K03192024

Posledná aktualizáciaV, 10 márc. 2024 10am

Pitvaros - Egy nemzedék históriája

altIsmét emlékeztünk. Az iskola után a temetőben is jártunk. A fejfákon csupa ismerős név. Az út egyik felén, baloldalon a volt falubeliek, a másikon a betelepültek sírjai. Itt már mindenki őslakos.

Már órarend szerint tanulják a szlovákot minden osztályban, de az óvodában is. Ezután már csak a nagyszülőknek kellene erőltetni egy kicsit a gyakorlást, hogy jobbak legyenek szlovákból az eredmények. - Zelman Ferenc írása Pitvarosról

altHetven évet számítanék ebbe az egy nemzedéknek számító históriába, de csak tízéves kortól kezdeném, mert ennek időszámítási oka van e kis Csongrád-megyei település életében. Pitvaroson még emlékezhetnek arra a szörnyű hétre, amikor a két ledobott - fel nem robbant második világháborús bomba és a ki- bevonulások miatt kitelepítették a falut. Mentünk hosszú libasorban, megrakott szekereken valahová. Szörnyű volt, de végül is visszajöttünk.

A második felvonás 1947-ben a ki- és áttelepítéssel folytatódott. Családok mentek, jöttek és boldogulásukat keresték a számukra idegen helyen. Lassan ezt is megszoktuk. Erre még ma is visszagondolnak az akkor tízéves gyerekek. Akik a faluban maradtak, ők lettek az őslakosok, akik megjöttek, ők lettek a betelepültek. Azt nem tudom, hogy a volt pitvarosiak és akkor Sládkovičovon (Diószegen) letelepedettek milyen jelzőt viseltek az ott élő magyar lakosok előtt. Azért nem tudom, mert azt nem éltem át, s találkozásunkkor nem derült ki.

altA század közepét jelző 50-es évek zajosak voltak. Gyakran emlegették az őslakosokat és ugyanolyan gyakran a betelepülteket, akár az iskolában, akár a többi közintézményben. Nem ment minden simán, csak a közös akarat és az egymás iránti tisztelet oldotta a feszültséget és a szükségtelen ellentéteket. A legjobb példának az iskolát említeném. Az ötödikesek voltak a legharcosabbak, mert azoknak már nem egy tanító néni parancsolt, ők már felsősök voltak. A közös játék és a még fontosabb közös foglalkozások azonban elősegítették az új baráti közösség kialakítását. Ezt oldották kitűnő érzékkel a rövid idő alatt jó tantestületté alakult tanárok, tanítók, óvónők.

Visszaemlékszünk még a kitűnő énekkarra és a remekül táncoló együttesre? Ez a mozgalom szinte minden ellentétet elsimított a gyerekek között. Maradt a csodálatos kapcsolat, a vidámság és a sok siker, amelyben már a szülők, családok is osztoztak. altEzzel egymás között is barátságosabbak lettek a hétköznapok, jó kapcsolatok alakultak ki az őslakosok és a betelepültek között. Együtt kezdett lélegezni a falu. Tavasszal a kertekben dolgoztak, nyáron együtt arattak és csépeltek, ősszel együtt jártak a cukorgyárba, hogy egy kis keresethez is jussanak a téli hónapokra. Kezdték magukat mindnyájan egyenlőnek érezni, egyenlő jogokkal, közös sikerekkel.

A fiatalok között teljesen eltűntek a korábbi nézeteltérések. A legtöbben nagy városokban folytatták tanulmányaikat, és amikor az ünnepekre vagy a tanítási szünetekben hazajöttek, az első találkozásnál otthonosan érezték magukat, úgy viselkedtek, mint ahogy azt az itthoni suliban megszokták. Teltek az évek, komoly építkezésekbe kezdtek a családok, közös-vegyes - azaz őslakosok és betelepültek - házasságok születtek, gyarapodott a falu. Ezt meg is ünnepelték lakosai, amikor csak tehették. Egyre nagyobb tisztelet övezte az idősödő polgárokat.

altA szlovák és helyi önkormányzat ma is nagy figyelmet szentel az iskolára. Most, több mint tíz éve az új évszázadban, ismét változnak a nézetek. A szülők megértik, hogy minden idegen nyelv tanításával a gyerekek tudását gyarapítják, legyen az latin, német, angol vagy éppen a szlovák. A szlovák nyelv használatával több környező országban megértik egymást az emberek. Most - ebben a tanévben is - már órarend szerint tanulják a szlovákot minden osztályban, de az óvodában is. Ezután már csak a nagyszülőknek kellene erőltetni egy kicsit a gyakorlást, hogy jobbak legyenek szlovákból az eredmények.

Így telt el 70 év, egy nemzedék élete Pitvaroson. Eltelt ez az év is. Ismét emlékeztünk. Az iskola után a temetőben is jártunk. A fejfákon csupa ismerős név. Az út egyik felén, baloldalon a volt falubeliek, a másikon a betelepültek sírjai. Itt már mindenki őslakos.

Zelman Ferenc