alt : header1.swf



Tue08212018

Posledná aktualizácia00:09:54

A múló pilisi élet, szlovákságunk balladája

kafisio1Bárkányi Valkán Zoltán: Balada o starkej / Ballada az öregasszonyról - A kétnyelvű, szlovák-magyar kispróza-válogatás fő vonulata a múló pilisi élet, az öregek panelba kényszerülése, a generációs ellentétek, családi tragédiák. És, persze, megjelenik e kis közösség sorsdöntő fordulata, a lakosságcsere, az áttelepítés...

Bárkányi Valkán Zoltán: Balada o starkej
/ Ballada az öregasszonyról (Croatica, Budapest 2016) 157 o.

Kétnyelvű, szlovák-magyar kispróza-válogatásnak jelzi a kötet alcíme, pedig nyugodtan nevezhetnénk a pilisi (főleg kesztölci) tótok/szlovákok regényének. Fő vonulata a múló pilisi élet, az öregek panelba kényszerülése, a generációs ellentétek, családi tragédiák. És, persze, megjelenik e kis közösség sorsdöntő fordulata, a lakosságcsere, az áttelepítés kafisio2(Cseh)Szlovákiába, majd a negyven év oktalan és kegyetlen szövetkezetesítése, álszent nyugdíjas-búcsúztatása. Mindenekfelett azonban az öregek sorsa, elhanyagolt elmúlása.
Az Öregasszony balladájának sötét komorsága a pilisi szlovákság balladája. A maga is nyolcvan felé közelítő szerző-unoka búcsúztatja az öregeket, és maga is búcsúzik a pilisi tájtól, aminek ismeri minden ösvényét, vízmosását és gyönyörű szlovák helyneveit. Ez igazmondásra, majdhogynem gyónásra készteti, hiszen szeretett tájához méltatlan lenne bármiféle taktikázó „nemzetiségi” körítés. Mindjárt az elején Michal Kara nagyapa szőlőprésén a felirat: 1883. sváb mester munkája, aztán a háború, ahol úgy menekül meg a haláltól, hogy egy bosnyák katona szlovák nyelvű jajkiáltása miatt nem döfi bele bajonettjét. Következnek Kun Béla rekviráló Lenin-fiúi, ők akarják kivégeztetni Esztergomban… majd katonasors Szibériában. Az unokának azonban nincs kafisio3ideje csak erre a rövid emlékezésre, hiába mondaná tovább gazdag életét az öreg.
Pedig ez az unoka gyermeksége idején nagy megtiszteltetésben részesült nagyapjától: arathatott. Kaszával. Anyja hadiözvegy volt, a nagyszülők segítették őket két testvérével együtt. Sokat bírtak ezek az öregek, de kemények voltak, mint a sors velük.
A kötet számomra egyik legszebb írása az Iskolai kirándulás. Itt a dédnagyapa az öreg, és képtelen felfogni, mire való az osztálykirándulás: már három generáció a távolság, időben, térben, egyéniségben. Nem érti az öreg, miért nem elég szép a fiataloknak a falu határa. Őt kafisio4ifjúkorában Róna őrmester kirándultatta (szívmelengető Milo Urban Élő ostorának rokon hangulata!), aki azt ígérte, hogy csak rövid időre mennek valahová, aztán a Don-kanyar meg a fogság évei következtek. Az öreg konokul veszélyesnek tartja a gyerekek egri kirándulását, és minden ellenérv háborús emlékeit hozza felszínre. Annyira félti az úttól dédunokáját, hogy halálfélelmével fenyegeti, de így sem tudja eltántorítani az úttól, sőt a gyerek érthetően egyre erőteljesebben szembeszáll vele. Bárkányi írásművészete hitelesen jeleníti meg az emberélet tátongó szakadékát: a halálát váró, kívánó aggastyán és a szabad dédunoka.
Az író nem véletlenül éppen ebben a prózájában hangsúlyozottan használja a pilisi szlovákok nyelvjárásának szótári és betűnépiességeit. A dédapa konyhai šezlónon pihen, a dédunoka úgy fújtat, mint a mašina, az osztály pedig klasa. És minek a Bükk meg Eger, mikor itt van a gyönyörű Plešin (Kopasz), a Komínova skala (Kéményszikla), a Čapáš, a Výfuky (Kifújások), a Jamy (Vermek), a Hérigy, a Nýry (Nyíres), a Pasínky (Legelőcske?), a Bílá (Fehér), a Stará skala (Öreg szikla)?
Több rövid próza különleges értéke ez a nyelv, a teljesen magyar vagy a magyarból, illetve a magyar használatból átvett szavaktól (bitang, Tanácsköztársaság, kiránduláš, sandál, sendviče, šamlík, hold, kredenc, kafisio5móres, džíp, nokedle, kadarka, zaft, paprikáš, kišbíró, dílíš [gyűlés]) a szlovák archaizmusokig: gáfor (kámfor), chotár (határ), cinter (temető), perkelt, frištuky (früstök), chýr, pyré, rabuvať, lavór - egészen a helyi nyelvhasználat szerkezeti sajátosságáig: okoštovať, oprobovať, jedovať sa (mérgelődni).
Hiteles ez a nyelvi tanúságtétel is, mint a szlovák sorsvállalás a címadó írásban. Az öregasszony kisebbik lányának paneljába kényszerül, mert ott központi fűtés van, meleg víz, tévé, ami Budapestről Pozsonyba kapcsolható. És míg a fiatalok dolgoznak,
barkma09panelmagányában sorjáznak az emlékei, egészen másképp, mint egy Papuček-publicisztikában, ahol a keresztúri lakótelep egy szlovák település temetője helyén épült a főváros határában. Ennek az öregasszonynak az országhatárrá vált Duna jut eszébe. Túlpartján idősebbik lánya él az esztergomi hídroncs mögött. ’47-ben cseh(szlovákiai) agitátoroknak dobolt a kišbíró dílíšre. Odaát anyanyelvű iskolák, nagy gazdaságok várják a pilisieket, ahol nem lesz többé buta tót, és nem kell becsületes Trpilák nevét Tárnoki Jánošra magyarítani. Az öregasszony férje azonban rablásnak minősíti a túloldali (magyar) gazda földjének elfoglalását, nem kell neki vagyona bosszúból az itteni sérelmekért.
Valahol itt gyökerezik a Bárkányi Valkán lelkében érlelődött, a nagyon sötét családi tragédiákon is átsütő szeretet, annak ellenére, hogy kevés a napos oldal az írásokban. Ilyen a Susedia (Szomszédok) Palinkója, aki kegyes csalással dióval örvendezteti meg öreg szomszédját. Vagy a Nemocničné ticho (Kórházi csend) öreg főkönyvelője, aki igyekszik megvédeni betegtársát a már temetésre költekező feleség morbid kegyetlenségétől. És akad két kedves öreg is, akiknek szeretete sugárzó marad (Láska nestarne / A szerelem nem öregszik).
Szerzőnk nagyon szereti népét, nem titkolva sem gyöngéit, sem indulatait, de megtartó keresztény hitét sem. Az öreg Sokolíkot az imádság vigasztalja, Koniarek fohásza Panenka Mária, Kráľovná nebies (Szűz Mária, mennyek királynője), Trpilek-Tárkányi harminchárom évet, krisztusi kort dolgozott a bányában, az öreg Kara pedig hálás volt az Úrnak imájával mindenért.

Käfer István
Magyar Sion (2018/1.)