Cs06042020

Posledná aktualizáciaH, 01 jún. 2020 10am

Pitvaros - Egy nemzedék históriája

alt
alt
alt
alt
alt
Ismét emlékeztünk. Az iskola után a temetőben is jártunk. A fejfákon csupa ismerős név. Az út egyik felén, baloldalon a volt falubeliek, a másikon a betelepültek sírjai. Itt már mindenki őslakos.

Már órarend szerint tanulják a szlovákot minden osztályban, de az óvodában is. Ezután már csak a nagyszülőknek kellene erőltetni egy kicsit a gyakorlást, hogy jobbak legyenek szlovákból az eredmények. - Zelman Ferenc írása Pitvarosról

Hetven évet számítanék ebbe az egy nemzedéknek számító históriába, de csak tízéves kortól kezdeném, mert ennek időszámítási oka van e kis Csongrád-megyei település életében. Pitvaroson még emlékezhetnek arra a szörnyű hétre, amikor a két ledobott - fel nem robbant második világháborús bomba és a ki- bevonulások miatt kitelepítették a falut. Mentünk hosszú libasorban, megrakott szekereken valahová. Szörnyű volt, de végül is visszajöttünk.

A második felvonás 1947-ben a ki- és áttelepítéssel folytatódott. Családok mentek, jöttek és boldogulásukat keresték a számukra idegen helyen. Lassan ezt is megszoktuk. Erre még ma is visszagondolnak az akkor tízéves gyerekek. Akik a faluban maradtak, ők lettek az őslakosok, akik megjöttek, ők lettek a betelepültek. Azt nem tudom, hogy a volt pitvarosiak és akkor Sládkovičovon (Diószegen) letelepedettek milyen jelzőt viseltek az ott élő magyar lakosok előtt. Azért nem tudom, mert azt nem éltem át, s találkozásunkkor nem derült ki.

A század közepét jelző 50-es évek zajosak voltak. Gyakran emlegették az őslakosokat és ugyanolyan gyakran a betelepülteket, akár az iskolában, akár a többi közintézményben. Nem ment minden simán, csak a közös akarat és az egymás iránti tisztelet oldotta a feszültséget és a szükségtelen ellentéteket. A legjobb példának az iskolát említeném. Az ötödikesek voltak a legharcosabbak, mert azoknak már nem egy tanító néni parancsolt, ők már felsősök voltak. A közös játék és a még fontosabb közös foglalkozások azonban elősegítették az új baráti közösség kialakítását. Ezt oldották kitűnő érzékkel a rövid idő alatt jó tantestületté alakult tanárok, tanítók, óvónők.

Visszaemlékszünk még a kitűnő énekkarra és a remekül táncoló együttesre? Ez a mozgalom szinte minden ellentétet elsimított a gyerekek között. Maradt a csodálatos kapcsolat, a vidámság és a sok siker, amelyben már a szülők, családok is osztoztak. Ezzel egymás között is barátságosabbak lettek a hétköznapok, jó kapcsolatok alakultak ki az őslakosok és a betelepültek között. Együtt kezdett lélegezni a falu. Tavasszal a kertekben dolgoztak, nyáron együtt arattak és csépeltek, ősszel együtt jártak a cukorgyárba, hogy egy kis keresethez is jussanak a téli hónapokra. Kezdték magukat mindnyájan egyenlőnek érezni, egyenlő jogokkal, közös sikerekkel.

A fiatalok között teljesen eltűntek a korábbi nézeteltérések. A legtöbben nagy városokban folytatták tanulmányaikat, és amikor az ünnepekre vagy a tanítási szünetekben hazajöttek, az első találkozásnál otthonosan érezték magukat, úgy viselkedtek, mint ahogy azt az itthoni suliban megszokták. Teltek az évek, komoly építkezésekbe kezdtek a családok, közös-vegyes - azaz őslakosok és betelepültek - házasságok születtek, gyarapodott a falu. Ezt meg is ünnepelték lakosai, amikor csak tehették. Egyre nagyobb tisztelet övezte az idősödő polgárokat.

A szlovák és helyi önkormányzat ma is nagy figyelmet szentel az iskolára. Most, több mint tíz éve az új évszázadban, ismét változnak a nézetek. A szülők megértik, hogy minden idegen nyelv tanításával a gyerekek tudását gyarapítják, legyen az latin, német, angol vagy éppen a szlovák. A szlovák nyelv használatával több környező országban megértik egymást az emberek. Most - ebben a tanévben is - már órarend szerint tanulják a szlovákot minden osztályban, de az óvodában is. Ezután már csak a nagyszülőknek kellene erőltetni egy kicsit a gyakorlást, hogy jobbak legyenek szlovákból az eredmények.

Így telt el 70 év, egy nemzedék élete Pitvaroson. Eltelt ez az év is. Ismét emlékeztünk. Az iskola után a temetőben is jártunk. A fejfákon csupa ismerős név. Az út egyik felén, baloldalon a volt falubeliek, a másikon a betelepültek sírjai. Itt már mindenki őslakos.

Zelman Ferenc