő villamosenergia-hálózat elemei, a gázvezetékek is össze vannak kötve egymással, és ennek a kapacitásbővítésén is dolgoznak. Nagy terv, hogy a két ország két fővárosát gyorsvasút kösse össze, úgy hogy ezzel Prágába és Varsóba is el lehessen jutni - tette hozzá. A nemzeti közösségekre rátérve a kormányfő megerősítette: a Magyarországon élő szlovákok meg fognak kapni minden támogatást, amely a kulturális, oktatási és politikai identitásukhoz szükséges. Hozzátette: a budapesti szlovák kulturális központ kialakításához is nagy összegekkel járulnak hozzá. Kiemelte: miután ez egy érzékeny kérdés, arra kérte a szlovák miniszterelnököt, hogy ha bármilyen nehézséget lát a magyarországi szlovákok tekintetében, akkor közvetlenül tárgyalják meg ezeket a kérdéseket. Orbán Viktor megköszönte a szlovák kormányfő „nagyvonalúságát”, hogy hasonló nyitottságot mutat a Szlovákiában élő magyarok ügyében, és reményét fejezte ki, hogy a szlovák és magyar népcsoportok nem elválasztó, hanem összekötő kapcsai lesznek a két nemzetnek. Úgy vélte: most már csak egy kis szerencse kell, és akkor a gazdasági újraindításnál is olyat mutatnak a világnak, amilyet ma még kevesen gondolnak. Hangsúlyozta: most még az oltás a fontos, hiszen a járvány csak azok számára ért véget, akik beoltották magukat. Magyarországon sajnos sokan nem oltatják be magukat, és továbbra is ki vannak téve a kockázatnak - jegyezte meg. A magyar kormányfő reményét fejezte ki, mindkét ország gazdasági újraindítása úgy sikerül, hogy „ismét lesz egy újabb közös sikertörténet”. Orbán Viktor kérdésre válaszolva közölte: váratlan, erőteljes és komoly beavatkozást jelentő döntéseket kell hoznia a kormánynak, és akkor meglehet az 5,5 százalékos gazdasági növekedés és a családok adóvisszatérítése is. A miniszterelnök óvatosságra intett a gazdasági növekedéssel kapcsolatban és jelezte: ha a Szijjártó Péter vezette gazdasági újraindítási operatív törzs nem visz a kormány elé 15-20 nagyon komoly, sokakat talán meglepő erőteljes intézkedést, és a kormány ezeket nem hagyja jóvá a következő egy-két hétben, akkor nem lesz 5,5 százalékos növekedés Magyarországon. „Magától nem fog a gazdaság 5,5 százalékkal nőni, ehhez kormányzati motívumokat, motivációkat, hatásokat kell gyakorolnunk, és hatásokat kell kiváltani” - fogalmazott. Arról is beszélt: az építőanyagiparban súlyos problémákat lát, akár 100 százalékot is meghaladó az árnövekedés, így a felújítási állami támogatást rögtön „át is szivattyúzzák” az emberektől az építőipari alapanyagokat gyártó cégekhez. Ezt elfogadhatatlannak nevezte, hozzáfűzve: intézkedésekre lenne szükség, és szeretné, ha ezeket még ezen a héten a kormány meg tudná tárgyalni. A miniszterelnök az európai klímavédelmi célokra és karbonadóra vonatkozó kérdésre válaszolva megerősítette: a kormány rossz ötletnek tartja azokat az elképzeléseket, hogy a klímavédelem érdekében adóztassák meg a családi házakat és a családi autókat. Jelezte: a V4 országai eddig egyhangúlag ez ellen beszéltek, és reméli, hogy ez az egyetértés megmarad. Az Európa jövőjéről szóló vitára vonatkozó kérdésre azt mondta: Magyarország nem hallgatni fogja a vitát, hanem elmondja a véleményét. Jelezte: a külföldi lapokban feladott hirdetések a magyar kormány hivatalos álláspontját rögzítik. Hozzátette: a vitában részt vesz majd a magyar parlament is, a házelnök tájékoztatása szerint ősszel a Ház is el akar fogadni a témában egy dokumentumot. A kormányfő „becsületbeli kérdésnek” nevezte a vitában való részvételt, és reményét fejezte ki, hogy a vita lezárásaként össze fognak hívni valamilyen európai konvenciót, ahol a tapasztalatok alapján megkezdődik a tárgyalás arról, az unió alapszerződését mely pontokon érdemes módosítani, és hogyan kell hozzáigazítani a jövőhöz.

Kulturális központ lesz az egykori pesti szlovák evangélikus templom

2021. június 28. - (mti)

https://www.facebook.com/oslovma/posts/4027394164026196

Felújítják és a magyarországi szlovákok kulturális és közösségi központjává alakítják Budapesten a Rákóczi út 57. szám alatti, a körülötte lévő épületektől takart egykori pesti szlovák evangélikus templomot. A felújítás több ütemben valósul meg a magyar és a szlovák kormány támogatásával. Az erről szóló megállapodást 2021. június 28-án írta alá Milan Ján Pilip, a Határon Túli Szlovákok Hivatalának elnöke és Hollerné Racskó Erzsébet, az Országos Szlovák Önkormányzat (OSZÖ) elnöke. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára elmondta: a kormány első lépésként 2020-ban finanszírozta az épület megvételét és a felújítás előkészítését, majd döntött arról, hogy idén és jövőre is 700-700 millió forinttal támogatja az épület felújítását. Az államtitkár kiemelte: a templom felújítása és a szlovák kulturális központ létrehozása egyszerre szolgálja a Magyarországon élő szlovák nemzetiség és a Szlovákiában élő magyarság érdekeit. Szólt arról is: a magyar-szlovák kapcsolatok egy évszázada nem voltak olyan jók, mint most. Ennek az aranykornak a kezdete - meglátása szerint - a két ország vezetőinek döntése volt, hogy támogatják Magyarországon a szlovák, Szlovákiában a magyar nemzetiség terveit. Soltész Miklós hangsúlyozta: Magyarország abban érdekelt, hogy Közép-Európa nemzetállamai külön-külön erősek legyenek, ugyanakkor összefogva őrizzék az értékeket, amelyeket „elődeink itt hagytak”. Hollerné Racskó Erzsébet, az OSZÖ elnöke elmondta: a rekonstrukciót a szlovák kormány kétmillió euróval támogatja. Felidézte: a szlovák önkormányzat három éve határozta el, hogy megpróbálja a közösség számára megvásárolni és kulturális központtá alakítani az épületet. Mint mondta, a templom talán az egyetlen olyan épület Magyarországon, amelyet szlovákok építettek szlovákoknak. Ezért úgy gondolták, hogy a rendszerváltást követő nehéz évtizedek után a közösség kulturális központjaként nyerhetne megnyugtató, eredeti funkciójával összeegyeztethető funkciót az épület. Milan Ján Pilip, megköszönve a magyar kormány támogatását, kiemelte, Szlovákia és Magyarország egyaránt olyan nemzetállam, ahol számos nemzeti kisebbség él. Ez a nemzeti, kulturális és nyelvi sokszínűség kincs, olyan gazdagság, amelyet érdemes megőrizni. Paulik Antal szlovák nemzetiségi szószoló azt mondta, a templom-átalakítással az elmúlt évszázad legnagyobb magyarországi szlovák projektje valósul meg. A pesti szlovák evangélikus gyülekezet 1834-ben alakult meg. A közösség az akkor Pest külterületének számító Kerepesi, ma Rákóczi úton kapott telket, ahol előbb iskolát és paplakot építettek, majd 1856-ban templomépítésbe fogtak. A neoromán stílusú épület, amelyet Diescher József (1811-1874) tervezett, 1863-ban készült el. A közösség 1893-1894-ben anyagi gondjai enyhítésére a templom köré hatalmas, többemeletes bérházat építtetett. Az úgynevezett Luther-ház - a kapu felett Luther Márton reformátor szobrával - előbb U alakban, majd a Rákóczi út felől is körbezárta és eltakarta a templomot, amelyet így már csak a bérház kapuján keresztül lehet megközelíteni. A második világháborúban súlyosan megsérült templomot 1950-re állították helyre. A gyülekezet azonban jóformán elfogyott, így elöljárói az épületet 1965-ben eladták a magyar államnak, a szlovák evangélikus közösség pedig a telken álló régi iskolaépületben alakított ki magának kápolnát. A templomot előbb a Vízépítési Tudományos Kutató Intézet, majd a Kohó- és Gépipari Minisztérium, később a Tudományos Tájékoztató Intézet használta. Az épületet 1989 után privatizálták, ettől kezdve működött benne kaszinó, táncstúdió és edzőterem is. Az állam 2020 augusztusában 765 millió forinttal támogatta az OSZÖ-t, amely 700 millió forintból megvásárolta a leromlott állapotú templomot, a fennmaradó 65 millió forintból pedig előkészítette felújítást.

Soltész Miklós Gárdonyban: Történelmi felelősségünk megőrizni nemzetiségi értékeinket

2021. június 19. - (mti)

https://www.facebook.com/oslovma/posts/4005800996185513

Történelmi felelősségünk megőrizni nemzetiségi értékeinket, amelyek azt közvetítik, hogy itt, a Kárpát-medencében békében együtt él 14 nemzetiség - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára 2021. június 19-én Gárdonyban. Soltész Miklós a nemzetiségi ösztöndíjak és a Nemzetiségekért díjak átadási ünnepségén arról beszélt: „békében, örömben és szépségben” élnek együtt ebben a régióban a nemzetiségek, amelyekre ne akarjanak „olyan dolgokat” ráerőltetni, amelyek, mint a múltban is, konfliktusokhoz vezetnek, és kultúránk, táncaink, zenénk, nyelvünk elvesztését eredményezhetik. Hozzátette, hogy a most átadott díjakat 2020 végén kellett volna kiosztani, de a járvány miatt erre akkor nem volt lehetőség. „Akkor maradunk meg, ha lesznek példaképek, lesz, aki továbbadja a nemzetiségi kultúrát” - hangsúlyozta az államtitkár. A kormány tíz éve támogatja a legjobb tanulmányi eredményeket elérő nemzetiségi diákok továbbtanulását. Az eltelt időben kétszáznál is több, nemzetiségi iskolában tanuló fiatal számára biztosították a két éven át folyósított nemzetiségi tanulmányi ösztöndíjat. Számukra az államtitkárság kétnapos találkozót szervezett, ennek második napján adták át a Nemzetiségekért díjakat. Az elismerésben emberek és szervezetek részesülhetnek, akik, illetve amelyek a magyarországi nemzetiségek érdekében példaértékű tevékenységet végeznek a nemzetiségi közéletben, az oktatásban, a kultúrában, az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban, a gazdasági önszerveződés területén. Az idén tizenhatan kapták meg a Nemzetiségekért díjat.

Gulyás Gergely Gárdonyban: Magyarország számára a nemzetiségek államalkotó tényezők

2021. június 18. - (mti)

Magyarország számára a nemzetiségek államalkotó tényezők, erőforrások és értékek - hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter 2021. június 18-án Gárdonyban, ahol első alkalommal rendezték meg a nemzetiségi tanulmányi ösztöndíjban részesülők találkozóját. Gulyás Gergely a megnyitó ünnepségen úgy fogalmazott, mindent elmond egy államról, miként viszonyul nemzetiségeihez, amelyek gazdagabbá teszik. A miniszter rámutatott, Magyarország alkotmánya 1989 óta tartalmazza a nemzetiségekhez való elvi viszonyulást, ugyanakkor ehhez a gyakorlatot is fel kellett zárkóztatni, ezért az állam igyekszik támogatni a nemzetiségek megmaradását, erősödését. Az egyik ilyen mód az ösztöndíjprogram, amely tíz éve indult útnak, s az elmúlt évek tapasztalatai szerint érdemes továbbvinni - mondta. Gulyás Gergely kiemelte, az ösztöndíjprogram révén a diákok tovább tudják vinni szüleik hagyományait, ezért az a kormány célja, hogy egyre több támogatás jusson a programnak, ezáltal a nemzetiségi fiataloknak. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára azt hangsúlyozta, ma már nem megmenteni kell a magyarországi nemzetiségeket, hanem biztosítani tovább élésüket az oktatás, a kultúra, a hitélet és egyéb területeken. Az ösztöndíjasoknak ebben nagy felelőssége van, tehetségükkel, szorgalmukkal saját és közösségük életére nagy hatással lehetnek - mutatott rá. Az államtitkár a nemzetiségi tanulmányi ösztöndíjról elmondta, hogy tíz év alatt 205 tanuló kapta meg. Eleinte nemzetiségenként és évfolyamonként egyet adtak, az utóbbi három évben azonban ezt kettőre emelték. A megnyitó végén Gulyás Gergely és Soltész Miklós öt olyan tanulónak adta át az ösztöndíjról szóló díszoklevelet, aki tavaly a koronavírus-járvány miatt nem tudta azt átvenni.

„Egységben az erő, V4-ben a jövő”

- adta meg a visegrádi négyek eljövendő ciklusának kulturális elnöki szlogenjét Rétvári államtitkár csütörtökön este, a Nagymaros határában megtartott kampánypartin, amin sem a lengyel miniszterhelyettes, sem a szlovák fél nem képviseltette magát. / Nagymarosi V4-hakni Rétvári államtitkár főszereplésével, ozorai hangulatban / Különös diplomáciai ellentmondásként értékelhettük, hogy nem jelent meg az előzetes meghívóban szereplő V4-ek közül Ildikó Šipošová, a Szlovák Intézet igazgatója, sőt: senki sem képviselte Szlovákiát az eseményen.

https://hirklikk.hu/kozelet/nagymarosi-v4-hakni-retvari-allamtitkar-foszereplesevel-ozorai-hangulatban/383736

Vivát Trianon?

A szlovák nacionalizmus egy olyan giccses emléke, melyet felmutatott középső ujjként az arcunkba nyomtak. / Egy percig nem figyelünk oda, és Boris Kollár házelnök exsmeres és exkotlebás képviselők körében Trianont dicsőítő táblát avat suttyomban Komjáton. Mire jó ez? / Tudom, hogy Trianon megítélése más a szlovákok körében, és hogy mindenki olyan szobrot emel a falujában, amilyet akar, csakhogy egy dolog elismerni, hogy a szlovákok számára Trianon valami pozitívat jelent, és egy másik dolog éltetni egy diktátumot, amely az országban élő magyarság számára máig feldolgozatlan trauma.

https://ujszo.com/velemeny/vivat-trianon

Meglepő volt, mennyire visszafogták magukat Orbánék Trianon 100. évfordulóján

https://azonnali.hu/cikk/20210604_meglepo-volt-mennyire-visszafogtak-magukat-orbanek-trianon-100-evfordulojan

Fischer Ádám: Trianon előtt nem volt magyar az ország

„A hatalomnak most pont erre van szüksége: lám, lám megint bele akarnak avatkozni a dolgainkba, felül akarják írni a magyar emberek szándékait. Ez bizonyosan kivált itthon az emberekből egyfajta feszültséget. És erre a feszültségre mindig is szüksége volt a hatalom csúcsán állónak. Pontosabban: minden vezető, aki gyengének érezte magát, az mind háborús feszültségekbe vitte bele az országát” - nyilatkozta Fischer Ádám, Hamburgban élő Kossuth-díjas karmester a Hírklikknek. Azt is elmondta, hogy Trianonnal jött létre a tiszta nemzetállam... / - Itthon nem voltak hajlandók tudomásul venni, hogy Trianon más nemzeteknek mást mond, mint nekünk. / - A magyar fájdalom csak azoknak lehet az, akik a Trianon előtti Magyarországot veszítették el, ám az nem volt magyar ország. Folyamatosan azzal csaptuk és csapjuk be magunkat, hogy a mi hazánk valójában a történelmi Magyarország. Pedig a Szent István-i Magyarország egy több, sok nemzetiségű ország volt. Én pusztán azt emeltem ki, amit már Németh László is megírt korábban, hogy tudniillik a magyar nemzetállam Trianonnal jött létre. Csak a magyarok egy része viselkedett úgy, mintha a Trianon előtti ország nemzetállam lett volna, noha nem volt az. Félreértés ne essék: én is nagy tragédiának tartom a trianoni döntést, de úgy, mint egy többnemzetiségű ország elvesztését.

https://hirklikk.hu/kozelet/fischer-adam-trianon-elott-nem-volt-magyar-az-orszag/382999

„Békéscsaba Trianonnak köszönheti boldogulását”

„Az egyetlen magyar város, melynek nem ártott Trianon” / Bár a lakosság majdnem fele szlovák volt, Békéscsabán sosem alakultak ki nemzetiségi ellentétek, sőt mindenki szabadon használhatta anyanyelvét. Mindezt az is bizonyítja, hogy a szlovák származású Medovarszky lehetett a város főjegyzője. Ő a rövid várostörténeti ismertető után elmondta, hogy bár a város nem mondható nagyon gazdagnak, „földbirtoka csak mintegy ezer hold”, de a település tulajdonában van a Fiume Szálloda, a színház és több bérház is. A főjegyző beszámolt arról is, hogy Csabán „munkanélküliség alig tapasztalható”, hiszen a mezőgazdaságnak minden dolgos kézre szüksége van. A város kölcsönökből szerzett pénzt „útjavításra, iskolaépítésre, gőzfürdő építésére, villanytelep reorganizálására és a közvilágítási hálózat kibővítésére”. A trianoni béke Aradot elszakította, helyét a környéken Békéscsaba vette át, így a közelben lakó gazdák itt szerezték be szükségleteiket. A 6 textilgyár, a 11 malom és a vasút, melynek köszönhetően „hat felől árad a pénz és a jólét a városba”, járult hozzá ahhoz, hogy a város „magához ragadja gazdasági téren a vezetést”.

https://behir.hu/uj-nemzedek-az-egyetlen-magyar-varos-melynek-nem-artott-trianon

Ferenc pápa pásztori látogatást tesz Szlovákiában

Szeptember 12-én Budapesten az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjét koncelebrálja.

https://www.szabadeuropa.hu/a/hivatalos-budapest-utan-harom-napra-szlovakiaba-utazik-ferenc-papa/31340342.html

A szlovákok háromnegyede pozitívan ítéli meg Ferenc pápát

https://azonnali.hu/cikk/20210705_a-szlovakok-haromnegyede-pozitivan-iteli-meg-ferenc-papat

Áder János Zuzana Čaputovával Borsiban: A történelmi örökséggel minden új nemzedéknek feladata van

2021. június 19. - (mti)

https://www.facebook.com/oslovma/posts/4005446379554308

A történelmi örökséggel minden új nemzedéknek feladata van, ezért volt becsületbeli ügyünk helyreállítani II. Rákóczi Ferenc borsi várkastélyát - jelentette ki Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a szlovákiai Borsiban, ahol Zuzana Čaputová szlovák államfővel közösen részt vett és beszédet mondott a magyar állami támogatással felújított Rákóczi-várkastély átadásán 2021. június 19-én. Áder János ünnepi beszédében felidézte: a fejedelem gyermekként élte meg Magyarország felszabadulását a török elnyomás alól, de már fiatalként megtapasztalta, hogy Magyarország nem lett szabad, hiszen nem felszabadított országként, hanem leigázottként, alattvalóként tekintett rá a Habsburg Birodalom. A köztársasági elnök rámutatott: II. Rákóczi Ferenc okkal hiányolta a Kárpát-medence népeinek törvényes jogait, s hirdette, „nincs törvényes hatalom szabadság nélkül”, s ezért - nem hatalomvágyból, hanem szabadságot akarva - indult harcba, mert tudta, hogy a szabadsághoz önrendelkezés és nemzeti önállóság kell. Elmondta: a fejedelem olyan családba született, amelynek tagjai példát mutattak a közösségért viselt felelősségből, őt magát pedig a szabadság eszméjéhez való ragaszkodás tette történelemformáló hőssé, az, hogy a népek és a lelkiismeret szabadságát választotta. „Okkal hiányolta a Kárpát-medence népeinek törvényes jogait. Szabadságot akart és tudta, hogy a szabadsághoz önrendelkezés és nemzeti önállóság kell” - hangsúlyozta Áder János, leszögezve: II. Rákóczi Ferenc olyan államférfi volt, aki nemzete önállóságáért vívott harcával ma is példaként állhat Európa népei előtt. A köztársasági elnök a Rákóczi-kastély felújításával összefüggésben rávilágított: sok-sok egyeztetésből és határokon átívelő munkából magyarok és szlovákok együtt alkottak újra valamit, s most közös felelősségük lesz, hogy a kastély betölthesse hivatását, hogy „olyan hely legyen, ahol összeér múlt és jelen”. Zuzana Čaputová beszédében kiemelte: azonfelül, hogy egy nagy építészeti és történelmi értékű épületet sikerült felújítani, az újjászületett Rákóczi-kastély egy nagy értékű jelkép is, annak jelképe, hogy a több száz éven át tartó közös múltnak „nem elválasztania, hanem ellenkezőleg - az Európai Unió szomszédos tagországaiként - össze kell kötnie bennünket”. A szlovák államfő kijelentette: a két nemzetnek számos közös történelmi személyisége van, köztük II. Rákóczi Ferenc, Szent István, Károly Róbert és Corvin Mátyás is, és nekik is köszönhető, hogy „közös a történelmi Magyarország és a mi történelmünk, amelyre büszkék lehetünk”. A mintegy 1200 lelket számláló, jelentős részben magyarok lakta Borsi kastélyának - II. Rákóczi Ferenc szülőhelyének - helyreállítása felett még 2013-ban vállalt védnökséget Áder János magyar és Ivan Gašparovič akkori szlovák államfő. A restaurálás a II. Rákóczi Ferenc nonprofit szervezet irányítása alatt 2018 szeptemberében kezdődött, és mostanra fejeződött be. A teljes felújításra Magyarország kormánya 8 és fél millió eurót bocsátott rendelkezésre, ebből teljesen újjáépítették a kastélyt, és rendezték a környékét. Az 1563-1638 között épült kastélyban a fejedelmet és korát bemutató állandó kiállítást nyitottak. Az ünnepélyes - kulturális műsorral színesített - átadón több százan vettek részt, köztük szlovákiai magyar és szlovák politikusok, egyházak, illetve társadalmi szervezetek képviselői is.

https://www.facebook.com/oslovma/posts/1082383288527313

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3647971805301769

https://www.facebook.com/oslovma/posts/2112352695530362

Szlovák találmány: Repülő autó

Egy lépéssel közelebb a repülő autók korához. Ezt ígéri az AirCar, egy szlovák találmány, amely több sikeres tesztrepülésen van túl. A 160 lóerős járműnek behúzható szárnyai vannak, és jelentősen lecsökkentheti az utazási időt. Már a második prototípuson dolgoznak. - Videó: http://www.oslovma.hu/Archiv/AirCarSl.mp4

Miért menesztette a szlovák oktatási miniszter a magyar államtitkárát?

https://azonnali.hu/cikk/20210624_miert-menesztette-a-szlovak-oktatasi-miniszter-a-magyar-allamtitkarat

Szokatlan módon húzta ki magát Strasbourg a magyarokat sújtó szlovák nyelvtörvény megítéléséből

Döntést hozott a strasbourgi európai emberi jogi bíróság egy szlovákiai magyar nyelvű tévé ügyében, és hat év gondolkodás után arra jutottak, hogy formai okokból elutasítják a keresetét. Azért nem vizsgálták érdemben a magyar kisebbségi nyelvhasználati jogokat érintő panaszt, mert a strasbourgi bírák szerint elkésett a beadvány. Az indoklás szokatlan, mert ilyen formai okokra hivatkozó visszautasítást jellemzően nem hat, hanem legfeljebb egy év vizsgálat után szoktak megállapítani. A beadványt készítő jogvédő, Fiala-Butora János a 444-nek azt mondta, hogy hamarosan egy újabb, hasonló ügyet visznek Strasbourgba, és tovább folytatódik a küzdelem a magyar nyelvű sajtót diszkrimináló szlovákiai törvénnyel szemben. A per lényege arról szólt, hogy a szlovákiai magyarságot diszkrimináló nyelvtörvényekre felhívják Európa figyelmét. Önmagában a magyar nyelv használatáért is büntetés járhat sok esetben Szlovákiában, és erre a helyzetre világít rá a konkrét eset.

https://444.hu/2021/06/17/szokatlan-modon-huzta-ki-magat-strasbourg-a-magyarokat-sujto-szlovak-nyelvtorveny-megitelesebol

Magyarország az egyik mintapéldája a független média legyalulásának

A régióban Magyarországon bíznak az emberek a legkevésbé az eléjük tálalt hírek hitelességében - derül ki a Reuters Intézet felméréséből. A magyarok nem bíznak a közmédiában, az Index.hu hitelessége nagyot esett a portál kormányközeli átalakítása óta, viszont egyre többen fizetnek a szavahihető információkért.

https://www.szabadeuropa.hu/a/media-sajtoszabadsag-mediapiac-magyarorszag-felmeres/31322183.html

A bíróságon felel tetteiért a volt szlovák speciális ügyész

Elkezdődött Szlovákiában az egykori speciális ügyész ellen indított büntetőper. A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség, a NAKA tavaly októberben vette őrizetbe Dušan Kováčikot, akinek súlyos vádpontokkal kell szembenéznie. Ha beigazolódnak az ellene felhozott vádak, akár több mint 12 éves szabadságvesztésre is számíthat az egykori speciális ügyész.

https://infostart.hu/tudositoink/2021/07/09/a-birosagon-felel-tetteiert-a-volt-szlovak-specialis-ugyesz#

Lassan a fél szlovák elit rács mögött

Nagyon szerettek volna előrehozott választást, de nem lesz...

https://azonnali.hu/cikk/20210709_lassan-a-fel-szlovak-elit-racs-mogott-amit-a-szlovak-politikarol-ezen-a-heten-tudni-kell

Pellegrinit 150 ezer euró kenőpénz elfogadásával gyanúsították

https://ujszo.com/kozelet/pellegrinit-150-ezer-euro-kenopenz-elfogadasaval-gyanusitottak

A társutas / Ritter Imre nemzetiségi képviselő pályája

Az elmúlt három évben több esetben is Ritter Imre szavazata segítette ki a kormányt, ha a Fidesznek épp nem lett volna meg a kétharmada az Országgyűlésben. A német nemzetiségi képviselő saját krédója szerint mindent megszavaz az aktuális kormánynak, amíg az jól kezeli a nemzetiségi kérdést. / Kállai Péter: - A nemzetiségek mindig is kitettek voltak a kormánynak, 2010 előtt is, de az­óta talán még inkább. Alapvetően jónak tűnik, hogy legalább szószólók vannak a parlamentben, és a németeknek képviselője is, de hogy ezt ne tudná befolyásolni a kormány akár informálisan, azt nehéz elképzelni.

https://magyarnarancs.hu/belpol/a-tarsutas-239136

Időutazásra csábítanak a komlósi fotográfiák

Könyvbemutatót tartottak a városházán, ahol a Tótkomlós Turizmusáért Egyesület által megjelentetett Tótkomlósi időutazás című képeskönyvet ismerhették meg az érdeklődők. / A könyvet lapozgatók a szlovákok lakta település múltjába, felemelkedésébe, községből nagyközséggé válásába kaphatnak betekintést.

https://www.beol.hu/kozelet/helyi-kozelet/idoutazasra-csabitanak-a-komlosi-fotografiak-4126529/

Békéscsaba - A Csabai Rózsák 25, a Rozmaring 20 éves

Jubiláltak a csabai szlovákok / Ünnepélyes keretek között köszöntötték a Szlovák Kultúra Házának udvarán a 25 éves Csabai Rózsák énekcsoportot és a 20 éves Rozmaring hímzőkört.

https://behir.hu/a-csabai-rozsak-25-a-rozmaring-20-eves-jubilaltak-a-csabai-szlovakok

„Milyennek képzelem a csabai várkastélyt?”

Az 1556-ban lerombolt csabai castellumról sajnos nem maradt ránk korabeli képi ábrázolás, így leginkább a képzeletünk alapján válaszolhatunk arra a kérdésre, hogy miként nézhetett ki az épület.

https://behir.hu/milyennek-kepzelem-a-csabai-varkastelyt

Beszámolt az öt nemzetiség Békéscsabán

2021. június 11. - (beol.hu)

Elfogadta a polgármester a helyi nemzetiségi önkormányzatok ­tavalyi működéséről szóló ­szakmai és pénzügyi beszámolóit. A város az előző évben a szlovákoknak 2,3 millió, a romáknak 1,3 millió, a románoknak 1,2 millió, a lengyeleknek, a németeknek és az ukránoknak 821-821 ezer forintos támogatást biztosított, de a nemzetiségi önkormányzatok ezenfelül is kaptak feladatalapú forrást - olvasható a város honlapjára feltöltött dokumentumban.

Mlinár Pali 70!

Nagyon suta lenne ez a cikk, ha a „Mlinár Pál néptánc oktató 70 esztendős!” címet kapná. Ugyanis a művészek, a sportolók keresztnevét legtöbbször becézett formában használjuk. Ezáltal közelebb állnak hozzánk, kvázi családtagként örülünk a sikereiknek. A kerek születésnap alkalmából alaposan kikérdeztük!

https://behir.hu/mlinar-pali-70

Legek tárlata a Munkácsy múzeumban

Szekér, templom, piac, padlás, házak, vasút, panelház... - A Munkácsy Mihály Múzeum új, az ígéretek szerint grandiózus kiállítással tárja szélesre kapuit a vendégek előtt a koronavírus-járvány miatti kényszerű bezárás után. Az előzetes sajtótájékoztatón nem rántották le a leplet mindenről, de több érdekességet is elárultak a tárlatról.

https://behir.hu/a-legek-tarlata-nyilik-meg-egy-het-mulva-a-munkacsy-muzeumban

Békéscsaba az évezredek idővonalán

Évszázados fennállásának csúcsprojektjével várja holnaptól a nagyközönséget a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum. Több mint ezer négyzetméteren kalandozhatnak a látogatók az Utazás TÉRben és IDŐben - Békéscsaba az évezredek idővonalán című állandó kiállításon. Ando György múzeumigazgatóval olyan személyiségeket, eseményeket villantunk most fel, akik, amelyek meghatározták a település, a megye múltját, kihatottak jelenére és minden bizonnyal jövőjére is. Van kikre és van mire büszkének lennünk, és ez tükröződik a tárlat anyagában is.

https://www.beol.hu/pr/kalandoztunk-az-idovonalon-3971947/

Csabai csizmadiacéh ládája

https://www.beol.hu/pr/csabai-csizmadia-ceh-ladaja-rejti-a-legerdekesebb-titkokat-a-munkacsy-muzeumban-3958981/

Ismerjük meg Békéscsaba ízes gasztronómiáját!

Rotyog a töltött káposzta, készül a brindzás haluska, pirul a cigánka, pöfög a szilvalekvár... / A szlovákok által meghonosított brindza Békés megyében tehéntejből készül...

https://magyarkonyhaonline.hu/eletmod/csabai-csodak-ismerjuk-meg-bekescsaba-izes-gasztronomiajat

Tradicionális csabai ételek jelennek meg a füzetben

2021. június 11. - (beol.hu)

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3989774417788171

Elkészült az a receptfüzet, amely a tradicionális csabai konyha ételeit jeleníti meg - jelentették be pénteken a Csabagyöngye Kulturális Központ stégszínpadán tartott sajtótájékoztatón. Opauszki Zoltán elnök elmondta, a helyi turisztikai egyesület 4 millió forintot nyert az Agrárminisztériumtól egy pályázaton. A projekt azt a cél fogalmazta meg, hogy mutassák be a tradicionális csabai konyha ételeit. Emlékeztetett: korábban együttműködési megállapodást kötöttek a városvédőkkel és városszépítőkkel, valamint a hagyományőrzőkkel, hogy a vendéglátásban erőteljesebben lehessenek jelen a hagyományos helyi ételek. Régi receptek után kutattak, és ezekből ad válogatást a most kétezer példányban megjelentetett, 36 oldalas Csabai receptfüzet, amit eljuttatnak a szolgáltatókhoz, az érdeklődőkhöz. Hogy miként kell elkészíteni az ételeket, azokról nagyjából egyperces videókat készítettek, amelyek megfelelnek a mai kor követelményeinek. A helyszín biztosításában, a sütésben és főzésben a Veszely Csárda csapata, illetve a korábban az Év séfjének is megválasztott Barna Ádám volt a segítségükre. A videókkal marketingkampányt indítanak, hogy hírét vigyék a csabai gasztronómiának. Kiemelte: a gasztro- és kulturális turizmusra építhet Békéscsaba. A Csabai receptfüzet előszavát Barna Ádám írta, abban helyet kapott a szilvalekváros kifli, a kolbászos kifli, a tepertőkrém, a brindzás pogácsa, a burgonyaleves tojással és kolbásszal, a kiszelyleves, a böllér leves, a brindzás haluska, a brindzás kolbászos sztrapacska, a csabai töltött sertéskaraj, a hagymás vér, a langyos nyári töltött káposzta, a disznótoros, a cigányka, a bobájka, valamint persze a csabai kolbász, a csabai kisüsti pálinka és a csabagyöngye bor. Az Árpád Pálinka főzőmestere, ifjabb Nagy Árpád elmondta, a pálinka gasztronómiai élményt nyújt, és az itallal kiegészítve még élvezetesebbek az ételek. Főleg szilvából, de sajmeggyből, szőlőből és fekete berkenyéből készült pálinkákat is ajánlottak a füzetben az ételek mellé.

Szombaton haluskát, keresztelőn herókát ettek

- Bár a történetírók szerint nincsenek különleges csabai ételek, igenis vannak - kezdte Ando György. A békéscsabai múzeum igazgatója elmondta, Munkácsy Mihály visszaemlékezései szerint szombatonként nudlis tésztát ettek, ami a brindzás haluskát jelenti. A szlovákoknál ez a sztrapacska, az viszont krumplival készül. Ando György megjegyezte, a Csabára 1718-ban érkező szlovákok nem is hozhattak magukkal burgonyát, mivel az csak később, Mária Terézia és II. József idejében jelent meg a térségben. Az igazgató beszélt többek között a kiszelylevesről, aminek két változata van, az eredeti a savanyú káposztaleves, az újabb pedig a mozgócskaként ismert disznótoros leves. Szólt a herókáról, a javarészt keresztelőre készített csörögefánkról, ami báró Harruckern János György kedvence volt.

Békéscsabai hungarikumokból készült ételek a Csabai receptfüzetben

https://gondola.hu/hirek/274271-Bekescsabai_hungarikumokbol_keszult_etelek_a_Csabai_receptfuzetben.html

Elkészülhet a szlovák emlékház Csorváson

A szlovák és a roma önkormányzat munkáját is érzékenyen érintette a pandémia, rendezvényeik túlnyomó részét nem tarthatták meg, bár nyáron több programon részt tudtak venni. Az emlékház közel 7 milliót nyert el pályázaton, az összeget az eredetileg álló, de lebontásra ítélt kamra és istálló újjáépítésére fordítják. A szlovák közösségi ház 3,5 millió forinttal gazdagodott, amiből be tudják vakolni a külső homlokzatot. Az elmúlt esztendőkben több mint 25 millió forintot tudtak fordítani fejlesztésekre. (beol.hu)

Facélia (Mézontófű) a Pilisben

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3993250900773856

https://www.facebook.com/media/set/?vanity=oslovma&set=a.2783071591791799

oSlovMa-Anno-Fotó-Archívum

Népviselet Galgagután

Népviseletbe öltözött fiatal lányok Galgagután, a Nógrád megye déli, délnyugati részén elterülő szlovák nemzetiségű községben 1964. szeptember 30-án. - Fotó: (mti)

https://www.facebook.com/oslovma/posts/4261810263917917

Bánhidai szlovák népviseletet gyűjtő asszony

A bánhidai szlovák népviselet kiváló ismerője, Pém Istvánné egy szlovák népviseleti fejkötőt készít otthonában 1965. szeptember 14-én. A 61 éves nő egykori fotók és rajzok alapján maga varrja, hímezi az egyes népviseleti ruhákat. Eddig mintegy harminc komplett női öltözéket gyűjtött, a viselethez tartozó szoknyát, blúzt, kötényt, pruszlikot és fejkötőt. Régi használati eszközöket is gyűjt, gondozza a régi edényeket, mesterszerszámokat. Birtokában van például egy több mint 100 éves, kézzel faragott bölcső is. Gyűjteményét nemrégiben kiállították a városi tanács épületében. Bánhida Tatabánya városrésze 1947 óta, előtte főleg szlovákok által lakott község volt Komárom vármegye Tatai járásában. - Fotó: (mti)

https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1nhida

https://www.facebook.com/oslovma/posts/4261599547272322

Budapesti szlovák iskola 1955-ben

1955. szeptember 21-én tanítónőjük kíséretében gyerekek jönnek ki sorban kézen fogva a Komensky Ámos János Szlovák Tanítási Nyelvű Koedukált Tanítóképző és Általános Iskolából. - Fotó: (mti)

https://www.facebook.com/oslovma/posts/4213379215427689

Első osztályosok első napja a bánki iskolában

1953. szeptember 3-án: Mihály Zsuzska, Turányi Anka, Ivanics Andris és Surján Jankó - Fotó: (mti)

https://www.facebook.com/oslovma/posts/4213344612097816

A postás küldeményeket kézbesít Bükkszentkereszten

1976. augusztus 6-án. - Fotó: (mti)

https://www.facebook.com/oslovma/posts/4130141333751478

Bánki népviselet

Nők és kislányok helyi szlovák népviseletben beszélgetnek a Bánki-tó partján 1953. szeptember 3-án. - Fotó: (mti)

https://www.facebook.com/oslovma/posts/4032874810144798

Kóspallag - Szlovák Nemzetiségi Nap (IpolyFeszt 2021)

https://www.facebook.com/oslovma/posts/4007157146049898

Kálvária-szentelés Pilisszentlászlón

Ez a keresztút a helyi hívők, a magyar és a szlovák állam támogatásának köszönhetően jött létre 2020-ban, amikor Pilisszentlászló község lelkésze Fajcsák Tibor volt. A kálvária tervezője és építője Franyó Rudolf, helyi mester volt. / 2021. június 26. (Fotógaléria):

https://www.facebook.com/oslovma/posts/4024740040958275

Szlovák nemzetiségi nap Pilisszentlászlón

2021. június 26. (Fuhl Imre felvételei) Elsik Vilmosné kiállításának megnyitója / Szlovák szentmise / Kulturális program: Pilíšska rodinka - Pilisszentkereszt, Ženský hlas Népdalkör - Csővár, Pilisszentlászlói Nefelejcs (Nezábudka) Népdalkör / Szervező: Pilisszentlászlói Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat

https://www.facebook.com/oslovma/posts/4025806840851595

Szlovák konyha

Ízelítő a szlovák nép, és részben a hazai szlovák nemzetiség konyhájának jellegzetességeiből.

http://www.oslovma.hu/XXX/KonyhaSK.pdf

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3663393273759622

https://www.facebook.com/oslovma / 5200 követő - Köszönjük! / http://www.oslovma.hu

https://www.facebook.com/oslovma/posts/3651822051583411

Kürtös / Trubnik - Pilisszentlászló / Senváclav

2021. szeptember: http://www.oslovma.hu/XXX/Kur21sep.pdf

https://www.facebook.com/senvaclav/posts/4558954104115069

2021. augusztus: http://www.oslovma.hu/XXX/Kur21aug.pdf

https://www.facebook.com/senvaclav/posts/4476544109022736

2021. július: http://www.oslovma.hu/XXX/Kur21jul.pdf

https://www.facebook.com/senvaclav/posts/4371638012846680

Letölthető / Stiahnuť - Korábbi lapszámok / Staršie čísla:

https://www.facebook.com/senvaclav/photos/a.960059350671247.1073741829.914344848576031/1003500662993782/?type=3&theater

ForrásOK: mti.hu / hirklikk.hu / szabadeuropa.hu / magyarnemzet.hu / telex.hu / index.hu / hvg.hu / nepszava.hu / ujszo.com / hu.euronews.com / hang.hu / atv.hu / merce.hu / direkt36.hu / azonnali.hu / atlatszo.hu / valaszonline.hu / magyarnarancs.hu / es.hu / jelen.media / nyomtassteis.hu / 168ora.hu / 444.hu / nemzetisegek.hu/ / 24.hu / propeller.hu / pestisracok.hu / 888.hu / hirek.sk / korkep.sk / parameter.sk / bumm.sk / ma7.sk/ / felvidek.ma / beol.hu / behir.hu / hir6.hu / szarvasihet.hu / delmagyar.hu / nool.hu / ujkor.hu/ / pestihirlap.hu / kultura.hu