Pilis-Szlovák

Imrich Fuhl válogatásában


Kért-e Slota horvát állampolgárságot?

- kérdezi Berényi a belügyi tárcától

2011. augusztus 5. - (Új Szó / mkp.sk)

Berényi József, a Magyar Koalíció Pártja elnöke augusztus 5-én beadvánnyal fordult a Szlovák Köztársaság Belügyminisztériumához, amelyet a Közigazgatási szekciónak, JUDr. Oľga Plišňáková igazgatónak címzett. Beadványában Ján Slota SNS-pártelnök állampolgárságának kivizsgálását kéri, a kiterjedt horvát kapcsolatai miatt nem kapott-e horvát állampolgárságot. „A szlovákiai sajtóban időről időre megjelenő információk szerint Ing. Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke - baráti köre nagylelkűségének köszönhetően - különböző anyagi előnyöket élvezhet, rendkívül kedvező feltételek mellett - olvasható a többi közt Berényi beadványában. - A nagylelkűség külön fejezetét képezi az a horvátországi Rab szigetén található nagyértékű villa, amelyet a horvátországi LAGANJ cég immár hosszú évek óta - állítólag - kölcsönöz neki. Az említett cég Georges Gansé Dossou benini állampolgár, Ing. Ján Slota korábbi parlamenti assisztensének és személyes jóbarátjának tulajdonában van.” A beadvány teljes szövegénak magyar fordítása itt olvasható:

http://ujszo.com/online/kozelet/2011/08/05/kert-e-slota

-horvat-allampolgarsagot-kerdezi-berenyi-a-belugyi-tarcatol

SNS-es válasz Berényinek: Slota szlovák állampolgár

2011. augusztus 5. - (tasr-ots)

Ján Slota a Szlovák Köztársaság polgára, más országnak nem állampolgára, szemben Berényi Józseffel, az MKP elnökével - így reagált a Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS) pénteken arra, hogy az MKP-elnök Berényi a belügyminisztériumhoz fordult: vizsgálják meg, nem vette-e fel Slota a horvát állampolgárságot. Az SNS-t sokkolja, hogy miként rombolja az MKP elnöke a belügyminisztérium tekintélyét. Slota pártja szerint a belügyminisztériumnak hatékony mechanizmust kellene kialakítania annak érdekében, hogy a Berényihez hasonló polgárokat ne kérlelnie kelljen, ne felszólítani őket a szlovák törvények tiszteletben tartására. A Jana Benková pártszóvivő által jegyzett pénteki sajtóközlemény leszögezi: hatékony eszközök kellenek a beavatkozásra, ha törvénysértés gyanúja forog fenn, kivált akkor, ha egy pártvezetőről van szó.

Szegedi Csanád EP képviselő (Jobbik Magyarországért Mozgalom):

Szlovákia Európával szemben

2011. augusztus 3. - (os)

2004-ben Magyarország Szlovákiával együtt csatlakozott az Európai Unióhoz. Az azóta eltelt hét esztendő a két ország példáján keresztül hűen tükrözi az Európai Unió által alkalmazott kettős mércét. Miközben ugyanis a két állam uniós csatlakozása óta nem telt el úgy év, hogy a kisebbségi jogok védelmére hivatkozva ne kérték volna számon Magyarországon a cigányság végnélküli pénzelését, sehova sem vezető pozitív diszkriminációját, addig hét év is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a felvidéki magyarság az Európai Unió részeként akár egy lépéssel is közelebb kerüljön ahhoz a legalapvetőbb emberi jogához, amit a nemzeti identitás szabad, félelem nélküli megélése jelent. Ma ugyanis, a 21. században, Európa közepén, az Európai Unió határain belül van egy állam, amely sem az emberi jogokra oly érzékeny Brüsszeltől, sem pedig hű szolgálójától, Budapesttől nem fenyegetve szabadon diszkriminálhatja, büntetheti, szülőföldjéről száműzheti, egyszóval terrorban tarthatja azt, aki magyarnak született. Szlovákia szembehelyezkedett Európával, mondhatnám azt is, hogy letért az európaiság útjáról, de Szlovákia sohasem lépett rá erre az útra. Már az a tény, hogy északi szomszédunk úgy léphetett be a nemzetek békés egymás mellett élését hirdető EU-ba, hogy a Benes dekrétumok érvényben tartásával a mai napig kollektív bűnösként tekint minden magyarra jelezte, hogy a 18 éves állam csak számszakilag érte el a felnőtt kort, s még korántsem érett meg ahhoz, hogy csatlakozzon a szövetségi rendszerhez. Ennek ellenére az Unió széles karokkal ölelte keblére a jogállamiság tekintetében harmadik világbeli állapotokat tükröző országot. Ezek után naivitás volt azt hinni, hogy a magyarságot érő diszkriminációval szemben teljesen érzéketlen Brüsszel majd rákényszeríti a civilizáció útjára Szlovákiát. Miért is tenné, mikor azt látja, hogy a magyarság kérdését maga a magyar kormány se tekinti prioritásnak. S hogy mi alapján vonhatja le Brüsszel ezt a következtetést? A magyar kormány mind a mai napig tétlenül szemléli, hogy a szlovák kormány pénzbüntetéssel sújtja azt a nemzettestvérünket, aki saját szülőföldjén magyar anyanyelvén kíván megszólalni. Sőt nemcsak, hogy tétlenül szemléli, de egyenesen a két ország kapcsolatának javulásaként értékeli, amikor a szlovák kormány megfelezi a büntetési tételt. Emellett felháborító, ahogyan a magát nemzeti színben feltüntető Fidesz magára hagyja azokat a felvidéki magyarokat, akik élve a könnyített honosítás nyújtotta lehetőséggel szeretnék visszakapni azt, amiről le sem mondtak, magyar állampolgárságukat. Tűrhetetlen az a közöny, mellyel a Fidesz végignézi, ahogy Szlovákia gyakorlatilag kitoloncolja szülőföldjéről azt, aki jogilag is szeretne a magyar nemzettesthez tartozni. Ezzel a kormánypárt azt bizonyítja, hogy számára a kettős állampolgárság kérdése pusztán egy a Jobbik szavazóinak szimpátiájára irányuló üres politikai marketing volt, tényleges nemzetegyesítő szándék nélkül. A Fidesz ezzel nemcsak a határon túli területekről mondott le végérvényesen, hanem az ott élő magyarokról is. Mindezek fényében a magyar kormányzatot óriási felelősség terheli azért, hogy a félmilliós felvidéki magyarság lélekszáma az utóbbi években mintegy 60 ezerrel csökkent. Ennyi magyart áldozott fel a Fidesz-MSZP nagykoalíció a jó szomszédi viszonynak nevezett délibábért, s ezzel kimondva kimondatlanul újabb magyar genocídiumot idézett elő. Ugyanakkor a magyarság ilyen sötét idők közepette is újabb bizonyságát adja élni akarásának. Dél-Szlovákiában ugyanis soha nem látott sikere van annak a népi kezdeményezésnek, amelynek eredményeként egyre többen ragasztanak a szlovák nyelvű közfeliratok mellé magyar nyelvű matricákat. Ennek jegyében a Jobbik EP képviselőjeként arra biztatok minden magyar honfitársamat, aki a felvidékre látogat, hogy vegyen részt az akcióban, emellett segítsük a magyar nyelv ügyét azzal, hogy kizárólag olyan helyen veszünk igénybe szolgáltatást, ahol azt magyarul is képesek biztosítani. Végezetül felszólítom a magyar kormányt, hogy döntse el, kivel kíván együttműködni a jövőben: Európával vagy Szlovákiával? Amennyiben a magyar kormány az európai és nem a szlovák értékrendet vallja magáénak, úgy intézzen ultimátumot Brüsszel felé: vagy megrendszabályozza a magyarok jogait lábbal tipró Szlovákiát, ellenkező esetben vesse fel az ily módon önmagát meghazudtoló szövetségi rendszerből való kilépésünk lehetőségét.

Össztűz Orbánra: „A vádlottak padján a helye”

2011. augusztus 2. - (168 Óra Online)

A hatalomátvétel után Orbán újból költekezni kezdett, s növelte az államadósságot, csak az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap állította meg. Elődei egyoldalú megvádolásával csak a történelmet igyekszik meghamisítani - írja a Sme című szlovák liberális napilap.. A liberális Süddeutsche Zeitung az Éljen Kína! Felejtsétek el Európát! című írásában Alex Rühle az alcímben azt hangoztatta, hogy Orbán Viktor autoriter állammá alakítja át országot. Az EU pedig szemléli a dolgokat - fogalmazott a szerző. A cikkíró szerint Orbán Viktor miniszterelnök nem csinál titkot abból, hogy eltökélt „az egész ország átalakítására”. Az újság beszámolt a „lélegzetelállító tempóban” hozott kormányzati intézkedésekről, megfogalmazása szerint a parlament futószalagon hagyja jóvá a törvényeket. Beszámolt a közmédiában eddig végrehajtott és őszre bejelentett elbocsátásokról, hangoztatva, hogy „a még létező kevés független médiumot szabályszerűen megfojtják.” A cikkíró kitért arra is, hogy - mint írta - egy parlamenti különbizottság éppen most állította a váltókat ahhoz, hogy a korábbi szocialista kormányokat az államadósság miatt „politikai bűncselekmény” vádjával bíróság elé állítsák. Ez utóbbival foglalkozott Elszámolás magyar módra című elemzésében a baloldali Berliner Zeitung is - írja az MTI. A cikk bevezetőjében Frank Herold azt hangoztatta: a magyar parlament ugyan szabadságon van, a Fidesz azonban ezekben a hetekben sem veszíti szem elől stratégiai célját. A politikai ellenfelet nem csak választásokon akarja megverni, de „teljesen el akarja intézni”. Az újság ennek kapcsán utalt arra, hogy a korábbi szocialista kormányfőket bíróság elé kívánják állítani és büntetőjogilag akarják felelősségre vonni az államadósság növekedéséért.

„A történelmet igyekszik meghamisítani”

A Sme című szlovák liberális napilap Nagy adósság, rossz emlékezet című kommentárjának szerzője, Peter Morvay azt állítja, hogy az államadósság növeléséért való felelősségre vonásnak csak akkor van értelme, ha a cél nem az ellenzék megfélemlítése és a saját hibák eltakarása. Rámutat, hogy Magyarország államadósságának kérdése bonyolultabb, semmint azért kizárólag az utóbbi három szocialista kormányfő lenne a felelős. A problémát az új politikai elit az 1989 előtti rendszertől örökölte. Az első szocialista-liberális kormány volt az, amely államcsőd közeli helyzetben elfogadta a megszorító Bokros-csomagokat. Orbán első ízben éppen ezeknek az intézkedéseknek a „brutális baloldali-populista kritikájával” került hatalomra, de kormányzása elején értelmesen folytatta azt a politikát, amelyet az általa „nemzet elleni bűntettnek” minősített takarékossági csomagok alapoztak meg a Sme kommentárja szerint. „A hatalomátvétel után Orbán újból költekezni kezdett, s növelte az államadósságot. Csak az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap állította meg. Ma a szükségből erényt kovácsol, s úgy tesz, mintha ő lenne az adósság elleni legkitartóbb harcos. Elődei egyoldalú megvádolásával azonban csak a történelmet igyekszik meghamisítani. Elődeinek valóban vaj van a fején, de a Orbánnak és társainak szintén a vádlottak padján a helye” - zárja írását Peter Morvay.

Kettős állampolgárság

Az Új Szó című pozsonyi magyar napilap keddi kiadása szerint a szlovák-magyar viszonyban láthatóan véget ért a nyári uborkaszezon, s nem meglepő, hogy elsőként a kettős állampolgárság témája került a figyelem középpontjába. Az Állampolgár újratöltve című kommentárban a szerző Nagy András ezzel kapcsolatban felteszi a kérdést: „Valóban jobban érzik magukat az itten magyarok itthon Szlovákiában azok után, hogy egyesek magyar állampolgársághoz is hozzájutnak?” Válasza: „Szerintem sajnos nem. Lehet jönni a mantrával, hogy többet nem hátrálhatunk, ez jár nekünk, egyébként is mi közük hozzá. De eddig az égvilágon senki sem cáfolta meg azt a sejtést, hogy az egész kettős állampolgársági ügy legnagyobb nyertese a jelenlegi magyar kormánypárt, esetleg a Jobbik lesz, mivel az újonnan magyar állampolgárságot szerző határon túli magyarok deformálni fogják a választási arányokat. Bár maga a választási törvény új változata még nincs kész, mindenki tudja, hogy az új állampolgárok kapnak szavazati jogot” - hangsúlyozta az Új Szó kommentárja. Az Euro című vezető cseh gazdasági hetilap legújabb számának a Hová tegyük Európát? című kommentárja szerint az Európai Unió mai szerkezete már fenntarthatatlan, s változásokra szorul. Jefim Fistejn neves cseh publicista rámutat: Európa már régen nincs a világesemények középpontjában. „A régi világ olyan ambíciók terhét vette a vállára, amelyet nem bír el” - fejti ki Fistejn. Úgy véli, el kell fogadni, hogy eljött a többsebességű Európa ideje. „Az idei első fél évben az unió elnöki tisztségét Magyarország látta el, ahol jelenleg a hagyományos európai elképzelésektől kissé eltérő modell van megvalósulóban. A nemzetileg orientált, a gazdasági protekcionizmus elemeit magába foglaló, az erős államra és a szélsőségesen konzervatív értékekre koncentráló mai magyar kormány a jövőbeni politikai elrendezés prototípusának tekinthető. A nyugat-európai közhangulatból ítélve, amely minden következő választásokon megnyilvánul, az európai politikára eddig jellemző univerzalizmust rövidesen sajátos elszigeteltség válthatja fel” - állítja a tekintélyes cseh Euro kommentátora.

A teljes egyetértés maga a diktatúra

2011. július 30. - (Népszabadság)

Rudolf Chmel szerint a nacionalizmust és a butaságot nem lehet legyőzni, mégis harcolni kell ellene. - Túl a hetvenen, neves értelmiségiként sem vonul vissza az elefántcsonttoronyba. Számtalan csalódása ellenére a szlovák-magyar megbékélés tántoríthatatlan híve, holott miniszterelnök-helyettesként, a Híd-Most párt alelnökeként olyan jelenségekkel szembesül, amelyekre rémálmaiban sem gondolt Rudolf Chmel:

http://nol.hu/lap/hetvege/20110730-a_teljes_egyetertes_maga_a_diktatura

A Fidesz és az államadósság kalandos története

2011. augusztus 4. - (fn.hu)

„Háborúban áll” Magyarország az államadóssággal. Ám távolról sem egyértelmű, hogy mikor, kinek a hibájából, milyen megfontolások miatt emelkedett az adósság a mai szintre. Lakner Zoltán elemzése az FN-en:

http://www.fn.hu/belfold/20110803/fidesz_allamadossag

Orbán megbuktatásáért a Jobbikra is szavazna Debreczeni József

2011. augusztus 3. - (hvg.hu)

Sorozatunkban a rendszerváltás meghatározó szereplőivel készítünk interjút, akik azóta a politikai élettől visszavonultak, legalábbis hátrébb húzódtak. Első alanyunk Debreczeni József közíró, volt MDF-es képviselő, aki szerint a mostani Orbán-rendszer sokkal monolitikusabb, mint a mečiari Szlovákia volt, és aki úgy látja: a magyar társadalom a jogállam és a liberális demokrácia leépítését nem vette érezhetően zokon:

http://hvg.hu/itthon/20110802_debreczeni_jozsef_orban

A Fidesz és a Jobbik olthatatlan pártigénye

2011. augusztus 2. - (Népszabadság)

Forrás oda megy ebben a térségben, akit én jóváhagyok. Akit nem hagyok jóvá, oda nem megy forrás - Balázs József képviselő e förtelmes nyelvhelyességi aknákkal terhelt szöveggel utasította rendre Juhász Oszkár gyöngyöspatai polgármestert, miután a jobbikos politikus kritizálni merészelte a helyi választási kampány finisében. Ha eltekintünk a magyar nyelv használatának elemzésétől, akkor is meg kell küzdenünk azzal a visszataszító, feudális gőggel, amely a fideszes honatya szavaiból árad. Örömteli, hogy idejével fölöttébb jól gazdálkodik a potentát, hiszen amellett, hogy Nagyréde polgármestere, az Országgyűlés, valamint az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács tagja. Az viszont már kevésbé, hogy emellett még arra sem sajnálja az időt, hogy páros lábbal ugráljon a demokratikus normákon:

http://nol.hu/velemeny/20110802-oda__akit

Csak 26 intézmény maradhat? A kormány alá rendelnék az egyetemeket

2011. augusztus 3. - (Népszabadság)

Az egyetemek kormány alá rendelése, a felsőoktatási autonómia megszűnése, 36 milliárd forint kivonása, az államilag finanszírozott hallgatói létszám jelentős csökkenése - íme, néhány tétel a felsőoktatási koncepció legújabb tervezetéből. A Népszabadság birtokába került dokumentumból kiolvasható: az előterjesztők célja a nemzeti középosztály erősítése:

http://nol.hu/belfold/20110803-csak_26_intezmeny_maradhat_

die tageszeitung: A létező orbánizmus

2011. augusztus 3. - (galamus.hu)

Orbán Viktor magyar kormányfőt a kommunista rezsimmel és a szemében a létező szocializmus közvetlen utódait megtestesítő szocialistákkal szembeni paranoid gyűlölet hajtja. Pedig a jobboldali populista Fidesz vezette kormány egyre hasonlatosabbá válik a totalitárius rezsimhez, amely „1989 előtt” uralkodott. Minden felelős tisztséget csatlósokkal töltenek be, és részben olyan időtartamokra szóló megbízásokkal ruháznak fel, amelyek két kormányzati perióduson is túlnyúlnak. A sajtó szabadságát már érezhetően megnyirbálták. Hamarosan új kinevezési hullám következik az igazságszolgáltatásban. A politikailag megbízhatatlan bírók a rájuk vonatkozó nyugdíjkorhatár leszállítása miatt nyugdíjazhatók:

http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id

=82898:kepuenk-a-vilagban&catid=79:kiemelt-hirek&Itemid=115

Az MKP felszólította a kormányfőt

a kisebbségi kulturális támogatások felülvizsgálatára

2011. augusztus 3. - (mti)

A Magyar Koalíció Pártja (MKP) szerdán felszólította a szlovák kormányfőt, indítson vizsgálatot a kisebbségi kultúrák idei támogatásának kivizsgálására. A parlamenten kívüli párt úgy látja, hogy a támogatások odaítélésében a kliens-rendszer és nem a szakmai szempontok érvényesültek. „Tekintettel arra, hogy a kormányprogram egyik fontos feladata és célkitűzése a korrupció és kliens-rendszer elleni harc, az MKP felszólítja a kormány elnökét, indítson vizsgálatot a kisebbségi kultúrák támogatásának ez évi odaítélésével kapcsolatban” - áll az MTI pozsonyi irodájába is eljuttatott MKP-nyilatkozatban. A párt, valamint a magyar civil szervezeteket tömörítő Szlovákiai Magyarok Kerekasztala már korábban is bírálták és több kifogást emeltek az állami támogatási pénzek elosztása ellen. Az MKP most annak kapcsán fordult a miniszterelnökhöz, hogy „újabb, a törvényesség határát súroló, de mindenképpen etikátlan esetet talált a pályázatok elbírálásának elemzésénél”. A Somorjáért Polgári Társulásról van szó, amely 10 ezer eurót kért a „Keressük azt, ami összeköt” nevű rendezvényre. „Annak ellenére, hogy a pályázatokat bíráló bizottság nem javasolta a rendezvény támogatását, a kormányhivataltól mégis 9 ezer euró támogatást kapott. Értesüléseink szerint a Somorjáért Polgári Társulás bejegyzési címe azonos a Szlovák Köztársaság Közlekedési Minisztériuma somorjai illetőségű államtitkárának lakcímével. Megítélésünk szerint az összeférhetetlenség alapos gyanúja áll fenn, az viszont bizonyos, hogy etikátlan az ilyen jellegű pályázatok pozitív elbírálása. Egyértelműen, az egy adott politikai párthoz tartozó személyek - adott esetben tisztségviselők - előnyben részesítéséről van szó, amit egyszerűen kliens-rendszernek neveznek” - olvasható az MKP nyilatkozatában.

Berényi: A Híd beismerte, hogy nem tudják teljesíteni programjukat

2011. augusztus 2. - (mti)

Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke úgy látja, hogy „a kormányprogram látványos nem teljesítését” jelenti Bugár Bélának, a Híd elnökének az a hétfői nyilatkozata, miszerint nem lát sok esélyt a szlovák állampolgársági törvény módosítására. A politikus a Bumm.sk hírportálnak kedden nyilatkozva ugyanakkor előrelépésként értékelte, hogy Bugár Béla pártja az ügyet az alkotmánybíróság elé kívánja vinni azzal érvelve, hogy a szlovák alkotmány szerint akarata ellenére senkit nem lehet megfosztani állampolgárságától. „Figyelemmel fogjuk kísérni az alkotmánybírósági beadvány sorsát, annak esetleges elmaradását pedig ezek után számon fogjuk kérni” - jelentette ki Berényi. Rámutatott, egy évvel ezelőtt egy kompromisszumos kormányprogram született. Akkor a Híd részéről elhangzott, noha nem sikerült mindent belevenniük a kormányprogramba, az abban foglaltakat - beleértve az állampolgársági ellentörvény eltörlését - maradéktalanul teljesíteni fogják. „Most mégsem ez történik” - hívta fel a figyelmet a parlamenten kívüli MKP elnöke. Gubík László, az MKP lévai szervezetének elnökével kapcsolatban, aki a napokban nyíltan felvállalta, hogy magyar állampolgár lett, Berényi azt mondta: az MKP kész jogi segítséget nyújtani a politikusnak. Az MKP elnöke megérti a párt ifjú politikusainak kezdeményezését, de azok azonban számos kérdést vetnek fel. Szerinte érzelmi alapon döntöttek a fiatalok, elegük lett az elmúlt évek szlovák politikájából, mely másodrangúként kezeli a magyarokat, s kettős mércét alkalmaz. Ismételten rámutatott arra, hogy 1997 és 2005 között a határon túl élő szlovákok megkaphatták a szlovák állampolgárságot, s mellé a szavazati jogot is. Úgy vélte, az MKP fiatal politikusai figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy a magyar állampolgárság nyílt vállalásával automatikusan elvesztik szlovák állampolgárságukat, s emiatt nem lesznek jelölhetők a parlamenti választásokon, illetve nem is szavazhatnak, ami viszont „nagy vérveszteséget” okozna a szlovákiai magyar közösségnek. „Nem az a célunk, hogy elveszítsük legöntudatosabb fiataljainkat. Egyébként is nagyon sok szlovák politikusnak örömet okoznak azzal, hogy megszakítják jogi-állampolgársági kapcsolatukat Szlovákiával. Nagyon sokuknak ugyanis épp ez a célja, hogy a szlovákiai magyarok száma minél kevesebb legyen, és így sikeres legyen nemzetállam-építő politikájuk” - fejtette ki a politikus. Berényi a SAJÁT állampolgárságával kapcsolatban megismételte korábbi szavait. Közölte, a szlovák belügy azon kérdésére, magyar állampolgár-e, azt felelte, ő szlovák állampolgár, mivel a szlovák alkotmány értelmében akarata ellenére senki sem fosztható meg állampolgárságától.

Berényi: Nem vehető el a szlovák állampolgárság

2011. augusztus 3. - (mr1-kossuth.hu)

Az alkotmány egyértelműen fogalmaz - nyilatkozott a Kossuth Rádiónak az MKP elnöke, aki bízik benne, hogy az alkotmánybíróság állást foglal az ügyben. Szlovákiában továbbra sem lehet büntetlenül felvenni a magyar állampolgárságot. Viszont több követõje akadt Gubik Lászlónak, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) egyik ifjúsági vezetõjének, aki nyíltan vállalta, hogy magyar állampolgár lett, amiért egyébként a szlovák állampolgárság megvonása jár. Gubik László viszont azt is bejelentette, hogy meg kívánja tartani szlovák állampolgárságát, és ezért akár pereskedni is hajlandó. Az MKP elnöke, Berényi József még az év elején nyilvánosságra hozta, hogy kéri a magyar állampolgárságot, viszont arról, hogy megszerezte-e, nem tájékoztatja a szlovák hatóságokat, hiszen ehhez joga van. Nem a félelem, hanem a politikai józanság és taktikai érzék készteti arra, hogy ne nyilatkozzon, hiszen pártelnökként az a feladata, hogy visszavigye a magyar érdekvédelmi alakulatot, az MKP-t a pozsonyi parlamentbe. Berényi József a fiatalok lépését inkább érzelmi indíttatásúnak tartja, szerinte ezzel akarnak tiltakozni a szlovák kormány politikája ellen. A Kossuth Rádiónak azt mondta: az MKP bízik benne, hogy a fiatalok nem veszítik el a szlovák állampolgárságukat, és ezzel azt a lehetőséget, hogy részt vegyenek a szlovákiai politikai életben. Az MKP vezetője úgy látja: Gubik Lászlónak nagyon nehéz lesz eljutni az alkotmánybíróságig. Szlovákia nem viselkedik jogállamként - jelentette ki Berényi József. Példaként említette Malina Hedvig ügyét, aki öt éve nem tud érvényt szerezni az igazának, valamint a dunaszerdahelyi futballbotrányt, amellyel kapcsolatban a szlovák hatóságok szerinte félrevezették a közvéleményt. Berényi József örömmel veszi, hogy Bugár Béláék megpróbálnak összeszedni annyi aláírást a parlamentben, amellyel az alkotmánybírósághoz fordulhatnak a magyar állampolgárság ügyében. Hozzátette: ezt a lépést már régen meg kellett volna tenni, mert az alkotmány egyértelműen kimondja, hogy senkit nem lehet megfosztani az állampolgárságától.

Indulhat az első állampolgársági per

2011. augusztus 3. - (Új Szó)

Gubík László, aki a napokban felvette a magyar állampolgárságot, nem hajlandó lemondani szlovák állampolgárságáról. A hatóságok viszont szinte biztosan megfosztják ettől, sőt, még 3319 eurós bírságot is kiszabhatnak rá, mivel ezt nem jelezte nekik. Gubík lapunknak elmondta: fellebbezni fog a döntés ellen, és kész szlovák állampolgárságának megtartása érdekében pereskedni az állammal. Alkotmányjogászok szerint egy ilyen pert Szlovákia minden valószínűség szerint elvesztene. Ha ez így történne, akkor a parlamentnek módosítania kellene az állampolgársági törvényt, s törölni a Ficóék által egy éve beemelt részeket. Ez egyébként része a kormányprogramnak is. A parlament ennek ellenére - az Egyszerű Emberek és egy KDH-s honatya ellenállása miatt - idén februárban nem fogadta el azt a koalíciós tervezetet, mely eltörölte volna az inkriminált rendelkezéseket. Bugár Béla, a Híd elnöke a napokban megismételte, amit pártja politikusai már hónapokkal ezelőtt jeleztek: szinte biztos, hogy a közeljövőben nem sikerül egy, a februárihoz hasonló módosítást elfogadtatni a törvényhozással. Bugár azt tanácsolja a magyar állampolgárságot felvevőknek, hogy addig, amíg nem sikerül módosítani a törvény, Gubíkhoz hasonlóan pereljék be az államot. Az MKP közben jelezte: mindennemű jogi segítséget megad Gubíknak, aki az MKP lévai helyi szervezetének elnöke. Lapunknak tegnap elmondta: nem hajlandó lemondani párttisztségéről, a törvény szerint viszont csak szlovák állampolgárok tölthetnek be ilyen funkciókat. Berényi József, az MKP elnöke úgy véli, az MKP ifjú politikusai figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy a magyar állampolgárság nyílt vállalásával automatikusan elvesztik szlovák állampolgárságukat, s emiatt nem indulhatnak a parlamenti választásokon, illetve nem is voksolhatnak, ami komoly veszteséget okoz a hazai magyar közösségnek.

Nemzetpolitikai államtitkárság: A magyar állam

minden esetben kiáll a határon túli magyarok mellett

2011. augusztus 5. - (mti)

A magyar állam minden esetben kiáll a határon túli magyarok mellett az őket ért bármilyen jogsérelem esetén - szögezte le a nemzetpolitikai államtitkárság az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében Gubík László, a felvidéki Via Nova Ifjúsági Csoport országos alelnökének magyar állampolgársági nyilatkozata kapcsán. Gubík László múlt pénteken hozta nyilvánosságra, hogy július 19-én ünnepélyesen állampolgársági esküt tett, és ezzel a szlovák mellett magyar állampolgár is lett. „A magyar állam, ahogy eddig is, továbbra sem ad ki semmilyen információt azokkal a személyekkel kapcsolatban, akik az egyszerűsített honosítási eljárás keretén belül kérvényezték, vagy már megszerezték a magyar állampolgárságot” - közölte a nemzetpolitikai államtitkárság, hozzátéve, a magyar állam minden esetben kiáll a határon túli magyarok mellett az őket ért bármilyen jogsérelem esetén. Gubík László mellett korábban kiállt az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség, a Jobbik és az LMP is. Szlovákiában a hatályos törvények szerint elveszti eredeti állampolgárságát az a szlovák állampolgár, aki egy másik országhoz kapcsolódó tartós életvitel, illetve más szoros kötődés nélkül felveszi annak állampolgárságát. Gubík László elhatározásának indokait levélben hozta nyilvánosságra, amely múlt pénteken délután jelent meg a Szabad Újság szlovákiai társadalompolitikai hetilap honlapján. „2011. július 19-én Soltvadkerten magyar állampolgársági esküt tettem, és kézhez vettem honosítási okiratomat. Ezáltal közjogi értelemben is a magyar nemzet tagjává váltam. Tisztában vagyok vele, hogy cselekedetemmel felvidéki magyarként a Szlovák Köztársaság hatályos jogszabályai alapján törvényt sértettem. Szeretném a legszélesebb nyilvánosság előtt megindokolni döntésemet” - olvasható a levélben. Gubík rámutatott: a szlovák alkotmány alaprendelkezéseiben leszögezi, hogy akaratán kívül senki nem fosztható meg állampolgárságától, így véleménye szerint a szlovák állampolgársági törvény legutóbbi módosítása alkotmányellenes. „Joghallgatóként és törvénytisztelő állampolgárként nem kívánok rejtőzködni a hatóságok elől, ugyanis semmi olyat nem tettem, amivel sérteném Szlovákia érdekeit, épp ellenkezőleg, továbbra is szülőföldemen szeretnék élni és boldogulni, ezért nem kívánok megválni szlovák állampolgárságomtól” - írta levelében.

Elő az állampolgársági farbával, különben pofa be!

2011. augusztus 4. - (Ardamica Zorán - parameter.sk)

Fölösleges sokszor ismételgetni, ahogyan Magyarország a határon túli magyarok állampolgárságának ügyét kezeli (politikai marketingestül, külpolitikástul, de főleg alkotmányostul), az méltatlan magához az ügyhöz. Azt is fölösleges sokszor ismételgetni, hogy Szlovákia reakciója, majd pedig mostani ignoráns, arrogáns és minden jel szerint alkotmányellenes hozzáállása is az európai nívó lece alatt limbózik, elég látványosan... Hány olyan szlovákiai magyar politikust ismerünk, akik nyilvánosan vállalni merik a magyar állampolgárság felvételét?! Na hányat?! Amennyiben a kisemkápé, vagyis a Via Nova ICs elnökségi tagját kinevezzük politikusnak, akkor én ma egyről tudok: Gubík Lászlónak hívják. Adódik a kérdés, mi volt a célja az állampolgárság nyílt vállalásának. Jómagam két lehetőséggel számolok. Az első, legyek jóhiszemű: becsületből, büszkeségből, precedensteremtés céljával. A második variáció szerint - s most sem rosszhiszemű vagyok, hanem a politikában tapasztaltakat mérlegelem - Gubík (aki már elég öreg egy ifjúsági csoporthoz) személyes karrierje érdekében nyújtogatja hosszúra a nyakát, hogy kilátszódjon az egyre arctalanabb tömegből. Gyaníthatóan MKP-politikusi babérokra „pályázik” (nem mintha azokat pályázat útján lehetne elnyerni...), s meg akarja mutatni a nagyszájú, de gyáva pártnépségnek: neki több vér van a pucájában még az MKP elnökénél is! Ezt én például tiszteletben tartom, sokkal tökösebb, férfiasabb kiállás ez, mint az MKP elnökéé, s gyaníthatóan más „csúcspolitikusaié”, akik még Berényinél is jobban lapítanak a var alatt, s „nemzeti hősként” akkor vallják majd be második állampolgárságukat, amikor annak már tétje nem lesz. Csak azt kell közben elismerni, hogy ez nem igazán profi politikusi cselekedet, hanem inkább a polgári ellenállás egyesek számára szimpatikus, de semmiképpen sem szerencsés, nem pragmatikus és valószínűleg nem is célravezető formája. Ehhez azért Berényi jobban ért. Hogy egy ilyen becsület/büszkeség-exhibíció a nyári uborkaszezonban mennyivel lendíti feljebb a szamárlétrán a vakmerő, de ennek megfelelően feltehetően nem politikusnak való Gubíkot, majd elválik. Szerintem semennyivel. Legalábbis lényegében. Mást viszont szívesebben vettem volna. Nem hiszem, hogy Berényi elnök úr az egyetlen vezető MKP-politikus, aki kérvényezte és valószínűleg már meg is kapta a magyar állampolgárságot. Mert, ha igen, akkor a Fidesz is meg az MKP is roppant gyalázatos politikát folytat a külhoni magyarokkal szemben. Utóbbi pedig nem méltó a Fidesz előretolt helyőrségének szerepére, pedig már szinte semmi másra sem alkalmas az önkormányzati politikán kívül. Szóval, ha nem kérte és kapta meg közülük senki, akkor - már elnézést, de - pofa be! Hozzáteszem, legnagyobb őszinte sajnálatomra! Márpedig ha a tisztelt hölgyek és urak kérvényezték, és megkapták, akkor tessék felvállalni! Nyíltan, büszkén, becsületesen, félretéve a gyávaságot, a személyes érdekeket, mert a sokszor hangsúlyozott kollektív érdekek érvényesítésének útján ezt bizony úgysem lehet majd elkerülni. Nem megvárnia kell az enyhítő törvényt a politikusnak, hanem kiharcolni! Az a dolga. Ha már úgyis mindig „harcol”. A betyár kisebbségi mindenségit! Szóval szívesebben vettem volna, ha a magukat illetékeseknek tartó tisztelt hölgyeim és uraim lépik meg jól előkészített jogi háttérrel, megszervezett társadalmi támogatással stb., amit Gubík meglépett. Dehát mikor tudott itt utoljára jól előkészített jogi hátteret és megszervezett társadalmi támogatást felmutatni az MKP... Pedig már rohadtul ideje lenne!

Az LMP szolidaritást vállal Gubík Lászlóval

2011. augusztus 3. - (bumm.sk / lehetmas.hu)

A Lehet Más a Politika szolidaritását fejezi Gubík Lászlóval, a Via Nova Ifjúsági Csoport országos alelnökével, aki néhány napja bejelentette: élt az egyszerűsített honosítási eljárás adta lehetőségével és állampolgársági esküt tett Magyarországon - áll a párt honlapján. Gubík László nyilatkozatában kijelentette: semmi olyat nem tett, amivel sértené Szlovákia érdekeit. „Épp ellenkezőleg, továbbra is szülőföldemen szeretnék élni és boldogulni, ezért nem kívánok megválni szlovák állampolgárságomtól”. Az LMP választási programjában és az Országgyűlésben is leszögezte, hogy támogat minden olyan kezdeményezést, amely a Kárpát-medencei magyarság szülőföldön való megmaradását szolgálja. Az LMP szerint aggasztó, hogy a közelmúltban csak részleges engedmények születtek a szlovák parlament részéről a nyelvtörvény enyhítésének ügyében és bizonyos szervezetek továbbra is a magyar-ellenes érzelmek felkorbácsolásából igyekeznek politikai tőkét kovácsolni. Aggodalomra ad okot az is, hogy a Kárpát-medencei magyarság talán legnehezebb helyzetben élő csoportját, a kárpátaljai magyarokat - a kettős állampolgárságot lehetővé tévő törvény elfogadását követően - az ukrán biztonsági szolgálatok részéről, több ízben hatósági zaklatás érte. Az LMP álláspontja az, hogy a magyar kormánynak kötelessége diplomácia csatornákon tiltakozni minden olyan esetben, amikor a határon túli magyarokat származásuk vagy meggyőződésükből fakadó döntéseik miatt a környező országok hatóságai diszkriminálják, büntetik, vagy rendészeti eszközökkel zaklatják - áll a közleményben, amit Szabó Tímea országgyűlési képviselő, az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság alelnöke, valamint Berze Márton, külpolitikai szakszóvivő írt alá.

Orosz lap a kettős állampolgárságról

2011. augusztus 3. - (mti)

A Nyezaviszimaja Gazeta című orosz lap „Nyugat-Ukrajna már integrálódik az EU-ba” címmel közölt terjedelmes cikket arról, hogy a határon túli magyarok magyar állampolgárságot kaphatnak. A szakértők óva intenek azoktól a problémáktól, amelyekkel Ukrajna szembekerülhet, amikor majd kiderül, hogy a kettős állampolgársággal bírók létszáma több százezer, és egyes területek lakossága szinte egészében a szomszédos államok állampolgáraiból áll” - írta a lap. A cikk idézte Alekszandr Gavris politológust, aki rámutatott: Szlovákiával ellentétben Ukrajna nem reagált a magyar intézkedésre, és így az államnak a későbbiekben problémát okozhat a szomszédos állam polgárai által lakott területek ellenőrzése. „Ehhez elegendő, hogy a kulturális jelszavak politikaiakká alakuljanak” - mondta a politológus, hozzátéve: ehhez alapul szolgálhat, hogy százezrek elégedetlenek ukrajnai életszínvonalukkal. Pavel Gricak, az Európai Ház társadalmi szervezet vezetője szerint gyanakvásra ad okot, hogy a magyar állampolgárság megadása „titokban zajlik”. „Ez a kisstílű csirkefogók logikája: tudjuk, hogy a kettős állampolgárság tilos Ukrajnában, de ez Ukrajna belügye” - nyilatkozta Gricak.

Szeretetteljes ostorcsapások

2011. augusztus 3. - (Skrivanek Dániel, Kapu / felvidek.ma)

Bárhogy is fájdalmas számomra minden ostorcsapás, melyet e sorokkal szülőföldemre mérek, mégis valahogy észhez kell térnünk Pozsonytól Kassáig, mert különben fasírtot csinálnak belőlünk. És ami a legszomorúbb: nem, nem és nem látom a kiutat ebből a sötét veremből. Mert ahányan vagyunk - egyre kevesebben - annyifelé tartunk. A szlovák hatalom legnagyobb megelégedésére hatnak a megfélemlítések, nincs ami egységbe kovácsoljon bennünket, nem tiszteljük (a minden hibája ellenére kétségkívül nemzeti!) a magyar kormány segítő szándékát, nincs közös cél és nincsenek egyéniségek, akik kiemelkedve a tömegből, vezetni tudnák azt. Ilyen körülmények között, ha úgy fordulna a történelem kereke, hogy mondjuk visszakerülne Magyarországhoz e régió, azzal az anyaország most csak rosszul járna. Az amúgy is számos baj tetejébe egy sokkal nagyobbat szerezne: egy identitásában, lelkében teljesen kifacsart, a végtelenségig eltorzult tudatú, önsorsrontó emberek sokasága által lakott területet. Amely persze szebb és értékesebb - számomra - mindennél… Ez, és csakis ez utóbbi miatt érdemes küzdeni, és ostorozni ha kell, akkor is ha nem kérik, akkor is, ha megvetnek érte:

http://www.felvidek.ma/nezopont/publicisztika/29608-szeretetteljes-ostorcsapasok

„Oficiális városi kalauz” - „Fedezze fel Košice”

2011. augusztus 3. - (Marsovszky Miklós - Új Szó)

Kivonják a forgalomból a Kassáról készült turisztikai kézikönyv magyar változatát, mert botrányosra sikeredett a fordítás. A publikációt újra lefordíttatják, de csak jövőre, idén már nincs rá pénz. „Fedezze fel Košice” - a címe a magyar turistáknak szánt kézikönyvnek. Az „Oficiális városi kalauz” alcím is gyanakvásra ad okot, és a 66 oldalas publikáció bővelkedik nyelvi meglepetésekben. A gyanútlan turista ilyen mondatokkal találkozhat: „Ha már a városban van, összpontosult központjában problémamentes a mozgás.” „Kassából egyenes buszjáratok indulnak Európa több metropoliszába.” „A városközpontban lévő épületekre vetett tekintetünk által belemerülhetünk a porlepte sorsokba.” „A Kassai Látogatóközpontból először a város bugyraiba fognak áthaladni.” Az uniós Európai Régiófejlesztési Alapból is finanszírozott ingyenes kiadványt a Kassai Turizmus szervezet adta ki. Menedzsere, Lenka Zajacová lapunknak azt mondta, a kiadványt már kivonták a forgalomból. Ennek ellenére tegnap délután is hozzá lehetett jutni. „Hiba történhetett. Mindenkit tájékoztattunk, hogy ne forgalmazzák a magyar nyelvű publikációt. Nem tudom megmondani, ki fordította a szöveget magyarra, ezt a Szlovák Idegenforgalmi Hivatal intézte.” - mondta Zajacová.

Közmunkások újítják fel a szlovák várakat

2011. augusztus 1. - (Duna TV Híradó)

Felújítják a szlovákiai várakat. A tervek szerint csaknem négymillió eurót költenek erre. Az ország területén lévő 300 várból több mint 70 romos állapotban van. A felújításnál - közmunkában - munkanélküliek is részt vesznek - hangzott el a Duna TV Híradójában. Az észak-komáromi vár teljes felújítása 160 millió euróba kerülne. A városkassza nem bírná el a felújítás költségeit, így csak pályázati pénzekben reménykedhetnek. Ez is egy lehetőség, és a közmunkások bére a városkasszát csak kis mértékben terhelné. A Híradónak nyilatkozó Marek Anton, komáromi polgármester azt mondta: a város már beadta terveit, a pályázaton elnyert pénzből a kaszárnya épületét és a laktanyát szeretnék helyrehozni. A polgármester szerint a vár az enyészet határán áll, omladoznak a falai és benőtte a gaz. Mare Anton azt is elmondta: a komáromi vár falai közt munkálkodott Klapka György, majd pár évtizeddel később a szocializmus „fellegvára” volt, több ezer szovjet katona masírozott itt. Dumamocson ugyan nincs vár de közmunkásként foglalkoztatott munkanélküliből van elég. A bérköltséget - programtól függően - 95, vagy 70 százalékban állja a munkahivatal. Nagy Gabriella Észak-Komárom szociális-és családügyi hivatalának vezetője azt mondta: nagyon jó a viszonyuk a kommunális szférával, így 490 munkahely jött létre a városokban és a falvakban, ahol közmunkásként dolgozhatnak a munkanélküliek. Az álláskeresők tataroznák a komáromi várat is. Ehhez azonban nyertes pályázat kell. A zayugróciak és a sárosiak már a program keretében újítják váraikat, remélhetőleg Észak-Komárom is beáll hamarosan a sorba. Szlovákiában mintegy 300 várat tartanak nyilván, közülük 74 nagyon romos állapotban van.

Osztalékokból 440 millió eurót szedhet be a szlovák államkassza

2011. augusztus 5. - (mti)

Mintegy 439,1 millió eurós bevételre tesz szert az idén az osztalékokból a szlovák államkassza, ami 141 millióval több a korábban vártnál - közölte a szlovák nemzeti vagyonalap pénteken. Az osztalékok konkrét nagyságáról az egyes részvényesi közgyűlések döntenek, s a pontos adatok csak azok lezajlása után lesznek ismeretesek” - áll az alap közleményében. Az alap becslése szerint a jövő évben ez az összeg 396,5 millió euró lesz. „Egyelőre becsült adatokról van szó. Amennyiben a kormány és a parlament magánosításokról hoz döntést, úgy azok befolyással lesznek az osztalékok nagyságára is” - mutat rá a közlemény. Az osztalékokból befolyó összeg felhasználásáról a nemzeti vagyonalap javaslata alapján a kormány és a parlament dönt. A szlovák nemzeti vagyonalap ugyanakkor közölte, hogy idei összbevételei várhatóan 695,19 millió eurót tesznek ki. Az alap idei tervezett kiadásai 635,855 millió euróra rúgnak. Egy korábbi kormánydöntés szerint a szlovák nemzeti vagyonalap 2014-ben működését befejezi, miután addigra várhatóan befejeződik a privatizáció.

Háború és béke

2011. augusztus 4. - (galamus.hu)

A kormány harcban áll. Maga a kormányfő jelentette be, hogy csapatai megindultak az államadósság ellen, s mellesleg küzdenek a munka becsületéért, harcolnak a segélyből élők, az idő előtt nyugdíjba menekülők, a hontalanok, az egyedülállók, a gyermektelenek, az azonos nemű párt választók, a hitetlenek, a baloldali és liberális elhajlók ellen. Valójában a háború fő célja a hatalom minél hosszabb időkre szóló megszerzése. Ezért ellenség mindenki, aki erre bármilyen módon és bármilyen okból veszélyt jelent, vagy veszély jelenthet:

http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view

=article&id=83103:haboru-es-beke&catid=9:vendegek&Itemid=66

Túllépve a mai kocsmán

2011. július 29. - (Élet és Irodalom)

Tartalmas és termékeny vita bontokozott ki az elmúlt hetekben a jelenlegi autoriter hatalmi berendezkedés megbuktatásának esélyeiről, az alkotmányos berendezkedésen és a jogállami normákon esett sérülések reparálásának lehetséges módozatairól. - Orbán Viktor rendszerét kicsit legyőzni nem lehet és nem is érdemes! Csak egy társadalmilag jól megalapozott, mindent elsöprő, valóban rendszerváltó győzelem hozhat megújulást Magyarország számára. Ehhez pedig arra van szükség, hogy 2014-ben a választók többsége ne egyszerűen Orbán Viktor rendszere ellen, hanem a demokratikus Magyarország mellett tegye le a voksát. Ez csak úgy képzelhető el, ha lesz egy olyan - akár jobb-, akár baloldali - párt és egy olyan politikai vezető, amely és aki egy konzekvensen felépített, hiteles és hihető társadalmi vízió segítségével képes meggyőzni a választópolgárokat arról, hogy a demokrácia minden problémájával együtt is élhetőbb, biztonságosabb és perspektivikusabb világot teremt a politikai közösség tagjai számára, mint bármilyen autoriter, diktatórikus rendszer:

http://www.es.hu/vasarhelyi_maria;tullepve_a_mai_kocsman;2011-07-27.html

A Pravda a magyar alkotmányról,

volt amerikai nagykövet a privatizációról

2011. augusztus 1. - (mti)

Štefan Markuš volt budapesti szlovák nagykövet (1998-2002) a Pravda című független napilapban a Magyar időgép című jegyzetében úgy véli, hogy a szlovák kormány nem látja elég világosan, mi lesz a következménye mindannak, ami ma Magyarországon történik. Példaként a magyar alaptörvényt említi, amely egyebek között megváltoztatta az ország nevét. Szerinte az eddigi országnevek mind megerősítették a trianoni határokat, míg Magyarország „Történelmi Magyarországként” is olvasható (szlovákul Uhorsko). „A húsvéti alkotmány ezt az állapotot meg akarja változtatni. Életbe lépésétől kezdve +minden magyar+ a magyar nemzet részévé válik. S ha ez 2012-től kezdve valóban így lesz, akkor Magyarország terjeszkedhet mindenhová oda, ahol magyarok élnek. És akiket természetesen főleg a szomszédoknál találnak. A magyar alaptörvény példa nélküli módon megnyitja a revizionizmus problematikáját. A kettős állampolgárság a választójoggal együtt hatékony eszköz lesz a magyarok újraegyesítésére a Kárpát-medencében. Kulturálisan, politikailag és területileg is. A polgári liberális irányzatú szlovákiai demokraták előtt szomorú kérdés áll: Zavar minket a magyar irredentizmus?” - írja Štefan Markuš.

A másfél évtizeddel ezelőtti magyar privatizáció tapasztalatait ajánlotta Görögország figyelmébe a Huffington Post portálon vasárnap megjelent írásában Donald Blinken, aki 1994 és 1997 között az Egyesült Államok budapesti nagykövete volt. Blinken szerint a magyarok rájöttek, hogy noha a közszféra kiárusítása nem csodaszer, de segít a katasztrofális köztartozások csökkentésében, s a fizetések és a nyugdíjak az állam helyett a magántulajdonosok felelősségéve válnak. A volt nagykövet úgy látja, hogy a magyar privatizáció, noha sokkal kisebb méretű volt, mint az, amilyenre a dél-európai országnak most szükség lenne, precedensként szolgálhat Görögország számára. Washington és az IMF egyaránt úgy látta akkor, hogy a 30 milliárd dolláros adósságállománnyal és 30 százalékos inflációval terhelt magyar gazdaság összeomolhat és hogy amerikai mentőcsomagra lesz szükség. Blinken szerint a Horn Gyula kormányfő által kinevezett, Bokros Lajos Pénzügyminiszter és a Surányi György MNB-elnök alkotta „álomcsapat” 1995 első négy hónapjában 42 céget adott el, ami 620 millió dollárnyi új tőkét hozott be az országba, s az állam részesedése két év alatt 70-ről 30 százalékra csökkent. Blinken úgy véli, hogy Athénnek, akárcsak annak idején Budapestnek, át kell ütemeznie az adósságszolgálatát.

Importvoksok

2011. augusztus 4. - (Népszabadság)

Most már csak az a kérdés maradt, hogy vajon van-e annyi józanság a saját ötletüktől megittasult Fidesz-vezetőkben, hogy a saját, belföldi szavazóikra hallgassanak? A saját tábornak ugyanis csak a harmada ért egyet a kettős állampolgársággal járó szavazati joggal. Vagyis nem szeretnék, hogy Székelyföldön, a Vajdaságban vagy ki tudja, hol dőljön el a magyarországi választás. Ott, ahol leginkább érzelmi alapon szavaznának, hiszen a voksolás következményeit nem viselik közvetlenül. Nem őket vékonyítja a chipsadó, és nem őket érintik a munkaalapú társadalom új vívmányai. Nem is nagyon ítélhetik meg másként a magyar pártokat, hiszen nem itt élnek, nem az itteni mindennapok tapasztalatai alapján dől el bennük a kormányváltás vagy épp -támogatás kérdése. Az érzelmi politizálás veszélyeit Orbán Viktor évről évre bemutatja a bálványosi szabadegyetemen. Ahol semmi sem drága. Mondhat bármit bárhogy. Ami most új, hogy ennek hátulütőit a Fidesz szavazói is látják. Azt üzenik ezzel, hogy ne ilyen trükkel őrizzék meg a hatalmukat az általuk választottak. Inkább felelős politizálással, jó kormányzással. Olyasmivel, ami megkönnyíti a négyévenkénti döntést. Még ha ez mostanság fenemód divatjamúlt dologként is hangzik. Vajon be lehet látni a politikai tévedést, és elegánsan visszatáncolni? Hagyni presztízst, a mindent jobban tudó gőgöt? Nagy kérdés. Nem kizárt, hogy a Fidesz jövője is múlhat a válaszon. És a belátáson: néha a túlontúl nagy győzelemnek nagyobb az ára, mint a súlyos vereségnek.

A fideszesek zöme sem adna választójogot a határon túliaknak

2011. augusztus 3. - (nol.hu)

A Fidesz szimpatizánsainak mindössze harmada, a jobbikosok 18 százaléka helyesli, hogy a határon túl élő magyarok is választójogot kapjanak - derül ki a Medián felméréséből, amelynek részleteit az [origo] ismerteti. Magyarország lakosságának 77 százaléka nem helyesli, hogy a határon túli magyarok választójogot kapjanak - állapította meg ki a Medián az [origo] megbízásából készített reprezentatív közvélemény-kutatása során. A felmérés május 6-a és 10-e között 1200 ember megkérdezésével készült. A portál által közölt vizsgálat eredménye azt mutatja, hogy bár a magyarországiak többsége a kettős állampolgárság megadását helyesli, a választójog megadásának támogatottsága jelentősen csökkent az utóbbi egy évben, s azzal a teljes lakosság mindössze 15 százaléka értene egyet:

http://nol.hu/belfold/a_fideszesek_zome_sem_ad

na_a_hataron_tuli_magyaroknak_valasztojogot

Soha többé kétharmad?

2011. július 29. - (es.hu)

A választási rendszer készülő reformjáról László Róberttel, a Political Capital választási szakértőjével - A Fidesznek szerintem a legfőbb politikai érdeke az, hogy olyan választási rendszert hozzon létre, ami relatív előnyből képes abszolút parlamenti többséget teremteni számára. Mert ha távol kerül is az abszolút többségtől, amit egy négyéves kormányzás után lehetetlen megtartani, de képes megmaradni legnagyobb politikai erőnek 30-40 százalék közötti támogatottsággal, akkor - több, öt-tíz-tizenöt-húsz százalékos támogatottságú párttal szemben - egy „alkalmas” választási rendszer mellett abszolút többséget tud szerezni. A kétfordulós rendszer egyfordulóssal való felváltása például lehetetlenné teszi, hogy a kisebb politikai ellenfelek az első forduló eredményeinek ismeretében visszalépjenek egymás javára, és esetleg együttes erővel legyőzzék a Fidesz egyéni jelöltjeit:

http://www.es.hu/;soha_tobbe_ketharmad;2011-07-27.html

http://www.es.hu/;soha_tobbe_ketharmad;2011-07-27.html

Állampolgár újratöltve

2011. augusztus 2. - (Új Szó)

Láthatóan véget ért a politikai nyári szünet, legalábbis szlovmagy témában, s amint ez várható volt, újra a kettős állampolgárság került elő. Az ember talán arra tippelt volna, hogy a legfrissebb felmérések alapján maga az MKP kezdi el erőteljesen feszegetni a témát, esetleg valamilyen formában maga a pártelnök mutat utat. Berényi József magyar állampolgárságáról azonban egyelőre semmit sem tudni. Helyette mások vették át a stafétát, már megvannak az első olyan magyar állampolgárok is, akik nyíltan vállalják kettős állampolgárságukat, és várják a szlovák állam ellenintézkedését. Hogy ez mennyire propaganda, esetleg mártírkodás, vagy az „életszerűen” Magyarországon való tartózkodást elősegítő döntés, nem tudom, nem is tisztem eldönteni. Ám mindenképpen érdekes lesz figyelni ezt a meccset, vajon milyen módon fogja a belügyminisztérium alkalmazni ezt az egyébként teljesen hülye törvényt:

http://ujszo.com/online/velemeny-es-hatter/2011/08/02/allampolgar-ujratoltve

Ők még Trianonra sem hivatkozhatnak

2011. július 29. - (168ora.hu)

Azt állítja Czakó Gábor

író (a Magyar Nemzetben), hogy az ősszel induló tanévre 152 158 helyet hirdettek meg a középfokú iskolákban, ám csak 102 809 gyerek jelentkezett. „Az ok a benső Trianon: 1918-ban Károlyiék ideológiából adták át az országot a zsákmányéhes szomszédoknak, a mai nemzedék nem szül, nem nevel gyermeket, s így üríti ki a hazát más, élni vágyóbb népek számára.”

Ezzel szemben a tény az,

hogy nem a benső Trianon az ok, hanem az, hogy a férőhelyek számát elvileg a fizikai maximumon szabják meg, gyakorlatilag azonban az oktatás nem is tudna ennyi gyereket megfelelően befogadni, vagyis nem arról van szó, hogy negyven-ötvenezer üres pad árválkodik a középiskolákban. De a benső Trianon azért sem ok, mert Károlyiék nem adták át az országot a szomszédoknak, ellenben az ország egy jelentős részét az Osztrák-Magyar Monarchia által indított háborúban elvesztettük. Nem Károlyiék. Ezután ráadásul még sok olyan nemzedék született, amely több gyereket szült és nevelt, mint ahány ember közben meghalt, ám Németországhoz, Olaszországhoz, Csehországhoz vagy Oroszországhoz hasonlóan mi is demográfiai gödörben vagyunk. Pedig ők még Trianonra sem hivatkozhatnak.

Medgyessy - Gyurcsány - Bajnai

2011. augusztus 4. - (galamus.hu)

Egyfolytában csodálkozom, hogy széles látókörű és tapasztalt újságírók (Aczéltól Mészárosig) elhiszik, hogy Orbán tényleg büntetőpert akar elődei nyakába varrni. Azt is mondhatnám, nagyon alábecsülik Orbán taktikai-stratégiai képességeit. Ő ennél sokkal okosabb, ő ennél sokkal aljasabb és sokkal gyávább. Mint a futballista, aki belebikáz egy óriásit a bőrbe, messze el a kaputól, a nézők sűrűjébe. Dehogyis akart ő gól lőni, tudja jól, hogy az nem menne, de azt is tudja, hogy mindenki a nagy lövés után néz, és mire végre előkerül a labda, folytatódhatna a játék, a szemek újra a pályán, az ellenfél csatára a földön fekve fogja a lábát, a tettes meg ártatlan képpel sétálgat a pálya túlsó sarkában. Természetesen a bíró sem látott semmit, vagy ha mégis, udvariasan inkább másfele néz:

http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id

=83096:medgyessy-gyurcsany-bajnai&catid=65:az-olvasok-irasai&Itemid=101

Mindenképpen megbüntetnék Gyurcsányt és Medgyessyt

2011. július 28. - (168ora.hu)

Egy jövőbeni lex Gyurcsány lehetőségét is felvillantotta csütörtök reggel Szijjártó Péter, amikor egy tévéműsorban azt mondta, fel fogják kérni az alkotmányügyi bizottságot, hogy találja meg a Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon, illetve szakminisztereik felelősségre vonásának jogi eszközeit, ha pedig nincs ilyen, akkor vizsgálják meg, hogyan lehet megteremteni azokat:

http://www.168ora.hu/itthon/mindenkeppen-megbuntetnek

-gyurcsanyt-es-medgyessyt-79853.html

Kis magyar szijjártológia

2011. augusztus 3. - (Új Szó)

A baj az, hogy ez a politikai kommandó megint nem érzékelte a jó ízlés és a demokrácia határát, és most Szijjártó Péter, a minősítéseket már rég kinövő miniszterelnöki szóvivő azzal járkál körbe az országban, hogy meg kell teremteni a lehetőségét a volt miniszterelnökök jogi felelősségre vonására. Akár visszamenőlegesen is. Ha meg valaki finoman krákog egyet, hogy izé… nem illik, nem szokás, Európa, de egy-két országot leszámítva Ázsia sem így működik ma már, akkor az illetőről nyomban kiderül, hogy összefog az MSZP-vel. Bár lassan már senki sem mond semmit. És főleg nem lepődik meg. Minek? Ez már csak egy ilyen ország lett:

http://ujszo.com/online/velemeny-es-hatter/2011/08/03/kis-magyar-szijjartologia

Megosztja a koncepciós eljárás terve a Fideszt is

2011. augusztus 2. - (nepszava.hu)

Bár jogász létére a miniszterelnök szóvivője kitart amellett, hogy lehetséges jogi megoldást találni a 2002-2010 közötti államadósság-növekedés miatti büntetőjogi felelősségre vonásra, már a Fideszben is vannak kétkedők. Az adósság-növekedésről jelentést tevő albizottság fideszes elnöke, Dancsó József szerint mindenesetre meg kell próbálni:

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=456405

Megint kevésbé

2011. augusztus 2. - (nepszava.hu)

Orbán jól érzi, hogy Bajnai Gordont is meg kell taposni. Akár egy újabb jogtiprással, egy visszamenőleges hatályú törvénnyel börtönbe vinni. Úgy tűnik, minden egyes, cinkosaival jóváhagyatott, sőt közösen kifundált jogtiprás után azt érzi, hogy egyre erősebb. Bajnai Gordon csakugyan rendkívül veszélyes Orbán hatalmára. Ma rajta kívül alig látszik olyan ember, aki össze tudná fogni a két maradék demokratikus pártot, a szakszervezeteket, az civil tömörüléseket, és azokat a tömegeket, akik pontosan tudják, hogy kicsoda Bajnai Gordon:

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=456253

„A Fidesz elszámoltatási kísérletei elbuktak”

2011. augusztus 2. - (hirado.hu / hvg.hu)

Választási győzelme esetén nem fogja felelősségre vonni az LMP a gazdasági minisztert a szerintük elhibázott gazdaságpolitikája miatt. Képtelenségnek nevezte Schiffer András, az LMP frakcióvezetője az MTV Ma reggel című műsorában azt, hogy jogilag felelősségre vonják az előző kormányok tagjait az államadósság növekedése miatt. A politikus szerint az államadóssággal kapcsolatos döntések politikai döntések. Ez esetben a jogellenesség kizárt. A Fidesz hangoztatta eljárásnak semmiféle jogalapja nincs:

http://hvg.hu/itthon/20110802_fidesz_schiffer_lmp_matolcsy

Vissza a Szent István-i úton

2011. július 29. - (es.hu)

Az eurónak nagy valószínűséggel csakugyan vége lesz, inkább előbb, mint utóbb, ahogy ezt Bokrostól Sorosig igen komoly emberek megjósolták. Ha pedig az euró befuccsol, akkor az Unió szétesik, mi pedig végképp egyedül maradunk, nyakunkban a Nemzeti Együttműködés Rendszerével, és megvalósítjuk a nemzet reneszánszát, vagy akármit, amit a Nemzeti Együttműködés Rendszere éppen gondolni fog. Ő a továbbiakban is ott lesz a Szent Jobb körmeneteken, hiszen azért Szent Istvánnak is voltak érdemei, bevitte Magyarországot Európába, ekként téve lehetővé, hogy nagy utóda és antitézise kihozhassa. Maga a nagy utód a koronát se viteti vissza a múzeumba, sőt időnként alaposan megvizsgálja, s ha valami apróbb szennyeződést talál, odapök, és a kabátujjal óvatosan letörölgeti:

http://www.es.hu/vancsa_istvan;vissza_a_szent_istvan-i_uton;2011-07-27.html

Szijjártó: Jól mennek a dolgok, nem kell változtatni

2011. augusztus 2. - (InfoRádió / hvg.hu)

A miniszterelnök szóvivője reméli, hogy a sarkalatos törvények megalkotásakor az „MSZP és az LMP nem hisztizik majd”, mint az alkotmányozás során, és részt vesz a munkában. A két párt egyébként korábban azt mondta, nem vonul ki. Arra a kérdésre, hogy lehet-e a kormány szerkezetében vagy a miniszterek személyében változás, Szijjártó Péter azt mondta, a struktúra bevált. Jól mennek a dolgok, ezért nem kell változtatni - emelte ki:

http://hvg.hu/itthon/20110802_szijjarto_peter_kormany

„Szijjártó intellektuális ámokfutást hajtott végre”

2011. augusztus 1. - (hvg.hu)

Már önmagában pikáns, hogy az az ember, aki kinevezése utáni egyik első megszólalásával romba döntötte a forint árfolyamát, és önös politikai érdekből közvetlenül kimutatható, azonnali károkat okozott háztartások százezreinek, most általános gazdaságpolitikai hibákat szeretne másokon számon kérni és jogi felelősséget hárítani rájuk - írja Oszkó Péter blogján:

http://hvg.hu/napi_merites/20110801_allamadossag_oszko_peter_fidesz

Magát is lecsukatná Szijjártó Péter?

2011. augusztus 2. - (hirszerzo.hu)

Vesszen Gyurcsány Ferenc, és vesszenek bűntársai! Bűntársból pedig akad elég, sokan etették az elmúlt években az államadósság ezerfejű szörnyetegét. Közéjük tartoznak például azok a polgármesterek, akik kritikus szinte növelték településük adósságait - Pécs, Esztergom - , hiszen végső soron ez is az államadóssághoz adódik. Ugyanez a helyzet azokkal a politikusokkal, akik baromságokat beszélnek, így gyengítve a forintot, ezáltal növelve az államadósságot. Az, hogy utóbbiak egyikét épp Szijjártó Péternek hívják, mutatja a NER igazságosságát: nincs laca-faca, a forradalom felfalja saját gyermekeit is:

http://hirszerzo.hu/publicisztika/20110802_allamadossag_stemler_szijjarto

„Maga alatt veri a csalánt” a Fidesz

2011. augusztus 1. - (hirszerzo.hu)

Az elmúlt nyolc év miniszterelnökeinek és pénzügyminisztereinek felelősségre vonásának jogszerűségét és jogszerűtlenségét firtatják a magyar publicisták. Lánczos Vera megkérdőjelezi Szijjártó jogalkotási elveit. Tóta W. Árpád szerint az elszámoltatással a Fidesz „maga alatt veri a csalánt”. Gréczy Zsolt izgalmas őszt jósol a politikában. Máté T. Gyula úgy látja, a társadalomnak kéne politikai életfogytiglant adnia:

http://hirszerzo.hu/belfold/20110801_allamadossag_eliteles_reakciok

Hiába nem hatékonyak, maradnak a csúcstárcák

2011. augusztus 2. - (nepszava.hu)

Fideszes körből úgy értesültünk, hogy van olyan miniszter, akivel már találkozott négyszemközt Orbán Viktor. Azt azonban, hogy pontosan melyik tárcavezető járt a miniszterelnöknél, nem tudták vagy nem akarták elárulni lapunknak. A kormányfő augusztus végéig az új alaptörvényből, az Orbán-csomagból (Széll Kálmán Tervből) és az ország megújításával kapcsolatos feladatokból fakadó teendőkről, illetve a kabinet munkájáról egyeztet, ám - mint megírtuk - egyelőre nem akarja átalakítani a kormányt:

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=456282

Méretre szabva?

2011. augusztus 2. - (hetivalasz.hu)

Bár minden ciklusban tapasztalható a szándék, hogy a már a nagypolitika tüzénél melegedők távol tartsák maguktól a feltörekvő szereplőket (már az első ciklus idején felemelték a bejutási küszöböt négyről öt százalékra), az új szabályok elfogadása esetén megnehezedik egy protesztpárt gyors felemelkedése. Az országgyűlési jelenléttel járó állami támogatások nélkül ugyanis a jövőben bajosan építhető ki a kopogtatócédulák korábbinál gyorsabb összegyűjtéséhez szükséges hálózat. Igaz, az eddigi választási rendszer sem kedvezett a trónkövetelők feltűnésének: húsz év alatt mindössze három új pártnak, a MIÉP-nek, a Jobbiknak és az LMP-nek sikerült bejutnia az Országgyűlésbe:

http://hetivalasz.hu/itthon/meretre-szabva-39846

Orbán vigyáz a demokráciánkra, Schmitt az anyanyelvünkre...

2011. augusztus 1. - (168ora.hu)

Orbán vigyáz a demokráciánkra, Kövér a parlamentarizmusunkra, Schmitt az anyanyelvünkre, Pintér a törvényességünkre, Stumpf az alkotmányosságunkra, Polt a jogainkra, Szijjártó az igazságunkra, Szalay a sajtó- és szólásszabadságunkra, Matolcsy a pénzünkre, Selmeczi a nyugdíjainkra, a kecske pedig a káposztánkra... - Kinek mi köze hozzá, hogy egy Mussolini-féle, fasisztoid rendszert építenek Európa közepén? Na és ha az avítt Szentkorona tannal hivatkozási alapot teremtettek az elcsatolt területeink visszacsatolására? Kinek mi köze van hozzá? Ez a magyar emberek akarata, oszt' jónapot. Vissza a múltba... De tényleg ezt akartuk, ezt akarjuk...? Talán megússzuk, talán túléljük valahogy...hiszen túléltük Horthyt és Rákosit is. Majd meglapulunk, megalázkodunk. Ahogy szoktuk... hisz 1848 és 1956 már csak homályos emlékek csupán... Ja, egyébként az első bekezdésben szereplő kecske Simicska Lajos. A káposzta pedig a még meglévő, nemzeti vagyonunk... Happy End...

http://www.168ora.hu/bluzone/mai-magyar-merengesek-79975.html

Hazugságai csapdájában a kormány

2011. augusztus 1. - (nepszava.hu)

Miközben sorra lepleződik le a kormány, illetve a Fidesz kettős beszéde, a párt még mindig a magyar és a nemzetközi baloldalt vádolja az összes európai, sőt, már a tengerentúli bírálatokért is. Az ellenzék vélt vagy valós panaszkodásánál azonban nyilvánvalóan sokkal nagyobb törést jelent Magyarország megítélése szempontjából a kabinet, és a kormánypártok vezető politikusainak hazug, tényeket elferdítő, problémákat letagadó és támadó retorikája:

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=456409

Újra kéne gombolni a kabátot

2011. augusztus 3. - (nepszava.hu)

A svájci frank száguldása nem egyszerűen a lakás-devizahitelesek nagy gondja, de érinti az egész magyar gazdaságot és a költségvetést is, hiszen vállalatok és önkormányzatok is súlyosan eladósodtak a svájci valutában. Ez a gazdasági növekedés megtorpanásával fenyeget. Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője csak azt tudta tanácsolni a bajba jutott adósoknak, hogy éljenek a fix árfolyam lehetőségével, majd tagadta, hogy ez jelentős plusz terhet jelent majd számukra 2014-ben, amikor lejár az árfolyamrögzítés és a felhalmozott különbözetet is ki kell fizetni. Ezzel megerősítette azt a kormányzati politikát, amely az érdemi megoldást halogatja, és a következő kormány nyakába varja. A svájci frank szárnyalása nem csak a devizahiteleseknek jelent gondot, hiszen a megugró törlesztőrészleteket nyögő családok visszafogják a fogyasztásukat, ami az egész magyar gazdaságot visszahúzza. Ez különösen veszélyes, mert az exportágazatokat eddig húzó német gazdaság is lelassult. Súlyosbítja a helyzetet, hogy nem csak a magánszemélyek adósodtak el svájci frankban, de a vállalkozások és az önkormányzatok is, melyek adóssága növeli az államadósságot. A vállalkozások csődbe mennek, vagy kénytelenek alkalmazottakat elbocsátani. Ezzel nő a munkanélküliség, csökken a fogyasztás és emelkednek az állami kiadások.

A túlzástól óvja a magyar kormányt az amerikai nagykövet

2011. augusztus 3. - (origo.hu)

Még a legjobb szándékú kormányoknak is szükségük van független felügyeletre - írja a Magyar Nemzet véleményrovatában megjelent írásában az Egyesült Államok magyarországi nagykövete. Eleni Tsakopoulos Kounalakis szerint a kétharmados többség szinte példátlan a politikában, de magában hordozza annak lehetőségét, hogy az állampolgárok valódi ellenvetéseit figyelmen kívül hagyják:

http://www.origo.hu/itthon/20110803-a-tulzastol-ovja

-a-magyar-kormanyt-az-amerikai-nagykovet-eleni.html

Matolcsy Indiába űzi a hazai gyógyszeripart

2011. augusztus 3. - (nepszava.hu)

Az Orbán-kormány már nem csak a külföldi gyökerű multinacionális cégek megsarcolásával kívánja korrigálni gazdaságvezetési hibáit, hanem a legsikeresebb magyar cégek túladóztatását, nyereségének megcsapolását is a mindennapok gyakorlatává tette. Így járt a Richter Gedeon Nyrt. is, és a legjelentősebb hazai gyógyszergyárnál betelt a pohár, a folyamatosan növekvő veszteségek miatt távlatilag azt fontolgatják, hogy Kínába vagy Indiába bővítik a termelését:

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=456705

Megszorítás előtt elhúzzák a mézesmadzagot?

2011. augusztus 3. - (nepszava.hu)

Folytatódik a kormányváltás óta megszokott színjáték a Munka törvénykönyvének (Mt.) tervezett módosításával kapcsolatban is: tesztelés céljából nyilvánosságra került egy tervezet, aminek a leginkább kritizált pontjaival kapcsolatban módosítást ígér a kormány:

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=456701

Sólyom László: A stílus maga a rendszer

2011. augusztus 3. - (hetivalasz.hu)

Csak alapos tárgyismeretre épülő, és elfogulatlan bírálatnak van helye - de arra szükség is volt az alkotmányozásról szóló vitában - jelentette ki Sólyom László az Origónak adott interjújában. A volt államfő úgy értékelte az elmúlt egy év fordulatait: „Nem az alaptörvény az igazi változás - az tartalmilag szinte teljesen megfelel a hatályos alkotmánynak -, hanem a hozzáállás az alkotmányhoz. Mindenki által látható jele ennek, ahogy napi politikai érdekből folyamatosan módosították az alkotmányt, akár az utolsó pillanatokban is, anélkül, hogy az indokokat tudni lehetett volna, így természetesen érdemi vita nélkül:

http://hetivalasz.hu/itthon/solyom-laszlo-a-stilus-maga-a-rendszer-40031

Az ember, akit kitettek a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből

2011. augusztus 3. - (hirszerzo.hu)

„Tudhattam, hogy a nemzeti együttműködés rendszerében nekem nem lesz helyem. Más kérdés, hogy illett volna ezt idejében megmondani.” - mondta Sólyom László volt köztársasági elnök az origonak adott figyelemre méltó interjújában, ahol arról is beszélt, hogy a NER gyógyíthatatlan sebet ejtett az alkotmányon. Az interjúnak balról és jobbról is volt fogadtatása: a Népszabadság és a Magyar Nemzet publicistája is neheztel a volt elnökre:

http://hirszerzo.hu/belfold/20110803_solyom_interju_reakciok

„Elvtársak, ne essünk abba a hibába,

hogy elhisszük a saját propagandánkat!”

2011. augusztus 4. - (galamus.hu)

Volt már nekünk ilyen „más típusú” rendszerünk. Kovács Zoltán kommunikációért felelős államtitkár is élt benne. Csak bizonyára elfelejtette - egy történész sem emlékezhet mindenre -, hogy a rendszer fénykorában az az anekdota járta Sztálin elvtársról, a nagy rendszerkonstruktőrről, hogy saját hithű „kommunikációs apparátusát” imígyen tartotta vissza a neofita túlbuzgóságtól: „Elvtársak, ne essünk abba a hibába, hogy elhisszük a saját propagandánkat!” A gyűlölt vörös helyett ma nemzeti színekben pompázó, de szintén az osztatlan nép(nemzeti)akaratot megtestesítő „más típusú” berendezkedés, úgy látszik, még nem tart itt. Kovács Zoltán tudata még csak hasadtnak sem látszik:

http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id

=83099:elvtarsak-ne-essuenk-abba-a-hibaba-hogy-elhisszuek-a-sajat-

propagandankat&catid=71:a-napi-apro&Itemid=109

Jövőkép illúziók nélkül

2011. augusztus 3. - (Népszabadság)

A jelenlegi magyarországi politikai viták mindenről szólnak, csak arról nem, hogy 10-20 év múlva milyen világban és milyen körülmények között él majd a magyar nemzet. (…) Senki sem gondolja komolyan, hogy Magyarországnak valamilyen különutas lépéseket kellene tennie az EU-tól való függetlenség irányában. Ám rendkívül felelőtlen dolog lenne az is, ha olyan jövőképhez kötődnénk, melynek beteljesüléséhez egy teljesen integrált Európára lenne szükség. Mindenképpen szükség van egy olyan forgatókönyvre is, mely számol az európai integrációs folyamat visszafordulásával és egy erős angolszász dominanciával, bizonyos távol-keleti fejlődéssel együtt:

http://nol.hu/velemeny/20110803-jovokep_illuziok_nelkul

Terjednek a rovásírásos helynévtáblák

2011. július 31. - (Király András - index.hu)

Politikamentessé akarta tenni a rovásírásos helynévtáblák állításának folyamatát a Rovás Alapítvány, mely a hatóságokkal egyeztetve egységes rendszert dolgozott ki a folyamatra. A dolog olyan jól sikerült, hogy a helyi önkormányzatoknak már beleszólásuk sincs abba, legyen-e ilyen tábla a település határában. Rovásírásos helységnévtáblát avattak hétfőn Hódmezővásárhely határában. A város polgármestere, egyben a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője, Lázár János korábban kitiltotta a városból a Magyar Gárdát, eltávolította a városból az árpádsávos zászlókat, ezért érdeklődve hívtuk fel a helyi polgármesteri hivatalt, miként engedélyezhették a leginkább a Jobbikhoz köthető táblaállítást. Mint kiderült, sehogy. A városvezetés ellenezte az akciót, de tehetetlennek bizonyult. A táblák elhelyezésének engedélyezése ugyanis nem városi hatáskör, az a Magyar Közút Nonprofit Zrt. feladata. Értesüléseik szerint pedig a Magyar Közút automatikusan adja meg az engedélyeket egy megállapodás alapján, amit felettes szervük, a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) és „a korszerű rováshasználattal, illetve a szabványosítással” foglalkozó Rovás Alapítvány kötött. Ha megállapodást nem is kötött a KKK és a Rovás Alapítvány, a két szervezet együttműködött a táblaállítások szakszerűvé és gördülékennyé tételében. Sipos László, az alapítvány kuratóriumi elnöke szerint a 2003-ban, Csíkszeredában indult táblaállítások 2009-ig néha ad hoc jelleggel zajlottak, ennek eredményeként nem volt egységes sem a táblák kinézete, sem az engedélyezés folyamata, amit szerinte gyakran átitatott a politika, kicsinyes viszálykodássá alacsonyítva a szerinte nemes célú, közösségteremtő kezdeményezéseket. Ezért alapítványa „a terület szakértőivel és hatóságaival konzultálva” egységes rendszert hozott létre, amely a tervezéstől az engedélyezésen át a gyártásig „minden részletre kiterjedő, pontos, szabályos és gazdaságos ügymenetet biztosít”. Azt ugyan Sipos is elismeri, hogy a rovásírásos helynévtáblák állításában egy politikai erő, a Jobbik is igen aktív, így az egész jelenségnek politikai töltete is van, az alapítvány célja valójában a politikamentes kulturális misszió. Szerinte méltatlan, ha a táblaállítás, amely „szellemiségében és céljaiban felülemelkedik a napi és pártpolitikai tevékenységen”, helyi hatalmi harcok részévé válik. Ezért dolgozták ki az egységes engedélyezési rendszert, amely olyan jól sikerült, hogy a folyamatban nincs feltétlenül szükség a helyi önkormányzatokra, a hatóság pedig tényleg szinte automatikusan engedélyezi a táblák kihelyezését. Sípos szerint ugyanakkor az alapítvány „kiemelten javasolja a közös ügymenetet”, azaz az önkormányzatok bevonását, és a táblaállítások 10-15 százalékát maguk az önkormányzatok kezdeményezik. Mostanra már országszerte sok helyen vannak rovásírásos helynévtáblák, de már Kárpátalján is avattak ilyet. Mivel a Rovás Alapítvány csak a táblaállítás rendszerének fenntartásával foglalkozik, a táblaállításokat tőlük függetlenül végzik a kezdeményezők, Sípos közlése szerint az országban jelenleg 80 település közel 200 névtábláját gyártották már le, ezek nagy részét már fel is avatták. Reményei szerint az év végére a magyarországi települések tíz százalékában lesz rovásírásos helynévtábla. Ezt tapasztalhatták meg Hódmezővásárhely vezetői is. Az engedélyező hatóság, a Magyar Közút szerint ugyan a polgármesteri hivatal „közútkezelői hozzájárulásunkat megkapta és tudomásul vette, amennyiben nem ért egyet az elhelyezéssel, lehetősége van azt jelezni”, Lázár munkatársai szerint nem ilyen egyértelmű a helyzet. Szerintük a hivatal leirat formájában, nem hivatalosan tájékoztatta őket az engedélyezésről, és nincs jogi lehetőségük a táblaállítás megakadályozására. Sipos maga amúgy a hódmezővásárhelyi táblaállítást példának tekinti, mivel ott nem is szervezet, hanem egy magánszemély kérvényezte a tábla felállítását, amely amúgy „a leghosszabb és a legnagyobb, minden szempontból rekord”. „A rovásírásos helynévtáblák nem minősülnek KRESZ-táblának, ezért mint reklámtáblát engedélyezzük” - írta érdeklődésünkre Árva Milán, a Magyar Közút kommunikációs főmunkatársa, hozzátéve, hogy „az országban nagy számban kerülnek és kerültek kihelyezésre ilyen táblák a kérelmezők nagy örömére”. Levelében hivatkozott a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 12. paragrafusának (2) bekezdésére is. Ebben az áll, hogy „a közút területén, a közút felett és mellett [...] tilos elhelyezni olyan jelet, jelzést, egyéb tárgyat és berendezést, amely a közúti jelzésekkel - azok alakjával, színével - összetéveszthető”. A rovásírásos helynévtáblák, mint például a Cibakházán elhelyezett is, legalábbis véleményesek ebből a szempontból. „A Cibakháza határában elhelyezett rovásírásos helységnévtábla véleményünk szerint is hasonlít a KRESZ-ben szereplő, hivatalos helységnévtáblára, de azzal nem összetéveszthető” - válaszolta kérdésünkre Árva, ugyanis „a képen látható tábla kerete zöld, felirata piros színű”, míg „a KRESZ-tábla felirata egyértelműen fekete, kerete fekete, vagy piros”. Árvától azt is megtudtuk, hogy a Magyar Közút a kérelmek elbírálásakor „kizárólag útügyi, forgalombiztonsági szempontokat” vizsgál. Az „nem várható el” hogy a táblák tartalmát is vizsgálja, bár ha „kétségeink merülnek fel a jó ízlésbe ütköző feliratról vagy ábráról, úgy más hatóságok véleményét kikérhetjük” - felelte kérdésünkre, hogy elhelyezhetnénk-e Budapest határában egy „Sok itt a kócsag” feliratú helynévtáblát.

A honfoglaló ősök tisztelete

2011. augusztus 1. - (magyarhirlap.hu)

A lovasíjászat, a lóidomítás és a hagyományőrzők találkozója mellett tudományos előadások és szakmai programok tették teljessé az először megrendezett Ősök napja rendezvénysorozatát. A kemping mellett elhaladva már messziről hallani lehetett az ostorok pattogását, a bátrabbak pedig kipróbálhatták azt is, hogyan kell szőrén megülni a lovat, szombaton ugyanis még az időjárás is kedvezett az Ősök napja rendezvénysorozatának:

http://www.magyarhirlap.hu/kronika/a_honfoglalo_osok_tisztelete.html

Egy törvénykönyv előélete

2011. augusztus 1. - (magyarhirlap.hu)

Az elmúlt hét megint bővelkedett a világban furcsa és megrázó eseményekben, amelyekkel megtelt a sajtó, hangos volt a közélet mindenütt. Amerikában demokraták és republikánusok nem tudtak megegyezni valamiben, ami miatt csődközeli állapotba kerülhet a világ még mindig vezető nagyhatalma, ennek következtében pedig súlyos helyzetbe sodródhatnak mások, más országok is. Ez a veszélyhelyzet egy valamit most már mindenki számára nyilvánvalóan jelez: az amerikai politika és gazdaság rossz úton jár, ideje volna változtatnia, más utat keresnie:

http://www.magyarhirlap.hu/belfold/egy_torvenykonyv_eloelete.html

Szász Jenő sorsára juthat Tőkés László

2011. augusztus 3. - (nepszava.hu)

Deja vu érzése lehet azoknak, akik követik az erdélyi magyar politikát. Olyan, mintha egy 2004 körüli előadás ismétlődne: ugyanaz a forgatókönyv, ugyanaz a díszlet, helyszín, a szereplők is nagyjából ugyanazok, csupán az egyik főszereplőt cserélte le a darab rendezője, aki egyben a másik főszereplő is. Az akkori mű torzóban maradt, így címe sincs, és műfaja is meghatározhatatlan mindaddig, míg a befejezés meg nem íródik:

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=456637

TGM: Még van idő, állítsátok meg őket!

2011. július 31. - (Népszabadság)

Magyarországon néhány szaktudóson kívül alig sejti valaki, hogyan bánt az Erdélyben már évszázadok óta többségi, ám a maga egészében jogfosztott és kegyetlenül elnyomott román nemzetiséggel a gőgös arisztokrácia által vezetett magyar állam. A tanulságok kézenfekvőek, de mivel a probléma megoldása vagy enyhítése tárgyilagosságot, tudást, empátiát, visszafogottságot és humort igényelne, a jelenlegi politikai osztály képtelen a haladásra, nem is hajlandó rá, mert csak a rövid távú előnyökre néz - még kimondani is unalmas. Ezek az államok a maguk mai alakjában népeik ellenségei, s mivel a nép erőtlen, csak arra lehet biztatni, hogy forduljon el a hagyományos nemzetállami politikától, nézzen át fölötte, bízzék a saját eszében, fittyet se hányjon a politikusaira, nevesse ki őket. És ne keveredjék ilyen ostobaságokba, mint a „táblácska”-ügy. Annyi elvárható azért a néptől is, Erdélyben és mindenütt, hogy ne működjék közre lelkesen a saját tönkretételében:

http://nol.hu/lap/hetvege/20110730-meg_van_ido__allitsatok_meg_oket

Káosz a támogatáspolitikában

2011. augusztus 3. - (nepszava.hu)

A tusványosi tábor óta látszik, hogy gond van a gyökeresen átalakított határon túli támogatáspolitika körül. Az idei rendezvényeken egyetlen támogatáspolitikai vezető sem volt jelen. a programból pedig teljességgel hiányzott a különben örökzöld téma. Úgy hírlik, belső konfliktusok vezettek a határon túli támogatási pénzeket kezelő Bethlen Gábor Alap vezetőségének lemondásához. Tegnap a KIM az MTI-nek megerősítette a vezetők távozását, de okokat nem közölt:

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=456750

Franz von Papen árnya az LMP-n

2011. augusztus 1. - (hirszerzo.hu)

A nyugati demokráciák története azt bizonyítja, hogy a rossz kormányzás, a népszerűség elvesztése ellen semmiféle választókerület-manipulációval nem lehet védekezni. Azt a lehetőséget azonban, hogy egy demokratikus párt összefogjon egy totalitariánius ideológiára hajlamos, demagóg párttal a legitim, alkotmányos rend ellen, egy igazi demokratának el kell utasítania. A realitásokat ennyire elutasító, demagóg mozgalommal még átmenetileg sem lehet koalícióra lépni, mert ezzel a demokratikus, mindenféle messianizmust elutasító pártok a saját halálos ítéletüket írják alá:

http://hirszerzo.hu/publicisztika/20110801_pelle_seres_nacik_jobbik_valasz

Magyarország terrorizáló twitterezője ismét harci ösvényen

2011. augusztus 2. - (galamus.hu)

A The Economist Eastern approaches című blogja számolt be augusztus elsején a Fidesz európai parlamenti képviselőjének ismert kérdéséről, amelyet a Twitteren tett fel. A bejegyzés felcíme: A Fidesz bohóckodásai Deutsch Tamás, a magyar kormányzó párt, a Fidesz Európai Parlamentben helyet foglaló képviselője, aki leginkább twitteres buja használatáról ismert, globálisan színre lépett. Dühének legújabb célpontja Thomas Melia, aki az amerikai kormány helyettes külügyi államtitkára. Mint sok más kollégáját, beleértve főnökét, Hillary Clintont is, Melia urat aggasztja, hogyan erodálódik a fékek és ellensúlyok rendszere Magyarországon, amióta a Fidesz tavaly hivatalba lépett:

http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=82730:economist-blog-magyarorszag-terrorizalo-twitterezje-ismet-harci-oesvenyen&catid=79:kiemelt-hirek&Itemid=115t

Friss Róbert: „Dajcstomi”, még egyszer

2011. augusztus 1. - (Népszabadság)

Az Origónak adott interjújában próbálja kimagyarázni Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője a múlt héten a Twitteren elkövetett trágárságot. Ki a fasz az a Thomas Melia? - tette fel a kérdést az interneten „dajcstomi”, amikor hírét vette, hogy egy kongresszusi meghallgatáson az amerikai külügyminisztérium helyettes államtitkára bírálni merte a magyar kormány politikáját:

http://nol.hu/archivum/friss_robert___dajcstomi___meg_egyszer

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=455049

http://nol.hu/belfold/20110729-twitterdeutsch

http://www.origo.hu/itthon/20110729-interju-deutsch-tamassal

-a-twitterbejegyzeseirol-es-a-thomas-meliaval-kapcsolatos.html

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=455537

Mi a f... az az USA?

2011. július 30. - (galamus.hu)

Deutsch memóriáján nem csodálkozom, neki a címlista fejben tartása is gondot okozna, ha körbe kellene utaznia esténként, hogy jóéjtpuszit adjon a gyerekeinek. De mára talán már neki is beugrott, hogy ez az a fazon, aki a rendszerváltáskor segített a fidesznek a demokrácia megértésében. Aha... most már csak azt kellene tudnia, hogy mi a f... az a demokrácia:

http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view

=article&id=82328:mi-a-f-az-az-usa&catid=65:az-olvasok-irasai&Itemid=101

Aki bírál, nem érti, hogy itt egy más típusú rendszer épül

2011. július 31. - (galamus.hu)

A washingtoni kongresszus egyik albizottságában az egyik helyettes külügyi államtitkár bírálta a magyarországi belpolitikai fejleményeket, figyelmeztetett arra, hogy a demokrácia működését ne korlátozzák Magyarországon, és hogy a kormányzat tartsa tiszteletben azokat az általánosan elfogadott európai, amerikai értékeket, amelyeket egyébként magáénak vall. Ezek után jött ez a bizonyos Deutsch Tamás-féle beszólás, majd a miniszterelnök szóvivője mondta azt, hogy senkinek nincs joga országon belül és kívül sem a magyar nép akaratát kétségbe vonni:

http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view

=article&id=82401&catid=69&Itemid=106&limitstart=2

Melia még emlékszik és őrzi a Fidesz ajándékát

2011. augusztus 2. - (nepszava.hu)

Bár a fideszes Deutsch Tamás nem emlékezett Thomas Meliára, az Egyesült Államok helyettes külügyi államtitkára nem felejtette el a Fideszt és a párt politikusait. Az Egyesült Államokban tanulmányúton tartózkodó Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Mozgalom képviselője és Melia a Fidesz 1990-es plakátja előtt készített közös fotót - számolt be az amerikai Népszava. - A feledékenység még megbocsátható lenne, a baj a stílussal volt. Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője a napokban azt írta a Twitteren, hogy „ki a fasz az a Thomas Melia? Minek kell naponta adnunk a szarnak egy pofont?”

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=455965

Orbánék kommunikációban érzik magukat gyengébbnek

2011. augusztus 1. - (Népszabadság)

A miniszterelnök augusztusban elkezdi a négyszemközti értékelést a miniszterekkel, akik közül többen azt mondták munkatársunknak: a múlt pénteken még nem kaptak időpontot a találkozókra. Kormányzati források viszont megerősítették; ha Orbán Viktor tervez is változtatást a tárcáknál - akár a miniszterek személyét, akár a strukturális átalakítást illetően -, azt csak a 2012-es költségvetés és a sarkalatos törvények megszavazása után jelenti be:

http://nol.hu/belfold/orbanek_kommunikacioban_erzik_magukat_gyengebbnek

Orbán a Nyugat alkonyát,

fideszes EP-képviselők legfeljebb szürkületet látnak

2011. augusztus 1. - (hvg.hu)

„Nevetségesnek”, „olcsó politikának” minősítette Surján László a hvg.hu kérését. A Fidesz európai parlamenti képviselőjéhez fordultunk, hogy értelmezze Orbán Viktor Tusnádfürdőn elmondott beszédét a Nyugat alkonyáról, ami egyébként is csak „kényszerlakhely” volt a magyarok számára. „Kialudt a nyugati államok fáklyája”, amit korábban követni akartunk, de az európai gazdasági közösségnek ez a része, illetve a jóléti társadalmakra jellemző mentalitás - ahogy a miniszterelnök fogalmazott: a „régi világ” - amúgy is „kényszerlakhely” volt a magyarok számára - régen volt már ilyen sok vitára okot adó világpolitikai fejtegetése Orbán Viktornak Tusnádfürdőn:

http://hvg.hu/itthon/20110801_Nyugat_borton_kenyszerlakhely

Egy politikai ámokfutás katasztrofális ideológiája

2011. augusztus 1. - (168ora.hu)

Az egyéves Fidesz-kurzus alapjában téves gazdasági és társadalomfilozófiája - ha egyáltalán helyénvaló ezt a mégiscsak valamilyen minőséget feltételező kifejezést használni - lényegében befuccsolt. A költségvetés tarthatatlan, a tartalékok jövőre kimerülnek, és egyre mélyül a szociális válság. Ezt a helyzetet képtelenség elfedni egy magyar dominanciájú Kárpát-medencei avagy közép-európai „új gazdasági korszak” illúziójával. Ha lesz komoly regionális fellendülés, azt a lengyelek produkálják majd - és nemcsak azért, mert nagyobb a piacuk és többen vannak. Hanem azért, mert mind nagyobb részt akarnak vállalni egyebek között a németekkel és a franciákkal közös európai erőfeszítésekből. És még a propaganda szintjén sem spekulálnak a Nyugat vesztére:

http://www.168ora.hu/velemeny/a-nyugat-volt-a-bortonunk-79775.html

Vészterven dolgozik az Orbán-kormány?

2011. augusztus 1. - (168ora.hu)

A jó hír az, hogy az amerikai adósságplafon emeléséről született megállapodással elhárul egy újabb pénzügyi világválság közvetlen veszélye. Az viszont rossz hír, hogy ez legfeljebb tűzoltásnak elég, a gazdasági növekedést fenyegető kockázatok változatlanul erősödnek a tengerentúlon, Európában, sőt már Kínában is. Ez sajnos jelentősen beszűkíti a mi mozgásterünket is, és megadja a kegyelemdöfést a Matolcsy-féle gazdaságfejlesztési elképzelésnek:

http://www.168ora.hu/buxa/adossagplafon

-koltsegvetesi-hiany-eurozona-svajci-frank-80000.html

Londoni elemzők: „Aggasztóan” hathat

Magyarországra az euróövezeti lassulás

2011. augusztus 2. - (mti)

Leállt a múlt hónapban a világgazdaság feldolgozószektorának növekedése - áll londoni makroelemzők kedden ismertetett legfrissebb kimutatásában. Citybeli felzárkózó piaci szakértők szerint a magyar gyáripar aktivitási mutatói jobbak a világátlagnál, de Magyarország esetében a gyenge belső kereslet miatt „aggasztó” az euróövezeti lassulás. A JP Morgan pénzügyi szolgáltató csoport, amely minden hónapban közzéteszi a legnagyobb nemzetgazdaságok feldolgozó ágazatainak egyéni teljesítményadataiból összesített, a világgazdaság egészére kivetített saját beszerzőmenedzser-indexét (PMI), júliusról szóló legújabb felmérésében azt írta, hogy az általa képzett mutató a múlt hónapban 1,7 ponttal 50,6 pontra csökkent. A ház elemzői szerint ez az index a globális ipari szektor növekedésének „lefulladását” mutatja.

Túlreagált kukorica-ügy

2011. augusztus 2. - (nepszava.hu)

Tudatos támadás is állhat a magyarországi génmódosított (GMO) kukorica megjelenése mögött - nyilatkozta az egyik tévécsatornán Font Sándor fideszes képviselő. A kormányzat vállalta, hogy a gazdákat ért kárt megtéríti. Szakemberek óvtak az üldözési mániától és az alapos vizsgálat nélküli kártérítések kifizetésétől, amire egyelőre azt se tudni, honnan lesz pénz:

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=456333

Nekiesik, mint magyar politikus a génkezelt vadkörtének

2011. augusztus 4. - (hirszerzo.hu)

Csak Európában több száz, ionizáló sugárzással készült mutáns növényfajtát hoztak létre és termesztettek az utóbbi harminc évben. Ezeket a növényeket természetes táplálékként vesszük és fogyasztjuk, bár fogalmunk sincs arról, hogy a besugárzás milyen genetikai elváltozást hozott bennük létre, s ezeknek lehet-e hosszú távon mellékhatása. Mindezek ismeretében aligha jelenthető ki, hogy létezik egyfajta a priori genetikai ok, ami miatt a génkezelt növények feltétlenül veszélyesebbek lennének, mint “természetes” úton nemesített társaik. Sajnos azonban úgy tűnik, hogy ma Magyarországon hiányzik a politikai akarat és bátorság az évek óta gondosan hiszterizált közvéleménnyel szembemenni, a zsigeri GMO-ellenesség helyett a kényelmetlen igazság érdekében:

http://hirszerzo.hu/publicisztika/20110804_genmodositas_publicisztika

Hegedűs Zsuzsa találta ki Orbán ötleteit

2011. augusztus 2. - (Népszabadság. / hirszerzo.hu)

Augusztus van, de a Népszabadság Hegedűs Zsuzsa szociológus-miniszterelnöki főtanácsadóval készített interjújánál súlyosabbat nehéz lesz összehozni már idén. Kiderül, hogy Hegedűs találta ki Orbán legfontosabb húzásait, interjúalany és riporter veszekszik a beszélgetés közben, a főtanácsadó pedig úgy tesz, mintha a világon semmi köze nem lenne ahhoz, amit a kormány művel. Ráadásul az interjú letiltás ellenére jelent meg:

http://hirszerzo.hu/belfold/20110802_hegedus_interju_nepszabadsag

Zákonyi Botond a Magyar Külügyi Intézet új vezetője

2011. augusztus 2. - (mti)

Zákonyi Botond személyében kisebbségpolitikai szakértő, volt brüsszeli diplomata vette át a héten a Magyar Külügyi Intézet (MKI) vezetését; mint az MTI-nek kedden elmondta, a magyar külpolitikai szakembergárda rendszeres továbbképzésével tervezi bővíteni az intézmény tevékenységét:

http://hvg.hu/itthon/20110802_magyar_kulugyi_intezet_vezeto

Pharraimosz

2011. augusztus 2. - (nepszava.hu)

1944-ben, az augusztus 2.-áról 3.-ára virradó éjszaka közel 3000 cigányt égetett el a fasizmus, köztük gyerekeket, asszonyokat, aggastyánokat. A mai napon ezért emlékezünk meg a pharraimoszról, a cigány holokausztról. 1972-ben, tehát a népirtást követő 28. évben döntött a Cigány Világszövetség arról, hogy augusztus 2-án emlékezzünk meg a holokauszt roma áldozatairól. Közel három évtizednek kellett tehát eltelnie, hogy a történelembe, az emberiség írott emlékezetébe bekerüljön a huszadik századi cigány genocídium ténye. Hogy cigányokat is öltek, azért mert annak születtek amik, cigányoknak. Újabb harminc év telt el, amíg sikerült Budapesten méltó emlékhelyet állítanunk a fasiszta népirtás cigány áldozatainak

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=456245

Távozik a Bethlen Gábor alapkezelő vezetője

2011. augusztus 2. - (mti)

Távozik a Bethlen Gábor alapkezelő éléről Ulicsák Szilárd és az igazgatóság több tagja - erősítette meg az MTI információját a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikai államtitkársága kedden. „A hír igaz, valóban változás fog bekövetkezni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezetőségében” - olvasható az államtitkárság válaszában. Mint közölték, a jelenlegi igazgatóság szeptember közepéig látja el feladatát, az ügyintézés folyamatos. Ulicsák Szilárd április közepén került az alap forrásait koordináló alapkezelő zrt. élére, előtte miniszteri biztosként felügyelte a határon túli magyarok támogatáspolitikáját. A Bethlen Gábor Alap a Szülőföld Alap általános jogutódjaként egységesíti a határon túli magyarságnak szánt támogatási rendszert, az erről szóló törvényjavaslatot 2010. december 23-án fogadta el a parlament. Az alaphoz kapcsolódó Bethlen Gábor Alapkezelő Nonprofit Zrt.-t a Fővárosi Bíróságon április 18-án jegyezték be. Az alapkezelő a határon túli magyarok számára a közigazgatási tárca költségvetésében elkülönített mintegy 13 milliárd forint szétosztásáért felelős.

Zumbázó szlovákok nyomába erednek a magyar gyerekek

2011. augusztus 2. - (mti)

Élményszerűbbé tenné a testnevelést a kormány, mert a gyerekek nem élvezik a merev tornaórákat, és így nem is szeretik meg a testmozgást. Szlovákiában divatos, aerobikszerű mozgásformákat vezetnek be a testnevelésórákon, hogy újra felkeltsék az érdeklődésüket. A Nemzeti Erőforrás Minisztériuma ilyet nem tervez, de táncok és eddig nem tanított sportágak felbukkanhatnak az iskolákban. „Az óra elején mindig játszunk, a végén meg csak akkor, ha mindenki jól végezte a dolgát. Ha nem, akkor sajnos csinálnunk kell a tornagyakorlatokat” - meséli a nyolcéves Anna az iskolai testnevelésórákról:

http://www.origo.hu/itthon/20110801-testneveles-a-kozoktatasban

-elmeny-a-zumba-a-pilates-a-tornaoran.html

Elutasította az MSZP népszavazási kezdeményezését az OVB

2011. augusztus 1. - (mti)

Az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfőn elutasította az MSZP visszamenőleges jogalkotás tilalmára vonatkozó népszavazási kezdeményezését - jelentette be Lukács Zoltán, a szocialista párt országgyűlési képviselője a testület döntését követő sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus elmondta: kezdeményezésükkel a visszamenőleges jogalkotás hátrányos rendelkezéseinek alkalmazását kívánták megtiltani, azonban a választási bizottság a beadványban szereplő „hátrányos” szó homályosságára, illetve a közelmúltban módosított alkotmányra hivatkozva elutasította egy erről szóló népszavazás kiírását:

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=456130

Jogsértés törvénnyel - Csökkentik a nyugdíjkorhatárt

2011. augusztus 1. - (168ora.hu)

Megfogalmazásaiban szokásosan óvatos, tartalmában azonban szokatlanul kemény beszédet mondott Baka András, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke július 15-én, a Bíróságok napján. Kiemelte, az aktuálpolitikai célú módosítások rendkívül aggályosak a demokratikus jogrend szempontjából. Ha anyagi eszközök elosztása, bírói vizsgálatok, előmenetel, jutalmazás befolyásolhatja az igazságszolgáltatást, az visszatérést jelenthet a rendszerváltás előtti kommunista adminisztrációhoz:

http://www.168ora.hu/itthon/jogsertes-torvennyel-79776.html

Máglya

2011. július 30. - (nepszava.hu)

A szélsőjobb fesztiválját, a Magyar Szigetet reklámozza a Magyar Televízió. Erről két-három lehetőség jut eszembe. Vagy ordas baromság történt a tönk szélén álló közszolgálati tévénél, és bárki fizet, annak közlik a reklámját, vagy ami még undorítóbb, az MTV Fidesz által kinevezett vezetése ezzel kíván kedvezni a radikálisoknak, hogy talán ekként (is) növelje a médium folyton csappanó nézettségét. A harmadik, az maga a politikai sunyiság:

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=455425

Az új egyházi törvény gátat szab a biznisz-szekták ügyeskedésének

2011. július 31. - (mti)

Az új egyházi törvény garantálja a lelkiismereti szabadságot, az egyházak és vallási egyesületek szabad működését, de útját állja a biznisz-szekták ügyeskedésének - hangsúlyozta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője vasárnap az MTI-nek. Az egyházi törvénnyel kapcsolatos, részben tájékozatlanságból, részben hibás egyházképből táplálkozó félreértések miatt szükséges néhány tényt egyértelművé tenni - jelentette ki a kormánypárti politikus Nyakó István szocialista országgyűlési képviselő vasárnapi sajtótájékoztatójára célozva:

http://www.mno.hu/portal/800625

Horn Gábor: A jóisten a megmondhatója

2011. augusztus 1. - (Népszabadság)

Debrecenit esznek a jó képviselők, mustárral, úgy finom. A fölött gondolják meg, miközben a kenyérhajával feltunkolják a mustáros szaftot: hát lehes­sen-e ezeknek a hívőknek egyháza, s lehes­sen-e amazoknak. Na amazoknak semmiképp, röhögnek egy döccenőset, hallottál már ilyet, még hogy olyat, na ne. Hanem emezeknek hadd legyen, s ha már van, adjunk oda egy kicsivel több pénzt is nekik. Isten szolgája a pap, legyen egy kicsit a miénk is:

http://nol.hu/lap/forum/horn_gabor__a_joisten_a_megmondhatoja

Nyelvvizsgával szorítanák ki a szegény fiatalokat

2011. július 31. - (nepszava.hu)

Kizárná a szegényebb fiatalokat a felsőoktatásból az Orbán-kormány. Erre utal legalábbis, hogy legújabb terveik szerint a készülő oktatási törvények az egyetemi, főiskolai felvételi követelményévé tennék a nyelvvizsgát - akár már 2015-től. Hoffmann Rózsa szerint „erre a változtatásra azért van szükség, mert van olyan felsőoktatási intézmény, ahol a végzős hallgatók 30 százaléka azért nem veheti át időben a diplomáját, mert nem szerzett nyelvvizsgát”:

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=455994

Rátenyerelne a Fidesz az egyetemekre

2011. augusztus 4. - (nepszava.hu)

Dilettánsnak nevezték az ellenzéki pártok, és a szakma támogatását sem élvezi a tegnap kiszivárgott legújabb Hoffmann Rózsa-féle felsőoktatási tervezet. Maga alá rendelné ugyanis az egyetemeket az Orbán-kormány, az államilag finanszírozott hallgatók létszámát pedig jelentősen csökkentené - derült ki a koncepcióból:

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=457086

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=457098

Képünk a világban - Magyarország kilép az EU értékrendjéből

2011. augusztus 4. - (galamus.hu)

Salzburger Nachrichten: Az Orbán-modell, a kormánytisztségből a börtönbe - Der Standard: Magyarország éppen kilép az EU értékrendjéből - FAZ: Politikai ítélkezés - FAZ: Adósságokról, bűnről és bűnösségről:

http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=83098:

kepuenk-a-vilagban-magyarorszag-kilep-az-eu-ertekrendjebl&catid

=79:kiemelt-hirek&Itemid=115

Hol marad a magyar felirat?

2011. augusztus 2. - (Bumm.sk)

Vasárnap folyamán egy újabb civil csoport kezdett matricázásba Dél-Szlovákiában. Hétfőre virradóra Ógyallán, Párkányban, Zselízen, Ipolyságon, Füleken, Rimaszombatban, Tornalján és Rozsnyón is megjelentek a magyar feliratokat követelő levonók:

http://kitekinto.hu/karpat-medence/2011/08/02/hol_marad_a_magyar_felirat

Újabb matricák a magyar nyelvhasználat érdekében Szlovákiában

2011. augusztus 1. - (mti)

A magyar nyelv használatát szorgalmazó újabb matricák jelentek meg hétfőre virradóra több dél-szlovákiai városban. A Facebook közösségi portálon található információk szerint a kezdeményezés mögött most a Kétnyelvű Dél-Szlovákia - Dvojjazyčné Južné Slovensko nevű csoport áll. Tagjai egyebek közt Párkányban, Zselízen, Rimaszombatban és Tornalján ragasztottak ki matricákat olyan közfeliratokra, helységnévtáblákra, ahol szerintük hiányzik a magyar felirat. „Hol marad a magyar felirat? Az egynyelvűség tiszteletlenség! Ez egy többnyelvű ország!” - áll a matricákon. „Olyan felvidéki aktivisták vagyunk, akik nehezményezik, hogy a magyar nyelv mindinkább háttérbe szorul Dél-Szlovákiában, pedig anyanyelvünk vizuális és verbális használatára törvény adta jogunk van. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a dél-szlovákiai vállalkozók egy része nem tiszteli meg magyar ajkú ügyfeleit azzal, hogy anyanyelvükön is megszólítja őket - ezen az európaiatlan és diszkriminatív gondolkodásmódon szeretnénk változtatni” - olvasható a Kétnyelvű Dél-Szlovákia csoport Facebook-oldalán. Azt állítják, nem etnikai konfliktust akarnak szítani. „Nem az értelmetlen etnikai konfliktusok kiélezésére törekedünk, hanem arra, hogy közösségünk tudatosítsa nyelvhasználati jogait és lehetőségeit, a nemzetek pedig kölcsönösen tartsák tiszteletben ezeket a jogokat” - olvasható a nyilatkozatban. Hangsúlyozzák: kezdeményezésük politikamentes, s azért küzdenek matricákkal, mert „kicsi, közérthető, egyszerű elhelyezni, könnyen leszedhető és nem okoz károsodást”. A csoport ugyanakkor összefogásra szólította fel a magyarokat. „Nyelvünk megmaradásának kulcsa a Te kezedben van! Már azzal is sokat segítesz, ha legközelebb az üzletben szóvá teszed a magyar feliratok hiányát. Hatásos lehet a pozitív diszkrimináció is, vagyis ott költsd a pénzed, ahol megtisztelik anyanyelved. A pénztárcád a leghatalmasabb eszköz a kezedben! Végezetül, ha elég elszántságot érzel magadban, Te is terjesztheted a matricákat” - áll az oldalon. Korábban Somorján, Dunaszerdahelyen, Komáromban, Szencen és Galántán jelentek meg olyan matricák, amelyek kétnyelvűséget követeltek, illetve a magyar feliratok hiányára hívták fel a figyelmet. A matricákat olyan üzletek kirakataira, cég- és reklámtáblákra ragasztották ki, amelyeken csak szlovák feliratok voltak láthatóak.

Nem foglalkozik az SNS magyarellenes óriásplakátjaival a reklámtanács

2011. július 31. - (mti)

Nem fog foglalkozni a szlovákiai reklámtanács a Híd párt beadványával, amely kifogásolja a Szlovák Nemzeti Pártnak (SNS) az utak mentén országszerte elhelyezett magyarellenes óriásplakátjait. A különböző témájú és szövegű óriásplakátok legfőbb jelszava: „A magyar terjeszkedés ellen.” A tanács szerint ez politikai hirdetésnek minősíthető, s a reklámkódex a politikai hirdetésekre nem vonatkozik. „A kódex első részében foglaltak alapján jártunk el, amely egyebek mellett arról szól, hogy a kódex nem vonatkozik a politikai reklámokra” - nyilatkozta Eva Rajcáková, a reklámtanács ügyvezető igazgatója a SITA hírügynökségnek vasárnap. Hozzátette: ennek alapján a tanácsnak el kellett utasítania a beadványt. Rajcáková elismerte, hogy a kódexben ugyan van egy paragrafus, amely tiltja az olyan reklámokat, amelyek „sértik egyes emberek faji-, nemzeti-, politikai- vagy vallási hovatartozását és nézetét”. Szerinte azonban az SNS plakátjai „a magyar terjeszkedés ellen” megfogalmazású szöveggel lényegében politikai hirdetések, amelyek nem tartoznak a tanács hatáskörébe. Bugár Béla, a Híd elnöke nem ért egyet ezzel az érveléssel, de a maga részéről elismerte, hogy véleményüket nehéz lesz érvényesíteni. A Híd a közelmúltban tett feljelentést az SNS óriásplakátjai ellen, mert úgy véli, hogy azok nemzeti türelmetlenségre buzdítanak és sértik az ország magyar lakosságát. A politikus elmondta, hogy szlovák főügyész hivatala már foglakozik az üggyel. A vizsgálatot a pozsonyi kerületi főügyészség fogja elvégezni. „A feljelentést átadtuk a vizsgálóbírónak, aki dönt arról, hogy indul-e büntetőeljárás az ügyben” - közölte René Vanek, a pozsonyi ügyészség szóvivője. A Ján Slota vezette SNS a kritikákra reagálva már korábban közölte, hogy nincs szándékában leállítani a kampányt és a vitatott óriásplakátokat eltüntetni az utak mentéről. Jana Benková a párt szóvivője azt állítja: szó sincs magyarellenességről, állítólagos céljuk „a szlovák nemzeti büszkeség és a szlovák nyelv helyzetének megerősítése” Szlovákiában.

Az ellenzéki Smer volt tavaly a leggazdagabb párt Szlovákiában

2011. augusztus 1. - (mti)

Az ellenzéki Irány-Szociáldemokrácia (Smer) volt a tavalyi év végén a leggazdagabb párt Szlovákiában. Ugyanakkor a parlamenten kívüli Magyar Koalíció Pártja (MKP) gyakorlatilag kétszer olyan gazdag, mint a kormánykoalíciós Híd. Egyebek között ez derült ki azokból az évzáró jelentésekből, amelyeket a hatályos szabályok szerint a pártok bocsátottak a hatóságok rendelkezésére. A Robert Fico vezette Smernek a tavalyi év végén 4,4 millió eurós vagyona volt, míg tartozásainak értéke 256 959 eurót tett ki. A második leggazdagabb a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS), amelynek vagyona 1,3 millió eurót ért, miközben a pártnak 109 712 eurós tartozása volt. A parlamenti pártok közül a harmadik helyen a magyar-szlovák Híd végzett. A Bugár Béla vezette párt vagyona 691 390 euró, míg tartozása 28 696 euró. A parlamenti pártok közül Bugáréknek van a legkisebb adóssága. A negyedik a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) 510 420 eurós vagyonnal, s 46 233 eurós adóssággal. A koalíciós Kereszténydemokrata Mozgalomnak (KDH) a tavalyi év végén 482 490 eurója és 47 199 eurós tartozása volt. A kormánykoalíció legerősebb pártja, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) a legszegényebb. A párt vagyona mindössze 291 540 euró volt, míg tartozása 1,44 millió euróra rúgott. Sokkal jobban állt az MKP, amely a parlamenten kívüli csoportosulások közül a leggazdagabb. A Berényi József vezette MKP vagyona a tavalyi év végén 1,33 millió eurót tett ki, míg tartozása 66 ezer eurót.

Újra bejutna a parlamentbe az MKP

2011. augusztus 3. - (magyarhirlap.hu)

Mindkét szlovákiai magyar párt bejutna a parlamentbe a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint. A Hidat azonban szemmel láthatóan megtépázza a kormányzati szerepvállalás sikertelensége, miközben az MKP profitál az ellenzéki létből. A Most-Híd 6,9, a Magyar Koalíció Pártja 5,8 százalékot kapna, ha most rendeznék a parlamenti választásokat Szlovákiában. Más kérdés, hogy a kettős magyar parlamenti jelenlét sem lenne elegendő ahhoz, hogy Robert Fico exminiszterelnök Smerje akár nacionalista támogatás nélkül is kormányt alakítson:

http://www.magyarhirlap.hu/kulfold/ujra_bejutna_a_parlamentbe_az_mkp.html

A felszín alatt továbbra is izzanak az indulatok a szomszédban

Rosszul áll a jobbközép koalíció szénája Szlovákiában

2011. július 31. - (Magyar Nemzet)

Akár egyedül is kormányt alakíthatna Robert Fico Szlovákia volt kormányfője egy évvel a jobbközép kabinet hivatalba lépését követően, de a Slota vezette alakulattal biztosan meglenne a többsége. Északi szomszédunknál az elmúlt időszakban tompult az éles magyarellenesség, de a felszín alatt továbbra is izzanak az indulatok - erről már Öllős László beszélt az MNO-nak. Egyelőre nem várható a négypárti kormánykoalíció fölbomlása, de az ellentétek még most is túlságosan nagyok:

http://www.mno.hu/portal/800350

Az új pártok szólhatnak bele a preferenciaharcba

Az MKP tapad a Hídra

2011. július 28. - (bumm.sk)

A kormánypártok és az ellenzék preferencia-csatájában Igor Matovič és Anna Belousovová alakuló pártjai tölthetik be majd a mérleg nyelvének szerepét. A Hídnak több dolog sem tett jót, az MKP-nak bejött a részleges váltás. Bár az ellenzék a felmérések többségében jobban szerepel, mint a koalíciós pártok, nem biztos, hogy ez így is marad. Martin Slosiarik, a Focus ügynökség szociológus munkatársa szerint a kártyákat Anna Belousovová és Igor Matovič keverhetik meg új pártjaikkal:

http://www.bumm.sk/58170/az-uj-partok-szolhatnak-bele-a-preferenciaharcba.html

A színfalak mögött is ellenségek a képviselők?

2011. július 27. - (sme / bumm.sk)

Az utóbbi hónapokban a parlamentben több kényes jogszabályt is tárgyaltak, s ezek kapcsán gyakran illették egymást nagyon éles jelzőkkel a honatyák. A színfalak mögött azonban egyes ellenzéki és koalíciós politikusok valójában egész jó kapcsolatban vannak egymással. Erről a Sme napilap közölt összeállítást szerdán. A lap szerint az ellenzék Pavol Hrušovskýt, a KDH frakcióvezetőjét szereti a leginkább. Őt még Robert Fico, a Smer elnöke is megdícsérte. „Kezet tudok vele fogni, és meg tudok vele inni egy pohár bort” - mondta, és hozzátette: a KDH volt elnökének sokkal nagyobb érzéke van a politikához, mint az újoncoknak. Hrušovskýt a lap által megkérdezett 20 ellenzéki politikus közül négyen nevezték a legszimpatikusabb kormánypártinak. Ficón kívül Rafael Rafaj (SNS), Dušan Čaplovič és Dušan Galis (Smer) is szívesen beszélget vele. „Nem a politikáról beszélgetünk, hanem a fociról, játékosokról, eredményekről” - mondta a volt futballedző, Galis:

http://www.bumm.sk/58118/a-szinfalak-mogott-is-ellensegek-a-kepviselok.html

Radičovát megfenyegették a baloldali szélsőségesek

2011. július 30. - (sme / bumm)

Orosz dalocskára szerkesztett videón fenyegette meg egy szélsőséges baloldali blog szerkesztője Iveta Radičová miniszterelnököt és a burzsoá politikai elit tagjait - valószínűleg azért, mert a polgári konzervatívok büntethetővé tennék a kommunista bűnök tagadását. A fenyegetés a „Forradalmi Kommunista Párt” weboldalán jelent meg, amely már évek óta működik, szélsőbaloldali cikkeket közöl. A bejegyzés írója a bűnöző burzsoá propaganda képviselőinek tartja az OKS politikusait, reméli, hasonló sors vár rájuk, mint az előző rendszer áldozataira. Az elsőként Szlovák Rádió által felkapott bejegyzés videójában több politikus és közszereplő képe is feltűnik, köztük Iveta Radičová kormányfőé - de a korábbi, baloldali kormány tagjai is megjelennek a felvételeken. A videó és a bejegyzés apropója az OKS utóbbi hónapokban kifejtett tevékenysége, a polgári konzervatívok ugyanis büntethetővé tennék a kommunista bűnök tagadását. A rendőrség állítja, hogy folyamatosan figyeli a szélsőbaloldali csoportok ténykedését is.

Nem tetszik a lapjárás

2011. július 29. - (kitekinto.hu)

Újabb csata dúlt az elmúlt hetekben a szlovákiai magyar közéletben: a nemzeti kisebbségek támogatása kapcsán estek egymásnak a felek. Amint nyilvánosságra került ugyanis a támogatottak névsora és a támogatások mértéke, több oldalról is kritika érte a döntéshozókat. A eredménnyel nemcsak az MKP, de a civil szervezeteket tömörítő Szlovákiai Magyarok Kerekasztala is szembefordult. A kormányhivatal azonban kikéri magának a vádakat:

http://kitekinto.hu/karpat-medence/2011/07/29/nem_tetszik_a_lapjaras

A Kerekasztal válaszolt Juhász László reakciójára

2011. július 27. - (bumm.sk)

A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala reagált a kormányhivatal kisebbségi kulturális pályázatokkal kapcsolatos közleményére. Juhász László, a hivatal főosztályvezetője visszautasította azokat a feltételezéseket, miszerint a támogatások egyéni, hivatali, vagy pártérdekek mentén lettek volna elosztva. Az alábbiakban az állásfoglalást - melyet Tóth Károly, a Kerekasztal szóvivője juttatott el szerkesztőségünknek - változtatás nélkül közöljük:

http://www.bumm.sk/58142/a-kerekasztal-valaszolt-juhasz-laszlo-reakciojara.html

Már száznál többen veszítették el szlovák állampolgárságukat

2011. július 29. - (mti)

Egy év alatt 105-re emelkedett azok száma, akik a volt Fico-kormány állampolgársági törvénye miatt elvesztették szlovák állampolgárságukat - írta az Új Szó című pozsonyi napilap pénteken. A hatályos jogszabály szerint ugyanis az a szlovák állampolgár, aki felveszi egy másik ország állampolgárságát, elveszíti eredeti állampolgárságát. Robert Fico kormánya a határon túli magyarok könnyített honosítását lehetővé tevő magyar lépésre válaszul módosította a szlovák törvényt. Az Új Szó értesülése szerint azonban a 105 érintettből csak kilencen vettek fel magyar állampolgárságot. A legtöbben, negyvenketten cseh állampolgárok lettek, tizennyolcan németek, tizenhatan pedig osztrákok. Kilencen brit, öten amerikai, hárman holland állampolgárságot vettek fel, egy-egy személy pedig olasz, kanadai és ukrán állampolgárságot kapott. „A belügyminisztérium a magyar állampolgárság felvétele miatt eddig kilenc embert törölt a szlovák állampolgárok jegyzékéből, négy férfit és öt nőt. Ők vagy bejelentették, hogy felvették a magyar állampolgárságot, vagy megbizonyosodtak erről a hatóságok” - olvasható a lapban. Az újság úgy tudja: míg sokan valószínűleg titkolják kettős állampolgárságukat, mások nyíltan vállalják azt. Ilyen a dunaszerdahelyi Cséfalvay Pál is, aki levélben tájékoztatta a belügyminisztériumot arról, júniustól már magyar állampolgár. „Elegem van Önökből, isten veled, szlovák állam” - írta a férfi. A tárca nem kívánta kommentálni a levelet. Az állampolgársági törvény módosítását a szlovák kormánykoalíció őszre ígérte, több kormánypárti politikus viszont máig kételkedik abban, hogy sikerül enyhíteni a törvényt.

Bugár: Forduljanak bírósághoz az állampolgárságukat elvesztők

2011. augusztus 1. - (mti)

Bugár Béla, a kormánykoalíciós Híd párt elnöke azt javasolja, hogy a szlovák állampolgárságukat elvesztők bírósági úton próbálják meg visszaszerezni azt. A politikus a Bumm.sk szlovákiai magyar hírportálnak hétfőn elmondta: pártja jogi segítséget is nyújt mindazoknak, akik ilyen lépést fontolgatnak. A szlovák alkotmány ugyanis leszögezi, akarata ellenére senkit nem lehet megfosztani állampolgárságától. A Híd elnöke úgy látja, a kormánykoalícióban nincs meg az akarat a Fico-féle ellentörvény megfelelő módosítására, amelynek alapján elveszíti szlovák állampolgárságát az, aki egy másikat szerez. Ezért a Híd arra készül, hogy az Alkotmánybíróságon támadja meg a Fico-féle állampolgársági ellentörvényt - olvasható a hírportálon. Bugár emlékeztetett: előbb a szlovákiai bíróságokon kell jogorvoslatot keresni, s ha ezek a lehetőségek kimerültek, a strasbourgi emberjogi bíróság elé kell vinni az ügyet. A pártelnök közölte: a jelenleg érvényes egyezség szerint a kormánykoalíció ősszel próbálná meg úgy módosítani a Fico-féle ellentörvényt, hogy ne veszíthesse el szlovák állampolgárságát az, aki egy másik állampolgárságot szerez. Ma azonban még a fél évvel ezelőttinél is kevesebb esélyt lát arra, hogy meglegyen az ehhez szükséges parlamenti többség. „Nincs meg a politikai akarat” - jelentette ki Bugár. Hozzátette: míg korábban a kormánypárti politikusok közül főként Igor Matovic (Egyszerű Emberek/SaS), valamint Radoslav Procházka (KDH) utasították el az ellentörvény teljes eltörlését, most még inkább nőtt az ellenzők tábora a koalícióban. Szerinte ennek egyik oka, hogy Magyarországról egyre gyakrabban hallani azt, hogy az állampolgárság mellé szavazati jogot is kapnak a határon túli magyarok. A pártelnök hangsúlyozta, a Híd nem szavaz meg olyan módosítást, mint amilyennel Matovic, vagy az ellenzéki Smer állt elő tavasszal, s amelynek értelmében szlovák állampolgárok csak akkor vehetnék fel egy másik ország állampolgárságát, ha huzamosabb ideje a befogadó országban éltek. Bugár Béla bejelentette, az ősz folyamán az Alkotmánybíróságon kívánják megtámadni az állampolgársági ellentörvényt. A beadványhoz 30 parlamenti képviselő aláírása szükséges, a Híd frakciójának viszont csak 14 képviselője van. Bugár úgy látja, a kormánypártok közül a leginkább a Szabadság és Szolidaritás (SaS) honatyáit lehetne meggyőzni arról, hogy támogassák a beadványt, s a közeljövőben megkeresik a pártot az ügyben - írja a Bumm.

A Via Nova - ICS csoportos nyilvános állampolgárság felvételt szervez

2011. július 31. - (bumm.sk)

A komáromi járási Via Nova ICS támogatja Gubík Lászlót. Nyilvános fórumot kezdeményeznek, melyre várják azokat a szlovákiai magyarokat, akik nyíltan felvállalják, vagy nyilvánosan kérvényezik a magyar állampolgárságot - tájékoztatta a Bummot Samu István, a szervezet vezetője. A komáromi járási Via Nova ICS vezetősége és alapszervezetei teljes mellszélességgel támogatnak minden olyan kezdeményezést, amely alulról jön, hiteles és őszinte, valamint a szlovákiai magyar fiatalok érvényesülési lehetőségeinek kiszélesedését elősegíti - áll a közleményben. A szervezet szerint ilyen a kettős állampolgárság intézménye is, beleértve nem csak a magyar-szlovák, hanem a szlovák-cseh, lengyel-szlovák stb. kettős állampolgárság lehetőségét is. „Ne féljünk az antidemokratikus és alkotmányellenes törvénykezéstől!” - hívja fel a figyelmet Samu. „A kettős állampolgárság egy lehetőség számunkra. Az alkotmány tiltja, hogy az aktuális hatalom elvegye szlovák állampolgárságunkat. Ezért, és annak okán, hogy mind a mai napig megőriztük magyarságunkat, ne szalasszuk el ezt a lehetőséget. Mutassuk meg, hogy nem kevesen vagyunk, hanem sokan. Ha egységesen követjük e példát, erősek leszünk” - írja a közleményben Samu István. A szervezet ezért is csatlakozik Gubík Lászlóhoz, a Via Nova ICS országos alelnökéhez. A Via Nova ICs komáromi járási vezetősége még augusztus folyamán medializált fórumot kezdeményez, amelyre várják azokat a szlovákiai magyar polgárokat, akik nyíltan felvállalják, vagy nyilvánosan kérvényezik a magyar állampolgárságot. Samu István közölte: maga is ezen a fórumon tölti ki, és adja fel kérvényét.

Hogyan veszítsük el állampolgárságunkat?

Részletes útmutató kezdőknek

2011. július 31. - (felvidekinaplo.blog.hu)

Gubík kolléga minapi közleménye úgy tűnik többekben felébresztette a jog és a törvények iránti feltétlen tisztelet vágyát és kötelességét, legalábbis ami a tavaly május 26-án kelt 250/2010. sz. törvénnyel módosított szlovák állampolgársági törvényt illeti. Néhány Kedves Olvasóm levélben keresett meg, hogy ugyan áruljam már el, miként zajlott le esetemben ez a jogfosztás, hova kellett fordulnom, mit kellett tennem, stb:

http://felvidekinaplo.blog.hu/2011/07/31/hogyan_veszit

suk_el_allampolgarsagunkat_reszletes_utmutato_kezdoknek

Jobbik: Álljon ki a kormány Gubík László és sorstársai mellett!

2011. július 30. - (mti)

A Jobbik felszólítja a kormányt, hogy a felvidéki magyar közösség érdekeit tekintve elsődlegesnek, minden rendelkezésére álló eszközzel gyakoroljon nyomást Szlovákiára „a magyarellenes állampolgársági törvény módosításának kikényszerítésére”, szükség esetén pedig a leghatározottabban álljon ki Gubík László és sorstárai mellett - közölte az ellenzéki párt szombaton az MTI-vel. Szávay István országgyűlési képviselő, a Jobbik nemzetpolitikai kabinetének elnöke közleményében felidézi, hogy Gubík László felvidéki magyar fiatal - aki a Magyar Koalíció Pártja lévai szervezetének elnöke, valamint a Via Nova Ifjúsági Csoport országos alelnöke - pénteken közleményben hozta nyilvánosságra, hogy a közelmúltban letette az állampolgársági esküt, és ezáltal magyar állampolgár lett. Tette mindezt annak dacára, hogy a jelenleg hatályos szlovák állampolgársági törvény ezt szlovák állampolgárságának elvesztésével bünteti. A Jobbik szerint „Gubík László önkéntes áldozatot hozva saját jövőjét kockáztatja, Magyarországnak ezért kötelessége, hogy felelősséget vállaljon érte”. A Jobbik Magyarországért Mozgalom erkölcsi és politikai támogatásán túl felajánlotta, hogy szakemberei által minden jogi segítséget megad, ha Gubík Lászlót kiállásáért bármilyen hátrányos jogkövetkezmény érné. Elhatározásának indokait Gubík László levélben hozta nyilvánosságra, amely pénteken jelent meg a Szabad Újság szlovákiai társadalompolitikai hetilap honlapján. Stágel Bence, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke pénteken azt mondta az MTI-nek: nagyra értékeli, hogy a Magyar Koalíció Pártja ifjúsági szervezetének vezetője a diszkriminatív szlovák szabályozás ellenére nyíltan vállalja magyarságát. Szlovákiában a hatályos törvények szerint elveszti eredeti állampolgárságát az a szlovák állampolgár, aki egy másik országhoz kapcsolódó tartós életvitel, illetve más szoros kötődés nélkül felveszi annak állampolgárságát.

A lelkiismeret lázadása, avagy magyarnak lenni bűncselekmény?

2011. július 29. - (barikad.hu)

Gubík László „önfeljelentése” a lelkiismeret lázadása az Unió és sajnos Budapest hallgatólagos beleegyezésével is folyó őrület ellen. Nyilatkozatában azt írja, törvénytisztelő állampolgár, és az is akar maradni. S most beleütközött a szlovák politikai elit kisebbrendűségi komplexusa, és kezelhetetlen hungarofóbiája építette falba, egy olyan, beteg elmék alkotta jogszabályba, amely választás elé állítja: vagy az egyik lehet, vagy a másik. Vagy törvénytisztelő lesz, vagy állampolgár:

http://www.barikad.hu/balogh_g%C3%A1bor_lelkiismeret_l%C3%A1zad%C3%

A1sa_avagy_magyarnak_lenni_b%C5%B1ncselekm%C3%A9ny-20110729

Az IKSZ üdvözli, hogy felvidéki testvérszervezetének vezetője

nyíltan vállalja magyar állampolgárságát

2011. július 29. - (mti)

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) nagyra értékeli, hogy a Magyar Koalíció Pártja (MKP) ifjúsági szervezetének vezetője a diszkriminatív szlovák szabályozás ellenére nyíltan vállalja magyarságát - mondta Stágel Bence, az IKSZ elnöke pénteken az MTI-nek. Felidézte, hogy az IKSZ testvérszervezete, a felvidéki Via Nova Ifjúsági Csoport országos alelnöke, Gubík László, július 19-én állampolgársági esküt tett, és ezzel a szlovák mellett magyar állampolgár is lett. A hírt pénteken nyilvánosságra hozta. A Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője kiemelte: nagyra értékelik, hogy a MKP ifjúsági szervezetének vezetője a diszkriminatív szlovák szabályozás ellenére bátran vállalta magyarságát. Bármilyen hátrányos jogkövetkezmény bekövetkezte esetén az IKSZ támogatásáról biztosítja a Via Nova Ifjúsági Csoport alelnökét - hangsúlyozta Stágel Bence. „A Via Nova Országos Ifjúsági Csoport alelnökének példamutató kiállása sokat segíthet abban, hogy minél több felvidéki magyar fiatal kérvényezze a magyar állampolgárságot az egyszerűsített honosítási eljárás keretében” - tette hozzá a kereszténydemokrata politikus. A szlovák parlament tavaly májusban - még a Fico-kormány idején - úgy módosította az állampolgársági törvényt, hogy az, aki más ország állampolgárává válik, elveszti a szlovák állampolgárságát. A jogszabályt az államfő is aláírta, így a törvény tavaly július 17-én érvénybe lépett. A szlovák alkotmányban ugyanakkor az szerepel, hogy akaratán kívül senki nem fosztható meg szlovák állampolgárságától.

Simon Zsolt kipakolt

2011. július 28. - (felvidek.ma)

Kinek a nevében beszél Simon alelnök úr, Lipšic úr, meg Bäsescu úr? Mert, az anyaországtól elcsatolt magyarok nevében biztos, hogy nem. És ez akkor is igaz, ha sok eltévedt magyar szavazó, éppen Simon Zsolt összefércelt pártjára szavazott nálunk. Ő megállapítja ugyan, hogy számunkra a területi autonómia nem reális, ugyanakkor nem ad jövőképet sem magyarázatot arra, hogy mit várhatunk el a modernkori szlovák politizálástól, mi az, amit számunkra a szlovák politikai elit a „hejszlovákokkal”, nacionalistákkal szemben azonnal hajlandó megadni:

http://www.felvidek.ma/nezopont/velemeny/29530-simon-zsolt-kipakolt

Békéscsabán félszázan tettek állampolgársági esküt

2011. július 30. - (beol.hu)

Közel ötvenen tették le a napokban állampolgári esküjüket Békéscsabán Vantara Gyula előtt. - Ígérjük, hogy megőrizzük az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét - fogadta a megjelenteket az új alkotmány nemzeti hitvallásának egyik gondolatával a megyeszékhely polgármestere. Beszédében hangsúlyozta, a Kárpát-medencében olyan nemzet élt, él és élni fog, amelyet közös értékek és közös gondolkodás köt össze, a földrajzi, állami és jogi széttöredezettség ellenére is. Hozzátette, az állampolgársági törvény elfogadása az egyik legfontosabb feladata volt a parlament kormánypárti képviselőinek.

Örkény Antal: Magyarország csapdába került

Közveszélyes hatalom

2011. augusztus 2. - (168ora.hu)

A szociológus professzor - az ELTE Társadalmi Kapcsolatok Intézetének igazgatója - Az igazságosság labirintusában című, nemrég megjelent kötetben azt elemzi: mennyire érvényesül a méltányosság elve közállapotainkban. Több kutatásában vizsgálta azt is, mitől függ, hogy az emberek megbíznak-e egymásban és a politikában. Úgy véli, 2010-ben a választók nem gondolták végig, hogy a Fidesz kétharmados többsége ön- és közveszélyes lehet:

http://www.168ora.hu/itthon/orkeny-antal-szociologus-demokracia

-jogallam-fidesz-ketharmad-jobbik-gyogyospata-79779.html

Nem csupán a cigányellenesség magyarázza a szélsőjobb erősödését

2011. július 30. - (Népszabadság)

A szélsőjobb előretörését nem lehet kizárólag a cigányellenességgel magyarázni. A Jobbik a pesszimisták pártja, szavazóit és utánpótlását döntően a társadalmi-gazdasági folyamatok vesztesei alkotják - hangsúlyozza Tóth András, az MTA politikatudományi intézetének tudományos főmunkatársa:

http://nol.hu/belfold/20110730-a_vezetokben_hisznek

A magyar gimnázium elköltöztetése ellen tüntettek Zselízen

2011. július 29. - (mti)

A helyi magyar gimnázium elköltöztetése ellen tüntettek pénteken este a dél-szlovákiai Zselízen. A Comenius Gimnázium épületénél 150-170 ember gyűlt össze, hogy tiltakozzon a magyar iskola átköltöztetése ellen a tavaly felújított szlovák gimnázium épületébe. A csendesen tiltakozó szülők, diákok és pedagógusok között ott volt a város polgármestere, valamint a megyei, járási és városi magyar képviselők is. Az iskola épületét Reményik Sándor Templom és iskola című versének néhány sora díszítette. Récsei Róbert a petíciós bizottság elnöke, valamint Csonka Ákos a petíciós bizottság tagja rövid beszédében az iskola önállóságának megtartását méltatta. Récsei elmondta: bár a helyzet nem rózsás, reméli, hogy a tiltakozás és a sajtónyilvánosság segíteni fogja ügyüket, amelyről a héten a kormányalelnöki hivatal és az oktatási tárca munkatársai is tájékozódtak a helyszínen. Bár a 7500 lakosú felvidéki város lakóinak több mint a fele aláírta a Comenius Gimnázium átköltöztetését ellenző petíciót, s a város is javasolta, hogy támogatni fogja az intézményt, Nyitra megye közgyűlése nem járult hozzá ahhoz, hogy a magyar gimnázium eddigi épületében maradhasson. A megye az intézkedés szükségességét azzal indokolta, hogy mindkét gimnáziumban évről évre csökken a diákok létszáma, s ezért egyre ráfizetésesebb a két épület fenntartása. A májusban született döntés ellen aláírásgyűjtés indult, s a petíciót csaknem 4500-an írták alá. A petíció szervezői arra is figyelmeztettek, hogy az összevonás a magyarság szempontjából nemkívánatos folyamatot indíthat el, gyengítheti a magyar oktatást a régióban. A tervek szerint a magyar Comenius Gimnázium jogalanyisága az új helyen is megmaradna.

Besavanyodott szlovák érvelés

2011. július 28. - (magyarhirlap.hu)

Az unió döntésétől függ, Magyarország vagy Szlovákia használhatja-e a Tokaji nevet, miután megállapodás híján egyelőre nem beszélhetünk közös borvidékről - tudta meg lapunk. A termékleírást és a Tokaji név alatt forgalomba hozható borok leírását Brüsszel asztalára teszi hazánk:

http://www.magyarhirlap.hu/a_videk_magyarorszag/besavanyodott_szlovak_erveles.html

Megrohanták Szlovákiát a befektetők

2011. július 30. - (eszakhirnok.hu)

„Eddig tíz projektre sikerült szerződést kötnünk, amelyek összértéke 259,9 millió euró. A beruházások több mint 1.500 munkahelyet teremtenek” - közölte az idei első féléves eredményeket Richard Dírer, a SARIO állami beruházási ügynökség szóvivője a Hospodárské Noviny című pozsonyi gazdasági lap pénteki kiadásában. A tavalyi első hat hónappal összehasonlítva nyolcszoros a növekedés, az új munkahelyeknél pedig háromszoros. 2010 első felében a szlovákiai külföldi beruházások értéke 35,22 millió euró volt, s 500 új munkahely létesült. „Már hagyományosan a beruházások többsége az autóiparba irányult” - tette hozzá Dírer. A másik preferált terület az elektronika. „A külföldi beruházások értéke és volumene Szlovákiában kedvezően alakul, s ez a tendencia várható a jövőben is” - vélekedett Stanislav Polonsky, a PwC társaság gazdasági elemzője. A SARIO kimutatása szerint a legnagyobb beruházást az autóipari alkatrészek gyártásával foglalkozó amerikai Honeywell cég tervezi. A Honeywell Eperjes mellett 38 millió eurós költséggel épít gyárat, amelyben 500 ember kap munkát. Fontos a tajvani AU Optronics elektronikai cég beruházása is, amely Trencsén mellett építi fel új gyárát. „Ez a cég hosszabb távon a beszállító cégekkel együtt akár háromezer embernek is munkát biztosíthat” - jegyezte meg Dírer. Míg a nagyobb beruházók érdeklődése Szlovákia iránt növekszik, a kisbefektetők érdeklődése stagnál. Az újság szerint ennek az az oka, hogy a kisbefektetők elbizonytalankodtak, mert számukra a vállalkozói feltételek nem a legkedvezőbbek, s ráadásul gyakran változnak.

Modern felfogású népművészet - kiállítás Pozsonyban

2011. július 30. - (mti)

Hagyományos népművészet modern szemszögből - röviden így lehetne jellemezni a kiállítást, mely a napokban nyílt meg Pozsonyban. Az Új Szó című pozsonyi magyar napilap szerint a kiállítás azt firtatja, vajon létezik-e a tradicionális kézművességnek bármiféle folytatása a modern dizájnművészetben. A Folklore is Alive! című kiállítás, amely szeptember 17-ig tekinthető meg a pozsonyi Népi Művészetek Központjának (ÚLUV) galériájában, egyértelműen állítja, hogy igen. „A kiállítás kortárs iparművészek és formatervezők népi motívumokon alapuló vagy hagyományos népi technikákkal készült munkáit mutatja be. A fiatal cseh, szlovák, magyar és lengyel művészek munkáiból, a visegrádi négyek összefogásának jegyében nyílt kiállítás a visegrádi országok húszéves együttműködését is ünnepli” - olvasható a lapban. A tárlatot a Cseh Kulturális Centrum szervezte az ÚLUV, a magyarországi Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a lengyel Cepelia Művészeti és Kézműves Alap együttműködésével. Míg a szlovákiai kiállítók a Körök a vízen (Kruhy na vode) országos verseny legjobbjaiból kerültek ki, a magyarországiak a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem diákjai, akik főképp divat- és textiltervezés témakörben állították ki alkotásaikat. Megtekinthető többek között Kele Ildikó cigány népművészet által inspirált számos ruhakölteménye, Rainer-Micsinyei Zsófia kézitáska-sorozata és az egyetem diákjainak közös kékfestő textilmunkája is. Az izgalmas kiállítás a szlovák főváros után Magyarországra, Lengyelországba, majd pedig Belgiumba vándorol tovább - tájékoztat az Új Szó.

Szépséghibák Tótkomlós belvárosában

2011. július 28. - (Kiss A. János - hir6.hu)

Tótkomlós az egyik legélhetőbb kisváros széles e hazában. Akkor is, ha akadnak természeti szépségekben, anyagi javakban gazdagabb vidékek. Egyedi báját, melyről talán lakói sem nagyon vesznek tudomást a mindennapok rohanásában, bizonyára sajátos történelmének köszönheti. Régi magyarok, újjáélesztő szlovákok, ki- és betelepítettek ereje, szépsége formálta olyanná, amilyen. Ám egy kívülálló hajlamos arra, hogy az erények mellett észrevegyen furcsaságokat, rendezetlenségeket. Engedelmükkel ezekből nyújtunk át most egy csokorravalót. A jobbítás szándékával:

http://hir6.hu/cikk/56626/szepseghibak_totkomlos_belvarosaban

Új lapok, több olvasó: Korán temették a nyomtatott sajtót?

2011. július 29. - (Népszabadság)

A világban nőtt a kiadott és elolvasott újságok száma - e hírt közölte a sajtóról összeállított minapi jelentésében a londoni The Economist. Az ok: miközben a fejlett világban az emberek leszokóban vannak az újságolvasásról, Kínában, Indiában, Brazíliában, de Dél-Afrikában is nő az újságok példányszáma, új lapok jelennek meg a piacon. A számok megrázóak. 2005 és 2009 között a napilapok példányszáma 15,9 százalékkal csökkent Nagy-Britanniában, 13,3 százalékkal az USA-ban és 8,3 százalékkal Németországban, míg Indiában 39,7, Brazíliában 20,7, Kínában 10,4 százalékos a növekedés. A brit hírmagazin a feltörekvő új gazdasági óriások esetében azzal magyarázza a sikert, hogy azokban a társadalmakban nagy a híréhség, miközben viszonylag alacsony az internet elterjedtsége, és még fejletlen a közösségi média. (…) A The Economist is beszámol az érdekes szlovák kísérletről, ahol egy Piano Media nevű cég nyolc online site-hoz való korlátozatlan hozzáférést ajánl havi 2,9, illetve évi 29 euróért. (Ebben benne van két minőségi politikai lap, egy sportújság és hetilapok is.) A kábeltévés csomagokhoz hasonlóan működő kísérletet a lapok sikeresnek minősítették:

http://nol.hu/belfold/20110729-brazil_recept__meg__elet__sport











.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.................................................................................................................................................................................

Doplnkové informácie