alt : header1.swf



Tue08202019

Posledná aktualizácia13:15:18

Sajtószemle / Tallózó - 2013. dec. - 2014. január

altÁprilis 6-án lesznek a parlamenti választások - Vagy párt, vagy nemzetiség - Mikor regisztráljunk? - Földrengés volt a szlovák-magyar határ közelében - Elbírálták a 2014. évi nemzetiségi célú pályázatokat - Az állampolgársági törvény módosítása - „Békés egymásért élés” és kettős identitás - Nincs egyetértés a vegyes bizottságban

Imrich Fuhl válogatásában
http://www.oslovma.hu/01-Imro-Ment/ImroInfo/2014/Im14Hu01.rtf
Tetszik

Áder János, Magyarország köztársasági elnöke:
Az országgyűlési képviselők
2014. évi általános választása időpontjának kitűzéséről

2014. január 18. - (A Köztársasági Elnöki Hivatal Sajtóigazgatósága)

Hazánk demokratikus és alkotmányos berendezkedésének fundamentumát a szabad választás joga és lehetősége jelenti.

Az általános választások időpontjának kitűzését az Alaptörvény a köztársasági elnök kizárólagos jogkörébe utalja, meghatározva annak alkotmányos feltételeit is. Alaptörvényünk kimondja: „az országgyűlési képviselők általános választását - az Országgyűlés feloszlása vagy feloszlatása miatti választás kivételével - az előző Országgyűlés megválasztását követő negyedik év április vagy május hónapjában kell megtartani”. További törvényi megkötés az is, hogy a szavazást vasárnap kell tartani, és a választás napja nem eshet a munka törvénykönyve szerinti munkaszüneti napra, továbbá húsvét- és pünkösdvasárnapra.

Az utóbbi három országgyűlési választás alkalmával Magyarország polgárai minden egyes alkalommal április első felében juttathatták kifejezésre akaratukat. Amikor a 2014-es választások kiírásáról döntöttem - e hagyomány tisztelete mellett - az alábbi négy szempont vezérelt:

1. Magyarország polgárainak jogos elvárása, hogy a választási kampány időszaka ne nyúljon a szükségesnél és indokoltnál hosszabbra. Ezt a szempontot tiszteletreméltó elődeim is fontosnak tartották, amikor kiírták a választások időpontját.

2. Magyarország érdeke - demokráciánk közel két és fél évtizedes történetének közös tapasztalata alapján -, hogy politikai nemzetünk tagjaitól a 2014-ben felhatalmazást kapó új Országgyűlés mielőbb megalakulhasson, és az új kormány mielőbb munkához láthasson.

3. Magyarország pillanatai drágák, ezért hazánk polgárai szempontjából kiemelten fontosnak tartom, hogy az Európai Unió új költségvetésében rendelkezésünkre álló, több ezer milliárd forintnyi fejlesztési forrás felhasználását semmi se hátráltassa. Minél előbb lesz új felhatalmazással bíró kormány, a vállalkozások, intézmények, önkormányzatok és családok annál előbb juthatnak hozzá az ország gyarapodását és polgárainak jólétét szolgáló forrásokhoz.

4. Egy ország élete azonban nemcsak a pénzről, a gazdasági lehetőségekről szól, hanem az itt élők békéjéről és nyugalmáról is. Ezért a választások időpontját meghatározó döntésemmel azt is elő kívánom segíteni, hogy - túljutva a politikai pártok versengésével szükségszerűen együtt járó zajos kampányidőszakon - a húsvéti ünnepek lehetőleg már olyan békés és nyugodt keretek között telhessenek, ami mindannyiunk személyes és közös reménye, jogos óhajtása - bármi legyen is a hitünk.

Mindezt figyelembe véve, élve az Alaptörvényben a köztársasági elnökre ruházott jogokkal és kötelezettségekkel, a mai napon meghozott elnöki határozatommal az országgyűlési választás időpontját 2014. április 6. napjára tűzöm ki.

Áder János
Magyarország köztársasági elnöke

Választás 2014: A pártokat nem lepte meg az időpont

http://www.hirado.hu/2014/01/18/valasztas-2014-a-partokat-nem-lepte-meg-az-idopont/

Kövér: Együtt elérhetjük az autonómiát

Az Országgyűlés elnöke szerint minőségi változást eredményezhet a külhoni magyarok szavazata, „általa ugyanis a magyar állam közvetlen választói felhatalmazást kap arra, hogy nemzetközi szinten képviselje a külhoni magyar közösségeket”.

http://www.magyarhirlap.hu/kover-egyutt-elerhetjuk-az-autonomiat

Külföldre kacsintgat a kormányfő

Ismét levelet küldött a határon túli, magyar állampolgárságot szerzett választóknak Orbán Viktor.

http://nepszava.hu/cikk/1006927-kulfoldre-kacsintgat-a-kormanyfo

Választás 2014 - Ebben hoz újat

Azok, akik kérték a helyi választási irodától, hogy nemzetiségi választóként vehessenek részt a választáson, nem pártlistára, hanem nemzetiségük listájára voksolhatnak. - Országos nemzetiségi önkormányzat is állíthat listát, ehhez a névjegyzékben nemzetségi választópolgárként szereplő választópolgárok legalább egy százalékának ajánlása, de legfeljebb 1500 ajánlás szükséges.

http://www.hirado.hu/2014/01/18/valasztas-2014-ez-lesz-az-orszaggyulesi-valasztas-menetrendje/

Vagy párt, vagy nemzetiség

A Hír24 esti hírműsora - 2014. 01. 18. - (Videón: 05:35-től 11:35-ig):

http://apps4.trilobita.hu/mch3/embed/pbxuhy

Regisztráljunk vagy ne regisztráljunk?

Vitafórum az új választási törvény nemzetiségeket érintő kérdéseiről - Előadó: Kaltenbach Jenő, a PM fővárosi képviselője, volt nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa - 2014. január 17. - Pilisi Szlovákok Központja (Pilisszentkereszt) - Szervező / Házigazda: Pilisi Szlovákok Egyesülete és Regionális Kulturális Központja + Pilisszentkereszti Szlovák Önkormányzat - Fotó: (fuhl - www.oslovma.hu): 

Hangfelvételek (mp3):

www.oslovma.hu/XXX/MlyKalt1.mp3

www.oslovma.hu/XXX/MlyKalt2.mp3

www.oslovma.hu/XXX/MlyKalt3.mp3

www.oslovma.hu/XXX/MlyKalt4.mp3

www.oslovma.hu/XXX/MlyKalt5.mp3

www.oslovma.hu/XXX/MlyKalt6.mp3

Az általános választások éve lesz 2014 Magyarországon

http://ujszo.com/online/kulfold/2014/01/05/az-altalanos-valasztasok-eve-lesz-2014-magyarorszagon

Tájékoztató a nemzetiségi önkormányzatok és civil szervezetek működéséhez

http://oslovma.hu/XXX/UjKisInf.pdf

A nemzetiségi törvény, a civil törvény, a köznevelési törvény, valamint az államháztartási jogszabályok rendelkezéseiről…

http://www.oslovma.hu/index.php/sk/archiv/190-archiv-magyarul-archiv-magyarul/721-nemzetisegi-szervezetek-es-onkormanyzatok

2011. évi CLXXIX. törvény a nemzetiségek jogairól

„Magyarország védelemben részesíti a nemzetiségeket, biztosítja saját kultúrájuk ápolását, anyanyelvük használatát, az anyanyelvű oktatást, a saját nyelven való névhasználat jogát...“

http://www.oslovma.hu/index.php/sk/dokumenty/178-dokumenty3-dokumenty3/634-2011-evi-clxxix-torveny-a-nemzetisegek-jogairol

Ne regisztrálj! - Elveszíti pártlistás választójogát, aki nemzetiségi listára szavaz

Farkas Flórián sem kér a nemzetiségi regisztrációból?

http://www.atv.hu/videok/video-20140115-farkas-florian-sem-ker-a-nemzetisegi-regisztraciobol

Az őszi választásra is szól a nemzetiségi névjegyzékbe vétel

2014. január 14. - (mti)

Nemcsak a tavaszi országgyűlési, hanem az őszi nemzetiségi önkormányzati választásokra is kérhetik regisztrációjukat azok, akik a Nemzeti Választási Iroda (NVI) nemrég kipostázott nyomtatványait kitöltik. E nyomtatványon lehet letiltani a kampánycélú adatkezelést, valamint kérni akadálymentes szavazóhelyiség biztosítását is. A regisztrációs kérelem a nemzetiségi névjegyzékbe vételről szól. Ezen a nyomtatványon csak egy külön választható lehetőség (egy jelölőnégyzet beikszelésével), ha az érintettek közül valaki az országgyűlési választáson nemzetiségiként (azaz pártlista helyett nemzetiségi listára) akar szavazni a kedvezményes nemzetiségi mandátum megszerzése érdekében. A nemzetiséghez tartozásról szóló nyilatkozat bármikor visszavonható, és a kérelmet később is bármikor be lehet nyújtani. Aki azonban egy adott választáson élni akar nemzetiségi választójogával, legkésőbb az adott választás előtt 16 nappal nyújthatja be kérelmét. A választópolgárok a nyomtatványon arról nyilatkozhatnak, melyik magyarországi nemzetiséghez tartozónak vallják magukat. A jogszabályban elismert 13 nemzetiség a bolgár, a görög, a horvát, a lengyel, a német, az örmény, a roma, a román, a ruszin, a szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán. Az NVI nyomtatványain nemcsak a nemzetiségi névjegyzékbe vételről lehet nyilatkozni, hanem arról is, ha valaki meg akarja tiltani személyes adatainak kampánycélú kiadását, valamint arról is, ha valaki - fogyatékossággal élőként - segítséget kér választójoga gyakorlásához. Így például a vakok és a gyengén látók Braille-írással készült értesítőt, szavazósablont kérhetnek, a mozgásukban korlátozottak pedig akadálymentes szavazóhelyiség biztosítását. Az NVI január első napjaiban több mint 4 millió háztartásba juttatta el nyomtatványait; a kitöltött nyilatkozatokat nem az NVI-hez, hanem a helyi választási irodához (a helyi önkormányzat jegyzőjéhez) lehet visszajuttatni. A nyilatkozat fénymásolható is, és a www.valasztas.hu vagy www.magyarorszag.hu oldalakon online is kitölthető.

Alapjogokért Központ: Biztonságos a nemzetiségi regisztráció

http://nol.hu/belfold/alapjogokert_kozpont__biztonsagos_a_nemzetisegi_regisztracio?ref=sso

2014. január 17. - (mti)

Egyes, nemrégiben kihirdetett és már hatályba lépett rendeletmódosításoknak köszönhetően már kizárhatóak a nemzetiségi névjegyzékkel kapcsolatos kérelmekkel összefüggő visszaélések - közölte vizsgálata eredményét az Alapjogokért Központ pénteken az MTI-vel. A központ azt vizsgálta, hogy egy választópolgárt tudta nélkül regisztrálhat-e másvalaki az országgyűlési választásokra a nemzetiségi névjegyzékbe úgy, hogy arról az érintett személy nem értesül és így szavazatát nem is adhatja le országos pártlistára. A tavaszi országgyűlési választáson a 13 nemzetiség országos nemzetiségi listát állíthat, amelyekre leadott szavazatok alapján kedvezményes mandátumokat szerezhetnek a parlamentben (egy kisebbség csak egy kedvezményes mandátumra jogosult). Az országos nemzetiségi lista állításának feltétele, hogy az adott nemzetiség összegyűjtse a névjegyzékben nemzetiségi választóként nyilvántartottak egy százalékának ajánlását. Ahhoz, hogy egy választó nemzetiségiként regisztrálhassa magát az őszi önkormányzati és a tavaszi országgyűlési választásra is, egy kérelmet kell kitöltenie, amelyet papíron juttathat el a helyi választási irodához, de lehetőség van a kérelem online kitöltésére is a Nemzet Választási Iroda internetes oldalán, illetve az ügyfélkapun keresztül. A kérelemnek tartalmaznia kell az illető (születési) nevét, születési helyét (kerületi szinten), anyja nevét, személyi azonosítóját, valamint - opcionálisan - értesítési címként e-mail címet, faxszámot vagy postai címet is, amely el is térhet hivatalos lakcímétől. A regisztrációra a szavazást megelőző 16. napig van lehetőség, a már regisztrált nemzetiségi választó azonban a szavazást megelőző 2. napig kérheti azt is, hogy töröljék a nemzetiségi választók közül. Az Alapjogokért Központ szerint tehát ha valaki bűncselekmény következtében felkerül a nemzetiségi névjegyzékbe, akkor lehetősége van arra, hogy a szavazást megelőző 16. naptól számítva még 14 napig kérelmezze törlését. A központ elemzése felhívja a figyelmet arra a biztosítékra, amely szerint a választási irodák csak abban az esetben adhatnak helyt a kérelemnek, ha az abban szereplő adatok megegyeznek a polgárok személyi és lakcím adatait tartalmazó nyilvántartással. Másrészről, ha a kérelmező értesítési címként e-mail címet vagy faxszámot adott meg, úgy a választási iroda köteles az illetőt - vagyis azt, aki a kérelemben kérelmezőként van feltüntetve - határozatáról hivatalos iratként a központi névjegyzékben szereplő értesítési címére, ennek hiányában lakcímére kiértesíteni - szögezte le a központ. Hozzátették: a szabályozás valójában ezen a ponton tartalmazott hiányosságot, mert amíg a kérelmező háromféle (postai, e-mail és fax) értesítési címet is megadhat, addig a kötelező postai visszaértesítés a törvény alapján csak azokra az esetekre vonatkozik, amikor az illető az értesítést amúgy e-mail címére vagy faxszámára kérte. Vagyis, ha valaki értesítési címként egy, a kérelmező lakcímével nem azonos postacímet adott meg, akkor a törvény nem tette egyértelművé, hogy a választási iroda köteles kiküldeni határozatát a megjelölt postai értesítési cím mellett a hivatalos lakcímre is. Ez a jogszabály azonban megváltozott. „A módosított rendeletek (...) jelenlegi formájukban egyértelműen előírják, hogy a választási iroda valamennyi döntését a kérelmező lakcímére is meg kell küldeni. Így a kérelemben feltüntetett állampolgár mindenképpen értesül a folyamatról” - szögezték le. Az Alapjogokért Központ kiemelte azt is, hogy amennyiben valaki más nevében - akár postai úton, akár online - kérelmet nyújt be nemzetiségi választópolgárként történő nyilvántartással kapcsolatban, akkor „az illető halmazatban egyidejűleg valósítja meg a személyes adattal való visszaélés, a közokirat-hamisítás és a választás rendje elleni bűncselekmény törvényi tényállásait”, amiért „akár négy és fél év szabadságvesztés büntetés is kiszabható”. Emellett online regisztráció esetén IP-cím alapján könnyen be is azonosítható a más nevében kérelmező, így a gyakorlati előfordulása a visszaéléseknek - a többszörös visszatartó erő és a módosított rendelet miatt - kizárható - szögezték le. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet január elején közölte, álláspontjuk szerint az, hogy a központi és szavazóköri névjegyzékkel kapcsolatos kérelmeket az előzetes személyazonosítást megkövetelő ügyfélkapu-hozzáférés nélkül is be lehet nyújtani interneten, magában hordozza a választójog tömeges megsértésének lehetőségét.

Valóban ki lehet zárni bárkit a parlamenti választásból?

Pártlista helyett nemzetiségi listára? - Három adat segítségével bárkivel ki lehet tolni, ez a három adat pedig megtalálható mindenki lakcímkártyáján.

http://vastagbor.blog.hu/2014/01/09/valoban_ki_lehet_zarni_barkit_a_parlamenti_valasztasbol?

A választási nemzetiségi regisztráció miatt tiltakozott az ORÖ épülete előtt az MCP

2014. január 10. - (mti)

Több mint kétezer érvénytelenné tett nemzetiségi regisztrációs kérelmet hagyott az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) budapesti székháza előtt a Magyarországi Cigány Párt (MCP) pénteken azért, hogy felhívja a figyelmet arra: ha a roma szavazók nemzetiségként regisztrálják magukat, elveszítik azt a jogot, hogy pártokra szavazzanak az országgyűlési választásokon. Radics József, a párt Pest megyei tagszervezetének elnöke az épület előtt újságíróknak elmondta, több mint kétezer regisztrációs kérelmet gyűjtöttek össze Pest megyei településeken élő cigány emberektől. Az íveket tollal áthúzva érvénytelenítették. „Nem írjuk alá a kérelmeket, mert nem szeretnénk elveszteni azon jogunkat, hogy pártokra szavazhassunk a tavaszi országgyűlési választáson” - hangsúlyozta Radics József, hozzátéve: „elsősorban magyarok vagyunk”, és nem akarunk kizárólag az ORÖ által összeállított listára szavazni. Közölte, kaptak olyan jelzéseket, hogy egyes helyeken a közfoglalkoztatási programban csak akkor alkalmaznak cigány embereket, ha romaként regisztrálják magukat az országgyűlési választásra. A regisztrációval Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselőt, az ORÖ elnökét támogatják - hangoztatta Radics József. Radics József és Kiss Norbert, az MCP Pest megyei elnökhelyettese a regisztrációs kérelmeket szerette volna átadni Farkas Flóriánnak, de többszöri csengetés ellenére sem nyitottak ajtót nekik, ezért a nemzeti színű szalaggal átkötött íveket az ajtó előtt hagyták. A sajtótájékoztató végén rendőrök érkeztek a Dohány utcai épülethez, amely előtt nem intézkedtek, egyikük - többszöri csengetés után - bement a székházba. A regisztrációs íven külön lehet dönteni arról, hogy valaki (az őszi nemzetiségi mellett) a tavaszi országgyűlési választásra is kéri-e a nemzetiségi névjegyzékbe vételét vagy sem. Ha valaki nemzetiségi választóként akar részt venni az országgyűlési választáson, akkor az egyéni képviselőjelölt mellett nem pártlistára, hanem a saját nemzetiségének listájára szavazhat.

A NVI szerint nem jelent pluszkockázatot a kérelmek online benyújtása

http://www.estihirlap.hu/belfold/nem-jelent-pluszkockazatot-a-kerelmek-online-benyujtasa/83307/

A TASZ szerint könnyű kijátszani a kisebbségi szavazók regisztrációját

Ez az országgyűlési választások tisztaságát is veszélyeztetheti…

http://vs.hu/veszelyben-valasztasok-tisztasaga-tasz-szerint-0107/

Választási csalásra készülnek?

Begyűjtik a roma közmunkások személyes adatait, hogy tudtuk és beleegyezésük nélkül regisztrálják őket a nemzetiségi névjegyzékben - állítja Makai István…

http://nol.hu/belfold/20140108-roma_nevjegyzek__csalasveszely?ref=sso

Már postázzák a nemzetiségi regisztrációs kérelem nyomtatványait

2014. január 2. - (mti)

Már postázzák a nemzetiségi regisztrációs kérelem nyomtatványait a Nemzeti Választási Iroda (NVI) megbízásából, a következő napokban valamennyi - több mint 4 millió - magyarországi háztartás postaládájába megérkezik a nyomtatvány. A kérelmeket a címzett feltüntetése nélkül a Magyar Posta juttatja el a háztartásokba. A dokumentumon lehet nyilatkozni arról, hogy a választópolgár valamelyik magyarországi nemzetiséghez tartozónak vallja magát, és hogy ez alapján kéri felvételét a névjegyzékbe. A jogszabályban elismert 13 nemzetiség a következő: bolgár, görög, horvát, lengyel, német, örmény, roma, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén, ukrán. Az íven külön lehet dönteni arról, hogy valaki (az őszi nemzetiségi mellett) a tavaszi országgyűlési választásra is kéri-e a nemzetiségi névjegyzékbe vételét vagy sem. Ennek azért van jelentősége, mert ha valaki nemzetiségi választóként akar részt venni az országgyűlési választáson, akkor az egyéni képviselőjelölt mellett nem pártlistára, hanem a saját nemzetiségének listájára szavazhat. A nemzetiségi listával a nemzetiségek kedvezményes mandátumot szerezhetnek az Országgyűlésben. Fontos szabály, hogy az országgyűlési választáson a nemzetiségi lista állításához a nemzetiségeknek ajánlásokat kell összegyűjteniük. A listaállításhoz szükséges ajánlások számának meghatározásakor azt veszik figyelembe, hogy hány választópolgár kérte nemzetiségikénti regisztrációját a választás kiírásáig, és a listaállításhoz ennek az egy százalékát kell összegyűjteniük ajánlásként a nemzetiségeknek. A választási eljárási törvény értelmében a tavaszi országgyűlési választást úgy kell kitűzni, hogy a szavazás napja a kitűzés napját követő hetvenedik és kilencvenedik nap közé essen, ez azt jelenti, hogy a kitűzés legkorábbi ideje január 6., míg a legkésőbbi március 16. Ugyanezen a most postázott nyomtatványon lehet nyilatkozni arról is, ha valaki meg akarja tiltani személyes adatai kampánycélú kiadását, valamint arról is, ha valaki - fogyatékossággal élőként - segítséget kér választójoga gyakorlásához. Ezen két nyilatkozat azonban nemcsak a nemzetiségi, hanem az országgyűlési és az európai parlamenti választásokra is vonatkozik. Így például a vakok és a gyengén látók Braille-írással készült értesítőt, szavazósablont kérhetnek, a mozgásukban korlátozottak pedig akadálymentes szavazóhelyiség biztosítását is. A nyilatkozat fénymásolható is, a www.valasztas.hu oldalról pedig letölthető. A dokumentumot személyesen és postai úton is el lehet juttatni a polgármesteri hivatalokban működő helyi választási irodákhoz.

Elveszíti pártlistás választójogát, aki nemzetiségi listára szavaz

Ne regisztrálj!

Ne regisztrálj! kampány

Ne regisztrálj 2014. januárjában a nemzetiségi névjegyzékbe, mert ez esetben nem szavazhatsz a neked szimpatikus párt listájára. Ráérsz regisztrálni ősszel a helyi kisebbségi önkormányzati választáskor.

https://www.facebook.com/pages/Ne-regisztr%C3%A1lj/163883807145994

Aki szavazni akar, ne regisztráljon nemzetiségiként

http://www.stop.hu/belfold/duhos-felhivas-aki-szavazni-akar-ne-regisztraljon-nemzetisegikent/1204793/

Kaltenbach Jenő: A regisztráció egy csapda!

http://www.youtube.com/watch?v=GGGGWo5Pj9U

Kilép a Fideszből, mert csak cigány listára szavazhat

Hátrányos a nemzetiségeknek az új parlamenti nemzetiségi képviseleti rendszer

Antidemokratikus, hogy a listán kizárólag az országos önkormányzat jelöltjei szerepelhetnek.

http://index.hu/belfold/2013/12/17/kisebbsegi_regisztracio/

Horváth Aladár: Ne regisztrálj!

http://nol.hu/lap/forum/20130926-ne_regisztralj

Ne regisztrálj!

http://www.atv.hu/videok/video-20131115-ne-regisztralj

Az értesítőt a kukába...

http://www.youtube.com/watch?v=690lMxp-RSk

Farkas Tibor agrármérnök

http://www.youtube.com/watch?v=vupIKFeysl0&;feature=youtu.be

Kaltenbach Jenő: A legújabb nagy átverés

Itt is csak a kormány egy ravasz trükkjéről van szó. - A Fidesz már megint úgy tesz, mintha adna, amikor valójában elvesz. - Aki ezek után esélyegyenlőségről papol, az normális országban közröhej tárgyává válik.

http://www.nol.hu/lap/forum/20131207-a_legujabb_nagy_atveres?frommobile=1

Nemzetiségi regisztrációs csapda

2013. december 28. - (Czene Gábor - Népszabadság)

http://nol.hu/belfold/20131228-nemzetisegi_regisztracios_csapda?ref=sso

Identitáskényszer: A kisebbségi névjegyzékbe feliratkozó választók nem szavazhatnak pártra - Január elsejétől kérhetik felvételüket a kisebbségi névjegyzékbe azok, akik nemzetiségi listára szeretnének szavazni…

Jól meg kell fontolniuk, hogyan döntenek: ha nemzetiségiként regisztráltatják magukat, akkor pártlistára nem szavazhatnak. A papírforma alapján csak a cigányoknak és a németeknek van esélyük arra, hogy kedvezményes mandátummal képviselőt küldjenek az Országgyűlésbe. A kisebbségek parlamenti képviseletének ügye már több mint húsz éve megoldatlan. A kormányzat most megteremtette a lehetőséget, hogy a kisebbségek képviselői bekerüljenek az Országgyűlésbe, de a bírálatok szerint a nemzetiségek mindenképpen jobban jártak volna, ha nem teszi. Pontosabban, ha nem így teszi. A kisebbségi polgárt arra kényszeríteni, hogy válasszon honpolgári vagy nemzetiségi identitása között, valójában olyan abszurd gondolat, amely csak az aktuális hatalom képviselőinek fordulhat meg a fejében - tiltakozott a Népszabadságban megjelent elemzésében Kaltenbach Jenő volt kisebbségi ombudsman, a PM (Párbeszéd Magyarországért) fővárosi képviselője. Mintha - tette hozzá - a határon túliaknak előírnánk, hogy csak akkor szavazhatnak nálunk, ha lemondanak az ottani szavazati jogukról.

Ilyen formában a roma politikusok jelentős része is határozottan elutasítja a nemzetiségek parlamenti képviseletét. Hónapok óta folyik a Ne regisztrálj! elnevezésű kampány. A tiltakozók között van Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Mozgalom alapítója és a Magyarországi Cigány Párt szóvivője, Makai István, a Fővárosi Cigány Önkormányzat és a Roma Polgári Tömörülés elnöke, valamint Setét Jenő, az Ide tartozunk! mozgalom vezetője is. Horváth Aladár lapunkban közölt szeptemberi írásában így fogalmazott: „Az országnak - a népnek, a társadalomnak - a legfőbb érdeke, hogy demokratikus, összetartó, önszerveződő közösségek alkossák. A romák szempontjából különösen létkérdés (volt), hogy a politika ne választhasson le minket a társadalomról, ne állíthasson szembe sem a többségi lakossággal, sem egymással minket.”

Óvatosabban nyilatkozik, de érezhetően nem mutat túlzott lelkesedést Heinek Ottó, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke sem. - Elegánsabb lett volna - jelentette ki kérdésünkre -, ha a kormány olyan megoldást talál, amely nem zárja ki, hogy a nemzetiségiek pártlistára is szavazzanak. A német nemzetiségi szakértők amúgy összegyűjtötték a legfontosabb tudnivalókat. Némelyik fideszes politikus elszólására alapozva abból indultak ki, hogy 2014. április 6-án lesz a parlamenti választás. Ebben az esetben a nemzetiségi választópolgárok március 23-ig kérhetik felvételüket a névjegyzékbe (akár a helyi választási irodánál személyesen, akár postai úton, akár a Nemzeti Választási Iroda honlapján keresztül). A tizenhárom, törvényben elismert nemzetiség mindegyike csak egy listával indulhat, amit az adott kisebbség országos önkormányzata állít össze. Az érintettek a saját lakóhelyükön (illetve külképviseleteken) szavazhatnak, levélben szavazás nincs. És arra sincs mód, hogy két vagy több önkormányzat egymással összefogva, közös listával vágjon neki a választásnak. Ami rögtön behatárolja a lehetőségeket. A németek úgy számolnak, hogy - amennyiben a választási részvétel hasonlóan alakul, mint 2010-ben - egy nemzetiségi jelöltnek nagyjából 19 ezer és 24 ezer közötti szavazatra lesz szüksége a kedvezményes mandátum megszerzéséhez. Csakhogy a legtöbb hazai kisebbségnek még a teljes létszáma is elmarad ettől: csak a két legnépesebb nemzetiségnek, a cigánynak és a németnek van tehát reális esélye. Bár a nemzetiségi képviselők szavazati jogot kapnak az Országgyűlésben, képviselőcsoportot nem alakíthatnak. Nem vehetnek részt vizsgálóbizottság munkájában, korlátozott továbbá az interpellációs joguk is. Ráadásul nemcsak a Házbizottság, hanem más állandó parlamenti bizottságok munkájában sem vehetnek részt. Ugyanakkor külön bizottságot hoznak létre. Ennek más lesz a jogköre, mint az állandó bizottságnak: igaz, a nemzetiségi szószólók is helyet kapnak benne. (A nemzetiségi szószólók azokat a kisebbségeket képviselik, amelyek listát állítottak ugyan, de nem sikerült kedvezményes mandátumot szerezniük. A szószólók számára a Házbizottság engedélyezheti, hogy a nemzetiségeket érintő kérdésekben felszólaljanak a parlamentben, szavazati joguk nincs.)

Visszatérve a romákhoz: azzal, hogy a törvény az országos nemzetiségi önkormányzatot ruházza fel a listaállítás jogával, a cigányok esetében garantáltan fideszes érzelmű politikus lesz a jelölt. Hiszen az Országos Roma Önkormányzatnak Farkas Flórián az elnöke - fideszes parlamenti képviselő, a Fidesszel szövetséges Lungo Drom vezetője. A cigány nemzetiségi listára bejelentkező választók így praktikusan csak a Fideszre szavazhatnak. Nem tudhatjuk persze, hogy pártja milyen szerepet szán Farkas Flóriánnak. Előfordulhat, hogy helyette más fideszes roma vezeti majd a cigány nemzetiségi listát, ő pedig marad a Fidesz frakciójának tagja. Munkatársa korábban közölte: azonnal nyilvánosságra hozzák, ha eldőlt, hogy Farkas Flórián a roma nemzetiségi listán vagy a Fidesz színeiben indul-e. Mindeddig ez nem történt meg.

István Anna örökre eltávozott közülünk

http://www.oslovma.hu/XXX/IstvAnPo.MP3

http://www.oslovma.hu/index.php/sk/aktuality/151-aktuality3-aktuality3/1116-anna-itvanova-nas-navdy-opustila-es-jej-pamiatke

A Csabai Szlovákok Szervezete mély fájdalommal tudatja, hogy István Anna (1955-2014) hosszantartó, súlyos betegség után január másodikán elhunyt.

A magyarországi szlovákok kiemelkedő alakja, a tótkomlósi származású István Anna egyetemi tanulmányait Pozsonyban, a Comenius Egyetemen végezte, majd 1978-tól a megyei művelődési központban dolgozott, 1986-tól a Békési úti nemzetiségi klubházban, amelyet 1993-ig irányított. Ötlete nyomán jött létre a dél-alföldi szlovákság fellegvárának számító Szlovák Kultúra Háza 1996-ban, amelynek 2013-ig volt a vezetője. A Csabai Szlovákok Szervezetének alapító tagja, 1986-tól 2001-ig elnöke is volt.

István Anna több mint 35 évig dolgozott a közművelődés, a nemzetiségi kultúra, hagyományápolás terén. Számos társadalmi funkciót is ellátott: a Magyarországi Szlovákok Szövetségének alelnöke volt (1988-2002), kilenc évig a Békéscsabai Szlovák Nemzetiségi Kultúráért Alapítvány elnöke (1990-1999), 2003 és 2006 között a Nemzeti Civil Alapprogram Dél-alföldi Kollégiumának elnöke, 2002 és 2008 közt a Civil Szervezetek Szövetségének alelnöke, a Határon Túli Szlovákok Világszövetsége választmányi tagja 2006-tól, majd 2012-ig a gazdasági vezetője.

A Čabän (Csabai polgár) havilapot 1998 óta szerkesztette, 1990-ben újraalapította a Čabiansky kalendárt, amelynek főszerkesztője volt 2001 és 2006 közt. Átvehette a magyar kormányfő „Nemzetiségi Kisebbségekért” díját 1995-ben, 1996-ban a „Békéscsaba szlovákságáért” kitüntetést, a szlovák kulturális minisztérium Štefan Boleslav Roman plakettjét (1996), 2006-ban a Magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium Bessenyei-díját és 2010-ben az Országos Szlovák Önkormányzat „Nemzetiségünkért” kitüntetését.

Nagyon fog nekünk hiányozni! Emlékét örökre megőrizzük!

Csabai Szlovákok Szervezete

http://www.oslovma.hu/index.php/sk/aktuality/151-aktuality3-aktuality3/1116-anna-itvanova-nas-navdy-opustila-es-jej-pamiatke

http://www.oslovma.hu/XXX/IstvAnPo.MP3

„Lehet, hogy a nyelv elvész, de az értékek itt maradnak” - Beszélgetés István Annával:

http://nemzetisegek.hu/repertorium/2012/04/belivek_17-21-1.pdf

A nyolc évvel ezelőtti szlovák légi katasztrófára emlékeztek Hejcén

2014. január 19. - (mti)

A nyolc évvel ezelőtt Hejcén lezuhant szlovák An-24-es csapatszállító repülőgép 42 áldozatára emlékeztek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen állított emlékműnél 2014. január 19-én. Martin Glváč, a Szlovák Köztársaság védelmi minisztere beszédében azt mondta: a szlovák fegyveres erők talán legsötétebb napja volt 2006. január 19-e. A tárcavezető felidézte, hogy nemrégiben fent járt a Hejce fölött magasodó Borsó-hegyen, ahol a tragédia történt. Az An-24-es csapatszállító repülőgép a koszovói békemisszióból vitte hazafelé a szlovák békefenntartókat. A katasztrófát egyetlen katona élte túl. A miniszter hangsúlyozta: ne csak arra a 42 emberre emlékezzenek, akik itt haltak meg, hanem mindazokra, akik a Szlovák Köztársaság fegyveres erőinek húszéves fennállása során életüket vesztették szolgálat közben. A tárcavezető köszönetet mondott a mentésben résztvevőknek, és külön kiemelte Hejce lakosainak önzetlen segítségét. Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára úgy fogalmazott: az emberi tragédiák felülírják a határokat. Abban a tragikus órában, amikor a téli éjszaka sötétsége borult már a zempléni tájra, a magasban egy repülőgép ereszkedett célja, a kassai repülőtér irányába, hogy hazatérve a koszovói békemisszióból ezen katonák elérjék az otthon békéjét, szeretteik ölelését - idézte fel a tragikus éjszaka eseményeit az államtitkár. Mint mondta, ez a 42 katona sosem ért haza. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kisközség lakói akkor példát mutattak emberségből, együttérzésből, és a mentésben résztvevők együttműködése is ezt mutatta. Hozzátette: a hejcei Borsó-hegyen 42 kopjafa őrzi az áldozatok emlékét. A megemlékezés után szentmisét tartottak a település római katolikus templomában.

Földrengés volt a szlovák-magyar határ közelében

Nógrád megyében önkormányzati intézmények, templomok is megsérültek

2014. január 19. - (mti)

A vasárnap hajnali nyugat-nógrádi földrengés következtében kisebb károk, repedések keletkeztek mohorai és cserhátsurányi önkormányzati épületekben, valamint a cserhátsurányi és a cserháthalápi templomban; személyi sérülés sehol sem történt, a szolgáltatásokban sem volt fennakadás - közölte a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője vasárnap este az MTI-vel. Angyal Eszter elmondta: hajnalban összesen 38 jelzés érkezett az igazgatóságra 14 településről, Cserhátsurányból, Balassagyarmatról, Csitárról, Galgagutáról, Érsekvadkertről, Szátokról, Nógrádról, Szécsényfelfaluból, Ilinyből, Salgótarjánból, Nógrádmegyerből, Magyarnándorból, Borsosberényből és Szentéről. A jelzések csak a földrengés észleléséről szóltak, személyi sérülésről, jelentősebb épületkárról nem kaptak bejelentést - tette hozzá. A szóvivő tájékoztatása szerint kisebb-nagyobb károkat 56 esetben jeleztek, a legtöbbet Cserhátsurányból és Cserháthalápról, javarészt fal-, mennyezet-, tartófal-, homlokzat- és csemperepedéseket, míg néhány helyen a kémény sérült meg. A tűzoltóknak három esetben kellett beavatkozniuk. Balassagyarmaton egy sérült kúpcserepet kellett eltávolítaniuk, illetve vakolathulláshoz kérték a segítséget. Szentén egy emeletes lakóház kéménye megdőlt, a balassagyarmati készenléti állomány visszabontotta a kéményt és megszüntette az omlásveszélyt. Négy helyen keletkezett kár önkormányzati épületben. A cserhátsurányi óvoda épületében a belső homlokzatokon repedések jelentek meg, vakolatomlás történt, tégla mozdult el. A faluban hétfőn nem nyitják ki az óvodát, kedd reggeltől a helyi iskola épületében tartják az óvodai foglalkozásokat. Mohorán az óvodáról tetőcserepek hullottak le, a polgármesteri hivatalban pedig falak és a mennyezet repedezett, a vizesblokkban csempék estek le. Fal és mennyezet repedezett meg a mohorai orvosi rendelőben is. Két egyházi intézményből is jelentettek kárt, a cserhátsurányi katolikus templom mennyezetének falai megrepedeztek, a cserháthalápi katolikus templomnak pedig a lábazata, a falak és a homlokzata repedt meg. Angyal Eszter elmondta: Nógrád megye jelentősebb víztározóinál, összesen tizenhárom helyen tartottak helyszíni szemlét, sehol nem tapasztaltak problémát. A szóvivő tájékoztatása szerint közleményben, telefonon és e-mailben kereste meg az igazgatóság a Nógrád megyében található négy veszélyes üzem, valamint a közműszolgáltatók, gáz-, víz-, távhő- és áram-szolgáltatók, a közút és a vasút üzemeltetőit. A megye veszélyes üzemeitől külön jelentést kértek a helyszíni szemlékről. A visszajelzések alapján káresemény, szolgáltatói hiba nem történt a földrengés következtében. A Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium által kiadott közlemény szerint a Richter-féle skála szerinti 4,4-es erősségű földrengés történt vasárnap hajnali 2 óra 34 perckor Cserhátsurány közelében, a földmozgást 2 óra 48 perckor egy 3,4-es erősségű utórengés követte, majd 18 óra 28 perckor Salgótarján epicentrummal egy újabb 2,3-as utórezgést is érzékelt a szeizmológiai központ.

Latorcai: Soha többé ne történhessen olyan szörnyűség, mint a magyarországi németek kitelepítése!

http://ujszo.com/online/kulfold/2014/01/19/latorcai-soha-tobbe-ne-tortenhessen-olyan-szornyuseg-mint-a-magyarorszagi

Orbán Viktor: A magyarországi németek elhurcolása a nemzet pótolhatatlan vesztesége

http://profitline.hu/hircentrum/hir/304152/Orban:-a-magyarorszagi-nemetek-elhurcolasa-a-nemzet-potolhatatlan-vesztesege

Hölvényi György: A nemzetiségek jelentősen hozzájárultak az ország arculatának formálásához

2014. január 19. - (mti)

A velünk élő nemzetiségek a kultúra, a gazdaság, a művészet és a tudomány területén jelentősen hozzájárultak az ország arculatának formálásához - mondta Hölvényi György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapján vasárnap Budaörsön. Az országos német emlékhelyen tartott tisztelgésen felolvasták Orbán Viktor levelét, amelyben a miniszterelnök az egész nemzet pótolhatatlan veszteségének nevezte a magyarországi németek hatvannyolc évvel ezelőtti elhurcolását. Az emlékezés kultúrájára van szükség Magyarországon minden gaztettel és gonosztettel szemben. Az emlékezés a megbékélést szolgálja, s ennek beteljesedése lehet 2014-ben, (...) ha az új Országgyűlésben németül, saját anyanyelvén szólalhat meg a magyarországi német nemzetiség választott vagy delegált képviselője - fejtette ki a kormányfő. Hölvényi György egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár kiemelte: Magyarország kormánya felelősséget érez a nemzetiségi kultúrák értékeinek megőrzése, megélése és fejlesztése iránt. Úgy fogalmazott: a múlt és a jelen minden olyan tettére, amikor valakit, vagy akár egy egész nemzetiséget ki akarnak tagadni a nemzetből, öncsonkításnak tekinthető. A 68 évvel ezelőtti eseményekre utalva azt mondta: az ország felvirágoztatásáért hozott megannyi áldozatuk, kiemelkedő tetteik és hírnevünket öregbítő életpályák egész sora vált ezzel a tettel semmivé. Heinek Ottó, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke arra emlékeztetett, hogy az Országgyűlés mintegy egy hónapja „kérésünkre megváltoztatva korábbi határozatát, egyértelmű fogalmakat használ, és nem kísérli meg a felelősséget teljes egészében a győztes nagyhatalmakra hárítani azért, ami a magyarországi németséggel történt”, amiért köszönet illeti az Országgyűlést és a kormányt. Hozzáfűzte: az őszinte szembenézés a múlttal, az őszinte szembenézés a felelősség kérdésével tudnak hozzájárulni ahhoz, hogy mi és a minket követő generációk valóban európai életeet tudjanak élni közös hazánkban. Wittinghoff Tamás (Budaörs Fejlődésért Egyesület), a Pest megyei település polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy soha ki nem törölhető nyomokat hagyott az egyének, a családok életében ez a dráma. Hozzátette: „azért vagyunk ma itt, hogy megemlékezzünk az egykori áldozatokról, és tudatosítsuk a felelősségünket abban, hogy soha, sehol, senkit ne lehessen többé ebben az országban származási alapon megítélni”. A beszédeket követően katonai tiszteletadás keretében a magyar kormány mellett többek között a köztársasági elnök, az Országgyűlés és a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata nevében helyezték a megemlékezés koszorúit. Az emlékműnél szintén koszorút helyezett el Matei Hoffmann, Németország budapesti nagykövete, Christoph Bergner, a német szövetségi parlament képviselője, valamint Schmitt Pál korábbi köztársasági elnök. Január 19-én másodszor emlékeztek meg az elhurcolt és elűzött magyarországi németekről. Az Országgyűlés 2013. december 17-én a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapjává nyilvánította január 19-ét, arra emlékezve, hogy 1946-ban ezen a napon hagyta el Magyarországot az elüldözött német lakosokat szállító első vonatszerelvény. Az első vonat Budaörsről indult.

Szobrot állítanak Antall Józsefnek Szlovákiában

Kolozsnémán az Antall József Alapítvány és szlovákiai magyar szervezetek együttműködésében… - „Az összetartozás érzését fenn kell tartani.” Lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke - Gondolatának „forradalmi hatása volt, amely ma is visszhangzik a határon túl élők lelkében…”

http://www.hirado.hu/2014/01/18/szobrot-allitanak-antall-jozsefnek-szlovakiaban

Megalakult a szlovák LMP

Az új párt nevében a magyar LMP-re hajaz, politikája pedig nem meglepően jobbközép-liberális lesz.

http://www.bumm.sk/91165/megalakult-a-szlovak-lmp.html

A magyarok a legpesszimistábbak Szlovákiában

http://www.bumm.sk/91193/a-magyarok-a-legpesszimistabbak-szlovakiaban.html

Radičová: Bárdost a magyarkártyától féltem

Nem úgy értette Iveta Radičová, hogy magyar nemzetiségű jelölt inkább ne induljon a szlovákiai elnökválasztáson. Csupán attól tart, hogy Bárdos ellen is előveszik a magyar kártyát, ahogy azt vele is tették a 2009-es kampányban.

http://www.bumm.sk/91185/radicova-bardost-a-magyarkartyatol-feltem.html

Nem használják a magyar kártyát

2014. január 19. - (sita)

Sem a magyar sem pedig a szlovák politikai erők nem fogják használni az úgynevezett magyar kártyát - legalábbis ezt gondolja Miroslav Lajčák. A külügyminiszter szerint ugyanis mindkét fél a korrekt párbeszéd híve. „Nincsenek olyan témák, amelyek tabuk lennének, ugyanakkor illedelmesen beszélünk róluk, mint két egyenrangú partner, anélkül, hogy belpolitikai jópontokra törekednénk” - mondta a külügyminiszter a TA3 hírtelevízió politikai műsorában. Lajčák hozzátette: mindkét ország politikusai felfogták, hogy a konfrontációk és a sajtóüzengetések nem segítenek egyik félnek sem. „Éppen ellenkezőleg, ez árt mind Magyarországnak, mind Szlovákiának”.

Amerikai tévéműsorban szerepelt Radičová

http://www.bumm.sk/91149/amerikai-tevemusorban-szerepelt-radicova.html

Robert Fico szelektív emlékezete

Videovallomásában azt rebegte el, hogy vidéki vallásos családban nevelkedett, még bérmálkozott is…

http://nol.hu/kulfold/robert_fico_szelektiv_emlekezete?ref=sso

Mazsihisz: Botrányos rádióműsor, emlékműterv…

A kormány állítsa le a kegyeletsértő folyamatokat!

http://www.szombat.org/politika/mazsihisz-botranyos-radiomusor-emlekmuterv-szakaly-a-kormany-allitsa-le-a-kegyeletserto-folyamatokat

Nemzetközi tudásbázis a régió fellendítéséhez - Alakul a Duna Kollégium

http://profitline.hu/hircentrum/hir/304111/Nemzetkozi-tudasbazis-a-regio-fellenditesehez---Alakul-a-Duna-Kollegium

Nőtt a szlovákiai barlangok látogatottsága tavaly

2014. január 17. - (mti)

Emelkedett a tavalyi évben a szlovákiai barlangok látogatottsága, ám még így sem érte el tíz évvel ezelőtti maximumát - derült ki a Szlovák Barlangfelügyelet (SSJ) aktuális statisztikáiból. Szlovákiában a közös európai fizetőeszköz 2009-ben történt bevezetése óta szinte folyamatosan csökkent az idegenforgalmi szempontból a síturizmus mellett az egyik legjelentősebb vonzerőnek számító barlangok iránti érdeklődés. A trend a Szlovák Barlangfelügyelet aktuális statisztikái szerint 2013-ban megfordult, ám a látogatók száma még így is csaknem harmadával alacsonyabb szinten maradt mint tíz évvel korábban. Az ország jelenleg látogatható 12 barlangjában tavaly mintegy 484 ezer látogató fordult meg, ez több mint tízezerrel volt több, mint egy évvel korábban, de jelentősen kevesebb a 2004-es 650 ezres látogatottságnál. A szlovákiai barlangokat - az elmúlt néhány évhez hasonlóan - tavaly is többségében hazai turisták keresték fel, arányuk megközelítőleg 60 százalék volt. Az üzemeltetők szerint ugyanakkor pozitívan értékelhető az a tény, hogy több év után tavaly először emelkedett a külföldi látogatók száma is, csaknem kilencezer fővel. Ugyanakkor 2013-ban a látogatottság csak 5 barlang esetében emelkedett, a többiben csökkent vagy stagnált. A legtöbb látogatója a legközkedveltebb szlovákiai barlangnak számító Déményfalvi Szabadság-barlangnak volt, erre a látványosságra több mint százezren voltak kíváncsiak tavaly. A legkevesebben a gombaszögi barlangba vásároltak belépőt, ott 2013-ban mintegy hétezren fordultak meg. Szlovákiában 44 - az ország legjelentősebb természeti örökségét képező - barlangot tartanak nyilván. Ezek közül a nagyközönség számára 12 látogatható. A barlangok többsége egész éven át nyitva tart, ám hármat - a Déményfalvi jégbarlangot, a Dobšinai jégbarlangot és a Harmaneci barlangot - csak a turistaszezon kezdetekor, május közepén nyitnak meg. Az egyes barlangok nyitva tartásáról és jegyárairól a Szlovák Barlangfelügyelet - www.ssj.sk címen elérhető - honlapján juthatnak információkhoz több nyelven, köztük magyarul is az érdeklődők.

„Pusztán számtanilag megtörhetik Orbán többségét”

Gyurcsány ellenzéki bevonásáról cikkeznek külföldön

http://www.atv.hu/belfold/20140116-nemet-lap-pusztan-szamtanilag-megtorhetik-orban-tobbseget

„Orbán visszakapta kedvenc ellenségét”

Visszaadta Orbán Viktornak kedvenc ellenségét a magyarországi ellenzék azzal, hogy ismét hadrendbe állította a sokak által már politikai hullának tartott Gyurcsány Ferencet - emelte ki a pozsonyi Pravda. A független szlovák napilap „Visszatért Antiorbán. Kinek segít?” című cikkében leszögezi, hogy a „leginkább vitatott, ellentmondásos és megosztó” politikusnak nevezett exkormányfővel a szocialisták és Bajnai Gordon pártja kényszerházasságot kötött, mivel látták növekvő támogatottságát. - Egy másik, szintén a Pravdában közölt cikkben Štefan Markuš, Szlovákia volt budapesti nagykövete azt írta, hogy Bajnai Gordon államférfiként viselkedett, amikor lemondott az első helyről az ellenzéki listán.

http://hvg.hu/vilag/20140117_Orban_visszakapta_kedvenc_ellenseget__ro

Védik a házasságot a szlovák kereszténydemokraták

http://gondola.hu/cikkek/88944-Vedik_a_hazassagot_a_szlovak_keresztenydemokratak.html

Kiverte a biztosítékot a keresztény aktivistáknál az Ikea-magazin

„Az Ikea két nő együttélését zavaró módon családnak nevezi…”

http://www.bumm.sk/91026/kiverte-a-biztositekot-a-kereszteny-aktivistaknal-az-ikea-magazin.html

Szlovák keresztény aktivisták leszbikus fotók miatt támadják az IKEA-t

http://www.penzcentrum.hu/vasarlas/leszbikus_fotok_miatt_tamadjak_az_ikea-t.1038937.html

Bársonyos szerelmi forradalom

http://ujszo.com/online/kultura/2014/01/16/barsonyos-szerelmi-forradalom

Tokaji borcsaták, Trianonnal fűszerezve

Ilyen még nem volt: két tagállamtól kétféle leírást kapott az Európai Bizottság

http://nol.hu/lap/eu/20140114-tokaji_borcsatak__trianonnal_fuszerezve?ref=sso

Nagymagyar szlengtérkép

http://hello90.444.hu/2014/01/14/szlengterkep/

Kiemelt szlovák beruházás lett a Trigranit projektje

http://www.napigazdasag.hu/kiemelten-indulhat-a-trigranit-pozsonyi-beruhazasa/

A szlovákokat irigyelhetik a magyar autókereskedők

http://www.napi.hu/nemzetkozi_vallalatok/a_szlovakokat_irigyelhetik_a_magyar_autokereskedok.573998.html

Dübörög a szlovák autóipar - Két gyár is rekorddal zárt

http://www.parameter.sk/rovat/technika-tudomany/2014/01/14/duborog-szlovak-autoipar-ket-gyar-rekorddal-zart

462 ezren vándoroltak ki Magyarországról

Tavaly októberig 2403 millió dollár érkezett a külföldön dolgozó magyarok hazautalásai révén az itthon maradt családokhoz, ami a GDP 1,8 százaléka, Lengyelországban ez az arány 1,4, Romániában és Szlovákiában 2,1, míg Csehországban 1,0 százalék…

http://www.atv.hu/gazdasag/20140113-462-ezren-vandoroltak-ki-magyarorszagrol-2400-millio-dollart-kuldenek-haza/hirkereso

Itt a szlovák rezsicsökkentés

Az energiafelhasználás hatékonyságának növelését és a fogyasztók által a hőszolgáltatásért fizetendő költségek csökkentését tűzte ki célul a szlovák gazdasági minisztérium.

http://www.bumm.sk/90923/itt-a-szlovak-rezsicsokkentes.html

Bírnom kell a többség nyelvét

Egy párkányi születésű szlovák egyetemi tanár, Peter Szolcsányi kiborult néhány ragozási hibán: nem tudnak szlovákul a magyarok - Nem a nyelven múlik, vélik a kommentelők...

http://www.bumm.sk/90930/kibukott-nehany-ragozasi-hiban-a-tanar-nem-tudnak-szlovakul-a-magyarok.html

Felelet pán Szolcsányi robbanásveszélyes meszidzsére

Felrobban a kémialabor, ha a diák nem bírja az államnyelvet…

http://bumm.sk/blog/polakgabor/2014/01/13/felelet-pan-szolcsanyi-robbanasveszelyes-meszidzsere/#sthash.M2zl2b5E.frpkZJYS.dpbs

Magyar-szlovén kormányfői találkozó keretében összekötő utat avattak fel

„… a nemzetiségi intézmények költségvetési támogatása is „rendszeres lesz, ami nem függhet a nemzetiség létszámától…”

http://www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/hirek/magyar-szloven-kormanyfoi-talalkozo-kereteben-osszekoto-utat-avattak-fel

A szlovákiai magyar politika megújításáról tárgyaltak Pozsonyban

http://www.mon.hu/a-szlovakiai-magyar-politika-megujitasarol-targyaltak-pozsonyban

Szárnyal a szlovák ipar

http://profitline.hu/hircentrum/hir/303591/Szarnyal-a-szlovak-ipar

Hihetetlen, de nem közvetíti a szlovák köztévé a várva várt meccseket

http://www.stop.hu/sport/hihetetlen-de-nem-kozvetiti-a-kozteve-a-varva-vart-meccseket/1207586/

Bűncselekményre készül Kerényi Imre?

Állami költségen létrehoz valamit, aminek a bevételét egy pártalapítványhoz folyatja…

http://fideszfigyelo.blog.hu/2014/01/07/buncselekmenyre_keszul_kerenyi_imre?

Elbírálták a 2014. évi nemzetiségi célú pályázatokat

2014. január 8. - (kormany.hu)

http://www.emet.gov.hu/hirek/hirek70/

A Magyarország területén élő nemzetiségek nyelvének, kulturális hagyományainak, szellemi és tárgyi örökségének megőrzéséhez és méltó ápolásához, identitásuk erősítéséhez nagymértékű segítséget nyújt a Kormány. A mostani döntés értelmében a nemzetiségi civil szervezetek működésére 110 millió forintos keret áll rendelkezésre 278 nyertes pályázó részére. Szintén 110 millió forint fordítható 563 nyertes pályázat keretében szellemi és tárgyi emlékeik ápolására, valamint kulturális rendezvények megvalósítására. Az anyaországok közreműködésével megvalósuló nemzetiségi pedagógus-továbbképzésekre 7 nyertes pályázat között 10 millió forint kerül felosztásra. A Kormány továbbra is felelősséget érez a nemzetiségi kultúrák értékeinek megőrzése, megélése és fejlesztése iránt. Ezt az elkötelezettséget támasztják alá a most megítélt támogatások. A döntési lista (letölthető):

http://www.kormany.hu/download/e/84/21000/nemzetis%C3%A9gi%20t%C3%A1mogat%C3%A1s.zip

Megjelentek a Nemzetiségi támogatások szerződéskötéshez szükséges dokumentumai

http://www.emet.gov.hu/hirek/hirek67/

Rákóczi Szövetség - Pályázat a szlovákiai magyar iskolákba beíratott gyermekeknek

2014. január 8. - (mti)

A Rákóczi Szövetség meghirdeti a 2014/2015-ös tanév magyar iskolakezdői számára beiratkozási ösztöndíjpályázatát, amely minden magyar iskolakezdőre vonatkozik Szlovákia területén. Az MTI-hez eljuttatott tájékoztató szerint a Rákóczi Szövetség tavaly decemberben 13 259 szlovákiai magyar óvodás szüleinek juttatta el levelét a magyar iskolaválasztás érveivel, egy karácsonyi ajándékcsomaggal együtt. A levélben tájékoztatták a szülőket a beiratkozási ösztöndíjról, jelezve, hogy az ehhez szükséges pályázati adatlapot az iskolai beiratkozáskor tölthetik ki. A szövetség 4066 olyan óvodásról szerzett tudomást, aki beszél magyarul, és 2014 szeptemberében iskolakötelessé válik. A szövetség azzal a kéréssel fordult partnereihez, hogy pályázati felhívását használják fel az iskolaválasztási kampányban, illetve az iskolai beiratkozások alkalmával töltessék ki a beiratkozó gyermekek szüleivel az adatlapot, amely a Rákóczi Szövetség honlapján érhető el. A kitöltött pályázati adatlapokat a területileg illetékes város és vidéke célalapok képviselőinek vagy közvetlenül a Rákóczi Szövetség központi irodájának kell elküldeni, legkésőbb a szeptemberi iskolakezdésig. Az ösztöndíjakat a pályázati felhívásban foglaltaknak megfelelően adják majd át 2014 őszén. További információ a Rákóczi Szövetség központi irodáján kérhető, valamint a rakocziszovetseg.org honlapon található.

Újabb magyar-szlovák áfacsalás miatt csuktak le 21 embert Győrben

http://www.bumm.sk/90745/ujabb-magyar-szlovak-afacsalas-miatt-csuktak-le-21-embert-gyorben.html

Dzurinda állítólag ittasan beverte a fejét

http://ujszo.com/online/kozelet/2014/01/07/dzurinda-allitolag-ittasan-beverte-a-fejet

Magyar regény szlovákból

http://prae.hu/prae/articles.php?aid=6919

Pavel Vilikovský: Kutya az úton (részlet)

http://szlavtextus.blog.hu/2013/12/14/pavel_vilikovsk_kutya_az_uton_reszlet

Szarka László: Ki kell használni ezt a kegyelmi állapotot

„Komoly lehetőségeket jelent a szlovák és a magyar kormány közötti jelenlegi konstruktív viszony, amelyben a kölcsönös érdekek mentén a felek meg tudják találni az együttműködési pontokat…”

http://inforadio.hu/hirek/kulfold/hir-606410

Régi és új a tetőn találkozik

A hagyományos falusi építészet remekét készítette el egy modernebb városi épület tetejére egy fiatal szlovák képzőművész.

http://www.kulturpart.hu/kepzo/39474/regi_es_uj_a_teton_talalkozik

Kaliňák: A Balatont sem nevezik át Blatenské jazero-ra

A peredi táblaügy olyan probléma, ami újra és újra előkerült az elmúlt húsz évben, de ezúttal a médiában is nagyobb hírverést kapott.

http://index.hu/kulfold/2014/01/04/a_balatont_sem_nevezik_at_blatnianke_jazero-ra/

Elvontatták az A38 hajót

http://recorder.blog.hu/2014/01/04/elvontattak_az_a38-at_februarban_kerul_vissza_a_helyere

Szlovákiába viszik az A38 hajóját

Várhatóan egy hónapig nélkülöznünk kell Budapest népszerű rendezvényhajóját, a Petőfi híd budai hídfőjénél horgonyzó az A38-ast…

http://index.hu/kultur/2014/01/03/szlovakiaba_viszik_az_a38_hajojat/

„A szlovák kormány nem tartotta be a kisebbségekkel kapcsolatos ígéreteit”

http://www.hirado.hu/2014/01/03/berenyi-bugar-a-szlovak-kormany-nem-tartotta-be-a-kisebbsegekkel-kapcsolatos-igereteit/

Panaszkodni lehet, de nem érdemes? - Kisebbségek támogatása Szlovákiában

http://www.hirado.hu/2014/01/03/panaszkodni-lehet-de-nem-erdemes-kisebbsegek-tamogatasa-szlovakiaban

Belgiumban működő civil szervezet a szlovákiai diszkrimináció megszüntetését követeli

http://orientpress.hu/122997

Fabiny püspök: „Nem helyes, ha az egyház úgy érzi, a hatalom oldalán a helye”

http://hvg.hu/itthon/20140102_Fabiny_Orban_keresztenyseg_szegenyseg

Játék lett az alkotmány

Hatálya második évét sem úszta meg a Fidesz-KDNP húsvéti alkotmánya, 2013-ban többször is új formát öltött a szöveg. Pedig már 2012-ben, abban az évben, amikor a „gránitszilárdságú” alaptörvény életbe lépett, három egymást követő alkalommal módosították.

http://nepszava.hu/cikk/1006817-jatek-lett-az-alkotmany

Diplomáciánk 2014 után

A fiatalítás jelszavával a korábbi jogosítványaitól amúgy is megfosztott minisztérium több diplomatától meg kíván szabadulni a már megnyertként elkönyvelt jövő évi választásokat követő átszervezés során.

http://magyarnarancs.hu/diplomaciai_jegyzet/diplomaciank-2014-utan-88086

Visszakapják az állampolgárságot, akik teljesítik az új feltételeket

Az új jogszabály a szlovák állampolgárság megadását az állandó lakhelyhez kötné…

http://www.bumm.sk/90675/visszakapjak-az-allampolgarsagot-akik-teljesitik-az-uj-felteteleket.html

Nyárig a szlovák parlament elé kerülhet az állampolgársági törvény módosítása

2014. január 13. - (mti)

Várhatóan már az idei év első felében a kormány, illetve a parlament elé kerülhet a szlovák állampolgársági törvény módosítása - erősítette meg az MTI-nek a szlovák belügyi tárca sajtóosztálya hétfőn. A szaktárca korábbi közlése szerint a törvény - amelynek alapján elveszíti szlovák állampolgárságát, aki felveszi egy másik ország állampolgárságát - módosítási tervezete már tavaly augusztusban elkészült, ám annak véglegesítését nemzetközi intézményekkel folytatott egyeztetések késleltették. Ivan Netík, a szlovák belügyi tárca sajtószóvivője az MTI-nek azt mondta: jelenleg építik be a törvénytervezetbe a nemzetközi intézmények ajánlásait, s a jogszabály módosítása feltételezhetően még az első félévben a kabinet elé kerülhet. Hozzátette: a törvénymódosítás tartalmi részét csak a jogszabály tárcaközi egyeztetésének lezárását követően hozzák nyilvánosságra. A törvény tartalmi részéről Robert Kalinák belügyminiszter egy korábbi nyilatkozatában azt mondta: hasonló feltételeket fogalmaz meg a szlovák állampolgárság elvesztése és visszaszerzése kapcsán, mint az az ellenzéki módosító indítvány, amelyet a pozsonyi törvényhozás 2013 májusában elutasított. Az a módosítás nem hozott volna érdemi változást a felvidéki magyarok számára, ugyanis csak azoknak tette volna lehetővé, hogy megtartsák, illetve visszakapják szlovák állampolgárságukat, akik külföldi tartózkodásuk idején vették fel egy másik ország állampolgárságát, s az adott időszakban nem rendelkeztek állandó szlovákiai lakhellyel. Azzal összefüggésben, hogy a módosítás hatályba lépése esetén kik és milyen körülmények mellett kaphatnák vissza szlovák állampolgárságukat, a szaktárca sajtószóvivője csak annyit kívánt megjegyezni, hogy a szlovák állampolgárság visszaszerzése nem lesz automatikus, azt az érintetteknek kérvényezniük kell majd. A szlovák állampolgársági törvény módosítása várhatóan csak azután kerül a kabinet elé, hogy a szlovák alkotmánybíróság döntést hoz a hatályos jogszabályról. A törvény megvizsgálását ellenzéki képviselők egy csoportja kezdeményezte még 2011 szeptemberében. A kassai székhelyű alkotmánybíróság tavaly decemberben közölte, az ügy tárgyalásának időpontját január 22-re tűzték ki. A szlovák állampolgársági törvény hatályos szövegét 2010 júniusában, Robert Fico előző kormánya idején fogadták el, a magyar parlament kedvezményes honosításról hozott döntésére reagálva. Pozsony akkor úgy módosította a törvényt, hogy elveszíti szlovák állampolgárságát, aki önként felveszi egy másik ország állampolgárságát. A törvény alapján, annak 2010 júliusában történt hatályba lépése óta, idén január 8-ig 701-en vesztették el szlovák állampolgárságukat, köztük 47 felvidéki magyar is - derült ki a szlovák belügyi tárca aktuális statisztikájából. A legtöbb érintett, eddig összesen 284 személy a cseh állampolgárság felvételét követően vesztette el szlovák állampolgárságát.

Ficot támogatja Radičová korábbi mecénása

A kormányfő 25 ismert személyiséget hívott meg támogatói ebédre…

http://www.bumm.sk/91022/ficot-tamogatja-radicova-korabbi-mecenasa.html

Az USA alelnöke felhívta Ficot

http://www.bumm.sk/91073/az-usa-alelnoke-felhivta-ficot.html

V. Orbán: Ez ritka dolog

Orbán Viktor miniszterelnök részt vett a Rudolf Schuster volt szlovák államfő 80. születésnapja alkalmából tartott ünnepségen Kassán.

http://mno.hu/kulfold/orban-ez-ritka-dolog-1205377

Az abdai étterem-repülőgépet „ajándékozta” Orbán Schusternek

http://www.bumm.sk/91038/az-abdai-etterem-repulogepet-ajandekozta-orban-schusternek.html

Ahogy ritkán látjuk - Dolgozáson kapták…

http://kepviselofunky.blog.hu/2014/01/16/dolgozason_kaptak_orban_viktort

Orbán Viktor kovácsmester

http://ujszo.com/online/panorama/2014/01/16/orban-viktor-ahogy-ritkan-latjuk

Orosz atomerőművet vett Orbán Moszkvában

A gigaberuházásról szóló megállapodást szinte titokban hozták tető alá.

http://www.bumm.sk/91008/orosz-atomeromuvet-vett-orban-moszkvaban.html

Potápi Árpád János (Fidesz): Egységesebb lett a nemzetpolitika

A hazai kisebbségi jogokról szólva az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke kifejtette: az intézményrendszer és a törvényi háttér 1990 után kialakult, a 2014-es választással a nemzetiségek parlamenti képviselete is megoldott lesz. „A hazai nemzetiségek legnagyobb gondja, hogy nem egy tömbben élnek, és szinte mindenhol kisebbségben vannak a magyarsággal szemben. Ezért a helyi önkormányzatoknak pozitív diszkriminációval kell feléjük fordulniuk, és a kötelező jogoknál többet kell biztosítani számukra” - mondta.

http://nol.hu/belfold/a_kulfoldi_magyarok_2-3_mandatum_sorsat_dontik_el

Újévi államfői köszöntők

Az „életörömmel megélt hazaszeretet” fontosságát hangsúlyozta Áder János magyar államfő újévi beszédében. - Szlovákiában kulcsprobléma a társadalom megosztottsága - mondta a szlovák köztársasági elnök. Ivan Gašparovič második mandátuma idén nyáron jár le.

http://www.felvidek.ma/nezopont/jegyzet-kommentar/43419-ujevi-allamfoi-koszontok-2014-ben

Szilveszter utáni takarítás Budapesten

Vörösmarty tér - 2014. január 1. (mti fotó)

Kormányrendelet is szabályozza a tankönyvkiadást

http://mno.hu/belfold/kormanyrendelet-szabalyozza-a-tankonyvkiadast-1202917

Fico szerint a fogvatartottak fele roma

http://www.bumm.sk/90908/fico-szerint-a-fogvatartottak-fele-roma.html

Robert Fico az év politikusa

http://kitekinto.hu/karpat-medence/2013/12/31/robert_fico_az_ev_politikusa/#.UsPui_vLJck

Földrengést okozhat Fico megválasztása

http://mno.hu/hatarontul/foldrengest-okozhat-fico-megvalasztasa-1204632

Az elnök jogkörei

Robert Fico megválasztása esetén várhatóan nőni fog a nyomás hatáskörei kibővítésére.

http://ujszo.com/online/velemeny-es-hatter/2014/01/02/az-elnok-jogkorei

Hrušovský magyarul is megszólítja a választókat

http://www.bumm.sk/90899/hrusovsky-magyarul-is-megszolitja-a-valasztokat.html

Ruszin nyelvi jogokat kér számon Szlovákiától az Európa Tanács

http://www.bumm.sk/90535/ruszin-nyelvi-jogokat-ker-szamon-szlovakiatol-az-europa-tanacs.html

Nyelvhasználati és oktatási kérdések foglalkoztatták a kárpátaljai magyarságot 2013-ban

http://www.hirek.sk/oktatas/20131231165844/Oktatasi-kerdesek-foglalkoztattak-a-karpataljai-magyarsagot.html

Németh Zsolt: Összhangot kell teremteni a nemzet- és a szomszédságpolitika között

http://szegedma.hu/hir/szeged/2013/12/nemeth-zsolt-osszhangot-kell-teremteni-a-nemzet-es-a-szomszedsagpolitika-kozott.html

Latorcai: 2013 a konszolidáció éve volt a civil szférában

http://nol.hu/belfold/a_kormany_a_civilekrol__folulmultak_a_varakozast

Halálának 193. évfordulóján Tessedikre emlékeztek

http://www.newjsag.hu/2013/12/28/halalanak-193-evfordulojan-tessedikre-emlekeztek/

Szlovákiai evangélikus püspökök:

Nem helyettesíthető a család és a házasság

http://www.evangelikus.hu/cikk/szlov%C3%A1kiai-evang%C3%A9likus-p%C3%BCsp%C3%B6k%C3%B6k-nem-helyettes%C3%ADthet%C5%91-csal%C3%A1d-%C3%A9s-h%C3%A1zass%C3%A1g

A rasszizmus Krisztus tanításainak a megtaposása

http://www.evangelikus.hu/cikk/szlov%C3%A1kiai-evang%C3%A9likusok-rasszizmus-krisztus-tan%C3%ADt%C3%A1sainak-megtapos%C3%A1sa

A V4 példaértékű regionális együttműködés

http://magyarhirlap.hu/a-v4-peldaerteku-regionalis-egyuttmukodes

Amikor átverik a sajtót

Nem árt háromszor is utánajárni az információk valóságalapjának…

http://ujszo.com/online/kozelet/2013/12/29/hoaxok-amikor-atverik-a-sajtot

Buszt lopott az állomásról egy kesztölci férfi

http://hvg.hu/cegauto/20131230_Buszt_lopott_az_allomasrol_egy_kesztolci

Két szlovák katona is meghalt Kabulban

http://ujszo.com/online/kulfold/2013/12/27/ket-szlovak-katona-is-meghalt-kabulban

6 dolog, ami tönkretette a szlovákiai magyar közgondolkodást

„Az autonómia nálunk megvalósíthatatlan” - „A magyarság nem fogy, hanem tisztul”

http://www.napig.sk/?p=4266&;utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201312

Magyar nyelvű istentisztelet a szlovák tévében

http://reformatus.hu/mutat/9081/

Magyar kislány rajza került a szlovák karácsonyi bélyegre

http://www.kulturpart.hu/gyermek/39305/magyar_kislany_rajza_kerult_a_szlovak_karacsonyi_belyegre

Tessedik Sámuel

(Alberti, 1742. április 20. - Szarvas, 1820. december 27.) evangélikus lelkész, pedagógus, pedagógiai és gazdasági szakíró. Mind elméleti, mind gyakorlati pedagógiai munkássága a felvilágosodás pedagógiai eszméinek hazai meghonosítását szolgálta.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Tessedik_S%C3%A1muel

Martonyi: Szlovákia esetében is sok eredményt értünk el

http://www.bumm.sk/90394/martonyi-szlovakia-eseteben-is-sok-eredmenyt-ertunk-el.html

Hol síelhetünk Szlovákiában?

http://ujszo.com/online/regio/2013/12/25/hol-sielhetunk-szlovakiaban

Síelők a mátraszentistváni Síparkban

http://www.sipark.hu

2013. december 26-án (mti-fotó):

Mátraszentimre

http://www.matraszentimre.hu/images/stories/kiadvanyok/mszimre_fuzet.pdf

Gáncs Péter: Karácsony az újrakezdés ünnepe

http://kereszteny.mandiner.hu/cikk/20131225_gancs_karacsony_az_ujrakezdes_unnepe

Karácsonyi istentisztelet a Deák téri evangélikus templomban (mti-fotó):

 

Karácsonykor a magányos emberek még magányosabbak

http://www.bumm.sk/90327/a-maganyos-emberek-meg-maganyosabbak-karacsonykor.html

Magányosok karácsonykor

http://www.csaladhalo.hu/cikk/hatter/maganyosok-karacsonykor

Veszélyben a szabad világháló?

http://ujszo.com/online/kozelet/2013/12/22/veszelyben-a-szabad-vilaghalo

Szlovák támogatást kaptak Berényiék

Igor Matovič: „Ilyen helyzetben nem lehet azt nézni, az illető magyar, roma vagy szlovák…”

http://kitekinto.hu/karpat-medence/2013/12/21/szlovak_tamogatast_kaptak_berenyiek/

Kotleba a parlament kapuján kopogtat

Az MKP és a Híd támogatottsága is csökkent, az SNS bejutna…

http://www.bumm.sk/90837/kotleba-a-parlament-kapujan-kopogtat.html

Az MKP-val véleményezteti a választási értesítők magyar szövegét a szlovák szaktárca

http://www.haon.hu/az-mkp-val-velemenyezteti-a-valasztasi-ertesitok-magyar-szoveget-a-szlovak-szaktarca/2458561

Letette hivatali esküjét a radikális megyefőnök M. Kotleba

http://kitekinto.hu/karpat-medence/2013/12/21/letette_hivatali_eskujet_a_radikalis_megyefnok/

Hrabal habbal - rövidfilmpályázat

Nem csak sörivóknak Bohumil Hrabal születésének 100. évfordulójára (1914. március 28.) - Év végéig még lehet nevezni…

http://szlavtextus.blog.hu/2013/12/20/hrabal_habbal_rovidfilmpalyazat

Elnökválasztás koszorúzással: Március 15-én lesz az első forduló

http://ujszo.com/online/kozelet/2013/12/19/elnokvalasztas-koszoruzassal-marcius-15-en-lesz-az-elso-fordulo

Indulhat az utódlási harc a Smerben

Robert Kaliňák? Pavol Paška? Marek Maďarič vagy Miroslav Lajčák?

http://ujszo.com/online/kozelet/2013/12/19/indulhat-az-utodlasi-harc-a-smerben

Több jogot adna az államfőnek a posztért induló Fico

http://www.stop.hu/belfold/tobb-jogot-adna-az-allamfonek-a-posztert-indulo-fico/1202576/

Fico a legjobban kommunikáló szlovákiai politikus

http://kitekinto.hu/karpat-medence/2013/12/21/fico_a_legjobban_kommunikalo_szlovakiai_politikus/

„Bővülni fognak az államfői feladatok”

http://www.parameter.sk/rovat/belfold/2013/12/22/elnokvalasztas-fico-bovulni-fognak-az-allamfoi-feladatok

Fico nem nyugdíjba, hanem fontos posztra tart

http://www.bumm.sk/90307/fico-nem-nyugdijba-hanem-fontos-posztra-tart.html

Békéscsabai gála - Átadták az idei Magyar Teátrum Díjakat

A nemzetiségi különdíjat Csasztvan Béla, a szarvasi Cervinus Teatrum színpadmestere kapta

2013. december 18. - (mti)

A színházi háttérszakmákban dolgozók közül öten kapták meg idén a Magyar Teátrum Díjat, nemzetiségi különdíjat pedig egy szakember vehetett át a szerda esti békéscsabai gálán. Az idén Szolga István, a Szabad Tér Színház műszaki igazgatója; Karl József, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház főügyelője; Bali Lajos, a Pécsi Nemzeti Színház díszletgyártó műhelyvezetője; Nády Árpád, a Győri Nemzeti Színház fővilágosítója és Rácpali István, a Nemzeti Színház színpadtechnikai főügyelője nyerte el a díjat, a nemzetiségi különdíjat pedig Csasztvan Béla, a szarvasi Cervinus Teatrum színpadmestere kapta - közölte a Magyar Teátrumi Társaság az MTI-vel. A szervezet által 2010-ben alapított díjat most negyedszer adták át. A díjjal az alapítók a színházi háttér- és kiszolgálószakmákat, valamint az azokat kiemelkedően magas szinten művelő szakembereket ismerik el. A Magyar Teátrum Díjat a zsűri döntése alapján megkaphatja bármely színházi háttérszakma művelője, aki munkájával, személyiségével, a magyar színházművészet iránti odaadásával rászolgált erre. Legalább két, állami díjjal (Kossuth- vagy Jászai-díjjal, kiváló vagy érdemes művészi címmel) elismert színművész javaslata és a Magyar Teátrumi Társaság egyik színházigazgatójának együttes jelölése szükséges ahhoz, hogy valaki elnyerhesse a díjat. Az elmúlt két évben olyan szakmák képviselői részesültek az elismerésben, mint például ügyelő, maszkmester, kalapos, színpadmester, patinázó vagy öltöztető. A Magyar Teátrum Díjakat idén is ünnepélyes keretek között adták át a Békéscsabai Jókai Színházban, az est rendezője Fekete Péter igazgató volt. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően a gálaestet az idén is rögzítette a közmédia.

Példásnak tartják Románia kisebbségpolitikáját a kisebbségi frakció politikusai

Az RMDSZ szerint sok még a teendő

2013. december 18. - (mti)

Példásnak tartják Románia kisebbségpolitikáját a bukaresti parlament kisebbségi frakciójának politikusai, akiket a Nemzeti Kisebbségek Napja alkalmából szólaltatott meg szerdán az Agerpres hírügynökség. A magyar kisebbség képviselői szerint sok még a teendő. „Messze a legjobb jogszabályi kerettel rendelkezünk Európában ezen a területen” - idézte az Agerpres Ovidiu Gantot, a kisebbségi csoport frakcióvezető-helyettesét, a romániai németek képviselőjét. Niculae Mircovici, a bolgárok parlamenti képviselője szerint Románia kisebbségpolitikájáról más európai országok is példát vehetnek. Mircovici hozzátette: a kisebbségek 1918-tól kezdődően „államalkotókként” vettek részt az egységes román nemzetállam létrehozásában. Markó Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője, a kisebbségvédelmi kormányhivatal volt elnöke az MTI-nek azt mondta: Romániában valóban számos kisebbségvédelmi rendelkezés született a rendszerváltás óta, de ez „messze nem elegendő”, és alkalmazásuk terén is „óriási gondok vannak”. Rámutatott: a nyelvhasználat és anyanyelvű oktatás terén eddig megszületett jogszabályok önmagukban nem hozhatnak előrelépést. Az RMDSZ azt szeretné, ha a törvények alkalmazása terén történnének előrelépések, például a magyar orvosképzésben, és a közéleti anyanyelv-használatban. Arra a kérdésre, hogy érdekképviseleti munkájában mennyire támaszkodhat az RMDSZ a többi kisebbség parlamenti képviseletére, Markó Attila azt mondta: a magyarság számára „égető” ügyekben a kisebbségi frakció nem kiemelkedő partner. „Egészen mások az igények egy néhány ezres kis közösség és egy másfél milliós közösség esetében. Nem lehet az autonómiaigényt, vagy más nagy horderejű etnikai kérdést egyformán megközelíteni. Gyakorlatilag Romániában a húsz nemzeti közösség közül csak hét rendelkezik legalább alapfokú anyanyelvű oktatással” - mutatott rá az RMDSZ képviselője. Hozzátette: a többi kisebbségi képviselő számára az a fontos, hogy megkapják a kormánytámogatást székházaik és anyanyelvű kiadványaik fenntartására. Markó Attila szerint viszont Romániának differenciáltan kellene kezelnie az egyes közösségeket. „Akkor lesz mintaország Románia, ha kicsitől nagyig minden közösségnek biztosítja a jogokat, úgy, ahogy az illető közösség elvárja” - mutatott rá az RMDSZ politikusa. Romániában másfél évtizede december 18-án ünneplik a Nemzeti Kisebbségek Napját annak emlékére, hogy az ENSZ 1992-ben ezen a napon fogadta el a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól szóló nyilatkozatot. A kétkamarás román parlamentben a magyarságot képviselő RMDSZ mind a képviselőházban, mind a szenátusban saját frakcióval rendelkezik, a többi 19 nemzeti kisebbségnek pedig egy-egy képviselője van, ők könnyített eljárással jutnak mandátumhoz. A cseh és szlovák közösség képviseletét egyetlen törvényhozó látja el, így a kisebbségi frakciónak 18 tagja van a csaknem 600 fős román parlamentben.

Robert Fico lesz a szlovák kormánypárt államfőjelöltje

2013. december 18. - (mti)

A szlovák kormánypárt, a baloldali Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) elnökjelöltjeként indul a jövő tavaszi államfőválasztásokon Robert Fico jelenlegi kormányfő - jelentette be a ő maga miniszterelnöki évértékelő beszéde során szerdán Pozsonyban. Egyelőre nem tisztázott, hogy Fico mikor és kinek adja át a kormány vezetését. Jelöléséről a szlovák kormánypárt elnöksége szerdai ülésén hozta meg a végső döntést. Robert Fico a bejelentést követően, jövőbeni céljait ismertetve azt mondta: szociálisan érzékeny politikát folytató, hazafias elnök szeretne lenni. Hangsúlyozta: a társadalmat nem megosztó, hanem integráló államfőként szeretne tevékenykedni, úgy, hogy az országot annak minden állampolgára, a nemzeti kisebbségek tagjai is otthonuknak érezzék. A szlovák kormányfő, akit elmondása szerint pártja elnöksége egyhangúlag választott államfőjelöltnek, elmondta: személyes döntésnek a hátterében az állt, hogy kormánya az egyik legerősebb politikai mandátumot élvező kabinet az Európai Unióban. Rámutatott: hiba lenne, ha egy olyan jelölt kerülne az államfői székbe aki „harcolni akarna” a kormánnyal és kerékkötője lenne a három legfőbb közjogi méltóság, az államfő, a törvényhozás elnöke és a kormányfő együttműködésének. Hozzátette: az elnök személyének a legfelsőbb politikában szerzett tapasztalatokkal és kapcsolatokkal kellene rendelkeznie. Robert Fico jelölésével 15-re emelkedett a jövő tavaszi szlovák államfőválasztásokon indulásukat bejelentő jelöltek száma. A jelöltek sorában több ellenzéki párt által együttesen valamint egyedülállóan indított, valamint néhány független jelölt is van. Az eddig ismert jelöltek közül, a felmérések és a politológusok egybehangzó állítása szerint, Robert Fico kivételével egy sem rendelkezik kiemelkedő támogatással, ennek fő oka, hogy az ellenzéki pártok nem tudtak megállapodni közös jelölt indításában. A jövő tavaszi, sorrendben már negyedik szlovák államfőválasztás pontos időpontja még nem ismert, annak időpontját Pavol Paška házelnök, ígérete szerint még december végéig kihirdeti. Azt azonban már most tudni lehet, hogy a második megbízatási időszakát töltő jelenlegi szlovák államfő, Ivan Gašparovič elnöki mandátuma 2014 júniusában jár le, így az államfőválasztás legkésőbbi lehetséges időpontja 2014. április 12. Egyelőre nem tisztázott, hogy Robert Fico mikor mond le a kormánypártban betöltött elnöki posztjáról, valamint mikor adja át utódjának a kormány vezetését. Ilyen lépés megtételére az aktuális szabályozás egyelőre nem kötelezi, a kabinet vezetését elvben elég lenne megválasztása után átadnia. Ugyanakkor a pozsonyi sajtó, amely már korábban kész tényként kezelte azt, hogy Robert Fico államfőjelölt lesz, már megkezdte a találgatásokat Robert Fico utódjáról a kormányfői illetve a pártelnöki székben. Ezzel összefüggésben a Hospodárske noviny szlovák gazdasági-közéleti lap szerdán a szlovák kormánypárt szűk vezetéséből származó információkra hivatkozva azt írta: Robert Ficot Pavol Paška a pozsonyi parlament elnöke követi majd a kormányfői székben, pártjának vezetését pedig a jelenlegi kulturális miniszter a párt fő ideológusának tartott Marek Madaric veszi át.

„A kisbabáknak kedvük támadt megszületni”

2013 első tíz hónapjában Magyarországon 2,3 százalékkal kevesebb gyermek született, mint egy évvel korábban…

http://ujszo.com/online/velemeny-es-hatter/2013/12/18/magyarorszag-jobban-fogy

Érdeklődnek a befektetők Szlovákia iránt

Valamennyi szlovákiai autógyártól jó hírek érkeznek…

http://www.bumm.sk/90736/erdeklodnek-a-befektetok-szlovakia-irant.html

Ismét rekordévet zár a szlovák Kia

A dél koreai autógyár szlovákiai leányvállalatának idei gyártása az év végéig meghaladja a 300 ezer gépkocsit…

http://figyelo.hu/cikkek/ismet-rekordevet-zar-a-szlovak-kia

MAGYAR honfoglalás SZLOVÁK szemmel

Keby nás neobsadili Madari, neboli by sme Slováci - SME-videó magyar felirattal:

http://www.youtube.com/watch?v=-pdAnj11f1Q&;feature=player_embedded

Horvátország - Fájdalmas kétnyelvűség

http://www.felvidek.ma/nezopont/velemeny/43214-fajdalmas-ketnyelvuseg

„Békés egymásért élés” és kettős identitás

Nemzetiségekért díjakat adott át Balog Zoltán

 

2013. december 16. - (mti)

Nemzetiségekért díjat adott át négy szervezetnek és hét magánszemélynek Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere december 16-án a Nemzeti Múzeumban. Az elismerést az Alternatív Művészeti Alapítvány - Malko Teatro, Csotye János sebészorvos, Győrfi Mihály evangélikus lelkipásztor, Kedves Tibor pedagógus, Kovács Józsefné Bornemissza Erzsébet cigány önkormányzati képviselő, a Magyarországi Lengyelség Múzeuma és Levéltára, a Ruszin Világ folyóirat szerkesztősége, Somos László római katolikus plébános, Tarnóczi Istvánné Kaszap Mária, a Szeretet Földje közhasznú alapítvány munkatársa, Váradi Géza, a Magyar Nemzeti Cigányzenekar szóló klarinétosa, valamint a Véméndi Német Nemzetiségi Táncegyüttes kapta meg. A díjak átadása előtt Balog Zoltán azt hangsúlyozta: a történelemnek voltak olyan korszakai, amikor csak egymás mellett éltek a nemzetiségek. A feladat, hogy megtalálják azokat a pontokat, amikor a „békés egymásért élés” az irányadó. Kiemelte a kettős identitást, és azt mondta, a cél, hogy ez gazdagítson és ne szegényítsen, ne kelljen eltakarni, letagadni, ne „elhanyagolható mellékkörülmény” legyen, hanem a gazdagság forrása. A miniszter felidézte az 1993-as kisebbségi törvény meghozásának körülményeit. Elmondása szerint az egész magyar politikai elit közös sikere a törvény, és a nemzetiségi politikában konszenzus van a pártok között, ami ritka a magyar közéletben. A miniszter sikerként könyvelte el, hogy a legutóbbi népszámláláson másfélszeresére nőtt a magukat nemzetiségi identitásúnak vallók száma. Ez azt mutatja, hogy nemcsak sikerült megőrizni a gyökereket, hanem ezeket vállalják is. A Nemzetiségekért díjat azok a személyek, szervezetek vagy nemzetiségi önkormányzatok vehetik át, akik, illetve amelyek példaértékű munkát végeztek a magyarországi nemzetiségek érdekében közéleti, oktatási, kulturális, egyházi, tudományos területen vagy a tömegtájékoztatásban, illetve a gazdasági önszerveződésben.

Miért nem vitázott Malina Hedvigről Bugár és Fico?

http://www.bumm.sk/90316/miert-nem-vitazott-malina-hedvigrol-bugar-es-fico.html

Hedvig hazudott, állítja az új orvosszakértői jelentés

http://www.bumm.sk/90827/hedvig-hazudott-allitja-az-uj-orvosszakertoi-jelentes.html

Újabb jelentést írtak Malina Hedvig ellen

Az új orvosszakértői jelentés szerint sem bántalmazták...

http://ujszo.com/online/kozelet/2014/01/09/ujabb-jelentest-irtak-hedvig-ellen

Malina Hedvig elhagyja Szlovákiát

Felvette a magyar állampolgárságot, családjával Győrbe költözik…

http://ujszo.com/online/kozelet/2013/12/19/hedvig-elhagyja-szlovakiat

Évekig várt, hogy igazságot szolgáltassanak neki

http://ujszo.com/online/kozelet/2013/12/19/evekig-vart-hogy-igazsagot-szolgaltassanak-neki

Részt vett a pszichiátriai vizsgálaton Malina Hedvig

http://ujszo.com/online/kozelet/2013/12/16/reszt-vett-a-pszichiatriai-vizsgalaton-malina-hedvig

Semjén Zsolt: Magyarország menedéket biztosít Malina Hedvignek és családjának

2013. december 19. - (mti)

Magyarország természetes kötelességét teljesíti azzal, hogy a magyar állampolgárság és a magyarországi letelepedés által menedéket biztosít Malina Hedvignek és családjának - közölte a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes csütörtökön. Semjén Zsolt az MTI-nek küldött közleményében azt írta: Malina Hedvig nehéz döntése ugyanakkor önmagában vádirat a szlovák politika és hatósági zaklatás embertelenségével szemben. A miniszterelnök-helyettes szerint Malina Hedvig emberi jogainak durva és sorozatos megsértése okozta azt, hogy kényszerből el kell hagynia szülőföldjét. Az ő kálváriája felkiáltójel a szlovák társadalom és „a kisujját nem mozdító európai uniós bürokrácia felé is” - fogalmazott Semjén Zsolt. A politikus közölte: Magyarország minden magyarnak hazája, és így megbecsüléssel fogadja Malina Hedviget. „Egyúttal kifejezzük teljes szolidaritásunkat az üldözött Malina Hedviggel, családjával és minden felvidéki sorstársával” - fűzte hozzá. Malina Hedvig ügye 2006. augusztus 25-én kezdődött, amikor az akkor 23 éves diáklányt Nyitrán két férfi megverte, vallomása szerint azért, mert magyarul beszélt. Robert Fico akkori kormányfő és belügyminisztere, Robert Kalinák később nyilvánosan azzal vádolták meg, hogy az eset vagy nem történt meg, vagy nem úgy, ahogy elmondta. 2007 májusában hamis tanúzás vádjával a hatóságok eljárást indítottak ellene. 2012 februárjában a szlovák kormány nyilatkozatban fejezte ki sajnálkozását Malina Hedvig ügye miatt, mondván: bizonyos körülmények arra mutatnak, hogy sérülhettek a panaszosnak az általános emberi jogi charta által biztosított jogai. Ugyanakkor a Malina Hedviggel szembeni eljárás nem zárult le, az ügyészség ennek keretében elmeorvosi vizsgálatot indítványozott.

Jobbik: Álságos Semjén nyilatkozata Malina Hedvig befogadásáról

http://nol.hu/belfold/jobbik__alsagos_semjen_nyilatkozata_malina_hedvig_befogadasarol?ref=sso

Kevés magyar megy a szlovák hegyekbe

Az évszakhoz képest viszonylag enyhe időjárás miatt a korábbi évekhez képest lassabban indul az idén a síszezon a Tátrában…

http://www.bumm.sk/90103/lassan-indul-a-siszezon-a-tatraban.html

Szomszédaink, a magyarok: Szlovákia

Hogy látják ma egymást a szlovákok és a szlovákiai magyarok? Milyen sztereotípiák torzítják az egymásról kialakított képet? Mit jelent a szlovákoknak Trianon, és egyéni tragédia-e, ha valaki kisebbségben szocializálódik?

http://film.indavideo.hu/video/f_szomszedaink_a_magyarok_szlovakia

A rossz diákokra Szlovákia jó tanárokkal válaszol

Nem csak a magyar, de a szlovákiai diákok is elhasaltak a legutóbbi PISA teszten. Csakhogy míg nálunk megy az elmúltnyolcévezés, a szlovák politika reformokat hirdet a tanárképzésben.

http://kurir.hu/mashol/6861-a-rossz-diakokra-szlovakia-jo-tanarokkal-valaszol

65 éves az Új Szó

Rövid áttekintés az egyetlen szlovákiai magyar napilap elmúlt évtizedeiről.

http://ujszo.com/online/kozelet/2013/12/15/65-eves-az-uj-szo

Bevásárolt Mol-részvényből a Slovnaft vezére

http://www.napigazdasag.hu/bevasarolt-mol-reszvenybol-az-egyik-igazgato/

Miért nem tanulnak meg szlovákul a magyar gyerekek?

A magyar gyerekek szlováktanterve és a szlovák gyerekek angoltanterve között hatalmas különbségek vannak…

http://www.nyest.hu/hirek/miert-nem-tanulnak-meg-szlovakul-br-a-magyar-gyerekek-1

Nem maradhat az elvált családról szóló mese az ábécéskönyvben

http://www.bumm.sk/90345/nem-maradhat-az-elvalt-csaladrol-szolo-mese-az-abeceskonyben.html

Kiakadt az elvált szülőket bemutató ábécéskönyvön az oktatási miniszter

http://www.bumm.sk/90030/kiakadt-az-elvalt-szuloket-bemutato-abeceskonyvon-caplovic.html

Idegen titkosszolgálatok próbálnak beépülni a szlovák államba

http://www.bumm.sk/90032/idegen-titkosszolgalatok-probalnak-beepulni-a-szlovak-allamba.html

„Az államfőnek érett, tapasztalt, művelt embernek kell lennie”

Ismeretlen jelöltet támogat Gašparovič

http://www.bumm.sk/90045/ismeretlen-jeloltet-tamogat-gasparovic-az-allamfovalasztason.html

Etnikai párt és elnökjelölt - Radičová szerint nem szerencsés

http://www.bumm.sk/90983/radicova-nem-szerencses-hogy-van-etnikai-part-es-elnokjelolt.html

Bárdos és bárdolatlan kampány

http://www.bumm.sk/91003/bardos-es-bardolatlan-kampany.html

46 625 aláírás Bárdosnak

http://ujszo.com/online/kozelet/2014/01/09/46-625-alairas-bardosnak

Bárdos Gyula: A Beneš-dekrétumokról is beszélni kell

http://ujszo.com/online/kozelet/2014/01/08/bardos-a-benes-dekretumokrol-is-beszelni-kell

Bárdos Gyula államfőjelölt

http://nepszava.hu/cikk/1005619-szlovakia---bardos-gyula-allamfojelolt/

Nagy káoszt talált az ÁSZ a kisebbségi önkormányzatoknál

2013. december 13. - (OrientPress Hírügynökség / ÁSZ)

Rengeteg szabálytalanságot tárt fel az Állami Számvevőszék a nemzetiségi önkormányzatok gazdálkodásának vizsgálata során, s a testület nem egyszer az ügyészséghez is fordult a hiányosságok miatt. Az ÁSZ az 2011 és 2012 közötti időszak adatait kérte ki - és 2013 decemberéig 68 önkormányzatot ellenőriztek, kockázatelemzési szempontok alapján. Az Állami Számvevőszék megkezdte a helyi nemzetiségi önkormányzatok gazdálkodásának és feladatellátásának ellenőrzéséről szóló jelentések nyilvánosságra hozatalát. Az ÁSZ 2013 decemberéig 68 nemzetiségi önkormányzati ellenőrzést zárt le, és további 85 ellenőrzés van jelenleg folyamatban. A befejezett ellenőrzésekről szóló jelentéseket a következő hetekben ütemezetten hozzuk nyilvánosságra. Magyarországon a mintegy 3200 települési önkormányzat mellett, megközelítőleg 2400 nemzetiségi önkormányzat működik, a gazdálkodásukat az elmúlt 23 évben önálló témaként senki nem ellenőrizte. 2010 és 2012 között a nemzetiségi önkormányzatok feladatait, gazdálkodását és támogatási rendszerét meghatározó jogszabályok jelentősen megújultak, új nemzetiségi, államháztartási törvények és végrehajtási kormányrendeletek léptek hatályba. Az Állami Számvevőszék az ellenőrzések során széles körben tárt fel gazdálkodási hiányosságokat, szabálytalanságokat. Az ÁSZ-törvény felhatalmazása alapján néhány esetben az ügyészség felé jelzéssel is éltek. Az ellenőrzött nemzetiségi önkormányzatok gazdálkodásának szabályszerűségére általánosan jellemző, visszatérő hiányosságként azonosított főbb megállapítások a következők:

· a helyi önkormányzat és a nemzetiségi önkormányzat között köttetett együttműködési megállapodás tartalma teljes körűen nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak;

· a Polgármesteri Hivatal szabályzatainak hatálya nem terjedt ki a nemzetiségi önkormányzat gazdálkodási feladataira;

· jogszabályi előírásoknak nem megfelelő, hiányos tartalmú szabályzatok;

· a nemzetiségi önkormányzatnak a költségvetési és a zárszámadási határozathozatala tejes körűen nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak;

· a jegyző a jogszabályban előírt határidőn túl tejesítette a kincstári adatszolgáltatást;

· a jegyző nem biztosította a nemzetiségi önkormányzatok gazdálkodására vonatkozó belső ellenőrzést;

· a feladatalapú támogatás felhasználásának elszámolása nem a jogszabályi előírások szerint történt, egyes esetekben a felhasználás is jogszerűtlen volt.

Több nemzetiségi önkormányzatnál is felmerült, így kockázatot képező területként azonosította az ÁSZ:

· az összeférhetetlenségi szabályok megsértését;

· a jogszabályban előírt kötelező feladatok ellátásának elmulasztását;

· a pénzügyi kulcskontrollok gyenge működését;

· jogosulatlanul végzett hatósági tevékenységet.

Az ÁSZ hangsúlyozza, hogy a megállapítások, feltárt hiányosságok nem általánosíthatók a teljes nemzetiségi önkormányzati rendszerre, ugyanis az ellenőrzött önkormányzatok kiválasztása nem reprezentatív alapon, hanem kockázatelemzéssel történt. Tekintettel a változó jogszabályi háttérre, az Állami Számvevőszék az elsők között ellenőrzött önkormányzatoknak - még a vizsgálat folyamatában - lehetőséget biztosított javító intézkedések megtételére. Az így átvilágított nemzetiségi önkormányzatoknak pedig intézkedési kötelmük van, így egyetlen ellenőrzés sem maradhat következmény nélkül. Az ÁSZ a pénteken kezdte meg a nemzetiségi önkormányzatok gazdálkodásának és feladatellátásának ellenőrzéséről szóló jelentések ütemezett nyilvánosságra hozatalát. Elsőként a 11 fővárosi és 10 miskolci nemzetiségi önkormányzat ellenőrzéséről szóló jelentéseket ismerheti meg a közvélemény - ígéri a testület.

ÁSZ: Hiányosságok a vizsgált nemzetiségi önkormányzatoknál

2013. december 13. - (mti)

A gazdálkodást érintő hiányosságokat tárt fel az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a vizsgált nemzetiségi önkormányzatoknál - mondta Warvasovszky Tihamér, a szervezet alelnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. A megállapítások között szerepel a költségvetési, zárszámadási határozatok határidőn túli elfogadása, a törvény által előírt elszámolási kötelezettség elmulasztása, a támogatások jogosulatlan vagy nem szabályszerű felhasználása. Horváth Balázs, az ÁSZ felügyeleti vezetője a sajtótájékoztatón elmondta még, a fenti megállapításokon kívül fény derült a feladatalapú támogatások elszámolásának, felhasználásának hibáira, a törvény által előírt elszámolási kötelezettség elmulasztására, a támogatások jogosulatlan vagy nem szabályszerű felhasználására. Warvasovszky Tihamér hangsúlyozta, eddig 68 nemzetiségi önkormányzatot ellenőriztek, ugyanakkor a vizsgálatokat nem lehet reprezentatívnak nevezni, és így a megállapítások sem általánosíthatók, hiszen kockázatelemzés alapján választották ki az érintetteket. Hozzátette: folyamatban 85 ellenőrzés van még. Mind az alelnök, mind a felügyeleti vezető hangsúlyozta, az ellenőrzések során tett ÁSZ-javaslatokat a vizsgált nemzetiségi önkormányzatok többsége „befogadta”, ezzel javítva gazdálkodásukat, pénzügyi elszámolásukat. Horváth Balázs elmondta, az ÁSZ által javasolt intézkedéseket kötelezettségként várja el a nemzetiségi önkormányzatoktól, és a helyhatóságoknak harminc napon belül intézkedési tervet kell készíteniük, amelyet a számvevőszék felülvizsgál, és csak akkor fogad el, ha alkalmas a hibák kijavítására. Az ÁSZ folyamatosan hozza nyilvánosságra honlapján az elkészült jelentéseket, pénteken 11 fővárosi és 10 miskolci nemzetiségi önkormányzat ellenőrzéséről szóló jelentést tesznek hozzáférhetővé. Warvasovszky Tihamér megjegyezte, a Magyarországon működő 2400 nemzetiségi önkormányzat gazdálkodását az elmúlt huszonhárom évben önállóan senki nem ellenőrizte. A vizsgálatokat az tette indokolttá, hogy az elmúlt három évben jelentősen megváltozott a jogi környezet, és a nemzetiségi önkormányzatok jelentős közpénzzel gazdálkodnak.

A szlovák idegen nyelv lehet a magyar iskolákban

http://www.bumm.sk/89962/a-szlovak-idegen-nyelv-lehet-a-magyar-iskolakban.html

Kicsi még a vihar - Hosszú és eredménytelen szlovák-magyar vegyes bizottsági ülés

http://ujszo.com/online/kozelet/2013/12/13/eredmenytelen-szlovak-magyar-vegyes-bizottsagi-ules

Répás Zsuzsanna: „A felvidéki magyarság megmaradása és gyarapodása a cél”

A szlovák-magyar vegyes bizottság eredménytelenségéről és a külhoni kisiskolák évéről…

http://www.felvidek.ma/nezopont/publicisztika/43167-repas-zsuzsanna-a-felvideki-magyarsag-megmaradasa-es-gyarapodasa-a-cel

Meghatározó kérdésekben nincs egyetértés a magyar-szlovák vegyes bizottságban

2013. december 11. - (mti)

Nem írtak alá jegyzőkönyvet a magyar-szlovák kisebbségi vegyes bizottság pozsonyi ülésén 2013. december 11-én, mivel a találkozón több meghatározó kérdésben nem sikerült egyetértésre jutni - közölte a magyar delegáció vezetője. „Sajnos nincs eredmény (...), mert van néhány olyan kardinális kérdés, amelyben nem tudtunk megállapodni” - mondta az egyeztetés után Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár. Szlovák tárgyalópartnere, Miroslav Mojžita, Szlovákia bosznia-hercegovinai nagykövete ugyanakkor úgy fogalmazott: fontos, értékes munkát sikerült elvégezni, több feladatot aktualizáltak. A magyar delegáció vezetője a találkozót követően azt hangoztatta: az utóbbi időben sajnálattal tapasztalták azt, hogy sorozatban születtek olyan intézkedések Szlovákiában, amelyek az ott élő magyarság érdekérvényesítő lehetőségeit alapvetően negatívan befolyásolják. „Ezek az intézkedések már annak a status quónak a fenntartását sem teszik lehetővé, amelyet Robert Fico miniszterelnök úr a kormányzás elején megígért” - szögezte le Répás Zsuzsanna. A vitatott intézkedések sorában, amelyekkel kapcsolatban nem sikerült megállapodásra jutni, Répás Zsuzsanna egyebek mellett felhozta a szlovák közoktatási törvény módosítását, amely a szlovákiai magyar kisiskolák tömeges bezárásához vezethet. Rámutatott a szlovák kormányhivatal mellett működő kisebbségbizottságban beállt változásokra is. Arra, hogy a testületben csökkentették a magyar kisebbség szavazati súlyát, úgy, hogy a jövőben az összes szlovákiai kisebbség hetven százalékát kitevő magyarság képviselői is csak egy, vagyis annyi szavazattal rendelkeznek, mint egy alig néhány ezer főt számoló másik nemzetiség képviselője. Említést tett a szlovák kormány azon döntéséről is, amellyel az elutasította Pered (Tešedíkovo) lakóinak népszavazás által megerősített döntését, hogy városuk hivatalos megnevezéseként kapja vissza történelmi magyar nevét. Miroslav Mojžita szerint az egyeztetés során kétségkívül „nagy vita” zajlott. Ám az is tény, hogy megállapították, az egy évvel ezelőtti tárgyalás jegyzőkönyvében megfogalmazott ajánlásokat mindkét fél teljesíti. Hangsúlyozta: a vegyes bizottság a két ország kormányának tanácsadó testülete, s ebből a szempontból a találkozó „nem volt felesleges, nagyon tartalmas volt”, mivel szinte minden kérdésről szó esett. A peredi népszavazás eredményének elutasítását példaként felhozva hozzátette: a szlovák fél úgy véli, ez a kérdés nem tartozik a kisebbségi vegyes bizottság hatáskörébe. „A kormánynak arra, hogy nem fogadta el a népszavazás eredményét, törvény adta joga volt” - szögezte le. A magyar és a szlovák delegáció vezetőinek tájékoztatása szerint a lezáratlanul maradt kérdések a következő találkozó kezdőtémái lesznek, s reményeik szerint több témában addig is sikerül majd előrelépni.

Áder János fogadta a magyarországi kisebbségi önkormányzatok vezetőit

2013. december 11. - (mti)

 

Áder János köztársasági elnök (b8) fogadta az országos nemzetiségi önkormányzatok elnökeit a Sándor-palotában 2013. december 11-én. Az államfő mellett Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke (b), Avanesian Alex, az Országos Örmény Önkormányzat alelnöke (b2), Koranisz Laokratisz, a Magyarországi Görögök Országos Önkormányzat elnöke (b3), Ropos Márton, az Országos Szlovén Önkormányzat elnöke (b4), Kreszta Traján, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának elnöke (b5), Hepp Mihály, az Országos Horvát Önkormányzat elnöke (b6), Haszonicsné Ádám Mária, a Köztársasági Elnöki Hivatal főigazgatója (b7), Csúcs Lászlóné, az Országos Lengyel Önkormányzat elnöke (j7), Horváth Endre, az Országos Szlovák Önkormányzat hivatalvezetője (j6), Giricz Vera, az Országos Ruszin Önkormányzat elnöke (j5), Hartyányi Jaroszlava, az Ukrán Országos Önkormányzat elnöke (j4), Muszev Dimitrov Dancso, a Bolgár Országos Önkormányzat elnöke (j3), Alexov Ljubomír, a Szerb Országos Önkormányzat elnöke (j2) és Heinek Ottó, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke (j).

„A magyar azt gondolja, hogy ő jó”

Gerő András: A monarchia öröksége a magyar önértékelés furcsasága

2013. december 11. - (mti)

Gerő András történész szerint az Osztrák-Magyar Monarchia egyik öröksége a magyar önértékelés furcsasága, az a gondolat, hogy a magyar emberek a Kárpát-medencében élő más népek felett állnak kulturálisan. A Habsburg Történeti Intézet igazgatója szerdán, a témában rendezett budapesti kerekasztal-beszélgetésen tartott előadásában beszélt arról, hogy a monarchia kulturális világából itt maradt „az önértékelés furcsasága”. Kifejtette, hogy „a monarchia azt mondta a magyaroknak, és a magyarok is ezt mondták maguknak: ez az ország, az ő országuk”. Az igazság az, hogy a magyarok csak 1900 után kerültek többségbe a Magyar Királyság területén. Tíz évvel később sem volt nagyobb az arányuk 54,5 százaléknál - mondta Gerő András, hozzátéve, hogy ez részben a zsidó asszimilációval és a nemzetiségi vidékekről történő kivándorlásával állt elő. Gerő András úgy fogalmazott: a magyarok elhitték azt, hogy ez az ő országuk. Az ő országuk volt, de azt mondták, hogy csak az ő országuk, miközben más embereknek is az országa volt. „Azt gondolták, hogy ők megérdemlik ezt az országot, mert kulturálisan felette állnak” a más embereknek - mondta a történész, majd hozzátette, hogy szerinte „ez a magyar önértékelési attitűd továbbra is itt van velünk”. Ez nem a diplomáciai, politikai nyelvben, hanem a köznyelvben van jelen. Nagyon ritkán hallani, hogy románról vagy szlovákról ne lekezelően essen szó. „A magyar azt gondolja, hogy ő jó” - mondta Gerő András. Szerinte továbbá „itt maradt velünk”, ami a monarchia kultúrájára abszolút jellemző volt, a „kölcsönös utálat kultúrája”. Abszolút magyar sajátosság volt, hogy „egy krecliben volt mindenki, de mindenki mindenkit utált”. Ez az utálatkultúra testet öltött abban is, hogy az egyik magyar utálta a más gondolkodású magyart, a magyarok utálták a nemzetiségeket, és a kisebbségek is a magyarokat - mondta Gerő András. Hozzátette: a napi politika, a napi élet szintjén ez abszolút jelen volt. A Habsburg Történeti Intézet szervezésében Az elveszett „aranykor” - Az Osztrák-Magyar Monarchia világa címmel megtartott kerekasztal-beszélgetésen előadást tartott még Diószegi István diplomáciatörténész a monarchia külpolitikájáról és Zeke Gyula író, történész a monarchia korának irodalmi lenyomatáról.

Kuruc-botrány

Deutsch Tamás szerint a kuruc.info a törvények betartására hivatott intézmények „teljes töketlensége” miatt tevékenykedik háborítatlanul.

http://index.hu/belfold/2013/12/11/kuruc-botrany_deutsch_72_orat_adott_az_ugyeszsegnek/

Új szerződés készül a szlovák-magyar határról

2013. december 11. - (mti)

Új államközi szerződés készül a szlovák-magyar határról abból a megfontolásból, hogy a határfolyók medrének természetes változásai esetén a két ország közötti határvonal ne módosuljon. A szerződés előkészítéséről beszámoló jelentést szerdai ülésén láttamozta a szlovák kormány. A szerződéstervezet azokat a több alkalommal kiegészített és mára nehezen átláthatóvá vált dokumentumokat helyettesítheti majd, amelyek eredetijei még a múlt század húszas éveiben készültek, és már nem felelnek meg a földrajzi dokumentációkra vonatkozó európai uniós irányelveknek - áll a jelentés tájékoztató mellékletében. Az új szerződésre azért van szükség, hogy a két ország határfolyók által megszabott közös határvonala stabillá váljon, ellentétben a szabályozás jelenlegi gyakorlatával, amely a határfolyók vonalához köti a mindenkori államhatárt. A jelenlegi gyakorlat hosszadalmas jogi megoldásokat igényel minden olyan eset rendezésére, amikor a folyók medrének vonala természetes úton megváltozik - mutatnak rá a dokumentum készítői. A szerződés tervezetéről szakértői szinten még 2008-ban kezdett egyeztetést a szlovák és a magyar fél, azóta négy tárgyalási fordulóra került sor. Ezek közül a legutóbbi 2010 februárjában volt Pozsonyban. Az idén a szerződéstervezetről folytatott egyeztetés levélváltások és munkatalálkozók formájában folytatódott, jelenleg Pozsony a magyar fél hivatalos állásfoglalására vár - állapítja meg a jelentés.

Egy élő legenda Pozsonyban

Presser Gábor meglepően sok szállal kötődik Szlovákiához. Kevesen tudják például, hogy írt dalokat Pavol Hammelnek, a Burčiak zenekarnak. Andrej Šeban pedig Presser két szólólemezén is gitározik. Egyik legjobb barátja Pavel Daněk, az ismert pozsonyi zenész, producer és koncertszervező. Neki köszönhetően játszott Presser több (cseh)szlovák előadó lemezén...

http://ujszo.com/online/kultura/2013/12/11/egy-elo-legenda-pozsonyban

1989 jegyében telik a jövő év

A 25 évvel ezelőtti események feldolgozására koncentrál a fél éve működő Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum…

http://www.ma.hu/tudomany/195369/1989_jegyeben_telik_a_jovo_ev?place=srss

Nemzeti boldogtalanság: Minden szomszédja boldogabb a magyaroknál

http://www.parameter.sk/rovat/kulfold/2013/12/10/nemzeti-boldogtalansag-minden-szomszedja-boldogabb-magyaroknal

Miért boldogtalan a magyar?

http://boldogsagkutatas.blog.hu/2009/06/09/miert_boldogtalan_a_magyar

Újabb magyar párt alakult Szlovákiában

http://nol.hu/kulfold/ujabb_magyar_part_alakult_szlovakiaban_?ref=sso

Pilisszentkereszti iskolások adventi műsora

2013. december 12-én a Pilisi Szlovákok Központjában

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.511232515642396.1073741875.147596498672668&;type=3

Szlovák nemzetiségi karácsony Rétságon

2013. december 16. - (retsag.net)

A Rétsági Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat minden esztendőben tart valamilyen rendezvényt a karácsonyi ünnepekhez közeledve. Ebben az évben azonban kibővült a program, több örömteli esemény is kapcsolódik a közmeghallgatást is tartalmazó alkalomhoz. Az evangélikus imaházban az érkezőket egy vetítés várta, amelyben nagy képeken elevenítették fel az elmúlt pár év jelentősebb eseményeit. Jó volt visszaemlékezni, viszontlátni a fellépőknek magukat, a többieknek a műsorban szereplőket. Majd Glückné Salgai Szilvia az önkormányzat elnöke köszöntötte a megjelenteket. A nap egyik programja egy szlovák nyelvű és szlovák nyelvterületen gyűjtött anyagból összeállított népzenei CD bemutatása. Külön érdekessége a dolognak, hogy a zenés korongon szereplők családtagok. A két Glück leány és Glück Márton. A leányok énekkel, tangóharmonikával több műsorblokkban mutatták be a korong zenei anyagát. Hangzottak el köszöntők is továbbá az önkormányzat elnöke itt is bemutatta azt a színes fotóalbumot, amelynek a premierje Salgótarjánban volt pár hete. (Az eseményről portálunk is beszámolt.) A könyvben szép színes fotókkal, és három nyelven ismertetik Nógrád és Heves megye szlovák hagyományokat őrző településeit, közöttük Rétságot is. A könyv fotóanyagának nagyrészért Homoga József fotóművész készítette. Ugyancsak itt köszöntötték Szikora Istvánnét abból az alkalomból, hogy a salgótarjáni rendezvényen kitüntetésben részesült. Az önkormányzat tagjai jelképesen meggyújtottak egy-egy gyertát az adaventi koszorún. Az ünnepléshez torta is tartozik, ami szimbolikusan egyesítette a köszöntést, a megjelent cd-t és az adventet. A finom édességen a koszorú gyertyáihoz hasonlóan állott a 4 tűzijáték, közepén pedig a CD borítójának fotója (volt) látható. Pezsgős koccintás után a másik teremben az idősebb korosztály köszöntötték. Igazán tartalmas nap volt, jól keretbe foglalta a nemzetiségi önkormányzat egész éves tevékenységét.

Dobogókő / Pilisszentkereszt

Hazai üdülési és szabadidős lehetőségek - Hazahúzó, atv.hu (2014. 01. 15.)

http://www.atv.hu/videok/video-20140115-dobogoko-2014-01-15

« Nyiss kaput, Angyal! »

„Szállást keres a Szent Család...“ - Szlovák Karácsony a Pilisben - Adventi barangolások a magyarországi szlovákok között

www.oslovma.hu/XXX/Dec21Pil.rtf

Szlovák kulturális est Pesterzsébeten

A Pesterzsébeti Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat november 26-án tartotta kulturális estjét a Lajtha Alapfokú Művészeti Intézményben. Fellépett a Lipa Szlovák Folklóregyesület, a Pilis Trió, a Kóborzengő zenekar, Komjáthi Vera és Komjáthi Zsófia, akik pilisi énekekkel készültek. Tatai Mihály harmonikán játszott. - November 26-án a fővárosban nagyon sok helyen tartottak szlovákok kulturális megmozdulásokat. Fontos számunkra, hogy ébren tartsuk és ápoljuk a szlovák kultúrát és legyen egy évben egy olyan nap, este, amely róluk szól - mondta Komjáthi Anna, a Pesterzsébeti Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. Pesterzsébeten 100 szlovák nemzetiségű lakos él a kerületben, ebből háromnegyedük regisztráltatta magát. - Fotók: Balásházi Bálint, Ilonka Mária

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.235981169896991.1073742159.135550859940023&;amp;type=1

Salgótarjáni Szlovák Advent

A Salgótarjáni Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat és a Salgótarjáni Szlovákok és Barátainak Köre - 2013. december 13. - Balassi Bálint Megyei Könyvtár - Danka Bakšová keramikusművész kiállítása - „Szlovákia, szeretlek!” - Homoga József fotóinak vetítése - „Karácsony” - a rimaszombati Háj Néptáncegyüttes énekeseinek fellépése - A Magyarországi Szlovákok Szövetsége Közhasznú Alapítványának támogatásával.

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.512535738845407.1073741876.147596498672668&;type=1

Gyivicsán Anna - Krupa András: A magyarországi szlovákok

http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_nemzetisegek/szlovakok/a_magyarorszagi_szlovakok/index.htm

Szekfű Gyula: A magyarság és a szlávok

http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_nemzetisegek/altalanos/a_magyarsag_es_a_szlavok/index.htm

Tilkovszky Lóránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században

http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_nemzetisegek/altalanos/nemzetisegi_politika_magyarorszagon_a_20_szazadban/index.htm

Bartókról szóljon az ének

Az volt az eszméje, hogy a népek testvérré váljanak, ezt próbálta szolgálni zenéjével, amelyben megfértek a szlovák és román dallamok a magyarral, azok nem hadakoztak és nem gyűlölködtek…

http://www.mixonline.hu/Cikk.aspx?id=93363

Rákoskeresztúr - Szoborcsoport készült a népdalgyűjtő Bartók Béláról

 

Bartók Béla munkájának emléket állító különleges szoborcsoportot mutattak be 2014. január 16-án Budapesten: Babusa János alkotása 1915 januárját idézi fel, amikor a fiatal zeneszerző épp szlovák és német lányoktól gyűjtött népdalokat Rákoskeresztúron. A rákosligeti Gregor József Általános Iskolában bemutatott kompozíciót 2015 januárjában állítják ki végső helyére. Egyelőre a szobor gipsz alapja látható a következő hetekben az iskola épületében, majd elszállítják, hogy megkapja bronz bevonatát. Közterületen, főtéren, vagy esetleg a rákoshegyi Bartók-ház közelében szeretnék elhelyezni a szoborcsoportot, de erről később születik döntés - mondta el Babusa János szobrászművész az MTI-nek. A tervek szerint a szoborkompozíció egyedülálló jelleget is ölthet, amennyiben megvalósul az alkotó elképzelése. Eszerint amint megközelíti valaki Bartók és a gramofonjába éneklő fiatal lányok alakját, fény vetül a csoportra, sőt, felcsendül az 1915. január 15-én rögzített eredeti hangfelvétel is. Babusa János terve szerint pont a százéves évforduló napján avatják fel végső helyén a bronz szoborcsoportot. „A bronzból éneklő idő” című beszédében a szoborcsoportot és annak alkotóját Jánosi Zoltán, a Nyíregyházi Főiskola rektora és a Kölcsey Társaság elnöke méltatta.

Bartók szlovákiai kapcsolatai

http://www.parlando.hu/Csehi.htm

Bartók Béla és egy Duna-völgyi zenei integráció lehetősége

http://www.muzsikalendarium.hu/muzsika/index.php?area=article&;id_article=593

Bartók Béla személyiségéről és művészi világképéről

http://www.c3.hu/scripta/thalassa/95/12/04horgas.htm

Népdalkutatás és nacionalizmus

http://www.zti.hu/bartok/exhibition/hu_P9.htm

Bartók Béla: Faji tisztaság a zenében

http://mek.oszk.hu/05200/05222/html/gmbartok0008.html

Bartók Béla: Négy szlovák népdal

http://www.youtube.com/watch?v=_ElojNxnAag

Bartók Béla: Három szlovák és két magyar népdal

http://www.youtube.com/watch?v=HgczJONOzgo

Szlovák nyelvoktató portál - www.slovake.eu/hu
Online szlovák - könnyen, gyorsan és teljesen ingyen
Tanulás, kommunikáció, könyvtár - Fedezze fel Szlovákiát!

https://twitter.com/oslovma

Tetszik